Jó eséllyel sokan fogadnák kétkedve, blaszfémiát kiáltva, értetlenkedéstől megfeszült arccal, ha azt mondanám (írnám), hogy a családi nyaralások, közös szülinapozások, ünnepek és a szoros vérköteléken kívül bárki számára teljesen érdektelen események alkalmával rögzített képsorok nem csak irgalmatlan cringe módon ollózhatók össze.
Azokra a rendszerint 7-12 perces kép- és videoanyagokra gondolok, melyeket valamely gyanútlan családlátogatás alkalmával süt el a vendéglátó, a zenei alap egy teljesen beazonosíthatatlan prüntyögéssel vegyes csilingelés. Kibúvónak helye nincs! A megtekintésétől történő elzárkózás pedig legfeljebb a következmények elfogadása után lehet csak egy kétes kimenetelű félopció.
A ma már Film Mánia, 2012-ig azonban Filmmúzeum névre keresztelt csatornán futó Privátfilmek újratöltve sorozat a szolgáltató 2010-ben leporolt, átfazonírozott és vadiúj audiovizuális köntösbe bújtatott Privátfilmek vágatlanul című programjának az örököse.
A korábban már meglévő koncepció és alkotói attitűd közösüléséből megfogant sarj, ami egyszerre a némiképp túlzó első bekezdéses felütésem pikírt, kissé flegma cáfolata, és a magyar leleményesség egyik felkiáltójeles bizonyítéka.
A Tv műsorok romkocsmája, mikor az avítt, omladozó alapokat a modern kor vívmányaival ötvözve újfajta stílus születik, a film főhőse pedig a háttér atomjaira robbanásával mit sem törődve lassúzik a kamera felé.
Az Ízing Róbert szerkesztői és Juhancsik István vágói szakértelme alatt felügyelt program alaptézise, hogy a készítők birtokába jutott privát képsorok összeállításával elérjék mindazt, ami a legtöbb mai influenszer számára is csak egy távoli homályba burkolózó vágyálom:
Érdekessé tenni a kívülállók számára a magánélet különböző mozzanatait. Kimosni a csipát reggel a szemünkből, levinni a szemetet, elmosogatni, fetrengeni, tengeni-lengeni csak úgy a semmiben nem egy tuti szórakoztatóipari tartalom. Az élvezet kiváltásához vagy személyes érintettség, vagy bazisok hirdető, lóvé, energia és extravagancia kell. Extrém helyen kimosni a csipát reggelenként a szemünkből, nem levinni, hanem ledrónozni a szemetet a harmadikról, elmosogatni, de LÁBBAL, 24 órás fetrengős challenget csinálni, tengeni-lengeni csak úgy a valamelyik gyorsétteremben, például.
A Privátfilmek sorozat a mindenáron kitörni vágyásból eredő görcsös megalománia helyett egy kifejezetten egyszerű koncepció mentén egyensúlyoz valahol a dokumentum sorozat és videoklip műfaji határainak keresztmetszetén. Esztétikáját tekintve utóbbi, tartalmilag és formanyelvileg azért mégiscsak az előbbi, a mindösszesen negyed órás, stílusukban vagy témájukban azonos blokkok képsorait a készítők modern zenei aláfestéssel támasztják alá, miközben időről-időre magától értetődő nyilvánvalóságokat fűznek a látottakhoz képaláírás formájában.
A rendhagyó audiovizuális műfajhibrid alapjául szolgáló felvételeket a készítők a Privát Filmgyűjtemény Alapítvány birtokában lévő mintegy 2000 órányi nyersanyagból pakolták össze kedvük kénye szerinti elképzeléseik mentén, míg a zenei támasztékért olyan hazai zenészek feleltek, mint Kormix, Rizkid és Six, akik nemhogy nem féltek, feltehetően csakazértis alapon párosították össze az általuk választott zenéket a gyakorta ide-oda ugráló, szakadozott, recsegő-ropogó képsorokkal. Műfajokon átívelő auditív utazás kíséri a teljesen hétköznapi látottakat, a lágy elektronikától a szigorúbb ütemeken át egészen a már-már strukturálatlanság határait súroló zenei masszákig. Magánjellegükből fakadóan a felvételek legtöbbször az olyan-amilyen kategória alá esnek, a képek minősége legtöbbször a nagyon ócska és ócska skála valamely tartománya közé tehető.
A többnyire 1928-1990 közt rögzített képsorok nyersessége és egyszerűsége mentes a professzionalizmus leghalványabb jelétől is, a vágói és zeneszerkesztési munkán kívül nincs az az aspektus, amit bármiféle koncepciózussággal lehetne vádolni, mégis, a képek által teremtett retró közeggel reakcióba lépő szelíd house, Liquid Drum and Bass vagy visszafogott BreakBeat egy egészen sajátos flow élményt képes megteremteni a nézőben. Egészen más fless, mikor a tata valamilyen modern elektronikára teszi magáévá a fövenyes adriai tengerpartot vagy mikor a Balatonba csobbanás pillanatában üt be a refrén.
Alapvetően tehát minden adott egy néhány röpke epizódot megélt, instant bukó, első körben csak a késő esti műsorsávba száműzött, majd hamarost elkaszált sorozathoz. A szerkesztők lelkiismeretes munkájának köszönhetően azonban a Privátfilmek összesen 60 rész erejéig töltődtek újra a 2010-es évek elején, azóta pedig a videómegosztókon hasítanak és gyűjtik a nézettséget serényen.
A Super8.hu egy olyan virtuális közeg, amelyben a letűnt korok nemzedékei
és a 21. század friss generációi randevút adnak egymásnak.”
– Emígy a készítők, a vállalás pedig ha nem is példanélküli, a generációk közt egyre gyorsabb ütemben szélesedő szakadék miatt egy egyre több munkával és kudarcra való eséllyel járó tevékenység, nem mellesleg talán a világ egyetlen olyan gyakorlata, ami a személyes érintettségen kívüli nézők számára is szórakoztatóvá, a lehetőségeihez mérten pedig informatívvá tudta tenni a családi videózás formátumát.
Ha a soron következő családlátogatás alkalmával a privát felvételekből összeollózott videó megtekintésére kényszerítenek, csak hunyd be a szemed, és idézd fel magadban a Privátfilmek újratöltve sorozat bármely részének mindegy melyik pillanatát. Jobb lesz, hidd el.
