Kaland-Játék-Kockázat könyvek

Ügyesség, életerő, szerencse

Mielőtt a geekek gíkek lettek volna, mielőtt a nerdek nördök, voltak a Kaland-Játék-Kockázat könyvek. Mindenki játszott vele és senki nem szégyellte.
Mielőtt kitalálták volna azt a kifejezést, hogy interaktív játék, ez interaktív játék volt. A főhős te vagy, és ez igaz volt. Hős harcos és bölcs varázsló vagy egy személyben, nehéz kifogni rajtad. Pár napra vagy hétre (ki meddig nyomta) tényleg menő voltál, és amit mindenki elfelejt, a felelősség is rajtad volt. Te irányítottál és persze buktál el. A Harry Potter-generáció előtt egy generáció ezen keresztül szerette meg az olvasást. A könyvek, amit megtanítottak, kitartani, és persze kicsit csalni. Nincs az az ember, aki miután végigszenvedte a könyvet, és a kocka nem állt az oldalán a végső harcban, akkor betartotta a szabályokat. De minél többet olvastál el, annál tisztességesebben játszottál. A végén még rendesen is sikerült végigvinni a könyveket. Kivéve a…na azt a végén. Lapozz az utolsó oldalra!

A kaland itt véget ért számodra

Egy generációnak épült be a tudatalattijába ez a mondat, és ha választania kellet bármi között ilyen mondatok jutottak eszébe: ha sarkon jobbra fordulok, leütnek, ha balra, leszúrnak, melyiket válasszam. Mindegy, van még életerőm és egy kis varázslat.

A varázslat a nyolcvanas években kezdődött, vagyis kicsit korábban.
Idén lesz 40 éve, hogy megjelent a legendás írópáros, Steve Jackson és Ian Livingstone első lapozgatós játékkönyve, az 1982-es Tűzhegy varázslója.

A szerzőkhöz később más írók is csatlakoztak, nemcsak a Titán világa létezik, vannak sci-fi és jelenkori kísértetházas történetek is. Az országút harcosának, ami egy Mad Max-szerű sztori, külön rajongótábora is van. Az országút harcosában amúgy 2022. július 21-én minden előzmény nélkül egy gyilkos járvány kezdi el tizedelni a lakosságot. Csak szólok.

A szerzők nagyon plasztikusan, részletesen írják le a környezetünket, hogy könnyen bele tudjuk élni magunkat. A történetek néha egészen komoly fejtörők elé állítanak. Fontos, hogy jól válassz. Nemcsak az, hogy merre mész, hanem az is számít, mit veszel fel a földről, mit viszel magaddal és mit dobsz el. Olyan kis apró szemétkedések is megestek, hogy két könyvvel később (igen vannak egymásba kapcsolódó megatörténetek is) kérdezik meg, hogy megvan-e még a medál. Persze, hogy nincs, mert életben kellett maradnom. Ha van nálad íj, akkor most használd, ha dárda van nálad, akkor rábasztál. Ja, csak ha nem adtam el az íjat, akkor nem jutok át a folyón. De mindig van egy logika, ami ha következetes, elvisz a célhoz, és mindig van egy törpe, akit épp nyárson sütnek. A könyvek trükkjei közé tartozik, hogy sok fegyvernek, tudásnak semmi szerepe nem lesz, rá kell érezni mit válassz. A Gyíkkirály Szigetén meg kell keresni a sámánt, aki próbák elé állít, de amúgy is rendszeresen visszatérő elem, hogy egy pap, varázsló, bölcs megmér minket. Ha könnyűnek találtatunk, bizony akkor jön, hogy neked kampec, és a mondat, amit senki nem akar látni: A kaland itt véget ért számodra.

Fantázia Harcos betört hozzánk
1989-ben nemcsak a demokrácia, hanem a varázslat is betört hozzánk, és elrabolta az idődet.

