Tavaly valami elmozdulás történt a magyar snowboard sportban, lévén egy olyan rendezvény látott napvilágot, ami minden korosztályt megmozgat, tudás szinttől függetlenül, miközben a régi idők deszkás hangulatát idézi. Egy nap a hegyen, ahol a legjobb snowboardos egyértelműen az, akinek a legszélesebb az arcán a mosoly. Kíváncsian vártuk mit lehet idén összehozni ilyen ínséges hóviszonyok közepette, ám a szervezőknek sikerült minden képzeletet felülmúlni és ismét egy parádés hangulatú versenyt varázsolni az eplényi Síarénába.
Évtizedekkel ezelőtt nyugat felől érkezett a frissítő fuvallat, ami sokunk számára elhozta a szabadság fogalmát. Nem kell rögtön a történelem könyvekhez kapni, aki megélte az akkori eseményeket, biztosan érezte. A vasfüggöny lebontása, a berlini fal ledöntése mind közrejátszott abban, hogy végre ne csak magazinokban lássunk snowboardosokat, hanem akár a Normafán is.
Emlékszem, nem ugyanazok a kérdések hangzottak el egy deszka vásárlásnál mint napjainkban. Manapság talán negyven kérdésnél is többet fel lehet tenni, míg összeáll a megfelelő szett. Akkoriban ez így hangzott:
- Hello, van snowboardotok?
- Van.
- Ok, akkor megvenném.
Mindegy volt a méret, a keménység, a rádiusz, sőt emlékeim szerint a bakancsok is csak később jelentek meg a piacon, hisz jó volt nekünk a túrabakancs vagy a sícipő is. A lényeg csakis az volt, hogy mehessünk csúszni. Aztán irány fel a hegyre! Na persze itt nem az Alpokra kell gondolni. Akkoriban több sznóbis történet szólt inkább a gellérthegyi víztározóról, a normafai útátugrásról, vagy éppen 93-ban a műjég melletti félcső versenyről.
Ez az időszak megtanított bennünket arra, hogy ha valamit nagyon szeretnénk, akkor a snowboardozás
iránti rajongásunk kellő energiát ad ahhoz, hogy megvalósítsuk. Álmodhattunk kicsit vagy akár
nagyobbat is, a lényeg a közösség alkotó erejében és tenni akarásában rejlett.
Hosszú évekkel a fenti események után, mikor már mindenki csúszott 2000 méter felett a legmenőbb pályáktól a nyári gleccserek freestyle parkjain át, az Alpok szűzhavas sziklás meredélyein, egy kis csapat úgy érezte, újra össze kellene terelni a ménest, hogy ismét átélhessük a régi szép idők emlékeit. Ez volt a Make Some Noise, aminek sikerült összekovácsolni a közösséget, majd négy egymást követő évben is megszerveznie a hazai “spring battle”-t. Mindezt egy valódi freestyle hétvége keretein belül, aminek az egyik (és egyben az első) attrakciója a Banked Slalom verseny volt. És még mindig csak 2013-at írunk.
Azóta eltelt újabb tíz év és az akkor még csak 13 éves Fricz Boti is felnőtt, rutinos nemzetközi rider lett. A korábbi aktív hazai snowboardosok kicsit megpihentek ugyan, de a szívük mélyén rejlő nyughatatlan tenni akarás iránti vágy szikrája időnként még fel-fel lobban. És láss csodát, a szikrából láng lett! Tíz év elteltével Hartmann Jani és Koczka Geri újra megrakták a tüzet. Sőt, utólag úgy tűnik nagyobbat is, mint elsőre tervezték. Jóval többen gyűltünk köré, mint tavaly, ráadásul idén már nemzetközi riderekkel is bővült a rajtlista.
Fel volt adva a lecke. Képesek vagyunk e olyan pályát építeni, annyi havat gyártani, hogy ez a rendezvény is bekerülhessen a snowboard történelemkönyvébe?
A két főszervezőnek a hite és lelkesedése azonban többünket meggyőzött arról, hogy itt és most valami nagy dolog készül(het) és végre újra érdemes energiát fektetni egy hazai alternatív snowboard eseménybe. Sőt, a koncepció többek között arra épült, hogy megmutassuk milyen itthon, a gyönyörű Bakony szívében snowboardozni és megélni egy őszinte snowboard hétvégét, ami hasonló élményeket és értékeket közvetít, mint egy külföldi csúszás.
