Teljesen mindegy, a világ mely táján botlasz gördeszkás lányokba, többnyire bő szárú nadrágban és elnyűtt pólóban látod őket száguldozni. Ám Bolívia egyik városában, Cochabambában egészen más látvány fogad: a kizárólag lányokból álló deszkás közösség tagjai a Vans cipőiket színes, többrétegű, hagyományos szoknyával – a pollerával – kombinálják. Ez az öltözék nem csupán látványos, hanem mély kulturális jelentéssel is bír, hiszen a pollera az ország őslakos népcsoportjai, az ayamarák és kecsua indiánok népviseletének ikonikus darabja.
A lányok nem pusztán divatból viselik ezt az öltözéket. A csapat neve: ImillaSkate – az imilla szó fiatal lányt jelent az aymara és a quechua nyelvben. A ruhaválasztás tudatos gesztus: egyszerre fejezi ki tiszteletüket felmenőik előtt, valamint identitásukhoz és hagyományaikhoz való büszke kötődésüket. Mindezen túl azonban üzenetet is hordoz, ugyanis fel kívánják hívni a figyelmet arra a társadalmi és történelmi elnyomásra, amelyet az ország őslakos többségi etnikumai – az ayamarák és a quechuák – hosszú ideje elszenvednek.
A spanyol gyarmatosítók érkezése alapjaiban rengette meg Bolívia őslakos közösségeinek életét. Elvették földjeiket, ezáltal megfosztották őket megélhetésük alapjától, aminek következtében súlyos elszegényedés sújtotta őket. Az őslakosok társadalmi státuszukból kiszorulva a társadalom peremére szorultak, elszigetelődtek és sok esetben saját kultúrájuktól is elidegenedtek. A korábban büszkén viselt hagyományos öltözetet – mint amilyen a pollera is – egyre többen cserélték le, hogy beolvadjanak az uralkodó társadalmi normákba, és elkerüljék a kirekesztést, a megkülönböztetést.
Ezzel a fájdalmas múlttal és jelenkori valósággal szemben áll szimbolikus erejű fellépésként az ImillaSkate közössége. „Azzal, hogy pollerában deszkázunk, azt akarjuk üzenni: a lányok és a nők bármit elérhetnek – függetlenül attól, hogyan néznek ki, vagy mások mit gondolnak róluk” – fogalmazza meg küldetésüket Daniela Santiváñez, aki két barátnőjével együtt alapította meg a csapatot 2019-ben.
„Az üzenetünk egyszerű: merj önmagad lenni, és légy büszke arra, aki vagy!” – teszi hozzá. Számukra a gördeszkázás nem pusztán sport, hanem mélyebb jelentéssel bíró önkifejezési forma: „Önbizalomra és önszeretetre tanít. Megmutatja, hogy minden esés után fel lehet állni, és tovább lehet haladni a céljaink felé. Így lehetünk hitelesek és önazonosak.”
Bolívia Dél-Amerika azon országa, ahol a legnagyobb arányban élnek őslakos közösségek. Négy hivatalos nyelve van: a spanyol, a kecsua, az ajmara és a guarani, ám ezeken túl még 33 különböző indián nyelvet beszélnek az országban, amelyek mind egy-egy kisebbségi csoport kulturális örökségét őrzik. A spanyol nyelv a társadalmi élet hivatalos közegében dominál, de egyben a kirekesztés, megbélyegzés és sztereotipizálás eszközévé is vált – különösen az öltözködés és az etnikai származás alapján történő megkülönböztetésben.
Számos pejoratív kifejezés rögzült a nyelvhasználatban, amelyekkel a nőket címkézik attól függően, hogy vidéki vagy városi közegből származnak, illetve tiszta vagy vegyes származásúak. Az india szó például azokra a hagyományos népviseletet viselő, vidéki származású őslakos nőkre utal, akik szorosan kapcsolódnak kulturális gyökereikhez. Ezzel szemben a chola kifejezés vegyes származású, városban élő nőket jelöl, akik a modern környezet ellenére megőrizték a hagyományos öltözet elemeit – például a réteges, élénk színű pollerát, a kendőt és a jellegzetes sombrero borsalino kalapot.