Magyarországon 1989-1992 között a Rakéta Könyvkiadó kezdett bele a sorozatba Kaland Játék Kockázat címmel, majd 1992-1993 között az Új Vénusz kiadó folytatta Fantázia Harcos névvel, majd az ezredfordulón még kiadott a Szukits két részt. Fighting Fantasy volt az eredeti mottó, ebből lett Fantázia Harcos, és a sokkal találóbb Kaland Játék Kockázat. Az ötletet később több könyvkiadó is lekoppintotta, de az eredeti mindig a legjobb.

A halál labirintusát kedvelik nagyon sokan, mert nálunk ez jelent meg először. A Tűzhegy varázslója, Káosz fellegvára, Tolvajok városa, A gyíkkirály szigete, Hóboszorkány barlangjai, Bajnokok próbája voltak a kedvencek. Na, meg a Kharé, de arról később.

A könyvek képi világa
A könyvek fekete-fehér rajzai nagyon jók, ezt azért kell leszögeznem, mert sokak szerint borzalmasak.

A borítók egy része az is, mert áldozatul esett a fantasy-stílus giccses festett közhelyeinek. Olyanok néha, mintha egy lelkes nyugdíjas naiv festő alkotta volna. Lehet, hogy így is volt. A belső illusztrációk nagy részét szerencsére John Blanche grafikus készítette, és ezek igazán eredetiek és vadak.

Több borító is az ő munkája, pl. a Kharé – A csapdák kikötővárosa borítója, azt a nyálkaevőt ábrázolja, akivel a város alatti csatornákban futhatunk össze. Igazán nem mondhatjuk rá, hogy sablonos fantasy-alkotó. Inkább a vadabb metálborítókra emlékezetet. Blanche amúgy elismert híres grafikusnak számít, szerencsére nem a fantasy-rajongók vizuális ízlése határozta meg a karrierjét.

A könyvek árai az antikváriumokban változatos árakon árulják, vannak akár 1500 forintét, de a ritkábbakat, a Hóboszorkány barlangját 4500 forintért, és van, amire várólista van. A cikkben most következő, részletesen említett legendás 4 kötetes sorozatnak olyan híre van, hogy a Vaterán még most is 27 ezer forintért árulják.

Ha részletesen bele akarod magad ásni, nem vagy egyedül, ITT mindent megtalálsz!

Sorcery! Vigyázz varázslatos!
Steve Jackson történetei az én számomra mindig hangulatosabbak voltak, mint Ian munkái. Itt leginkább a humor, a horror és különleges fajok, meg a jól felépített cselekményt bonyolító szívatások azok, amelyek megadják a regények sajátos ízét. A Jackson által írt történetek közül is kiemelkedik a Kharé – A csapdák kikötővárosa.

Jackson önálló sorozata a Sorcery! (magyarul Kaland Játék Varázslat),
mely szintén a Titánon játszódik (annak egy önálló kontinensén, az Óvilágon).

Ami valójában most a könyvajánló, az 4 könyv, ami egy történet négy könyvön keresztül. A királyok koronája háttértörténete egyfajta Gyűrűk úra, vagyis van egy korona, amit a főmágus ellopatott a xameni madáremberekkel. Mi persze nem repülve, hanem mint a hobbitok, gyalog kell átverekedjük magunkat rejtőzve, de harcra készen. Az első kötet bevezet minket, és felkészít arra, amire nem lehet felkészülni. Ez a második kötet minden idők egyik legjobb KJK-könyve. A harmadik kötet felkészít arra, hogy az eszed használd. A negyedik kötet egyszerűen szuperszemét, és szuper nehéz, de nem véletlenül lett legendás a sorozat, és legendásan gagyi a 4. kötet megvalósítása.

Shamutanti dombok // Kharé – A csapdák kikötővárosa // Hét Sárkánykígyó // Királyok koronája

A sorozat egy összefüggő történet, egyben élvezhető igazán. A legtöbb lapozgatós könyv magában is játszható, ez bonyolultabb. Kezdve azzal, hogy akár egy másik könyvben is kiköthetsz.

