Barion Pixel

Sandman és Gaiman

Benedek Csanád

2024.01.23.

15 perc

Neil Gaimant sokan képregényszerzőként ismerik, de az angolszász kultúrkörben íróként legalább annyira elismert. Az írót külön kihangsúlyoznám, mivel esetében a fantasy, képregény, sci-fi, gótikus és egyéb jelzők csak elaprózzák a nagy egészet. A The Sandman tette őt igazán népszerűvé, de minden bizonnyal a Csillagpor, Coraline és a The Graveyard Book végett is ismernénk a nevét. A Sandmannel kiegészülve azonban még lehengerlőbb az életmű. Lévén ez itt most egy író- és képregényajánló, így nem szeretnénk homokviharba kerülni a spoilerek miatt, ezért koncentráljunk arra mi is előzte meg az álomhomokot.

Az álom előtt
A Sandman, azaz a homokember történetét nem Gaiman találta ki. A homokember az európai folklórban több egymástól távol eső kultúrában is feltűnik. Mitikus alak, aki elaltatja az embereket, miként belefúj az arcukba vagy a kezével varázslatos homokot szór a szemükbe. Hagyományosan többnyire édes álmokat bátorít és inspirál, de később a karaktere a „szerencséhez” hasonlóan ambivalens lett. Régebben a szerencsét önmagában szinte alig használták, rendre hozzátették, hogy jószerencse vagy balszerencse.

A homokember számos gyermektörténet és könyv szereplője. A skandináv folklórban maradt fent a legtöbb változatban. A lényeg ott is az volt, hogy éjszaka homokot vagy port szór a gyerekek szemébe, amitől elaludnak és álmokat szőnek.

Ébredés után a szemek dörzsölése a homokember előző esti munkájának feltételezett eredménye.

Majd E. T. A. Hoffmann elhozta nekünk a horrorisztikus homokembert. 1816-ban írt egy novellát Der Sandmann címmel, amely megmutatta, milyen baljós is lehet egy ilyen karakter. A főszereplő ápolónő homokot szórt azon gyerekek szemébe, akik nem akartak aludni, melynek eredményeként kiestek a szemeik. Majd megjelent a homokember, összeszedte őket, és a Holdon lévő vasfészkébe vitte a szemeket, hogy etesse gyermekeit.

A homokember francia változata Bonhomme Sept Heures (Hétórai jóember), aki egyes esetekben homokot szór a gyerekek szemébe, hogy elvakítsa őket, mert így el tudja kapni a lúrkókat. A homokemberrel ellentétben a nagy zsákja az a hely, ahol csapdába ejti a lefeküdni nem hajlandó gyerekeket. A neve is erre utal. Hét óra után a gyerekeknek már otthon a helyük, aki nincs az ágyban, azért jön a „zsákos”. Innen már ismerős nekünk is. A román folklórban is létezik egy hasonló szereplő, Moș Ene (Ene atya). A Gōjin Ishihara-cikk kapcsán láthattátok, milyen horrorisztikusak a japán gyerekmesék, habár minket sem kell félteni.

Hangsúlyozni kell azonban, hogy a Sandman elsősorban álomhozó, és a lelkiismeretünk rejtett titkait bontja ki. Vagyis nagyrészt azt tükrözi, ami bennünk lakozik. Andersen 1841-es meséje, az Ole Lukøje is megemlíti a homokembert. Ole Lukøje elmesélte azokat az álmokat, amelyeket egy fiatal fiúnak adott egy héten keresztül, mágikus technikájával, azáltal hogy port szór a szemébe.

Bonhomme Sept Heures
Ole Lukøje (Andersen)

Este, amíg a gyerekek az asztalnál vagy a kis székeikben ülnek, nagyon halkan jön fel a lépcsőn, mert zokniban jár, majd a legkisebb zaj nélkül kinyitja az ajtót, és beszór egy kis adag finom port a szemükre, éppen annyit, hogy muszáj legyen becsukni a szemüket, és így ne lássák őt.”

De Ole Lukøje semmiképp sem kívánja bántani őket, mivel köztudottan nagyon szereti a gyerekeket, és csak azt akarja, hogy csendben legyenek, ezért szép történeteket mesél nekik szavak nélkül. A franciáknál létezik egy olyan változat is, melyben egy nagy medve, aki felhőn utazik, esernyőjével leszáll (lásd Mary Poppins) és homokot szór a gyermekek szemére és játszik velük.

A popkultúrában két zenei szellemidézést mindenképp meg kell említeni. A Metallicát már Gaiman ihlette, ezzel szemben a Chordettes egy régi klasszikus az angolszász kultúrkörből. Gaiman egyik legtöbbet kommentált barátsága Tori Amos zenészhez fűződik, aki Sandman-rajongó. Tori Amos több számában feltűnik a képregény, de maga Gaiman is.

