2022-ben az Ott torony volt című dokumentumfilm, most pedig Németh Róbert Rangrejtve járni című beszélgetőkönyve hozza közelebb Víg Mihályt azokhoz, akik eddig legfeljebb néhány dalát vagy Tarr Béla filmjeihez írt zenéit ismerték. Jobb későn, mint soha – de azért felmerül a kérdés: mire vártunk eddig? A Balaton és a Trabant meghatározó alakjáról, a Sátántangó Irimiásáról beszélünk, akinek a munkái jóval több figyelmet érdemelnének annál, mint amennyi itthon jutott nekik. Mintha időről időre külföldről kellene visszaérkeznie a hírnek, hogy valaki fontos él közöttünk. Németh Róbert könyve alkalom arra, hogy végre leüljünk mellé, és meghallgassuk, mit mesél.
Ott torony volt: Víg Mihály-portré
Németh Róbertnek, aki nem mellesleg a Heaven Street Seven és más zenekarok tagja, nem először jelenik meg könyve ikonikus zenészről. Nick Cave Hit, remény és vérontás című beszélgetőkönyvének magyar fordítását is neki köszönhetjük. Az erről készült cikkünket ITT olvashatjátok.
A Rangrejtve járni lapjain egy mára eltűnt világ elevenedik meg. A fiatalabbaknak ezek az arcok és helyek már nem ismerősek. Pedig valakinek azt is el kell mesélnie, hogy nem volt mindenki besúgó vagy gerinctelen csinovnyik. Van mire emlékezni, és van mire büszkének lenni. A könyv közben a hétköznapokba is beenged: a botorkálásba, az útkeresésbe, azokba a helyzetekbe, amelyekben a kultikus figurák éppolyan esendők, mint bárki más. Víg Misi valószínűleg elsőként tiltakozna, ha nagy embernek neveznénk. Pedig öt gyereket egyedül felnevelni nem kis dolog. Számomra ettől is nagy ember valaki. És ez csak az egyik történet.
A mából nézve nehéz elképzelni, mit jelentett ez a közeg azoknak, akik a rendszerrel szemben gondolkodtak, vagy egyszerűen csak szabadabban akartak élni. Az Európa Kiadó, a Balaton, a Kontroll Csoport és a körülöttük szerveződő társaság már a puszta különállásával gyanússá vált a hatalom szemében. Ráadásul mindenki másképp volt más: Menyhárt Jenő, Másik János, Dixi, azaz Gémes János vagy Pajor Tamás aligha fértek volna ugyanabba a skatulyába. Talán a rendszer megdöntésénél is jobban érdekelte őket, hogy lehessen alkotni, bulizni, a maguk módján létezni. Közben kimondták azt is, hogy a király – esetünkben Kádár – meztelen. Már azzal is, hogy mertek mást kezdeni az életükkel, mint amit a kijelölt keretek kínáltak.
Láttuk-e, hogy jön?
Kevesen gondolták, hogy ilyen gyorsan véget ér a gulyáskommunizmus. A változás a társadalomtudósokat is meglepetésként érte: 1991-ben már önkritikusan tették fel a kérdést egy rendezvény címében: „Láttuk-e, hogy jön? A társadalomtudomány kudarcai a kelet-európai politikai átalakulásban.”
Az előző évek közhangulatát jól sűrítette az akkoriban terjedő mondás:
„Az értelmiség előtt két út áll: az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan.”
Volt, aki disszidált, és volt, aki kalandvágyból itthon maradt. A nagy idők története sok apró, hétköznapi történetből áll össze. Víg Mihály ennek a zavaros, nyomasztó, mégis kivételes alkotói energiákat felszabadító korszaknak a tanúja. Valahogy végigzsonglőrködte ezeket az évtizedeket, közel a fejhajlítógéphez, de mégsem tört bele a gerince.
A Rangrejtve járni beszélgetései azonban jóval túlvezetnek a nyolcvanas éveken. Szó esik istenkeresésről, a modern korról, az igazságról – igen, az igazságról –, megbocsátásról és hamis prófétákról, Irimiástól Németh Sándorig.
Trabanttal a Balatonba, Werckmeister harmóniákra
Ha valaki nem ismerné, azért elhelyezem a zenei térképen Mihályunkat.
