Barion Pixel

Dél-Afrika: Az istenek a fejükre estek?

Benedek Csanád

2023.03.16.

12 perc

A 4BRO Magazin életében mérföldkőhöz érkeztünk, ugyanis meghívást kaptunk Dél-Afrikába az ULT-X extrémsport rendezvényre, amely nincs közel hozzánk, mégsem áll távol tőlünk. Jelen esetben három magyar is így-úgy képviseltette magát az eseményen. Jósa Dani a zsűriben pontozta a trükkös pillanatokat, Kun Ádám mint 3x-os flatland BMX-világbajnok bemutatózott, Kempf Zozo pedig indulóként versenyzett. Az azért megérne egy misét, hogy Zozo és Dani itthon nem biztos, hogy a BMX miatt ismertek, de úgy érzem, Kun Ádám tehetsége sem volt méltó szinten kezelve. Ahhoz képest, hogy milyen kis ország vagyunk, BMX-ben ennek ellenére mégis fenn vagyunk a világtérképen.

A Monster globálisan gondolkodik, így a támogatottjait, mint a „Power Rangers” karaktereket nemcsak külön kezeli, gyakran egyesíti is. Az eseményeik ezáltal többlettartalmat nyernek. A különleges helyszín, de nyugodtan írjuk le, hogy hangulat, életszemlélet, adja magát, hogy ne csupán egy szaksportbeszámolót írjunk. Eleve Afrika már nem az az Afrika, és ha az is, másképp az. Mit is akarok ezzel mondani? Olvasd el a cikket, és megtudod. Ha nem érdekel a kultúra, és kis korodban földrajzatlasszal vert a bátyád, akkor ugord át Dél-Afrikát, a BMX-es rész a cikk végén van.

Kempf Zozo, Jósa Dani és Kun Ádám

Dél-Afrika a 60 milliós kvíz kérdés
Ha átmegyünk az ősi kontinensre, nem árt egy kis alapozás. A hatvanmilliós országnak csak olyan adatai vannak, ami a Legyen ön is milliomos felső szekciójában szerepelhetne, annyira szokatlan.

Először is van az ország területén belül egy másik ország: Lesotho. Az ilyen kvázi vatikánosdi viszonylag ritka a bolygónkon. A Dél-afrikai Köztársaság tetejébe abban a fura helyzetben van, hogy 3 fővárosa is van: Pretoria, a közigazgatási főváros, Bloemfontein, az igazságszolgáltatás központja, és Fokváros, az aktuális politikai irányítás fővárosa. Elég sajátos hatalommegosztás. Legnépesebb, de nem főváros pedig Johannesburg. Bár nyugodtan lehetne a trendek fővárosának nevezni.

Fokváros – Table Mountain

Dél-Afrika tulajdonképpen egészen izgalmas többnemzetiségű társadalom, amely kultúrák, nyelvek és vallások széles skáláját öleli fel. Ami számunkra is érzékelhető, hogy ez nagyban kihat a konyhájára, ízek és nyelvek találkozása. Az alkotmányuk tizenegy hivatalos nyelvet ismer el, ami a negyedik legmagasabb szám a világon. Ezekből néhány: angol, afrikaans (búr), zulu, conga, xhosza, szvázi. A xhosza az a nyelv, amit a busmanok is beszélnek az Istenek a fejükre estek című klasszikusban. Olyan mintha csettintenél a nyelveddel. Ilyen hang nálunk nincs.

Ásványkincsekben a Föld leggazdagabb országai közé tartozik. Ezt persze a lakosság nem érzi. A világ aranybányászatának több mint 45%-a innen származik. Na, meg a gyémántbiznisz, abba bele se menjünk. Itt található egyébként a Limpopó folyó is, ami az egyik legőrültebb magyar nyelvtörőben is szerepel. Limpopói Pimpógyökeret-szopó Puhapopójú Pónilópopó-lopó Pótpápua Puapó. Audióhéjban is tudom hozni.

