Barion Pixel

A raptörténelem legnagyobb alakjai jelentek meg a hip hop múzeum bejelentésén

Marton Kamilla

2021.05.22.

0.5 perc

Hip hop múzeumot hoznak létre Bronxban, ahol az egész elkezdődött. A bejelentési ünnepségen részt vett többek között Grandmaster Flash, Slick Rick, Chuck D, Nas, LL Cool J, Chuck Chillout, Fat Joe és New York polgármestere, Bill de Blasio is.

Az 52000 négyzetméteres Universal Museum of Hip Hop a Gothamist jelentése szerint 80 millió dollárból készülhet el, melyet városi, állami és magánpénzből is finanszíroznak. „A múzeum azt a kreativitást és szabad önkifejezést képviseli, amely ebből a közösségből származott, és mára az egész világ legerősebb művészeti ágává vált” – mondta Rocky Bucano ügyvezető igazgató, aki már egy évtizede ötletelt a projekt megvalósításán.

A múzeum a hip hop öt alappillérének állít emléket: a lemezlovasoknak, a breaktáncosoknak, az MC-knek, a tudásnak és a graffitinek.
„Volt idő, amikor mindenki lesz*rta Bronxot. Senkit nem érdekelt. De most itt vagyunk majdnem 48 évvel később” – mondta Grandmaster Flash a ceremónián.
Az eredeti tervek szerint 2023-ban nyitották volna meg a múzeumot, de a koronavírus miatt a szalag átvágása 2024-re tolódott – írta a BrooklynVegan.

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Garfield, akit te Henry Rollins-ként ismersz

Shyne utazása: gengszterből politikus, avagy a legfurcsább raptörténet

Egyedül nem megy?! De!

Legendás groupie-k és megfigyelésük

Layerson, HRK, Baljós: beatek, rímek és az élet

A hiphop kecsesebb formája: női rap