A birlocha olyan nőre utal, aki már elhagyta a pollerát, és nyugati viseletet – jellemzően farmert – hord, miközben megtartotta a hagyományos, színes szövött kendőt, amelyet gyakran használnak csecsemők hátán való hordozására is. Végül a chota kifejezéssel azokat a nőket illetik, akik teljesen elszakadtak etnikai gyökereiktől, nyugati stílusban öltözködnek, testhez simuló ruhákat viselnek, és életmódjukat is a modern, globalizált mintákhoz igazítják.
Mindezeket a kifejezéseket – az india, chola, birlocha és chota megkülönböztetéseit – az elmúlt másfél évtized társadalmi és politikai változásai sem tudták teljes mértékben eltüntetni a közbeszédből. Még Evo Morales Ayma, Bolívia első bennszülött származású elnökének 2006-os történelmi megválasztása után is tovább élnek ezek a kategorizáló, sokszor megalázó megnevezések.
A jelenség egyik legmegdöbbentőbb aspektusa, hogy ezek a sztereotip címkék szinte kizárólag a nőket sújtják. Míg egy őslakos férfi gond nélkül cserélheti le ponchóját zakóra vagy dzsekire anélkül, hogy társadalmi megbélyegzéstől kellene tartania, a nők esetében az öltözködés továbbra is erős kulturális és identitáspolitikai töltettel bír. Mindezen kategóriák azonban a férfiakra nem vonatkoznak. Ha egy őslakos férfi poncho helyett dzsekit vesz fel vagy öltönyt, megteheti anélkül, hogy megaláztatásban lenne része.
Ezzel a kettős mércével kíván szembeszállni az ImillaSkate közössége. Fabiola Gonzales, a csapat egyik tagja így fogalmaz: „Sok fiatal lány, aki lát minket deszkázni, büszkeséggel tekint ránk. Jó érzés tudni, hogy viseletünkkel nemcsak magunkat, hanem őket is képviseljük.” Hozzáteszi: „A családunk, szüleink és nagyszüleink is büszkék ránk – arra, hogy megmutatjuk hagyományainkat, és nem felejtjük el, honnan jöttünk.”
A húszas éveik elején járó fiatal nők aktívan keresik az alkalmat, hogy közösségi eseményeken jelen legyenek, ahol megjelenésükkel és deszkás tudásukkal képviselhetik eszméiket, értékeiket és kulturális örökségüket.
„Az elején furcsa volt szoknyában deszkázni” – meséli nevetve Susan Meza, a csapat egyik újabb tagja. – „Egyes trükkönél a szoknyám megelőzött! De mivel tisztában vagyok vele, hogy mit képviselünk, és miért fontos ez az egész, nem vagyok hajlandó lemondani róla. Miután megszoktam, sokkal szabadabbnak és kényelmesebben érzem magam.”
Cochabamba Bolívia negyedik legnagyobb városa az ország középső részén, amelyet gyakran az „örök tavasz városaként” emlegetnek kivételesen kellemes éghajlata miatt. Ebben a lenyűgöző természeti környezetben, a város fölé emelkedő magaslatokon gyakorolhatnak az ImillaSkate tagjai.
A skate park korábban egészen más arcát mutatta: egy elhanyagolt, illegális buszparkoló működött itt, Cochabamba egyik legproblémásabb városrészében, a bűnözéséről hírhedt Coronilla negyedben. Azóta azonban hatalmas átalakuláson ment keresztül. A park elsősorban helyi iskolások számára épült, de hamar népszerű közösségi térré vált: fiatalok, gyerekek és kamaszok egyaránt látogatják.
Az ImillaSkate tagjai már az avatás előtt is itt gyakoroltak, sőt itt tették meg első mozdulataikat a deszkán. Mondhatni, minden innen indult: egy hely, amely egyszerre szimbóluma a változásnak, az önkifejezésnek és az új generációk reményének.
A lányok egyik kedvenc gördeszkás helye egy csendes, enyhén lejtős útszakasz Quillacollóban, amely a Cochabamba külvárosában fekvő Pairumani ökoturisztikai parkhoz vezet. Ez a festői környezet nemcsak gyakorlásra alkalmas, hanem valódi lelki feltöltődést is nyújt.
