Krisna háta mögötti kis indiai faluban létezik egy közösségi tér, ami a felhőtlen kikapcsolódás boldog kis szigete az ott élő gyerekek számára. A „Janwaar Kastélyként” emlegetett gördeszkaparkot Ulrike Reinhard, német aktivista hozta létre azzal a céllal, hogy a sporton keresztül ösztönözze a gyermekek fejlődését, valamint lebontsa a társadalmi és kasztbeli korlátokat.
Ulrike Reinhard a németországi Heidelbergben született 1960-ban, üzleti tanulmányait a Mannheimi Egyetemen végezte. Több mint egy évtizedet töltött médiafejlesztéssel Olaszországban, valamint az Egyesült Államokban. 2012-ben látogatott először Indiába egy konferencia kapcsán, ami gyökeres változást hozott az életébe. Az ország, és különösképpen Khajuraho városa olyan mély benyomást tett rá, hogy végül úgy döntött, Indiában telepszik le. Inspirációját a skatepark tekintetében a Skateistan projektből merítette, amely egy afgán utcagyermekek számára létrehozott gördeszkapark. Úgy gondolta, ha ez Afganisztánban működik, akkor Indiában is sikeres lehet. Így született meg a Janwaar Castle ötlete.
A Janwaar Castle az indiai Madhya Pradesh államban, a Panna Nemzeti Tigrisrezervátum keleti védőzónájában található. Janwaar egy aprócska falu Panna közelében, Madhya Pradesh északi részén – egy olyan államban, amely India egyik legnagyobb, ám egyben legszegényebb területe is. A faluban körülbelül 1 000 ember él, köztük 300 gyermek, a lakosságot főként Adivasi és Yadav közösségek alkotják. A kasztrendszerből fakadó társadalmi megkülönböztetés és a nemi egyenlőtlenség a mai napig mélyen beágyazott a mindennapokba.
Janwaar lakosai eredetileg a Panna Nemzeti Tigrisrezervátum területéről telepítették át, amikor a parkot 1981-ben létrehozták. Ez a falu nem organikusan fejlődött, nem rendelkezik mély történelmi gyökerekkel, hanem egy mesterségesen kialakított település, ahol a házak szétszórtan helyezkednek el, és csupán a minimális lakhatási feltételeknek felelnek meg. Bár van elektromos hálózat, az nem minden házba jut el, és a napi 6–8 órás áramkimaradások mindennaposak. Az ivóvíz-ellátás és a higiéniai körülmények súlyos problémát jelentenek, és a faluban nincsenek egészségügyi létesítmények, boltok vagy üzleti lehetőségek.
A falu központjában azonban egy különleges kezdeményezés született: egy lelkes gördeszkás közösség és szakemberek egy gördeszkaparkot építettek itt. A projekt mögött Ulrike Reinhard áll, aki a Skate-Aid, a Betonlandschaften, valamint számos névtelen önkéntes együttműködésével valósította meg ezt az álmot.
Janwaar Madhya Pradesh állam Panna kerületében, India középső részén található, ahová még a modern légi közlekedés mellett is nagyon hosszú az út eljutni. Repülőre, vonatra, motorcsónakra, távolsági taxira van szükség. A Panna Nemzeti Tigrisrezervátum peremén fekvő Skatepark azonban nem csupán festői környezetet biztosít, hanem még a gördeszkázáson túli kihívásokat is rejt magában – itt ugyanis olykor egy-egy tigris is méltóságteljes nyugalommal átsétál, és bár ritkán támadnak emberre, a helyi legendák szerint az emberhús édeskés íze miatt különösen vonzó lehet számukra.
De miért pont a gördeszka? – tettem fel magamnak a kérdést.
A válasz meglepően egyszerű: erre kattantak rá. Korábban próbálkoztak krikettel és focival is, hogy közösséget építsenek, de ezek a hagyományos sportok nem váltottak ki különösebb lelkesedést. A gördeszkától viszont megőrültek – valamiért ebben találták meg azt a szabadságot, kihívást és örömöt, ami semmi mással nem pótolható. Számukra ez a tevékenység a játék legtutibb válfaja.
„Azzal az ötlettel indultam neki, hogy megszervezzem a gyerekek szabadidejét, hidat építsek a két kaszt között, és olyan közösséget hozzak létre, ahol együtt fejlődhetnek” – mondja Ulrike Reinhard, a gördeszkapark alapítója.
