A Netflix kínálatában a sok rágógumi sorozat és szuperhősös marhaság mellett belefutottunk egy olyan fantasztikus dokumentumfilmbe, amitől egyrészt leesett az állunk, másrészt ennél motiválóbb igaz történetet talán még nem is láttunk. Az Oscar-díjas argentin direktor, John Joseph Campanella rendezte „A határ végtelen” (El limite infinito) című alkotás egy olyan emberi és sportteljesítményt mesél el, amelyet egy járványos gyermekbénulás miatt mozgássérült férfi ért el, ráadásul jócskán túl az ötvenen.
A magyar felirattal is elérhető film kötelező darab mindenkinek, aki motivációt keres az életben, nem beszélve arról, hogy lesöpör az asztalról minden kamu kifogást, amit felhozhatnánk arra, hogy miért is vagyunk már „túl” öregek bárminemű – a gombfocinál fizikálisabb – sporthoz.
Egy tragédiával indult életút
Jean Maggi, a jelenleg már a hatvanat taposó argentin példakép élete közel sem úgy indult, hogy valaha sportoló lesz belőle. Még járni sem tanult meg, mikor alig egy évesen egy hibás oltóanyag és az átlagnál gyengébb immunrendszere miatt járványos gyermekbénulással diagnosztizálták, melynek következtében lebénult a teste felének – főként a lábainak és kezeinek – izomzata.
Ennek eredményeképp pedig nem, hogy nem vehetett részt később az iskolai testnevelésórákon, de már az is óriási kihívás elé állította, hogy a négyemeletes suliban, ahol nem volt saját osztálytermük, végig küszködje magát mankóival óráról-órára az egyik emeletről a másikra.
Ráadásul ami az átlagember számára szinte felfoghatatlan: 5 és 18 éves kora között minden téli szünetet kórházban töltött, ahol az orvosok rendszeresen eltörték a lábát, hogy az egyenesen nőjön annak ellenére, hogy az izomzata nem képes együtt fejlődni csontozatával.
Na innen szép nyerni mondhatnánk, de még mindig irtó messze vagyunk attól a kimagasló sportteljesítménytől, amit akaraterejével és kitartásával idős korában elért, haladjunk hát sorjában
A tánc nem jöhetett szóba, a bulizás azonban megvolt
Tizenéves korában álmodni sem mert, nem hogy a családalapításról, de még barátnőről sem, hiszen betegségtudata miatt nem járt el bulizni, mígnem végül kitalálta, hogy ha már nem tudja ropni a táncot a kortársakkal, akkor ehelyett inkább DJ-ként csapatja nekik a talpalávalót. A fogyatékosságot bohémséggel és humorral pótolta és ennek köszönhetően már egész fiatalon megtalálta élete gyönyörű párját, aki elfogadta őt úgy is, hogy nem tud lábra állni, mi több, csodálatos gyermekeket szült neki.
Egy szívroham, amely mindent megváltoztatott örökre
A boldog családban éldegélve bizony nem sokat törődött az egészségével, sőt, mondhatni két végéről égette a gyertyát. Napi két és fél doboz cigit szívott és a családi grillezéseken egy fél marhányi steak bedobása után nem ritkán legurított néhány üveg vörösbort is.
A tolószékben folytatott mozgásszegény életmód, a több tonna zsiradék, nikotin és a cukros alkoholos italok miatt Maggi alaposan elhízott minek következtében 14-szer vitték be intenzív osztályra szívproblémákkal, mígnem egy komoly szívroham majdnem pontot tett a sztorija végére. Ez volt az a pillanat, amikor felesége, Vicky, a temperamentumos latin szépség beküldte neki, hogy akkor most vagy változtat az életmódján, vagy elhagyja.
„Akkor most keljünk át az Andokon”
A határozott asszonyi ultimátum megtette hatását és Jean Maggi egy csodálatos paradigmaváltásba fogott jócskán túl az ötvenen. Beszerzett egy kézzel hajtható kerékpárt, amellyel előbb részt vett a nagy presztizsű New York Marathon-on, majd kipróbálta a kerekesszékes kosárlabdát és -teniszt, a vízisíelést majd mindemellett elkezdett lovagolni is.