Mivel a januári időjárás-előrejelzések lehangolóak voltak, ezért egy februári hétvégét satíroztunk pirosra a naptárban. Az idő lehűlt, a hóágyúk beröffentek, már csak a ratrak várta a zöld jelzést. Start! A Snowpark Eplény csapatának vezetésével egy tucat feketeöves (önkéntes) pályaépítő állt neki, hogy a lift zárása után kirajzoljuk és egyben megformáljuk a pálya nyomvonalát. Éjjel kettőre nem csak a hernyótalpasból fogyott ki az üzemanyag, de a -11 fokban a pálya is kőkeményre fagyott, így jobbnak láttuk, ha zárjuk a napot. Másnap délelőtt sikerült készre húzni a kanyarokat és indulhatott az edzés.
Közben megérkezett az infó, hogy az online előnevezésnél elkelt a 104-es rajtszám is.
Az örömöt tovább fokozta, hogy a helyszínen további indulók jelentkeztek a race
office-ban, ahova már csak kisebb-nagyobb kurjongatások szűrődtek le.
Edzés után jöttek a visszajelzések a pályáról. Tudtuk, hogy ezek nem azok a kanyarok, melyeken csukott szemmel lejöhet bárki, de nem is ez volt a célunk. Technikás, de megoldható pálya állt össze, ahol a gyerek és az elit kategória indulói egyaránt megtalálhatták benne a kihívást.
Elérkezett a verseny napja. A célvonal mellett felállított szponzori sátrak felsorakoztak, megszólalt a zene és elkezdtek szivárogni a nézők, szurkolók is. Egyre többen gyűltek össze, köztük olyanok is, akik már három évtizede vesznek részt snowboardos rendezvényeken. Volt, aki rajtszámmal – és ami még felemelőbb – volt, aki az egész családdal indult fel a rajtba, hogy újra átéljék a versenyzés örömét.
Pár kör csúszás, hogy összeálljon fejben a menet, melyik kanyarban mi az optimális technika, majd gyülekező a riders meetingre. Hartmann Jani és Koczka Geri felkonferálják az eseményt, letisztázzák a szabályokat, közlik az indítási sorrendet. A végére néhány lelkesítő szó és indulhat az első korosztály a rajtba.
A szülők a kanyarokban bíztatják a legfiatalabbakat, míg a célban, Nagy Levi korbácsolja fel a hangulatot az időeredményekkel. Érkeznek a tizenéves torpedók és a lányok, ahol elképesztő küzdelmet láttunk Brunner Blanca és Tóth Emma között, csupán pár századmásodperces különbséggel.
Mire kellően sikerült felfokozni a kedélyeket kezdetét vette az Open Men, Masters és Elit kategória versenye. A férfi mezőnyben megszületett az első 30 másodperc alatti idő, amivel Bede Artúr – a „karancsaljai hiúz”, csoportja legjobb idejét csúszta. Minden kategóriában elképesztő küzdelem zajlott a döntőbe jutásért, ismét egy másodpercen belül a Masters Gentleman, Manninger Máté top ideje és az Open Men leggyorsabbja között.
Amennyiben ez nem lett volna elég parázs küzdelem eddig, hát megérkezett az igazi snowboard elit alakulat, az Elite Men kategória nemzetközi nagyágyúi.
A tavalyi győztes Fricz Boti, akinek ismét igazolnunk kellett a hiányzását a fizika óráról. Elképesztő
dinamizmus, hihetetlen lendület és a már megszokott kivételes stílus mellett ezúttal is pálya rekordot ment.
A külföldi versenyzők sem tudtak gyorsabbak lenni nála, bár igaz frizurában volt, aki lekörözte őt. Izgatottak voltunk, hogyan tetszik a pálya az alpoki gézengúzoknak, de felüdülés volt látni a rajban waxoló profikat, amint minden apró trükköt bevetettek, hogy Boti idejét megdöntsék. Egyelőre úgy tűnik, erre majd jövőre lesz lehetőségük. (Részletes eredmények ITT elérhetőek!)
Az utolsó kör a pályán természetesen a Banked Vonat volt, ahol minden induló, egymás után startolt el és egy nagy, közös örömmenet vette kezdetét. Fergeteges volt látni őket, ahogy csaknem egyszerre rodeóztak le a pályán és csúszásukkal ünnepelték meg ezt a napot. Ciccentek a sörök, majd gyülekező a pálya aljában az eredményhirdetésre. Minden kategória győztese snowboardot kapott és miután az Elit bajnok is magasba emelte a legendás “vadkan” trófeát, elkezdődött a záróbuli, ahol Veszprém vármegye lordjaival együtt üvöltöttük Pennywise-tól a Bro Hymn kaliforniai punk rock himnusz fülbemászó refrénjét.
Köszönjük az élményt a szervezőknek és mindenkinek, aki támogatta az eseményt, akár a részvételével is. Reméljük jövőre még tovább tud fejlődni a Banked Bakony rendezvény és újabb krónikát jegyzünk a hazai snowboard enciklopédiába.