1979-ben Hunyadi Károllyal közösen alapította meg a Balatont, amely a nyolcvanas évek magyar új hullámának, undergroundjának egyik alappillére lett. 1982-ben csatlakozott a korszak másik zseniális formációjához, a Trabanthoz is. Ez főként lakásokban, házi felvételeken létező, ritkán koncertező zenekar volt, a Balaton pedig egy időre háttérbe szorult mellette.
A nyolcvanas évek közepén aztán ismét a Balaton került előtérbe, változó felállással és a rá jellemző szomorkás rock and roll sanzonokkal. Ekkor alakult ki az a bizonyos szimbiózis az Európa Kiadóval. A zenekari tagság vastag átfedést mutatott a két csapatban.
Ez a hullám nemcsak a fővárosra koncentrálódott: a vidéki egyetemi városokban is közönségre találtak ezek a korántsem könnyen emészthető zenék. Amikor Pajor Tamás megtért a Hit Gyülekezetébe, Víg Mihály Dénes Józseffel és másokkal együtt követte őt, a Balaton így az újraalakulás után nem sokkal ismét felfüggesztette fellépéseit. Ez a szünet három évig tartott.
Nemzetközi hírnevét nagyban köszönheti Tarr Béla filmrendezővel való szoros együttműködésének.
Olyan remekművek zenéjét szerezte, mint a Sátántangó, a Werckmeister harmóniák vagy A torinói ló.
Hipnotikus, keserédes motívumokra épülő dallamai elválaszthatatlanok a rendező képi világától. Színészként
is ikonná vált: ő alakította Irimiást a Sátántangóban. Karizmatikus jelenléte a filmvásznon is felejthetetlen.
A nyolcvanas években a Trabant és a Balaton zenéje nagyrészt házilag másolt kazettákon terjedt kézről kézre, így váltak a rendszerkritikus értelmiség és a lázadó ifjúság himnuszaivá. A hivatalos nyilvánosságba azért néha beszűrődött: az Eszkimó asszony fázik című filmben Trabant-dalok szóltak, és a filmhez kislemez is megjelent. Ettől még a másolt kazetták világának megvolt a maga különös izgalma. Ezt sok mai fiatalnak nehéz visszaadni: hallgatsz valamit, ami alig hozzáférhető, és közben úgy érzed, egy kicsit te is beavatott lettél. Van benne valami a tiltott gyümölcsből, és éppen ettől felszabadító.
Dalszövegeit rendkívüli irodalmi érzék jellemzi, de mások verseihez is szívesen nyúlt. Ady Endre műveiből például egész koncertműsort állított össze: többek között A föltámadás szomorúsága, a Ha holtan találkozunk és a Nem adom vissza is megszólalt a Balaton előadásában. Slágereit (mint a Nem hiszek a szerelemben vagy a Mielőtt elmegyek) később olyan népszerű zenekarok is feldolgozták vagy beépítették a műsorukba, mint a Kispál és a Borz, a Quimby vagy a Csík Zenekar, ezzel is bizonyítva a szerzemények időtlenségét.
Kidőlten (Balaton)
A fény közepétől a sötétség kapujáig
Víg életéhez súlyos személyes veszteségek is hozzátartoznak: feleségét és egyik gyermekét is elveszítette. Ezek ismeretében a dalait is más füllel hallgatja az ember, bár zenéjének melankóliáját túl egyszerű lenne pusztán a tragédiáiból magyarázni. Ő egy velünk élő, hétköznapi legenda, nem mindennapi életúttal.
Ami miatt kimondottan érdemes elolvasni Németh Róbert Rangrejtve járni című könyvét, az a beszélgetések természetessége. Ezt nehéz szavakba önteni.. Úgy folyik a szöveg, mint egy beszélgetés, amelyet jólesik hallgatni. Témája a „minden”: nemcsak Víget ismered meg egy másik oldaláról, hanem a korszakot is.
Most leírok egy furcsa mondatot, de komolyan gondolom, és jól értsétek: magyarabb leszel tőle. Ez a miénk, a mi kis közös tudatalattink. Kicsit savanyú, keserű, sárga, de a végén jobb(an) leszel tőle.
