Barion Pixel

Bad Sport: a sport árnyékos oldala

Benedek Csanád

2024.06.25.

16 perc

Sportszerűtlen sportvilág
Jófiúk a Bad Sport-ban, vagy rosszfiúk a jó sportban? Egyes témák sosem veszítik el aktualitásukat, még akkor sem, ha maga a bűncselekmény már elévült. A népszerű sportokat körülölelő bundabotrányok, csalások, lejtős pályák, pontozásos trükkök mindig is foglalkoztatták az embereket. Nem véletlen, hiszen ha igaz, hogy az internet harmada pornó, másik harmada sport, és csak a maradék minden egyéb, akkor ez azt jelenti, hogy valami ősi, mély, zsigeri kapcsolat fűz minket a sportokhoz. És ez valóban így van.

A csalások kapcsán mindenki elsődleges motivációként a pénzre gondol, noha már az ókori görögök is számos más esetet és okot feljegyeztek. Politika, bosszú, sértettség, mellőzöttség – mind-mind beszivárognak a sport világába. A Bad Sport hat botrányt mutat be, hat különböző sportágból. A dokusorozat erőssége, hogy az érintettek elbeszélései alapján ismerjük meg a történeteket. Ritka, hogy maga a csaló meséli el, miként élte meg belülről az eseményeket. A szereplők között egykori élsportolók, edzők, sportvezetők, bűnözők és a bundabotrányok után nyomozó rendőrök is megszólalnak, bemutatva a sportmanipulációk és csalások kibontakozását, majd leleplezését.

A Netflix esetében érdemes ellenőrizni az IMDB-értékeléseket is, mert bármit kiadnak, ami közönségcsalogató címmel bír. A Bad Sport 7,3-as átlagon áll, így nem egy időpazarló sorozat sportbotrányokról. Megér egy estét, vagy akár többet is.

Túl közel a Naphoz

Maradonát és az Isten kezét mindenki ismeri, de nem ő az egyetlen, aki hamis szárnyakkal próbált közel repülni a naphoz. Azok, akik tisztességtelen eszközökkel próbálnak dicsőséget szerezni, gyakran nagyot buknak – bár előfordul, hogy megússzák, és sosem derül fény csalásaikra.

Para ez a kosárlabda

Amennyiben sportközeli csalásokra gondolunk, a dopping és a bundabotrányok jutnak először eszünkbe. Azonban léteznek ennél furcsább történetek is. Bár ezek sajnos nem szerepelnek a dokumentumfilmben, érdemes néhány szót ejteni róluk, mivel szorosan kapcsolódnak a témához.

Talán az egyik legmegdöbbentőbb és leggyakrabban elfelejtett csalási botrány a 2000-es paralimpián történt. A spanyol értelmi fogyatékos kosárlabdacsapat esete különösen felkavaró. A csapat aranyérmet nyert Sydney-ben, de később kiderült, hogy pofátlan csalók: a 12 játékos közül 10 meghamisította a fogyatékosságát. Ezek az emberek fizikailag és szellemileg egészséges, de erkölcsileg gyenge sportolók voltak.

Az incidens számos pusztító következménnyel járt: a paralimpia szervezői úgy döntöttek, hogy a következő két olimpiai játék alkalmával felfüggesztik a „teljes értelmi fogyatékos” kategóriát, így a valóban fogyatékkal élő sportolók nyolc évre a pálya szélén maradtak. A felmerülő etikai kérdés pedig, hogy milyen jellem kell ahhoz, hogy valaki csalással kerekedjen felül egy szellemi fogyatékos sportolón? Nagy dicsőség.

Kémbaseball

Mi kevésbé ismerjük a baseball botrányait, de itt is akadnak érdekes történetek. A technológia fejlődése mindig is vitákat váltott ki a sportokban, de a Houston Astros ezt kémtevékenység szintjére emelte. A jellopás mindig is része volt a baseballnak, de a Houston Astros ezt egészen profi módon és teljesen szabálytalanul végezte. A középső pályán egy rejtett kamerát használtak, hogy ráközelítsenek az ellenfél elkapójának a csapattársaknak leadott jelzéseire. Részben ennek köszönhetően 2017-ben bajnokok lettek. A botrány végül napvilágra került, és számos felfüggesztéshez, elbocsátáshoz, valamint hatalmas pénzbírságokhoz vezetett. Évekkel később a a liga bevezette a PitchCom rendszert, amely lehetővé teszi az elkapók és a dobók számára, hogy vezeték nélkül kommunikálják jeleiket, ezzel is csökkentve a csalás lehetőségét.