A fekete ötven árnyalata
Közszolgálati perceink következnek. Ha valamit el kell oszlatni az emberek fejében, az a szegény Afrika képe, és hogy a fehérek ott a gazdagok és a szegények a feketék. A lényeg egy mondatban, hogy a gazdagok is a feketék. A lakosság összetétele a 2010-es felmérés szerint: fekete 79%, 21% az összes többi. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a fehérek nagy része átlagkeresetű, persze vannak kimondottan gazdagok, de a szegény vidéki white trash létező réteg, erről több doksi is szól. Feketék, feketék, de melyik feketék, mert mint mondtam 11 nép van egy országban. Saját fülemmel láttam (hogy képzavarral nyissam a hangzavart), hogy három nem turista dél-afrikai elkezdett tárgyalni: nem beszélték egymás nyelvét, erre angolra váltottak, az egyik még angolul se tudott rendesen, hanem csak afrikaans nyelven, és így rakták össze valahogy az autóvásárlást, ha jól értelmeztem. Remélem nem az autóban ülőket adták el. Szóval a bantu-zulu, busman, sosza kultúrák évezredesek, és például csak Dél-Afrikában 11 millió zulu él. Ha ott vagy, láthatod is, hogy ezek mennyire izgalmassá teszik ezt a világot. Arról nem is beszélve, hogy az indonéz és a fehérekkel való elvegyülés milyen érdekes ázsiai, európai, afrikai arcokat hoz létre.

Amennyiben érdekel titeket az apartheid és Nelson Mandela története, ezzel külön is foglalkozhatunk. Természetesen felettébb furcsa helyzet volt, hogy az országban, ahol 10% körüli a fehérek aránya, a hatalmukat ráerőltetik a többségre. A törzsek úgy érezték ők egy kisebb isten gyermekei, Sarah Gertrude Millin szavaival: „Isten mostohagyermekei”. Szerencsére 1990-en óta ez megváltozott.

Az egyenlőtlenségek noha megmaradtak, gettók is akadnak szép számmal, de az a nézet, miszerint
az itt élő fehérek a gazdagok, a feketék pedig a szegények, meglehetősen árnyaltabb képet mutat.

Ráadásul a társadalmi olló a feketék között is egyre tágul. A másik dolog, hogy Dél-Afrika elképesztően erős kulturálisan. Kezdve azzal, hogy 11 Nobel-díjasuk van. Rossz nyelvek megjegyezhetnék, hogy ebből 4 Nobel-békedíjas, de persze van köztük fizikus, kémikus, író is.

J. M. Coetzee A barbárokra várva című Nobel-díjas regénye például a nálunk is jól ismert témát az ismeretlentől való félelmet, vagyis magától a félelemtől való félelmet járja körül. Igen, most már nem kell elolvasnod, egy mondatban összefoglaltam az életművet. Jó, azért olvasd el, van benne szex is, hátha kedved kapsz te is. Mármint az olvasáshoz.

Fekete színek
Ahogy a zene területén mindenki Amerika fele néz, úgy a festészetben még mindig az európai nagyok a legismertebbek. Nagy felismerés volt számomra, hogy erősen a zene felől fogjuk meg az afrikai kultúrát, pedig nagyon sok festőjük van. Egy átfogó kiállítást sikerült is megnéznem Fokvárosban.

Az „Ahogy magunkat látjuk(When We See Us: A Century of Black Figuration in Painting) gyűjteményt. Megdöbbentő, hogy mennyi tehetség és alkotás született.
A hírekben erről nem olvasol, és a dél-afrikai zenéről sem. Pedig mint az amapiano house-ról szóló cikkünkben írtuk a harmadik legnépszerűbb zenei stílus a trap és reggaetón után a Spotify-on. Ezen kívül nem lehet elmenni Black Coffee mellett sem, aki deep house-legenda és szintén dél-afrikai. Miriam Makeba, Mama Africa ugye Grammy-t is kapott.

Black Coffee live in Paris Cercle

A Die Antwoord nem tudom mit kapott, de fejlövést biztos. Egyébként fokvárosi ez a zseniálisan őrült duó. Illik azért megemlíteni Jack Parow-t vagy Alice Phoebe Lou-t is. Amúgy több zenei stílus is származik innen a kwaito vagy a dél-afrikai jazzen kívül vagy nyolc egyéb más zsáner is.

Die Antwoord – Banana Brain

Wild wild South

Ferrarik és favellák
Gyakran a világ legszebb városának nevezik rendkívüli földrajzi adottságai és környezete folytán. Kb. minden évben megkapja ezt a titulust valami magazintól, és ez igaz is. Másfelől a világ 50 legerőszakosabb városa közé is tartozik, ezért a Gang Town név sem véletlen. Csak a Cape Flats-ben 2018-ban körülbelül 100 000 ember tartozott több mint 130 különböző bandába. A bandákat ott a helyi szlengben sokszor a „számok”-nak nevezik. És a tagoknak sokk esetben az arcára is van tetoválva a hovatartozás. Itt komoly rendszer van.