Mr. Sandman: The Chordettes

Metallica: Enter Sandman

Sandman: Az álmok fejedelme

A nagy szavak a nagy dolgok számára vannak fenntartva. A marketing azonban rongyosra használja ezeket, hogy eladja termékeit. De mit mondhatnék a legjobb, legokosabb, legszellemesebbre? Hogy jó? A Sandman jó képregény. Talán a mai világban az is számít, hogy jókor jött.

A képregényműfaj épp kifáradni látszott, majd jött valaki, aki port hintett a szemünkbe.
Az álom világának csillámporát. Irodalomtörténeti jelentőségű képregényeposz
a Sandman, ami az álmok fejedelmének utazásait mutatja be.

Egyesek szerint minden idők egyik legjelentősebb és egyben legtöbbre tartott képregénysorozatáról beszélhetünk. A Sandman a The New York Times regényeinek bestsellerlistáján szerepelt, mint képregény. A Maus, a Watchmen és az általunk is említett Moebius Incalja mellett az egyik legkimagaslóbb színvonalú képregény. Természetesen sok japán, francia, olasz stb. szerző is van, aki alkotott ezen a színvonalon és fogunk is írni róluk. Szóval itt a történetek irodalmi szintűek, amit egy zseniális grafikai, képzőművészeti világ támogat.

Bár a szerző nehezen ment bele a mozgóképes adaptációba a megfelelő forgatókönyv hiányára hivatkozva, 2022. augusztus 5-én végül képernyőre került a várva várt sorozat a Netflix és a Warner jóvoltából. Gaiman az utolsó filmes forgatókönyvet, amelyet a Warner Bros. küldött neki, így kommentálta: „Nemcsak a legrosszabb Sandman-forgatókönyv, amit valaha láttam, hanem könnyen a legrosszabb forgatókönyv, amit valaha olvastam.”

A Netflix kínálatában a kultképregény nagy sikerű dark fantasy sorozatként debütált. De kérve kérek mindenkit, először a képregényt olvassa. Ha nincs épp pénze, akkor töltse le, nézzen bele! Nem rossz a sorozat, mert jó az alapanyag, de nem lehet a képregényhez mérni. Mint ahogyan egy jó sztorit is el tudnak rontani a rossz színészek, egy igazán jó képregény nemcsak a története miatt jó. A képi világa, az egész együtt adja ki a varázslatot. Bár Neil Gaiman írta, a képek megalkotói közé tartozik Sam Kieth, Mike Dringenberg, Jill Thompson, Shawn McManus, Marc Hempel, Bryan Talbot és Michael Zulli, Todd Klein és Dave McKean. A csapat nagyon sokat hozzátett a végtelen mágusának világához.

Dave McKean nem választott szokványos megoldásokat a képregényborítókkal kapcsolatban. Teljesen elborultak. Meggyőzte a DC Comics-ot arról, hogy a sorozat főszereplőjének nem kell minden borítón megjelennie. Az eredeti sorozat 75 kiadást jelentett 1989 januárja és 1996 márciusa között. Nálunk öt vaskos kötetben jelent meg.

A Sandman az „Álom” kortalan, antropomorf megszemélyesítőjének történetét meséli el, akit sok néven ismernek, köztük Homokember, Morpheus. A sorozat a DC egyik legkelendőbb munkája lett, még a Batmant és a Supermant is megelőzte akkor.

Mint írtam a bevezetőben, a nagyhírű homokember karakterének több verziója is akadt a történelem során. A Marvel Comics alkotta meg tudomásunk szerint az első Sandman-képregénykaraktert.

A Homokember Neil Gaiman javaslatából született, hogy felelevenítsék a DC 1974–1976-os The Sandman című sorozatát. A csillagok összeálltak. Meglepetésre a DC kimondottan kérte, hogy valami új és hátborzongató szülessen.

Te nem tudod, hogy mivel játszol”

Fekete mágiával foglalkozó nagyravágyó mágusok egyenesen magát a „Halált” akarják csapdába ejteni. Azért, hogy örök életet és ki tudja még mit kérjenek tőle. A tervük végül nem úgy sikerül, ahogy tervezik, mivel csupán egy vékony, beteges fiút kapnak el, akivel nem tudnak mit kezdeni.
Gaiman egy fiatal, sápadt és meztelen férfiú kezdeti képéből, egy csendes rab történetéből indította a sztorit, aki egy parányi üvegbura alatt, egy cellában raboskodik, és csak vár és vár. Foglyul ejtői meg szép lassan megöregszenek, és meghalnak. Idő kell ahhoz is, míg fogvatartói rájöjjenek, hogy magát az Álmok urát ejtették rabul. Az, hogy ez miként jött össze a félresikerült fekete mágusoknak csak jóval, jóval később tudjuk meg.