Törős Tonya

Tonya Harding története a kilencvenes évek amerikai médiájának egyik legnagyobb vihart kavart eseménye volt. Nem véletlen, hogy film is készült belőle Én, Tonya címmel.

Tonya nem csupán a műkorcsolya iránti tehetségével, hanem gengsztereket megszégyenítő hozzáállásával vált nemzetközileg ismertté. Az 1994-es olimpia előtt négy héttel exférje támadást szervezett Harding riválisa, Nancy Kerrigan ellen, akinek térde súlyosan megsérült a támadás során. Ennek ellenére Kerrigan mégis elindult a versenyen, és Hardingnál sokkal jobb eredményt ért el, ezüstérmet szerzett. A nyomozás során Harding töredelmesen vallott, vádalkut kötött, és beköpött minden érintettet – ennyit a betyárbecsületről. Tonya később, a kétezres évek elején, néhány évig női bokszolóként is próbálkozott, megőrizve sajátosan agresszív karakterét.

Szteroid baseball

Az amerikai futballban és a baseballban, de úgy általában véve a csapatsportokban a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes években meglehetősen kevéssé foglalkoztak a szteroid használatával. Az egyéni sportágaknál gyakrabban kerül szóba a doppingolás, pedig a csapatjátékosok is tömegesen használták a szteroidokat. Valójában az 1995 és 2005 közötti időszakot Amerikában a „baseball szteroid korszakának” nevezik.

Bár Lance Armstrong és a kelet-német, valamint az orosz államilag támogatott doppingrendszerek is híresek, a baseball szteroid korszaka továbbra is a történelem egyik legnagyobb doppingbotránya. Több tucat játékos volt érintett, köztük az akkori legnagyobb sztárok, mint Mark McGwire és Sammy Sosa. Itt érkezünk el az „érinthetetlenek” kategóriájába.

Az érinthetetlenek csarnoka

Mi a helyzet Michael Jordan fogadásaival, és meddig képes Tom Brady puhítani a labdát? Maradonáról már ne is beszéljünk – egy jó tanárnak mindig krétaporos a keze. Valóban, itt kivételesen nagy sportolókról van szó, de ne felejtsük el, hogy ezek a sportolók maximalisták is, akiknek semmi sem szent, amikor az eredmények mániákus halmozásáról van szó. Annyi biztos, hogy Jordan imádott fogadni, akár a saját meccseire is, még maga az NBA igazgatója, David Stern is elbeszélgetett vele erről. Sokan úgy vélik, hogy az NBA-től való időleges visszavonulása is ezzel hozható összefüggésbe. A többi már csak spekuláció.

A Brady-sztori, az úgynevezett „Deflategate” 2015-ből, már jól dokumentált eset. Mit teszel, amikor az NFL történetének egyik legnagyobb irányítója sáros? A vádak szerint Tom Brady, a New England Patriots játékosaként, arra kérte a csapat munkatársait, hogy szándékosan engedjék le a labdákat az előírt határérték alá az Indianapolis Colts elleni AFC bajnoki mérkőzésen, amelyet a Patriots ugye megnyert. Ennek következtében Brady-t négy meccsre felfüggesztették. Az NFL egy 243 oldalas vizsgálati jelentést rendelt el az esetről. Brady szentképeiről végül letörölték a sarat. ő továbbra is az egyik legjobb hátvéd marad, szinte bármi áron.

Tony Hawk esetében gyakran felmerült a pontozásos versenyek örökös dilemmája. Ha nyerni akartál ellene, nagyon meg kellett verned, mert szinte fél Kalifornia neki fújt. Sőt, arra is jutott idő, hogy ha valaki kitalált valamit, azt időbe ellopják Tony-nak. Az All This Mayhem című dokumentumfilm, amely a Pappas testvérekről szól, részletesen bemutatja ezt a jelenséget. Cikkünk róla ITT. Tony feddhetetlennek tűnt, de emlékezzünk arra, hogy Lance Armstrong is annak látszott. A kerékpár és doppingkirályról szóló The Armstrong Lie című filmet ajánljuk. Ne próbáld gyorsan megnézni; ne kapkodj, csak nézd meg lassan, és alaposan.