Az első számú szabály: ha nem jársz suliba, nincs gördeszka!
A projekt hatására jelentősen megnőtt az iskolába járó gyerekek száma, javult a higiénia és a viselkedésük is pozitív irányba változott. A gördeszkapálya napi 50-60 gyereket vonz, akik nemcsak sportolnak, hanem angol nyelvet is tanulnak a pálya melletti órákon. A lányok részvétele különösen figyelemre méltó, mivel a „Girls first!” szabály elősegíti a nemi egyenlőséget és bátorítja a lányokat a sportolásra. A gyerekek jelen pillanatban mindössze 15 deszkán osztoznak.
Ebben a Madhya Pradesh-i kis faluban sok gyermek számára az iskolába járás nem magától értetődő lehetőség – különösen a lányok esetében, akik gyakran kimaradnak az oktatásból. A fiúk sem mentesülnek a korai munkavégzés alól, hiszen már 12 éves korukban be kell segíteniük a földeken folyó mezőgazdasági munkába, ezzel hozzájárulva családjuk megélhetéséhez.
Az utóbbi időszakban azonban pozitív változások figyelhetők meg: egyre több lány iratkozik be az iskolába, ami komoly előrelépést jelent a nemek közötti egyenlőség és az oktatáshoz való hozzáférés terén. Természetesen ez a változás a gördeszkaparkban is érezhető, ahol a lányok egyre nagyobb számban jelennek meg, bátran csatlakoznak a fiúkhoz, és lelkesen sajátítják el a gördeszkázás fortélyait.
A park egy szimbolikus híd is egyben, amely átíveli a kasztok közötti társadalmi szakadékot. Itt egy térben találkoznak és együtt játszanak a falu Adivasi közösségének gyermekei és a kvázi „felső” kaszthoz tartozó Yadav családok fiai és lányai. A gördeszkapályán nem számít a származás, a kasztbeli különbségek elhalványulnak, és a gyerekek egyenrangú félként tanulnak, fejlődnek és versengenek egymással. A közös játék és sport lebontja az előítéleteket, erősíti a közösségi szellemet, és olyan környezetet teremt, ahol a gyerekek az együttműködés és az egymás iránti tisztelet értékeit sajátíthatják el.
A társadalmi megosztottság ellentétes oldaláról érkező gyerekek (sőt, nem ritkán a szülők is) a helyi parkban lógnak, és jobban aggódnak amiatt, hogy kinek sikerült nagyobbat esnie vagy jobban elsajátítania a YouTube-ról eltanult legújabb trükköt, mint az évszázados társadalmi struktúrákért. A park így nemcsak a gyerekek életét változtatja meg, hanem lassan a felnőttek gondolkodására is hatással van. A közös játék és a mindennapi találkozások nemcsak barátságokat szülnek a gyerekek között, hanem ami talán még ennél is jelentősebb: a szülők is elkezdenek egymással beszélgetni.
Korábban a különböző kasztok közötti érintkezés szigorúan korlátozott volt, és a vegyes házasságok szinte elképzelhetetlenek voltak. Noha az indiai jogrendszer nem tiltja a kasztok közötti házasságot, ezek az íratlan szabályok mélyen gyökereznek a társadalmi hagyományokban. A gördeszkapark azonban fokozatosan lebontja ezeket a falakat, lehetőséget teremtve arra, hogy a közösség tagjai új szemlélettel közelítsenek egymáshoz. A szülők közötti párbeszéd egy apró, de jelentős lépés afelé, hogy a következő generáció már kevesebb előítélettel nőjön fel, és olyan társadalomban élhessen, ahol a származás helyett az egyén értékei válnak meghatározóvá.
Janwaar-kisfilm a nagy reményekről
Danny Schmidt, gördeszkás és filmes, egy különleges kisfilmet készített Janwaarról, amelynek címe – nem találod ki – „Janwaar”. A film egy tehetséges helyi fiú történetén keresztül mutatja be a közösséget, és egyben elmeséli egy kis indiai falu rendhagyó átalakulását, amely a sport erején keresztül tanult meg hinni önmagában és a jövőjében.