A történet 1916-ban kezdődik, azonban a cselekmény nagy része a jelenben játszódik, és strukturáltan, kronologikusan haladunk előre az eseményekben. A képregény végén érdemes a jegyzeteket elolvasni, mert újra vissza-visszalapozva jövünk rá csak igazán, hogy milyen gondosan is készült eme mű.

Miután Álom visszanyeri a szabadságát, hazatér az Álmok Birodalmába. Mindössze egyetlen ismerős arc fogadja őt, aki szembesíti azzal, hogy minden, amit Álom fejedelme felépített, romokban hever. Az embereknek fogalmuk sincs róla, milyen kárt okoztak ezzel a saját világukban is. Azok, akik éppen álmodtak, a képzelet világában ragadtak, míg mások örök éberségre lettek kárhoztatva. Veszélyes játékot űzni az istenek hatalmával, ez később a történet során be is bizonyosodik majd. Több szinten több nagy harc folyik. Az angyalok csatája, az istenek, a Végtelenek küzdelmei. Ebben az ember csak egy porszem, és mégis hegynek képzeli magát. Morpheusznak összesen hat testvére van. Érdekesség, hogy eredeti nyelven mindannyiuk neve D-betűvel kezdődik: Álom (Dream), Végzet (Destiny), Halál (Death), Pusztítás (Destruction), Vágy (Desire), Kétségbeesés (Desperation) és Delírium (Delirium). A történet mélységét nehéz visszaadni. Aki jól tájékozott, az tudhatja, hogy itt arab, buddhista, afrikai és skandináv mesék vannak összegyúrva és némi kortárs feketehumorral megfűszerezve.

A képregénytörténész Les Daniels „elképesztőnek” nevezte Gaiman munkáját, és megjegyezte, hogy a „The Sandmana fantázia, a horror és az ironikus humor keveréke, amilyent a képregények még soha nem láttak.”

A DC Comics írója és ügyvezetője, Paul Levitz megjegyezte, hogy a Sandman lett az első olyan rendkívüli siker a képregények történetében, amely új olvasókat szólított meg és hozott közelebb ehhez a médiumhoz. Meglepő módon a fiatal nőket, lányokat is nagyon bevonzotta a Sandman misztikája.

A sorozat legendássá válását megelőzően, amikor már kvázi minden képregényrajongó vetett rá egy pillantást, az olvasótábor számottevő része nőkből állt. Sokan idősebbek vagy huszonévesek voltak, és tetejébe nagy részük egyáltalán nem olvasott más képregényt. Ez akkor nagyon meglepte a készítőket is. Hisz maga Gaiman és a többiek is egyfajta Gyűrűk Ura, Dungeon and Dragon-szerű fantasy világot építettek, amit általában a tinédzser fiúk kedvelnek. Úgy látszik a lányok jobban értik a misztikát.

A Sandman a DC Comics kultikus sikerévé vált, aki nem jártas a képregények világában, annak is irodalmi műként, misztikus krimiként, thrillerként, horrorba hajló fantasy történetként is merem ajánlani. De amúgy is találkoztál már vele, hiszen minden éjjel meglátogat Sandman nagyúr.

Gaiman: a Sandman fejedelme
Neil Richard MacKinnon Gaiman 1960-ban született az angliai Porchesterben, zsidó szülők gyermekeként, akikből aztán elkötelezett szcientológus lett. Ez számos problémát okozozz a kis Neil számára, kedzve azzal, hogy apja több iskolából is kivette. Így érthető módon a fantázia világába menekült, hisz a valóság oly bonyolult volt számára.

Nagyon zavaró lett volna, ha az emberek gyerekkoromban megkérdezik a vallásomat. Azt mondanám: zsidó Szcientológus.” Gaiman egyébként azt mondja, hogy ő nem szcientológus, és a judaizmushoz sincs sok köze. Személyes nézeteiről Gaiman kijelentette: „Szerintem elmondhatjuk, hogy Isten létezik a DC-univerzumban, és részben erről én tehetek.”

Gaiman négy évesen már tudott olvasni, és azóta sem hagyta abba. Olyan szenvedélyes olvasónak tartja magát, hogy szerinte ez már a munkája rovására megy.

Igaz rá Fodor Ákos verse: Mindig legyen két jó könyv kezed ügyében: ezt írd, azt olvasd.