A legmegdöbbentőbb, mindmáig teljesen fel nem dolgozott eset az NBA 2007-es bundabotrányához kötődik. Bár széles körű médiafigyelmet kapott, valójában nem történt semmi érdemi következmény. Az eset alapjaiban rengethette volna meg az NBA-t és az egész sportfogadási rendszert, de a bombát hatástalanították, vagyis inkább senkinek nem volt érdeke, hogy eldurranjon. A vezetők attól tartottak, hogy az NBA népszerűsége történelmi mélypontra zuhan a fogadási csalási ügy felderítése után. A mérkőzésekbe aktívan belenyúló bíró, Tim Donaghy, 15 hónap börtönbüntetést kapott a bundázásért, míg az őt felbujtó Jimmy Battistát szintén 15 hónapra ítélték illegális szerencsejáték miatt.

A bundázó NBA-bíró, Tim Donaghy- NBA-akták #7

A nyomozók nem akartak rosszat senkinek, csupán végezték a munkájukat, és a szálak a maffiától egészen az NBA-ig vezettek. Az FBI végül csak az 1994 óta az NBA-ben bíráskodó Tim Donaghy-t tartóztatta le, aki hosszú tagadás után végül beismerte bűnösségét. Kevesen hiszik, hogy egyetlen ember képes lett volna ezt egyedül véghez vinni.

Donaghy által a bukméker maffiának adott tippek 88 százalékban bizonyultak helyesnek. Ez döbbenetes arány, különösen, hogy éveken át folytatta ezt a tevékenységet. Azért „csak” 88%-ban, mert vannak olyan sportolók, akik akkora ászok, hogy egyedül meg tudnak fordítani szétfújt meccseket is, és akkor már nagyon látványos lett volna, ha könyékig belenyúl egy meccsbe. Mielőtt Donaghy még vallott volna, a maffia a börtönben is rátalált, és még az előzetes letartóztatása alatt úgy megverte egy másik elítélt, hogy a lábát és térdét is műteni kellett. Természetesen ezek után azt vallotta, hogy mindent egyedül csinált. A bíróság, az NBA és a maffia is úgy gondolta, hogy ez így a legjobb mindenkinek. Végül is az NBA csapatjáték, de úgy tűnik, itt mindent egyedül kellett csinálni.

Icarus

Bryan Fogel filmrendező és amatőr kerékpárversenyző úgy döntött, hogy kipróbálja magán a teljesítményfokozó szereket, miközben egy filmet is forgatott erről az élményről. Felkereste Dr. Grigorij Rodcsenkovot, aki korábban a legnagyobb moszkvai doppingellenes szervezet vezetője volt, valamint a 2014-es Szocsiban rendezett olimpián az orosz doppingprogramot irányította. Jó, ha az ember maga után nyomoz, kéznél vannak az akták.

Dr. Rodcsenkov az államilag támogatott orosz doppingprogram egyik kulcsfigurája volt. Két egykori munkatársa rejtélyes körülmények között meghalt, miután a nemzetközi doppingellenes szervezet nyilvánosságra hozta az orosz sportolók korábbi doppingügyeit. Ekkor Rodcsenkov úgy döntött, hogy a legjobb védekezés, ha életben marad, ezért elhagyta Oroszországot, majd mindent elmondott a hatóságoknak a titkosszolgálatot és a kormányzati vezetőket behálózó rendszerről. Ma az Egyesült Államokban él tanúvédelem alatt. Róla szól az Icarus című dokumentumfilm, amelyet érdemes megnézni még azoknak is, akiket hidegen hagy a kerékpársport vagy a sport általában, mert Oroszország önmagában is elég fagyos hely ahhoz, hogy a történet valóban forró legyen.

Gyakran előfordul, hogy a sportbotrányokról szóló filmeket túl hosszúra nyújtják, bár ezek a történetek egy rövid, 40-50 perces dokumentumfilmben is elmesélhetőek lennének. Ennek eredményeként a látottak sok esetben csupán közepes minőséget nyújtanak. Ezért is jó doksi a Bad Sport, mert tömören, lényegre törően tekinti át a különböző sztorikat.

Bad Sport: hat piszkos történet hat tiszta sportágról

A Netflix Sportszerűtlen sportvilág (Bad Sport) című sorozata hat történetet mutat be, hat különböző sportterületről. Elsőre azt hihetnénk, hogy a sport mellett a pénz a közös nevezőjük. Valójában azonban az emberi lélek, a karakterek és a politika itt az igazán érdekes tényezők. Ne legyenek illúzióink, a sportipar évente még a legpesszimistább becslések szerint is több mint másfél billió dollárt termel, és ez csak a látható része. Lényegesen több van benne.