A „Számok” bandatagok közötti kapcsolata: „Két 28-as nem beszélhet közvetlenül a 26-osokkal. A 27-eseken keresztül kommunikálnak. Amikor a 28-asok új tagot toboroznak, a 28-asok értesítik a 27-eseket, akik ezután tájékoztatják a 26-osokat.”

Ez egy rossz Monty Python szürreális humor is lehetne, de ez a véres valóság, egy külön világ a világon belül.
Te ezzel nem találkozol, csak ha rossz helyre mész. Itt tényleg vannak no-go-zónák és ez nem vicc.
Ha nem férsz a bőrödbe, akkor ki is kerülhetsz belőle.

Just now, now-now, now-now-now?
Fokváros kincse a turizmus. A város elsősorban a turizmus bevételeiből él, az egész ország legnagyobb turistaforgalmát bonyolítja. A sima utcai kajáldák is kimondottan magas színvonalúak és a magyar pénztárca számára is elfogadhatóak. Érdemes a repülőjegyre gyűjteni, mert ha itt vagy, nem drága az élet, ráadásul a chillezős paradicsomban érezheted magad. Három paradicsom is találkozik. Szörf és fürdőhelyparadicsom, túrázó és safariéden, és kulináris mennyország. A sebesség emberi, mindenre egy kicsit várni kell, de hé, ez az emberi tempó. Ez egy idő után átragad rád és lelassítasz, hiszen mindenki nyugodtan mozog, felveszed a lüktetést. Rájöttem, hogy a „This is time to Africa” azt jelenti, hogy az idő nem pénz, hanem az idő Afrika. Nyugi, megkapod, lazulj már le, nem időben, emberben mérjük egymást.

A nyelvtan is átalakul. „Just now” a helyi szlengben azt jelenti, hogy majd egy kis idő múlva, „now-now” majd holnapra, „now-now-now” (tényleg azonnal, most ).
A legfurcsább azt volt megszokni, hogy létezik valami furcsa játék, aminek a lényege, hogy minden gyalogos a piroson megy át. De tényleg, a zöld már szinte tabu. Ennek rendesen próbáltam utána olvasni, annyira hardban tolják. Mint mondtam senki sem siet, ezért nem átfutnak, hanem átsétálnak. A mindenki által ismert (csak általam nem) ismert szabály, hogy az a tökös, aki így csinálja. Egyszer, amikor hezitálva nem tudtam eldönteni, hogy most elcsapassam-e magam vagy várjak, odaszólt egy zulu, hogy „You a man, don’t be a pussy, just follow me!”. Mertem én ellentmondani? Mentem én is bele a vörös zónába. Valahogy úgy van, hogy a KRESZ valami angol ránk erőltetett dolog, amit illik nem betartani. Ennek ellenére nem kiabálnak egymással az utakon, sőt, ha van egy szó, amivel össze tudom foglalni Fokvárost, az az előzékenység.

Jellemző példa, hogy egy rögbimeccs miatt félórás dugó alakult ki, és az emberek kiszálltak a kocsikból táncolni. Ilyen spontán élményem nekem még sehol sem volt. Tulajdonképpen ilyenkor te is megállsz, az idő is megáll. Volt, aki csak tapsolt, álldogált, volt, aki énekelt. Az egész 5-6 perc volt, és aztán elindult a sor és gyorsan mindenki visszaugrott az autójába. A másik, amit el akarok mondani, hogy az emberek gyakran szóba elegyednek veled, megdicsérik a pólód vagy hasonló. Először innen, a paranoiás Magyarországról érkezve, azt hittem akarnak valamit, de a sokadik eset után rájössz, ez spontán. Utolsó nap eljutottam én is oda, hogy ha láttam valami érdekeset visszadicsértem. És ez jó, a város kicsit a részeddé válik. Megtanultam újra mosolyogni.

Lehet, hogy Cape Townnak vannak veszélyes helyei, de én itt újra megtanultam jókedvűnek lenni az utcán. Ezt itthon is gyakorolhatnánk. Van itt is dugó, van itt is pénztelenség és frusztráció, ellenben a mosoly és az előzékenység ingyen van. Éljünk vele!