Neil Gaiman

A Monty Python csapatának élethosszig tartó rajongója, tinédzserként birtokolta a Monty Python Big Red Book egy példányát. 13 évesen egy franciaországi utazása során a fiatal Gaimant elbűvölte a Metal Hurlant francia képregény vizuális világa, bár nem értette a szavakat. Ebben alkotott Moebius is, akiről mi is írtunk.

Az 1980-as évek elején Gaiman újságírással foglalkozott, interjúkat készített és könyvkritikákat írt.

1984-ben megírta első könyvét, ami igencsak meglepő nyitás volt, ugyanis a Duran Duran együttes életrajzát rakta össze. Majd három kisebb képregényt írt kedvenc munkatársa és régi barátja, Dave McKean illusztrációival kiegészítve. Köztük az 1988-as Black Orchidot. Karen Berger, aki később a DC Comics Vertigojának vezetője lett, a könyv elolvasása után rögtön munkát ajánlott Gaimannek: gondoljon újra egy régi karaktert, a homokembert, de tegye bele a saját világát. Így aztán elszabadult az eddig fogva tartott Álom. Gaiman Sandman mestere lett, Sandman pedig az álmoké.

Arra a kérdésre, hogy miért szereti jobban a képregényeket, mint a történetmesélés más formáit, Gaiman azt felelte:

A képregények egyik öröme számomra mindig is az a tudat, hogy sok tekintetben érintetlen föld. Szűz terület volt. Amikor a Sandmanen dolgoztam, sokszor úgy éreztem, hogy egy machete-t veszek a kezembe és elindulok a dzsungelbe. Olyan fura módon kell írnom, és olyan dolgokat kell csinálnom, amiket még soha senki. Regények írásakor fájdalmasan tudatában vagyok annak a ténynek, hogy olyan közegben dolgozom, ahol az emberek nagyon zseniális dolgokat alkotnak már három-négyezer éve. A képregényeknél úgy éreztem: olyan dolgokat tudok meglépni, amikre még soha senki nem gondolt. És megtehettem, és fizettek is érte, ez rendkívül szórakoztató volt.”

Gaiman ezen kívül is sok rövid fikciót, regényt, képregényt, hangszínházat és forgatókönyvet írt. Művei közé tartozik a The Sandman képregénysorozata, valamint a Good Omens, Stardust, Anansi Boys, American Gods, Coraline és a titkos ajtó, A temető könyve című regények.

2023-ban Gef, a beszélő mongúz hangjaként szerepelt a Nandor Fodor and the Talking Mongoose (Fodor Nándor és a beszélő mongúz) című feketevígjátékban. Igen, van egy ilyen magyaros hangzású film, és senki nem tud itthon róla semmit. Csak a szokásos ügymenet.

Bár a DC kiadóhoz kapcsolják, két sorozatot írt a Marvel Comics számára is.
Ha már írás, érdekes fun fact, hogy Gaiman elkötelezett használója a régi, tintás
töltőtollaknak, és azt mondta, hogy minden könyvének első piszkozatát ezzel írja.

Noha magyarul nem jelent meg, a Homokember huszonötödik évfordulója alkalmából Gaiman írt egy új mesét. A történet arról a csatáról szól, amely Morpheus-t az eredeti történet kezdete előtt kimerítette. Ez volt az ok, hogy miért tudták a pancser emberek mágiával lépre csalni. Gaiman amúgy nem szereti, ha állandóan valami folytatást várnak tőle. Életműve bizonyítja, hogy van neki ezer új ötlete. A Csillagporból is film készült, ráadásul hamarabb, mint a Sandmanből.

Kiadhatnék még öt Sandman számot a témára erőltetve? Nos, persze. De képes lennék boldogan a tükörbe nézni? Nem. Ideje abbahagynom, mert a végére értem, és azt hiszem, inkább befejezem most, amíg még szerelemből csináltam.” –mondta Gaiman.

A Sandman: az Álmok fejedelme minden felnőttnek ajánlható, gyerekeknek azért óvatosan, csak 14-18 éves kor felett. Nem a történet brutalitása, sokkal inkább komplexitása okán. Többet ennél nem mondhatunk az Álom fejedelméről, ahogy ő sugalmazza:

Ha elmesélünk egy álmot, azzal meghamisítjuk: az álomban vannak olyan elemek, amelyeket nem lehet leírni.”

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Rick Rubin – A kreatív folyamat: Az alkotás mint életmód

Byung-Chul Han: szupersztár-filozófus a kiégés társadalmában

Burroughs: hosszú séta az élet sötét oldalán

Lélegezni és lélegezni hagyni

Bestiarium Hungaricum

Vadászat Hunter nyomában