Az 1000 fős Janwaar falunak gördeszkaparkot építeni elsőre furcsa lehet, de természetesen más közeli településekről is látogatják. A lényeg, ha iskolába jársz, akkor deszkázhatsz, ez az első trükk, amit el kell sajátítanod.
Minden várakozást felülmúlva a helyi gyerekek teljesen a gördeszkázás bűvkörébe kerültek.
Ma már egy egész generáció minden szabad percét a trükkök gyakorlásával tölti. Nincs
akadály, amely visszatarthatná őket – még az sem, ha mezítláb kell deszkára állniuk.
Amikor a park épült, a helyi gyerekek csupán korlátozott mértékben fértek hozzá az internethez. Mégis, ahogyan lehetőségük nyílt megnézni néhány YouTube-videót, azonnal nekiálltak utánozni és gyakorolni az ott látott trükköket a saját pályájukon. Számukra a tanulás teljesen más módon zajlott. Kezdve azzal, hogy a kezdeti időkben a gyerekek többsége nem rendelkezett cipővel, így mezítláb vágtak neki a gördeszkázásnak. Az első helyi csapatukat ők maguk nevezték el „The Barefoot Skateboarders”-nek (Mezítlábas Gördeszkások), hiszen minden trükköt mezítláb kellett elsajátítaniuk. Ennek ellenére elképesztő elhivatottsággal gyakoroltak, és annyit tanultak meg, amennyit csak mezítláb lehetséges volt. A griptape tud fájni… próbálta már valaki a mezítlábas kickflipet?
Idővel azonban egyre több cipő érkezett a faluba, és ez hatalmas lendületet adott a fejlődésüknek. Danny Schmidt kisfilmjének végén egy online elérhetőség is található, amelyen keresztül bárki támogathatja a janwaari gyerekeket, és hozzájárulhat ahhoz, hogy még többen jussanak megfelelő felszereléshez és lehetőségekhez.
Nemcsak a gyerekeknek adott egészséges kiutat a szabadidejükhöz, de a skate park egalitárius jellege még váratlanabb társadalmi változásokhoz is vezetett. Nyugi, nem a cikk elejét akarom újra felmondani, hanem azt hangsúlyozni, hogy nem kizárólag a rosszat, a jót is eltanulják a különböző társadalmi csoportból származó gyerekek egymástól.
„Korábban sokan csak mászkáltak, csavarogtak” – mondja a filmben a gyerek egyik édesanyja. Egyes gyerekek dohányoztak és gutkát rágtak (a bétel dió rágása egészségtelen, függőséget okoz) Most, amint befejezik az iskolát, hazajönnek, ledobják a csomagjaikat, és indulnak a gördeszkaparkba.
Az internet összezsugorította bolygónkat, így mindenkinek van hozzáférése a globális kultúrához; ide tartozik a nyugati gördeszkás kultúra is, aminek Kalifornia a Mekkája, de a SK8-vallás világjárvány. Janwaar gyerekei követik a közösségi oldalakat, követik a profi deszkásokat, ezen keresztül a másolás folyamata után a jobbak kezdik megtalálni a saját stílusukat és identitásukat.
A gördeszkapályán a kasztok közötti határok egyszerűen érvényüket vesztik – itt nem a származás számít, hanem a tehetség és a kitartás. Aki ügyesebb, az lesz a példakép, akit tisztelnek és csodálnak – függetlenül attól, hogy melyik közösségből érkezett.
A faluban a Yadavok és az Adivasik eddig szigorúan elkülönülve éltek, egymástól távol, saját területükön. A két közösség között alig volt érintkezés, és ha mégis találkoztak, az gyakran előítéletekből fakadó konfliktusokhoz és verekedésekhez vezetett. Most azonban valami megváltozott. A gyerekek – talán öntudatlanul is – a régi társadalmi határokat bontják le. A gördeszkapark lett az a tér, ahol összeérnek a világok, ahol az egyenlőség nem egy távoli eszme, hanem mindennapi valóság. Itt együtt deszkáznak, együtt játszanak, beszélgetnek – saját közösséget építenek, amely már nem a kasztokra, hanem a közös élményekre és a kölcsönös tiszteletre épül. Egy új generáció formálódik Janwaarban, amely nem a múlt szabályai szerint él, hanem saját, nyitottabb és összetartóbb világát teremti meg.
Lehet, hogy a jövőbe nem belépni, hanem begurulni kell. Gördeszkával!