Egy kis betekintés, hogy értsd miért nem gagyik ezek a könyvek, és milyen izgalmas, életszerű a felépítésük.

Ugyebár ez nem is kaland-játék-kockázat, hanem kaland-játék-varázslat könyv, tehát az egyik legfontosabb eleme a mágiahasználat. A többi szabály (harc, szerencsehasználat stb.) megmaradt a klasszikus formában, a varázslatok alkalmazása viszont újszerű. A varázslat nincs ingyen, a mágiarendszer úgy működik, hogy a varázslatokért életerővel fizetünk, úgyhogy nagyon meg kell gondolni mielőtt bűbájt használunk, főleg, mert sokszor egyszerűen nem éri meg az életerő veszteség a varázslatot.

A másik jellemző, hogy a varázslatokat, illetve azok három betűs kódját, meg kell tanulnunk, ugyanis, miután elkezdődik a kaland, nem nézhetünk bele a Varázslatok Könyvébe. Persze csalhatsz, de a valóságban sem hagyhat egy kém adatokat, a fejében kell legyen minden, nem kockáztathatjuk meg, hogy magunkkal cipelve a harcokban esetleg elveszítsük az értékes művet. Aztán egy csomó varázslatot nem lehet használni a harmadik-negyedik kötetekig, mert nincs meg hozzá a tudásunk, vagy valamilyen tartozéka.

A Steve Jackson által írt történetek a négy részes sorozat közül is a Kharé egy különleges könyv.
Livingstone Tolvajok városa az alapötlet, de ez sokkal ravaszabb és borultabb.

Átjutottunk a Shamutanti dombokon és elérkeztünk Kharé városának déli bejáratához. Hogy eljussunk Mampangig, át kell kelnünk a csapdák kikötővárosán. Amint haladunk előre, rá kell jönnünk, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, mint gondoltuk, ugyanis az északi kaput egy négysoros varázsigével lehet csak kinyitni. A teljes versikét csakis Kharé első főnemese ismeri, de ő nem tartózkodik a városban, viszont egy-egy sorát a többi főnemes is ismeri, így soronként kell megkaparintanunk a kapunyitó varázslatot. Amilyen kicsi Kharé a térképen, annyira zsúfolt és élettel teli. Egy labirintus. Most kicsit felejtsd el a fantáziavilágot és a jelenkort, talán még emlékszel arra, hogy a GPS előtt minden idegen város, ahová megérkeztél, egy nagy labirintus volt, minden sarkon, minden sikátorban valami leselkedik rád. Itt minden lesz, amit el lehet képzelni, élőhalottak, nyálkaszörnyek, csalók, de segítők is, a város utcáin könnyű eltévedni, ugyanis többször előfordulhat, hogy bizonyos események hatására vissza-visszadob egy-egy régebbi fejezetpontra.

Simán el lehet jutni úgy is az északi kapuig, hogy egyetlen sort sem tudsz a varázsigéből, ilyenkor kezdheted elölről, de ha ismered is a varázslat sorait, akkor is megfelelő sorrenden kell elmondani, különben vége a játéknak és neked is.

Ennyi ajnározás után azt gondolhatjátok, hogy ez egy nehéz, de remek könyv, de nem.
Valójában ez egy végigjátszhatatlan, de remek könyv.

Egy igazi magyar geller van benne, egy ilyen könyvnél, ahol „létkérdés” a pontosság, egy fordítási hiba miatt megoldhatatlan a kijutás a városból. És pont ezt balekolták el, nem valami kisebb elírást. Ahhoz, hogy a versike egyik sorát megszerezd, kapsz egy matematikai feladványt, ahol az egyik számot elírták, 9-es helyett 4-es szerepel. Az életben nem jössz rá, hogy mi a helyes eredmény (jó, csalni lehet, de akkor sem fogod érteni, miért annyi amennyi).