ULT-X az istenek nem estek a fejükre

Szörnyek keringője – Monster’s Ball
Az a jó a BMX-ben, hogy a „360 Double Whip into Double Bar Spin” nem mond semmit egy laikusnak, de rögtön értékeli, ha látja. Az egész nagyon látványos is. Mi itt a Kátránymedencében egy nagyon fura kis burokban élünk, és könnyes szemmel rebegjük, hogy „világbajnokok” lettünk mondjuk vízilabdában. Csakhogy tényleg „világ” ez a sport, amit körülbelül 8 országot érdekel, de ott sem igazán? Számunkra itthon a gördeszka, BMX, snowboard még mindig valami fura hobbi, miközben ebben igen komoly pénz van. Sokan elképzelni sem tudják, hogy mennyi cipőt, pólót, bicót, deszkát, napszemüveget lehet eladni vele. Magyarán, hogy mekkora iparágakról van szó. Arról nem is beszélve, hogy a világ minden pontján űzik, és elképesztően magas a színvonal, ami értelem szerűen egyre több veszélyt ishordoz magában. A sportolók nagy része idén már megjárta Ausztráliát, Szaud- Arábiát, most Dél-Afrikát. Igen, ez annyiban a „szörnyek keringője”, hogy komoly szponzorpénzek állnak mögötte, és veszélyes is. Ennek ellenére az istenek nem estek a fejükre. Hozzá kell tenni, hogy a kilencvenes évek IHB (iszunk-hányunk-belefekszünk) rock ’n’ roll életformáját már felcserélte a kőprofi hozzáállás. Ezek kérem szépen élsportolók a késélen. Ilyen veszélyes trükköket csak teljes koncentrációval lehet beadni.

Amit tendenciaként észre lehet venni, hogy jönnek a lányok mindenhol. Ezek a csajok már nincsenek porcelánból, nem félnek összetörni magukat. A másik tendencia, hogy bár még Amerika fújja a passzátszelet, de más országok néha jobban vitorláznak rajta. Az idei döntőben is ott voltak az amerikai sztárok, de csak Sandoval ért el dobogós pozíciót. A kanadai Mike Varga harmadik lett. A francia Antony Jeanjean vitte el a pálmát. A legjobb trükk díját mint említettem egy orosz ifi húzta be.

Kempf Zozo a középdöntőben rontott, így nem tudott továbbjutni. Érdekesség, hogy Jósa Dani zsűri is volt, de érződött rajta, hogy inkább versenyezne. Jobban aprította a pályát, mint sok versenyző. Amúgy Dani egész biztosan az eltitkolt ikertestvérével jött, ugyanis mindenhol ott volt. Egyidőben akár több helyen is. Új beceneve Stamina Dan. Kun Ádám itt ebben a közegben már nagy öregnek számít, érdekes, hogy a flatland, hogy kikerült a pixisből, pedig igazán nehéz és technikás sport. Ha úgy érzed a cikk alapján is, hogy lassan az egész bolygó egy világfalu, tudom fokozni. Nagy elánnal jártam utána a BMX-es kanadai Mike Varga és a francia Istvan Caillet nevének. Meglepő eredmények születtek. Varga felmenői nem magyarok, hanem szerb-horvátok, egyszerűen ahogy nálunk van szerbes név, ott van magyaros. Istvan Caillet esete még érdekesebb, egyáltalán nem kapcsolódik a magyar kultúrához, csupán annyiban, hogy a szomszédjuk egy magyar ember volt, és mit tesz Isten, István keresztnevű, ez tetszett az apukájának, és magyar nevet kapott Stephan helyett. Egyre kisebb a világ, egyre több a közös ügy. Ideje lenne nekünk is kijönni a magyar burokból, felülni egy BMX-re és elgurulni akár Dél-Afrikáig is. Vegyük észre az igazi sportolóinkat és lehetőségeinket. A Monster már észrevette, mi mikor fogjuk?

BMX Fotók: Eric Palmer (Monster Energy) és Herman Elof

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Gabe Brooks tragédiája a mai napig az egyik legnagyobb kérdőjelet hagyta maga után a BMX törtenetében

Zozo világa

Joe Kid on a Stingray, avagy hogyan került a B az MX elé