Befektetni a sportba, fogadni rá, jó üzlet, mégha a megtérülés nem is azonnali. Jó üzlet részesedni belőle, feltéve, ha nem kapnak rajta. A sportban lehet csak igazán pénzre váltani a tehetséget, míg a zene vagy a képzőművészet lutri, vagy gyakran csak a halálod után értékelődik fel. Öregkorban is lehet festeni és zenélni, sőt, még jobb is lehetsz. De mit tehet egy sportoló, ha látja, hogy lassan elfogy az ereje, sebessége? Ez egy rövidebb, mohóbb periódus, így sokan kockáztatnak.

Noha nagy pénzek mozognak a sportban, ez nem jelenti azt, hogy mindenki részesedik is belőle. Stevin „Hedake” Smith, az amerikai egyetemi kosárlabda-bajnokság csillaga például egymaga képes volt eldönteni egy meccset, mégsem becsülték meg. Barátja, Ice, elmondta, hogy volt olyan időszak, amikor mindent kifizetve már nem maradt pénze, és másoktól kellett ételt kérnie. Az amerikai foci korai időszakát taglaló cikkünkben is említettük, mekkora pénzeket keresnek az egyetemek a sportból. Az edzők némelyike NBA szintű fizetést kap, és sokan inkább maradnak egyetemi szinten, mintsem az NBA-be menjenek. Friss hír, hogy idéntől az egyetemi játékosok is kapnak pénzt, de ez korábban nem így volt.

Anélkül, hogy spoilereznénk, érdemes kiemelni egy esetet, amely jól mutatja, ki csinálja a nagy pénzt. Az Arizona State játékosai ketten összesen 40 ezer dollárt kaptak két meccsért. Az egyik bukméker, csak ő egyedül, két és fél millió dollárt keresett rajtuk két meccsen. Természetesen ő is kockáztatott a pénzével, míg a másik ember a karrierjét és mindent kockára tett. A legironikusabb az egészben, ha nem lettek volna ilyen mohók, talán sosem buknak le. De a mohóság nagy úr, és a kosarasokat és bukmékereket egyaránt bekebelezi.

A sorozat alkotói többnyire sikerrel állították kamera elé azokat, akik az ügyek főszereplői voltak, ami önmagában is nagy teljesítmény, hiszen senki sem szívesen beszél erkölcsi bukásáról. A történetek meglepően változatosak: fűcsempészből lett professzionális autóversenyző, titokzatos krikettlegenda, egyetemi kosárlabda, a jól ismert focibunda és természetesen a doppingoló oroszok. A számomra legbizarrabb mégis Tommy Burns története, aki tulajdonképpen bérgyilkos volt – néhány ezer dollárért szó szerint lovakat ölt meg, hogy tulajdonosaik felvehessék a horribilis biztosítási díjakat.

Az olasz bundabotrány hasonlónak tűnik az NBA körüli botrányhoz: messze nem lett teljesen feltárva, ahogy a spanyol bírókat övező botrány sem. Az esetben több csapat is érintett volt, többek között az akkoriban mindenható miniszterelnök, Silvio Berlusconi tulajdonában lévő AC Milan is. A legnagyobb nyilvánosságot azonban Luciano Moggi, a Juventus igazgatójának esete kapta.

Moggi a bűnszövetkezetben elkövetett manipuláció klasszikus példáját hozta. A rendőrség lehallgatta az igazgató minden beszélgetését, és egy felvételen kiderült, hogy egyszerűen bezárta a játékvezetőket az öltözőbe a meccs előtt – ez jogilag emberrablásnak minősülne, de érdemben nem lett ráolvasva.

A sorozat kifejezetten jó és ajánlott megnézni. Titkon reménykedem, hogy egyszer a nemrég 43 gólt rúgó magyar U14-es csapatról is készül egy dokumentumfilm. A Kerekegyháza 43-1-re nyert a bajnokság utolsó meccsén (fociról beszélünk, nem kosárlabdáról), így gólarányával éppen felülmúlta a párhuzamosan játszó, 1-0-ra nyerő Miklósi GYFE-t. Az MLSZ állítólag vizsgálja, hogyan nyert pont 42 góllal az U14-es csapat, amikor épp ennyi kellett a bajnoki címhez. Érdekes kérdés, vajon lehetett-e fogadni erre a meccsre. Mindenestre a sport nem bad. Az emberek azok.

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Kölyköd voltam: doksi a Kölykök című filmről

STAX kiadó, ahol a lélek zenéje született

Primal: a bennünk élő ősember

Urotsukidōji, a tiltott gyümölcs. Csakis elvetemülteknek!

Summer of Soul: a fekete Woodstock

Scavengers Reign: élni és élősködni hagyni