A harmadik kötet okés. Nehéz, de izgalmas, ötletes. Az utolsó kötet ötletes, ravasz, de kegyetlenül (és sajnálatos magyar módon), értelmetlenül, igazságtalanul nehéz.

Ha angol anyanyelvű vagy, akkor csupán rengeteg csapda és veszély les ránk, sok információra, tárgyra és kapcsolatra lesz szükséged, hogy túléld a kalandot. A sztori a végkifejlet felé tartva egyre bonyolultabbá válik, és persze nem maradhat el a nagy csavar sem: a Főmágus illúziója, mellyel átver minket, és amiért mágiánk segítségével vissza kell utaznunk az időben. Az időben bárhol kilyukadhatunk (pl. az előző könyvek valamelyikében), és ami igazán zseniális, még marketing szempontból is, más KJK-könyvben, és akkor onnan kell folytatnunk.

A két kockával való dobás eredményeiből csupán egyetlenegy variációnál térünk vissza a kívánt időbe, tehát bármilyen jók is vagyunk, mindig 12 az 1-hez lesz az esélyünk a sikerre. Na, most 4 könyv végigjátszása után nincs az az ember, aki mondjuk, ha 5. dobásra sem jön be, ne menne tovább, de úgy vannak felépítve a könyvek, hogy ne tudd csalással megoldani. Első nekifutásra kizárt a nagy, négykötetes kaland sikeres befejezése, de talán még második, harmadik alkalommal is (hacsak nem csalunk nagyon sokat). Pont ez a jó, hogy egy könyvben ennyi agytorna, munka és ötlet van.

Ha magyar vagy, akkor a magyar valóság és a KJK-könyvek hibái pont a négykötetes magnum opusnál és annak a csúcsánál a Királyok koronájánál tetőzik.

Ebben csúcsosodik ki minden lenézés és trehány adatkezelés, hanyag szerkesztés. A könyv természetesen alapból zseniális.

A borító egy lopás, a Blood Royale társasjáték képe egy 1987-es magazinból. A borító eleve nem illeszkedik az előző három stílusához.

A varázslatrendszert itt indokolatlanul angolul hagyták, varázslatoknak nem a magyar neveit tették bele. Az előző könyvek magyar fordítását használtuk, azt értjük.
A képek minősége is gagyi. Ennek ellenére ez egy zseniális KJK-könyv, azért mert az alapanyag zseniálisan van összerakva. A fordítók, a borítók, a szerkesztők szégyene a többi. Nem mellesleg jegyzem meg, hogy több KJK-könyvben van elírás, amit jó esetben beragasztott matricával jeleztek. Rossz esetben semmivel.
A Kharé meg speciális eset, hogy pont az egyik leglényegesebb pontnál sikerült zavart létrehozni.

Az igazi életre szóló kaland és tanulság

Igazából a Kharé és Királyok koronája tényleg a csapdák könyve, és igazi magyar kultúrtörténeti szopatás, hogy nem lehet megoldani tisztességesen. Itt tényleg indokolt azt írni, hogy szopatás, mert ez az. Egy egész generáció kínlódott hetekig, hónapokig, és nem volt internet, Facebook-csoport, ahol ezt valaki feltárja nekünk. A végére hagytam a poént. Vajon hány ilyen hiba lehetett más könyveikben, amit nem játszottam. Az eredeti angolban biztos nem volt benne.

Valójában ez adta az életre szóló tapasztalatot és rejtélyt is, hiszen miután tisztességes akartál lenni, de nem ment, csaltál. Aztán persze lelkiismeret-furdalásból ötször visszamentél, hogy mit rontottál el. Csalással se jött ki az eredmény.

Tanulság tehát: tisztességes vagy, veszítesz, csalsz, veszítesz.

Magyar könyvkiadás köszönöm ezt az életre szóló zen-kóan rejtvényt, hogy szintet tudtam lépni. Nem a győzelem, hanem az út, a játék volt a fontos. Meg, hogy 25 év után megtudtam, miért nem lehetett végigjátszani a magyar valóságban ezt a játékot.