Barion Pixel

1979 – az év, melyet sztárpúderes naptáron pörgethettünk végig

Kiss Márk

2023.07.12.

5 perc

Hiába végtelenül elcsépelt, mégis időről-időre kénytelenek vagyunk emlékeztetni magunkat, és egyben környezetünket arra a semmiképpen sem elhanyagolható tényre, hogy ugyebár; régen minden sokkal jobb volt. Persze legtöbbször a mindent megszépítő nosztalgia beszél ilyenkor az emberből, ám ha vigyázó tekintetünket az Amerikai Egyesült Államokban piacra dobott 1979-es kokainos naptárra vetjük, akkor ez az üres lózung rögtön tartalommal (és szipákolással) telik meg.

Ezerkilencszázhetvenkilenc nem volt különösebben fontos év a világtörténelem során – bocs, és elnézést azoktól, akik ebben az évben születtek… Szóval, 1979 januárjában az USA felvette a diplomácia kapcsolatot Kínával, a Szovjetunió pedig december végén behatolt Afganisztánba, mindeközben Sajóbábonyon TNT-robbanás, míg Zsanán gázkitörés borzolta a kedélyeket. Kábé ennyi. Vagyis dehogy! 1979-re azért is emlékeznünk kell, mert ekkor jelent meg a Földkerekség eleddig legindokolatlanabb naptára, mely még a hazai kalendárium gurura, Kiszel Tündére is simán fényéveket ver.

Méghozzá visszakézből.

Fontos megjegyezni, hogy habár a kokain teljesen illegális volt a tengerentúlon, ám mégsem irtották tűzzel-vassal a szervek. Szemet hunytak az utcák felett, megtűrték a jelenlétét, sőt, valamiféle társadalmi elfogadás is körüllengte, lévén régen gyógyszerként, stresszoldóként tekintettek a fehér porra, vagy másnéven, a hóra. A hó amúgy is csupa móka és kacagás, hogy lehetne egyáltalán megorrolni rá. (Valami hasonló történt egyébként a fűvel a kétezres évek derekán.)

És ha már a cikk elején azt említettük, hogy történelmi vonatkozásban 1979 jelentéktelen év volt, gyorsan hozzá kell tenni, hogy a szex, drog és rock ’n roll szentháromság tekintetében viszont max hangerőn dübörgött a buli. A „kóla”, melyet sokan a magasélettel, valamint a showbiznisz világával azonosítottak, talán sosem volt annyira népszerű, mint a hetvenes-nyolcvanas években. A felső tízezer nagyrésze, legyen az művész, üzletember, vagy éppen bűnöző, mind használta, esetleg kínálgatta. Még titkolni sem kellett úgy istenigazából. Idővel aztán afféle státuszszimbólum vált belőle; ha futotta rá, akkor az a bizonyos szekér is futott.

Olyannyira elterjedt, hogy a kevésbé eleresztett rétegek is belefuthattak, ha elég óvatlanok voltak. A Rolling Stone magazin készített egy (házi)felmérést ekkoriban az olvasóinak körében, melyből kiderült, hogy cirka húsz százalékuk próbálta már a kokót életében. Jószerével senki sem lepődött meg ezen az eredményen. Néhány éven belül a kokain megítélése sokat romlott, legfőképp azon költői oknál fogva, hogy túl sok kellett volna belőle a jóravaló, lazítani vágyó állampolgároknak. Az utcákra, a klubokba, a munkába. Egyszóval mindenhova. Ennyit egyszerűen képtelenség volt becsempészni az országba, így a dílerek elkezdték felütni az adagokat, leggyakrabban sütőporral, ami ugyan olcsóbbá tette a cuccot, de egyúttal a minőség rovására ment. Később már közel sem luxuscikként élt a köztudatban, hanem szimpla kábszerként, melyhez nagyjából az összes lecsúszott alak hozzájuthatott bármely vizelettől áztatott utcasarkon.

Majd jött a crack, de az már tényleg más sztori, térjünk inkább vissza a kólás kalendáriumhoz, az legalább vicces.

A koncepció tulajdonképpen az volt, hogy bemutassák a kokain útját az Andok lámákkal felturbózott lankáitól egészen a kandallók pattogó tűzénél melegedő, vörösborba áztatott Amerikai Egyesült Államokig. Informatív anyagról van tehát szó; miközben szórakoztat észrevétlenül edukál is. Minden hónaphoz hozzácsaptak egy idézetet, így az amúgy igencsak kifejező fotók mellett akadt némi olvasnivaló a hónapok, napok nevein túl is az idő múlásán agonizálva. Ezen idézetek egyébként a kokain felhasználásának rövid, ezeréves történelmét hívatottak körül járni, 900-tól 1979-ig.

A kokacserje fényképekkel illusztrált izgalmas utazása végül egy tökéletesen megkomponált felvételen, valamikor karácsonykor ér véget egy üvegasztalon Amerikában, aminek igencsak örülnek az elégedett vásárlók, azaz egy jólszituált középosztálybéli szerelmespár, netán házaspár, a kissé viharvert karácsonyfa, valamint egy diszkréten összetekert zöldhasú társaságában. De az idilli pillanatok előtt még porrá zúzzák, kiporciózzák, bőröndbe tuszkolják, kihúzzák, meg hasonló kalandokba keveredik a szer, amelyeket szintén dokumentálták a készítők, minden apró, lényegesebb mozzanatra tételesen kitérve.

A 28 oldalas 28 x 28 centiméteres naptárat a San Franciscó-i illetőségű Red Dog Productions dobta 1978 végén piacra, nem sokkal azelőtt, hogy az USA negyvenedik elnöke, Ronald Reagan totális háborút indított a drogfogyasztás visszaszorítására, sikertelenül.

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Az igazi rocknagyi: Cordell Jackson

Rókavadászat Angliában, másképp

Az igazi Basquiat nyomában

Geezer Butler: Bölcsőtől a Black Sabbathig

Tintin és Lovecraft: egy őrült skót elméjében

Herakut: kettőn áll a vásár, avagy graffitis love story!