Elsősorban a táj szépsége miatt kedvelik, de az is sokat nyom a latban, hogy az út kiváló minőségű aszfaltja tökéletes kerékalávaló. „Nálunk rendkívül gazdag a növény- és fafajok választéka – éppen ezért hívják Cochabambát Ciudad Jardínnak, vagyis Kertvárosnak” – meséli Dani, az egyik csapattag.
Az ImillaSkate célja az is, hogy olyan helyszíneket mutassanak meg, amelyek méltó módon képviselik városukat és országukat – legyen szó kulturális, történelmi vagy éppen természeti értékekről. A Quillacollóból Pairumaniba vezető út mentén burjánzó növényvilág jól példázza Cochabamba biológiai sokszínűségét, és egyben arra is emlékeztet, milyen harmóniában lehet jelen a hagyomány, a természet és a modern életforma.
A hagyományos, hosszú haj varkocsba fonása az ImillaSkate tagjainak nem csupán esztétikai választás, hanem mélyen gyökerező identitásuk szerves része. A hajápolás – a megmosás, kifésülés és fonás – számukra rituális jelentőséggel bír. Ezek az egyszerű, mégis meghitt pillanatok lehetőséget teremtenek az elcsendesedésre, az elengedésre és a lelki megtisztulásra.
Gyakran segítenek egymásnak a fésülködésben, ami nemcsak praktikus gesztus, hanem szimbolikus is: miközben gondoskodnak egymásról, a hétköznapok feszültségétől és a felgyülemlett rossz energiáktól is megszabadulnak. Ez az intim helyzet nemcsak nyugalmat hoz számukra, hanem mélyíti a köztük lévő kapcsolatot – erősíti a csapat szellemét, az összetartozás érzését, és a női közösség megtartó erejét.
Deysi húszévesen kezdett el gördeszkázni – viszonylag későn, de annál elszántabban. Bár egy súlyosabb esés majdnem eltántorította, nem adta fel: újra és újra visszatért a pályára, mert számára a gördeszkázás nem pusztán sport, hanem belső örömforrás, életforma és egyfajta mentális menedék. Ahogy ő fogalmaz, a deszkázás olyan tevékenység, amely nemcsak a testét, hanem a lelkét is mozgásban tartja – segíti megküzdeni a mindennapok kihívásaival, és pozitív irányba formálta az életét.
A pollera – a hagyományos, színes, réteges szoknya – számára identitása autentikus és egyedi kifejeződése. Nem csupán ruhadarab, hanem mély kulturális kötődés szimbóluma. „Azt hordok, amit szeretek” – mondja határozottan. – „Édesanyám mindig azt mondta: pollerában születtem, és abban is fogok meghalni. Én ezt az örökséget viszem tovább. A pollerában érzem magam igazán önazonosnak – jól érzem magam benne, úgy, ahogy vagyok.”
Deysi célja a gördeszkázás kultúrájának népszerűsítése Bolíviában, több lehetőséget teremtve az új generáció számára anélkül, hogy elveszítené a gyökereikre való összpontosítást. Azóta számos elismerést szerzett nemcsak Bolíviában, hanem Chilében is
„Nem csupán a pollera-ruha viseléséről van szó, hanem arról is, hogy jobbá váljunk a sportban, új manővereket hajtsunk végre. Mezei gördeszkásként indultunk, később vetődött csak fel, hogy cholitának öltözzünk, mert ez jellemez minket leginkább. Deysi több érmet szerzett Chilében és Bolíviában, közöttük nem egy aranyat.”
„Nem vagyunk mások, mint helyi őslakos közösségek leszármazottai” – hangsúlyozza Daniela Santiváñez, utalva arra a kilenc fiatal nőre, akik jelenleg az ImillaSkate tagjai.
A gördeszkázás számukra mára túlmutat önmagán: szenvedélyből küldetéssé vált. Küldetéssé, amely megerősíti a nőket saját identitásukban, önmaguk elfogadásában és abban, hogy büszkén vállalják gyökereiket. Üzenetük világos: a befogadás, a sokszínűség és az önazonosság érték – és ez az, amit nemcsak Bolíviában, hanem a világ minden táján szeretnének képviselni és továbbadni.
