Tizenévesként, amikor napjaim nagyobb részét képzeletbeli világokban töltöttem és hipnotizált állapotban bolyongtam orkok, trollok és goblinok között valami eszeveszetten izgalmas fantasy történetben – Szendrei Tibor festőművésznek köszönhettem, hogy el tudtam képzelni, miképpen is néz ki egy ork.
Akkoriban – a 90-es évek elején – már regényfüggő voltam és a fantasy műfaját új dimenzióként éltem meg. A rémtörténetek, a sci-fi, Verne kalandregényei mellett, mintha egy új ajtó nyílt volna egy olyan világra, amire igazán szükségem volt akkoriban. Egy különleges műfajra, ami teljesen elrugaszkodott a valóságtól és olyan hősöket tárt elénk, akik bőrébe belebújhattunk időnként, hiszen a fantasy műfaja ezt lehetővé tette számunkra. Hétvégenként, a szerepjáték találkozásaink során, mi magunk lehettünk a kalandok és küldetések főszereplői!
A Cherubion könyvkiadó ontotta a regényeket. Zúdultak ránk a Kaland-Játék-Kockázat könyvek és ha épp nem egyedül olvastunk, vagy játszottunk ezekkel a könyvekkel, akkor összegyűltünk valakinél, mindenki átszellemült a saját főhős karakterévé, legyen az egy harcos barbár, vagy egy sötét mágiát gyakorló goblin pap – és egy egész napon keresztül nyomtuk a szerepjátékot.
Soha nem felejtem el az állandó zarándokhelyünket a Szépvölgyi úton – a Silverland fantasy és szerepjáték üzletet. A nap, a hét fénypontja volt, amikor eljutottunk végre és beléptünk abba a parányi, 8m2-es fantasy szentélybe.
Egymást kerülgettük és böngésztük a legújabb felhozatalt és persze a cikkem elején túloztam – nem csak Szendrei Tibor jóvoltából tudtuk, hogy miképpen is fest egy ork, vagy egy troll. Ott a Silverlandben, minden polcról sárkányok, démonok, pokolbéli ivadékok és harcosok tekintettek le ránk. Kis terület, nagy választék – de az üzlet alfája és omegája az eladó srác volt: ő volt a fantasy világ mindentudója. Akár a video kölcsönzőkben, egy original, született videotékás. Bármit kérdezhettél, ő tudta a választ, tanácsot adott, mesélt a várható megjelenésekről, minden könyvvel képben volt és nem volt az a szerepjáték modul, vagy világ, amivel ő még ne játszott volna.
Így teltek tehát a fantasyvel megfertőzött tinédzser hétköznapjaink és ennek a világnak volt/van egy fontos szereplője, Szendrei Tibor festőművész és illusztrátor, akinek személye szorosan kapcsolódott Nemes Istvánhoz és a Cherubion könyvkiadóhoz (Nemes Istvánról egy korábbi cikkemben írtam már).
Istvánnal a mai napig jó barátok és természetesen az összes Nemes-féle Káosz regény, Skandar Graun epizód borítóját Tibornak köszönhetjük. (kivéve a Káosz Szava az első kiadásának borítóképét)
Szendrei Tibor pályája még nem körvonalazódott a fiatalkori éveiben. Az iskolát követően sodródott az élet forgatagában. Dolgozott lakatosként, újságkihordóként, állatgondozóként, majd eltöltött egy kis időt moziszínháznál is – ahol már meg tudta mutatni rajzoló, festő tehetségét az általa készített, nagyméretű moziplakátok formájában. Majd 4 évnyi dekoratőr/grafikus időszakot követően válhatott független művésszé, akinek az illusztrációi és festményei jelenthették végre az elsődleges bevételi forrást. Mindez egybeesett az akkor még pályakezdő Nemes Istvánnal való megismerkedésükkel a Phoenix könyvkiadónál. Szendreit addig a pontig nem érdekelte a fantasy világa, viszont Istvánnal való hosszas beszélgetések, majd kapcsolatuk baráti szintre való emelkedése egyre érdeklődőbbé tette a téma iránt.
Nemes ez idő tájt indította el saját könyvkiadóját, a Cherubiont és természetesen nem volt kérdés, kit kér fel a borítók megfestésére. Szendrei Tibor itt belépett azon a bizonyos ajtón, amely egyben számunkra is kitárult gyerekkorunkban. Várta őt a fantasy és a sci-fi határok nélküli univerzuma, ahol szabadon, szinte mindenfajta megkötés nélkül bontakoztathatta ki tehetségét.
Annak ellenére, hogy gyerekként rengeteget olvasott, felnőtt korában ezt a szenvedélyét időhiány miatt háttérbe kellett szorítania. Még azokat a regényeket sem volt ideje elolvasni, amelyekhez borítót rajzolt.
Szendrei filozófiája szerint egy regény borítója akkor jó az író számára, ha a kedvenc szereplőjét vagy
jelenetét ábrázolja, egy kiadónak akkor ideális, ha erős a marketing ereje, a festő, azaz Szendrei számára
pedig akkor, ha a kép visszaadja a regény hangulatát. A sok szempontot össze kell gyúrni, hozzá kell
adni a megfelelő technikai alkalmazást és így születhet meg egy igazán ütős borítókép.
Emlékei szerint, sajnos nem mindig állt rendelkezésre az összes fent említett kiadói és szerzői instrukció. A külföldi megrendelések esetén gyakran csak homályos, briefek alapján tudott dolgozni. Számos esetben csupán a mű címét és műfaját tudta a kiadó megadni, még az eredeti borítóképet sem láthatta, így kellett nekifogni a tervezéshez. A mai napig jelennek meg képei különböző európai országokban, bár ezek szinte kivétel nélkül a korábbi munkái újra felhasználásáról szólnak.
Engem személy szerint nagyon érdekel, hogy egyes művészek milyen helyszínen dolgoznak, miképpen zajlik náluk egy adott munkafolyamat, milyen sajátos technika mentén alkotnak – így találtam rá Szendrei Tibor gondolataira arra vonatkozóan, hogy mi játszódik le a fejében amikor próbál megtervezni egy képet:
„Megtervezés instrukciók alapján. Leírás: egy sereg ork és elf áll egymással szemben a csatatéren. Az orkok lerohanják az elfeket, akik a pajzsfal mögött emelik az íjaikat. A táj kietlen, az égen füst fojtogatja a napot. Tömegjelenet. Látszódjanak a seregek.
Ez remek jelenet lehetne. Már látom magam előtt. Ahogy az orkok rátámadnak az elfekre, akik nyílzáporral fogadják őket. Hallom az ordítást, érzem a füstszagot. Ott vagyok. Én alkotom a csatát. Rajtam múlik, éreztetni tudom-e másokkal, amit az érzékszerveim felfognak. Én vagyok a rendező, az összes színész, a kellékes, a ruhatervező, a maszkmester, a speciális effektekért felelős, és nem utolsó sorban az operatőr. Illetve ebben az esetben a fényképész, mert ebben az esetben mindössze egyetlen jelenetet, pillanatot kell megrendeznem.”
Hasonló gondolatokkal kezdhet neki éppen most is valami borító tervnek a városi lakásában Szendrei Tibor, bekapcsolva a blues zenét – hogy kizárja a város zaját – és beengedhesse saját gondolatait az éppen soron következő nagy pillanat megrendezéséhez.
