Hiába végtelenül elcsépelt, mégis időről-időre kénytelenek vagyunk emlékeztetni magunkat, és egyben környezetünket arra a semmiképpen sem elhanyagolható tényre, hogy ugyebár; régen minden sokkal jobb volt. Persze legtöbbször a mindent megszépítő nosztalgia beszél ilyenkor az emberből, ám ha vigyázó tekintetünket az Amerikai Egyesült Államokban piacra dobott 1979-es kokainos naptárra vetjük, akkor ez az üres lózung rögtön tartalommal (és szipákolással) telik meg.
Ezerkilencszázhetvenkilenc nem volt különösebben fontos év a világtörténelem során – bocs, és elnézést azoktól, akik ebben az évben születtek… Szóval, 1979 januárjában az USA felvette a diplomácia kapcsolatot Kínával, a Szovjetunió pedig december végén behatolt Afganisztánba, mindeközben Sajóbábonyon TNT-robbanás, míg Zsanán gázkitörés borzolta a kedélyeket. Kábé ennyi. Vagyis dehogy! 1979-re azért is emlékeznünk kell, mert ekkor jelent meg a Földkerekség eleddig legindokolatlanabb naptára, mely még a hazai kalendárium gurura, Kiszel Tündére is simán fényéveket ver.
Méghozzá visszakézből.
Fontos megjegyezni, hogy habár a kokain teljesen illegális volt a tengerentúlon, ám mégsem irtották tűzzel-vassal a szervek. Szemet hunytak az utcák felett, megtűrték a jelenlétét, sőt, valamiféle társadalmi elfogadás is körüllengte, lévén régen gyógyszerként, stresszoldóként tekintettek a fehér porra, vagy másnéven, a hóra. A hó amúgy is csupa móka és kacagás, hogy lehetne egyáltalán megorrolni rá. (Valami hasonló történt egyébként a fűvel a kétezres évek derekán.)
És ha már a cikk elején azt említettük, hogy történelmi vonatkozásban 1979 jelentéktelen év volt, gyorsan hozzá kell tenni, hogy a szex, drog és rock ’n roll szentháromság tekintetében viszont max hangerőn dübörgött a buli. A „kóla”, melyet sokan a magasélettel, valamint a showbiznisz világával azonosítottak, talán sosem volt annyira népszerű, mint a hetvenes-nyolcvanas években. A felső tízezer nagyrésze, legyen az művész, üzletember, vagy éppen bűnöző, mind használta, esetleg kínálgatta. Még titkolni sem kellett úgy istenigazából. Idővel aztán afféle státuszszimbólum vált belőle; ha futotta rá, akkor az a bizonyos szekér is futott.
Olyannyira elterjedt, hogy a kevésbé eleresztett rétegek is belefuthattak, ha elég óvatlanok voltak. A Rolling Stone magazin készített egy (házi)felmérést ekkoriban az olvasóinak körében, melyből kiderült, hogy cirka húsz százalékuk próbálta már a kokót életében. Jószerével senki sem lepődött meg ezen az eredményen. Néhány éven belül a kokain megítélése sokat romlott, legfőképp azon költői oknál fogva, hogy túl sok kellett volna belőle a jóravaló, lazítani vágyó állampolgároknak. Az utcákra, a klubokba, a munkába. Egyszóval mindenhova. Ennyit egyszerűen képtelenség volt becsempészni az országba, így a dílerek elkezdték felütni az adagokat, leggyakrabban sütőporral, ami ugyan olcsóbbá tette a cuccot, de egyúttal a minőség rovására ment. Később már közel sem luxuscikként élt a köztudatban, hanem szimpla kábszerként, melyhez nagyjából az összes lecsúszott alak hozzájuthatott bármely vizelettől áztatott utcasarkon.
Majd jött a crack, de az már tényleg más sztori, térjünk inkább vissza a kólás kalendáriumhoz, az legalább vicces.
A koncepció tulajdonképpen az volt, hogy bemutassák a kokain útját az Andok lámákkal felturbózott lankáitól egészen a kandallók pattogó tűzénél melegedő, vörösborba áztatott Amerikai Egyesült Államokig. Informatív anyagról van tehát szó; miközben szórakoztat észrevétlenül edukál is. Minden hónaphoz hozzácsaptak egy idézetet, így az amúgy igencsak kifejező fotók mellett akadt némi olvasnivaló a hónapok, napok nevein túl is az idő múlásán agonizálva. Ezen idézetek egyébként a kokain felhasználásának rövid, ezeréves történelmét hívatottak körül járni, 900-tól 1979-ig.
A kokacserje fényképekkel illusztrált izgalmas utazása végül egy tökéletesen megkomponált felvételen, valamikor karácsonykor ér véget egy üvegasztalon Amerikában, aminek igencsak örülnek az elégedett vásárlók, azaz egy jólszituált középosztálybéli szerelmespár, netán házaspár, a kissé viharvert karácsonyfa, valamint egy diszkréten összetekert zöldhasú társaságában. De az idilli pillanatok előtt még porrá zúzzák, kiporciózzák, bőröndbe tuszkolják, kihúzzák, meg hasonló kalandokba keveredik a szer, amelyeket szintén dokumentálták a készítők, minden apró, lényegesebb mozzanatra tételesen kitérve.
A 28 oldalas 28 x 28 centiméteres naptárat a San Franciscó-i illetőségű Red Dog Productions dobta 1978 végén piacra, nem sokkal azelőtt, hogy az USA negyvenedik elnöke, Ronald Reagan totális háborút indított a drogfogyasztás visszaszorítására, sikertelenül.