Fia így emlékszik vissza ez utóbbira: „Elkísértem apát lovagolni. Felküszködte magát a lóra,
majd elügetett 10 métert és közölte, hogy akkor most keljünk át az Andokon.”
A szót végül tett követte és fiával valóban átkeltek lóháton a Dél-Amerika nyugati partja mentén húzódó hegységén, amelynél nincs hosszabb kerek e világon.
„Amikor bicajra ülök úgy érzem magam, mint Superman, amikor felveszi a köpenyét: szabadnak!”
Ezt követően speciális, kézzel hajtott bringáján a világ 28 országában indult el maraton versenyen, melyeken egyre jobb és jobb időket ért el, majd belefogott egy rakás adrenalintól fűtött tevékenységbe az ejtőernyőzéstől kezdve a sportrepülésig, ami abban csúcsosodott ki, hogy a téli paralimpián alpesi sízőként is elindult Argentína nemzeti színeiben.
De minden sport közül a bringázás volt az, amit a leginkább szeretett.
Egy televíziós interjúban így fogalmazott a biciklizésről: „Amikor bicajra ülök,
úgy érzem magam, mint Superman, amikor felveszi a köpenyét: szabadnak!”
Út a világ tetejére
A következő célkitűzés ambiciózusabb volt minden korábbinál. Maggi a fejébe vette, hogy megmutatja a mozgássérült közösségnek, hogy olyan teljesítményre is képes, amelyet egy makk egészséges, fiatal sportember sem fix, hogy képes teljesíteni: kézzel hajtott kerékpárjával felteker a világ legmagasabb pontjára, ahová csak el lehet jutni, a Himalájára, leküzdve sokezer méter szintkülönbséget és a jelentős oxigénhiányt.
Az emberfeletti teljesítményhez kemény felkészülés vezetett, amely 109 napon át folyt, mintegy 2500 kilométert beletekerve a karjaiba. A nagy kalandon az utolsó húsz kilométeres szakaszon az oxigénhiány miatt bekövetkezett légszomja és rosszulléte miatt majdnem feladni kényszerült a vállalkozást, de végül félelmetes vasakarata eljuttatta Khardungba, a világ legmagasabb járművel elérhető pontjára 5600 méteres tengerszintfeletti magasságba.
A csúcsra érve alig tudott kikászálódni a bringája nyergéből és a földön fekve percekig levegőért kapkodott, de nem sokkal később átadták neki a mankóit és egy argentin zászlót aggattak a hátára. A pillanat, amikor felállt, majd a magasba emelte diadalittasan a mankóit olyat üt a film nézőjén, hogy kő szíve van annak, vagy minimum emocionálisan retardált az, aki nem morzsol el ezen a pontot minimum egy könnycseppet.
„Tedd azt, ami nehéz, majd próbáld meg a lehetetlent!”
Az immár hatvanéves vasember nemzeti ikonnak számít hazájában és világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvend, köszönhetően többek között a Netflix dokumentumfilmjének, amely a magyar premierrel egyidőben 160 országban 47 különböző nyelven érhető el. Jean Maggi, aki soha sem gondolta, hogy valaha sportolóként teszi le a névjegyét a világban, hatvanan túl már nem érzi, hogy bárkinek is bizonyítania kéne, így energiáit manapság már inkább a mozgássérültek felkarolásába és bátorításába fekteti. Alapított egy céget, ahol mozgássérülteknek ad munkalehetőséget és olyan kerékpárokat gyártanak, amely őt is elindította annak idején a sportos életmód felé. Vállalatának mottója pedig tökéletesen keretbe foglalja sportolói hitvallását és életfilozófiáját: „Tedd azt, ami nehéz, majd próbáld meg a lehetetlent!”
A filmet kihagyni vétek, de akinek nincs Netflix előfizetése, annak itt egy rövid inspiráló videó arról, hogy milyen példa értékűen aktív életre képes egy fél évszázadnál idősebb mozgássérült fickó:
