Bátran ki merem jelenteni, hogy a kosárlabdacipők történetében a legkülönösebb, és tán legvagányabb kollekció a Reebok Mobius-sorozat. Mindez annak tükrében, hogy a márka akkor legjobban futó, és azóta is legismertebb szériája (Pump) közül egyet sem tartalmaz. Mintha a Nike az Air nélkül húzta volna be a lottóötöst. Ez már-már akkora SWAG-királyság, hogy mondhatni sportértéke van. Na, de nézzük is meg miért lett ekkora király a Reebok, és mi lett vele azután.
Az „Őzantilop” története dióhéjban
A szürke rhebok vagy Pelea capreolus, afrikaans nyelven reebok, Dél-Afrikában őshonos antilopfaj, magyarul őzantilop, nem gondolta, hogy az egyik legismertebb sportszergyártó cég róla fogja a nevét kapni.
Az angol Reebok
A J. W. Foster and Sons régi hagyományokkal bíró sportszergyártó cég 1895-ben alakult. Társvállalataként a Reebokot Foster unokái grundolták 1958-ban, majd meglehetősen rossz üzleti érzékkel a siker kapujában eladták. A márka neve azért lett reebok/őzantilop, mert az unoka egyik futóversenyen kapott díján ez az állat szerepelt. 1958-tól 1986-ig a márka logójában az Egyesült Királyság zászlaja volt látható, jelezve a cég eredetét. 2005-ben a német Adidas vásárolta meg, majd 2021-ben eladta az Authentic Brands Group-nak. (Ennek résztulajdonosa Shaq is, így vásárolt egy darabot a múltjából.) A vállalat globális központja ma már Bostonban található.
Az amerikai Reebok
1979-ben egy Paul Fireman nevű amerikai üzletember felfigyelt a Reebokra a chicagoi NSGA (National Sporting Goods of America) kiállításon. Miután elkezdte az államokban is forgalmazni a Reebok cipőket, a részleg Reebok USA Ltd. néven vált ismertté. Abban az évben a Fireman három új teniszcipőt is piacra dobott. 1981-re a Reebok forgalma meghaladta 1,5 millió dollárt.
A Reebok nagy évtizedei
1982-ben a Reebok bemutatta a Reebok Freestyle aerobikcipőt, az első nőknek tervezett sportcipőt. Ezt azért emeli mindenki ki, mert dupla találatot értek el. Az aerobic épp felívelőben volt, és az, hogy nem egy kisebb számozású, hanem külön nőies cipőt hoztak be, divatot teremtett. A következő évben a Reebok árbevétele 13 millió dollár volt, és a Fireman 1984-ben megvásárolta az angol anyavállalatot. Az évtized közepére a Reebok eladásai körülbelül 1 milliárd dollárt tettek ki, ezáltal megelőzve a Nike-ot, az Adidas-t és a Converse-t. Így akkoriban az Egyesült Államok legnagyobb sportcipőgyártója lett, mielőtt 1989-ben elveszítette a vezető pozíciót. Érdekes, hogy a cég egyik legikonikusabb technológiája, a Reebok Pump, pont 1989-ben debütált, 1992-ig több mint 100 profi sportoló viselte a lábbelit, köztük Shaquille O’Neal is. A kilencvenes évek még bőven Reebok-évtized volt. Erről fog ez a cikk is szólni.

A sport és a divat összefonódásának szimbólumaként rendszeresen emelik ki a Nike/Travis Scott közös ruházati és cipőkollekcióit, azonban elfelejtik, hogy bizony a Reebok már hamarabb jelen volt. Jay-Z, a rapper volt az első nem sportoló, aki névre szóló cipőt kapott a Reeboktól. Az „S. Carter Collection by Rbk” kollekció 2002-ben indult útjára. Az S. Carter csuka a cég történetének leggyorsabban eladott cipője lett. Később a Reebok 50 Centtel is megpróbálta ugyanezt, G-Unit csukákat adtak ki.
Kis műhelytitok: az Armani sportcipőit a Reebok gyártja EA7 címke alatt. Ezek Armani-tervezések, de Reebok-gyártósor.
Tűz, jöjj velem!
Bár sokan ismerik Tinker Hatfield nevét, és nyilván azzal is szembesülünk, hogy a régi Nike modellek horroráron mennek, ez nem csupán Michael Jordan érdeme, hanem a Nike állhatatos munkájának is betudható. Komoly pénzeket öltek a múltjuk megőrzésébe, illetve legendájuk fenntartásába. Ez annyira így van, hogy az 1984-es Adidas Forum kosárcipő simán veri a korabeli Nike Air, Dunk, Jordan 1 cipőket, mind minőségben, mind sportdizájnban. Összességében jobban egybe van, ráadásul emberi áron tudod megvenni.
A Reebok, vagyis későbbi tulajdonosa, az Adidas, nem fektetett kellő energiát a márka mögötti zsenik előtérbe helyezésére. Ezek közül az egyik Paul Fireman, aki lángra lobbantotta a tüzet azáltal, hogy szinte minden vad ötletet át tudott vinni, lévén ő maga volt a fő részvényes és tulajdonos. A másik két tervezőlegenda, Paul Litchfield, a Pump kitalálója, valamint cikkünk főszereplője, Jonathan Morris. Mi most nem a Pump, hanem a Jonathan Morris-féle fekete-fehér, absztrakt, hipnotikus, Zigzag-cipők nagy korszakát mutatjuk be. Se előtte, se utána ilyen következetesen átvitt és sikeres koncepció nem volt, nemcsak a kosárlabda, de a talán még sportcipők történetében sem.

A Mobius-kollekció
Nem túl gyakran fordul elő, hogy egy tervező kapásból felvázoljon egy korszakot meghatározó stílust. Jóllehet a csillagok együttállása is kellett ahhoz, hogy 1996-ban Jonathan Morris révén a művészet megvethesse a lábát a kosárlabdaiparban. A márkák ekkor kezdtek ráeszmélni, hogy bátran rá lehet menni az eredeti formákra, van ennek piaca.
„1989-ben kezdtem a Reeboknál, és a tervezési részleg elég kicsi volt, mindössze hét-nyolc tervezővel. Elkezdtem teniszcipőkön dolgozni, és megcsináltam a Pump Victory-t Michael Changnak és a Pump Low-t Michael Stitch-nek.” Ezt csak azért kell kiemelni, mert aki látott már Pump Victory-t, az tudja, hogy ez effektíve egy kosárlabdacipő. Morris célja is az volt, hogy a kosárlabdacipők vonalán dolgozzon, mert ezt a sportot kedvelte igazán.
A Mobius-sorozat valójában öt kosárlabdacipő.
A Reebok Mobius-kollekció: Shaqnosis; Blast; Kamikaze II; „Big Hurt, valamint a Rail a kakukktojás. Bár sokan a Big Hurt-ot tartják annak. A Big Hurt-ot eredetileg baseballra szánták, de teljesen olyan, mint egy kosárlabdacipő. A sorozat érdekessége, hogy a fekete-fehér és minden egyéb színállása legendás lett.



A Mobius-család még mindig a Reebok egyik legemlékezetesebb és legünnepeltebb kollekciója.
Ennek oka, hogy annyira jellegzetes megjelenésűek, hogy valamelyikre szinte mindenki emlékszik.
A Shaquille O’Neill nevével fémjelzett Shaqnosis és a Shawn Kemp által reprezentált Kamikaze II volt a két legnépszerűbb Mobius-modell. De a többi kivitel is személyre szabott volt.
Nick Van Exelre talán jobban emlékeznek a kosárlabda-rajongók, ám a sneakerheadek számára ő volt a Reebok Blast arca. A Shaqnosis volt az inspiráció a Reebok Blast dizájnjához és fekete-fehér színvilágához. A cipő érdekessége, hogy nem teljesen egyforma a két pár. Egy nagyon érdekes színeloszlást követ.

A Dave Prescott tervezte a Big Hurt esetében is jól látható a Morris-féle koncepció. Továbbá itt a legegyszerűbb a formai megvalósítás, hiszen végül is csak csíkos. De Frank „Big Hurt” Thomas épp a Chicago Soxban játszott, ami fekete-fehér színállású, adta tehát magát, hogy felvegyék a kollekcióba. Valójában a Big Hurt is egy kosárlabdacipő, csak trailtalpakkal. Szinte sosem volt még baseballcipő, ami ekkorát ment, hiszen ezt utcára is használták. Ma már nehéz szerezni, de akkoriban sokan túracipőnek használták. Ami igaz is, a Big Hurt tulajdonképpen egy nagyon vagány hegyi trail túracipő.
The Frank Thomas Big Hurt
Ma már nagyon sok színes, színváltós, luxus, ezüst és még ki tudja milyen verziója van ezeknek a cipőknek, például a Reebok Kamikaze II Mid International Peace Day. De ezek anno régen nem voltak. A Mobius-sorozat érdekessége, hogy szigorúan csak fekete-fehérben és később az inverzében létezett. All Star Game-eket (kék Kamikaze) és a sztárok játszótereit most hagyjuk.
Ezen modellek legyártásához anno nagy elhivatottságra volt szükség a Reebok
részéről, mivel egyfelől macerás darabok voltak. Másrészről messze nem
lehetett tudni bejön-e a bátor formaválasztásra épülő sorozat.
Morris erről így beszélt egy interjúban:
„Az eredeti koncepciót képező egyedi cipőkön Koreában dolgoztak, de a tömeggyártást már Kínában készítették. Nagyon nehéz volt elkészíteni. A gyár emberei azt mondták: „Biztos, hogy kell ennyi csíkot, panelt, darabkát, sorba rakni? Változtathatunk rajta egy kicsit?” Én csak azt mondtam: „Nem!” [nevet] Általában megpróbálom megérteni a gyártó igényeit, és nem próbálom megnehezíteni a dolgukat, ugyanakkor ettől lett olyan erős ez a sorozat. Csak azt mondtam: „Ha ezt a formajátékot elveszítjük,, akkor elveszítjük a cipőt.” Nehéz volt összehozni.”
Shaqnosis és egyéb furcsaságok
Jonathan Morris őszinte ember, ezért nem tagadta, hogy voltak előzményei a sorozatnak. Direkt nem figyelte a Nike-okat, nem akarta, hogy befolyásolják. A Latrell Sprewell által viselt Converse Voltage viszont (1995) már elővetíti ezt a vonalat. Külön érdekesség, hogy két cipő nincs benne a Mobius sorozatban. Vagyis egy évvel hamarabb jöttek ki, de akkor is nagyon furcsa.
Az egyik maga a Reebok Mobius, a másik a Kamikaze I. Mindkét modell egyértelműen a fekete-fehér koncepcióra épít. Mint mondtam ezeknek a cipőknek ma már ezer féle színverzióját lehet látni, de régebben ez másként volt. Olyannyira, hogy a Shaqnosis-ból egy azaz egy színverzió létezett, 15 évig nem nyúltak hozzá.

Shaqnosis, a „gamechanger”
A Shaqnosis O’Neal kedvenc cipője, többek között szerepelt a Man In Black-ben mert Will Smith is kedveli, de még lehetne sorolni. Azonban a legfurcsább, hogy az eredeti tervek alapján Emmitt Smith Reebok-ja lett volna Shaq aktuális cipője, és Shaqé pedig az Emmit Smith modellként ismert Reebok. A legenda szerint maga Shaquille O’Neal volt, aki ezt kérte, az igazság sokkal prózaibb.
„Valójában akkoriban nem én terveztem a Shaq-cipőt. E. Scott lett arra a szezonra megbízva. Én pedig még épp a rajzolásos koncepciókon belül voltam, amely egy egyedi párnázási rendszerre összpontosított. Szóval fekete-fehér vázlat volt csupán, majd tervezői találkozót tartottunk különböző tervezőkkel, termékmarketingesekkel és Paul Firemannel, a vezérigazgatóval. Paul aktívan részt vett a folyamatban, és amikor megmutatták a fekete-fehér rajz vázlatát ennek a koncepciónak, a szemei hirtelen elkerekedtek. Azt mondta: „Nos, csinálhatunk egy ilyen cipőt?” Azt mondtam: „Persze, hogy megtehetjük.” – Jonathan Morris.
Ezt követően cserélték meg a két modellt. Az is érdekesség, hogy maga a tervezője nem gondolt a hipnóziskörökre, amivel a cipő végülis „eladta önmagát”. Ezt maga Fireman és a többiek látták bele. Érdekes, hogy pont a készítője volt sakkvakságban ezzel kapcsolatban.
„Ami izgalmas volt számomra, hogy visszahallottam, hogy egyesek azt mondják, hogy ez a valaha volt legrondább cipő, és vannak, akik azt gondolják, hogy fantasztikus. Ez nagyon klassz, mert ha szenvedélyes választ kapsz, akkor úgy érzem jól végzem a dolgom. Ha az emberek azt mondják: „Igen, rendben van”, akkor az nem túl izgalmas. Ennek a cipőnek tényleg szép 360 fokos története volt.” – Morris.
Kis ide kapcsolodó infó, hogy a cipőket általában embereknek tervezik. A legtöbb cipőt a tervezők 42-43-as méretre szerkesztik. Vagyis bármekkora sztárok a kosarasok, sokszor nem emberi a lábméretűk. A férfi lábméret-sorozatgyártás 15-nél befejeződik. Tudod mekkora Shaq lába? 22-es, az 56-os lábméret. A legtöbb kosárlabdajátékos a focicsukákkal ellentétben nem visel speciális cipőket. Ezzel szemben Shaqnek akkora a lába, hogy nála át kellett tervezni a modell formáját, mert eltorzult volna. Shaq pályán való aktív használatra szánt változatát valójában több ponton még meg kellet erősíteni, egy magasabb szabású modellé alakították át, és tartalmazta az Instapump-technológiát is.
A kihagyott ziccerek márkája
Nos, ha kilencvenes évek, akkor még semmit sem mondtunk, mert a Dee Brown „No look” zsákolásával berobbanó Pump-cipők szériáján kívül még ott voltak az Iverson-cipők is. Allen Iverson az a tag, aki egy meccsen kétszer is lecrossolta Jordant, átfűzött akárkit, de tényleg akárkit, akitől saját bevallása szerint a fiatal Kobe is félt. Szóval ő is a Reeboknál volt ekkor, és a legendás Reebok Question is 1996-ban robbant be. Szóval a kosárlabdabizniszben komoly ászok voltak a Reebok kezében. Ha nem lettek volna smucigok hozzájuk ment volna Lebron James is, ez már nyílt titok.


Órákig lehetne elemezni hol és miként nyírta ki magát a Reebok. Két tényező mindenesetre sokat nyom a latba. Egy időben a Champions után az összes hivatalos NBA-mez Reebok volt, továbbá az összes hivatalos NFL-mez Reebok volt, és mivel megvették a CCM-et szőröstül-bőröstül, így az összes NHL-mez is Reebok volt. Valójában a három ligába iszonyat pénzt és energiát nyomtak bele. A bevételeiknek meg csak töredéke jött ebből, hiszen a Nike, Adidas, Starter, Majestic stb. szintén adott el mezeket. De persze kellet ezután még sok rossz üzleti húzás is.
Egy 2005 augusztusában lezajlott szellemi tulajdonjogi pert követően az Adidas leányvállalatként felvásárolta a Reebokot. Az Adidas megszerezte az összes forgalomban lévő Reebok-részvényt, mindezt 3,8 milliárd dollárért. Az igazi öngól az volt, hogy az Adidas megvette és kábé bealtatta a Reebokot. Vagyis nem igazán foglalkoztak vele, de a Reebok crossfitüzletből lévő hasznot sem a Reebokba forgatták vissza.
A Reebok bealtatása és az egy milliárd dolláros kérdés:
2022. március 1-jén bejelentették, hogy az Authentic Brands Group Inc 2,5 milliárd dollárért megvásárolja a Reebok márkát az Adidas-tól. Úgy tűnhet, hogy ezzel az Adidas több mint egy milliárdot bukott ezen az eladáson. Az igazság azonban az, hogy közben meg az elemzések szerint 10 év alatt 6 milliárdot csinált abból, hogy visszafogta a Reebokot az Adidas-szal szemben. Ezt a mi szintünkön már nem látjuk át. Egy biztos, a Reebok egy legendás márka. Első volt az elsők között, ma már a Vans is nagyobb nála. A legendás örökség még ott lapul, csak a holnap tudja megmondani, hogy mekkorát tud még ugrani az Őzantilop.