Halloween közeledtével kivel is ünnepelhetnénk méltóbban, mint a metál horror koronázatlan királyával, Ed Repkával? Neve talán nem mindenki számára cseng ismerősen, ám ha valaha is hallgattál keményebb gitárzenét, szinte biztos, hogy találkoztál valamelyik ikonikus borítójával. Ha valaha is eltűnődtél már azon, hogyan válhatott ennyire egységessé a thrash, de úgy általában a metál albumok vizuális világának hangulata, abban bezony Ed Repka keze munkája is jócskán benne van. Több mint 140 albumborítót festett, amelyek túlnyomórészt rocklemezek, de találunk köztük punk, ska, hiphop, és rave kiadványokat is. Bár léteznek nála híresebb művészek, kevés ember mondhatja el magáról, hogy ilyen mélyen befolyásolta a metál és a rockzene esztétikáját. A Megadeth és Death borítók tették ismertté, ám Repka neve számos egyéb érdekességgel is összefonódott. Ha vonz a sci-fi-horror-fantasy különleges háromszöge, Ed Repka kétségkívül a te embered.
Ki ez a Repka?
Edward J. Repka (1960. október 22-én született) amerikai grafikus, aki főként heavy metal zenekarok albumborítóiról és pólóterveiről ismert. Ő alkotta meg a Megadeth híres kabalafiguráját, Vic Rattleheadet is. Repka alkotói portfóliója lenyűgözően széles skálán mozog: a Dark Angel logójától egészen olyan filmes projektekig, mint a Hellraiser és a Támad a Mars! plakátjai és illusztrációi. Meglepő módon azonban nem a borítótervezésből él, amely miatt igazán ismertté vált, hanem fröccsöntött fantasy- és képregényfigura-játéktervezőként keresi a betevőre valót. Dolgozott a Spawn-ról elhíresült McFarlane Toys-nál is, jelenleg pedig a National Entertainment Collectibles Association-nél vezető festőként, művészeti igazgatóként és a művészeti osztály vezetőjeként tevékenykedik. A Horror Hound horrormagazin debütáló számának borítóját, amelyen „The Wolf Man” szerepel, szintén ő készítette.
Itt meg is érkeztünk Repka igazi szerelméhez. A harmincas, negyvenes és ötvenes évek klasszikus horrorfilmjei vonzották, ilyeneket festett, ebből a stílusból nőtt ki a „Metal Repka.” Ezt a stílust kérték tőle a metálzenekarok, és hamar híre ment – mindenki őt akarta.
Repka népszerűsége a rajongók körében szinte a zenekarokéval vetekszik. Jó példa erre a trashcore.com egyik blogírójának megjegyzése: számára Ed Repka ismerete alapvető belépőszintet jelent a metál világába.
„Remélem, mindannyiótok van Ed Repka által illusztrált CD-je…Vagy talán hiányzik a gyűjteményetekből a Megadeth, Death, Massacre vagy Atheist valamelyik első albuma? Ebben az esetben nem vagytok méltók erre a webmagazinra, ti hitvány hitetlenek! Takarodjatok az oldalamról!”
Amikor egy alkalommal megkérdezték tőle, hogy „Tisztában vagy vele, milyen szinten lettél ikon, és teljes mértékben része a »fém mitológiának«?”” Repka így válaszolt: „Most kezdem csak igazán felfogni. Korábban fogalmam sem volt erről; örültem, hogy van munka, és kész.”
Eleinte alig kapott visszajelzést a rajongóktól. Az internet kapcsolta össze a világon élő metálfanokat, akiknek nagy kedvence az öreg. Bevallotta, hogy bár „a Thrash Metal Art királyaként” emlegetik, maga nem kifejezetten rajong a műfajért – inkább a punk és a dark rock ’n’ roll stílus áll közel hozzá, olyan zenekarokkal, mint a Misfits, Nekromantix vagy Morphine. A sötét témák mestereként ismert Repka valójában egy rendkívül vidám természetű figura. Bár szakmai hiányérzetének időnként hangot ad, az leginkább abból fakad, hogy kedvenc punk zenekarai ritkán, vagy soha nem kérték fel őt közös munkára. Persze azért egy NOFX és Circle Jerks projekt már becsúszott, így aligha lehet oka panaszra.
Minden út heavy metalba vezet
„Úgy tűnik, mindig rajzoltam valamit. Gyerekkoromban mindenféle őrült szörnyet alkottam a kis füzetembe. Hamarosan felfedeztem az igazi képregényeket, majd elkezdtem rajzolni a saját rémtörténeteimet. Középiskolás koromban el kellett gondolkodnom a pályaválasztáson, természetesen a művészet fele orientálódtam. A középiskola után felvettek a Parsons School of Design-ba, ahol BFA diplomát szereztem illusztráció szakon. Akkoriban még nem sejtettem, hogy a heavy metal borítók meghatározó szerepet kapnak majd az életemben” –mesélte Repka tömören a fejlődéstörténetét.
Miután befejezte a Parsons-t, Repka úgy döntött, hogy szabadúszó illusztrátorként folytatja, és célul tűzte ki, hogy a tudományos-fantasztikus könyvborítók piacán intéz megrendeléseket. Sajnos, ez a terv kevés sikert hozott, pedig a kaland-játék-kockázat vonal tökéletesen illett volna hozzá. Egyik barátja, aki szabadúszó tervezőként dolgozott a New York-i Relativity Recordsnál, úgy látta, hogy Repka remekül passzolna hozzájuk, és egyben be is ajánlotta a kiadónál. A Relativity Records egy egészen összetett és értékes kiadó, nagyon sok hiphop (Beatnuts, Fat Joe, Q-Tip, Common M.O.P) és metál jött ki az égiszük alatt.
Barátja valóban bejuttatta őt a kiadóhoz, és ami igazán meglepő, hogy miután bemutatta portfólióját, nem egy kisebb poszterrel vagy flyerrel bízták meg – rögtön egy album borítóját kapta feladatul. Alig dolgozott egy hete a kiadónál, amikor a legendás Venom zenekar Here Lies Venom borítójának elkészítését bízták rá, sőt a hátsó és belső borító tálca tervezését és illusztrációját is ő készíthette el. Már-már mesébe illő módon, a második munkája is klasszikussá vált: a Megadeth Peace Sells borítója volt, amellyel egy csapásra felkerült a „nehézfém” térképére. Az albumot végül a Capitol Records jelentette meg, és a Peace Sells borítója egyfajta ingyenes reklámként mutatta be Repka egyedi stílusát a világ erre nyitott közönségének.
Ezt követően Repka számos projektet készített a Relativity-nél: albumterveket, plakátokat, logókat, pólómintákat és egyéb illusztrációkat. Idővel felajánlották neki a művészeti vezetői pozíciót is, ám nem vállalta el, mivel szabadúszó grafikusként dolgozott, így nem érezte magát készen erre az irányváltásra.
„Továbbra is szabadúszóként dolgoztam a Relativity-nél, emellett indiai filmes cégektől és nagyobb kiadóktól is vállaltam borítómegbízásokat, mindeközben megtartottam a teljes munkaidős állásomat. A szabadúszó művészi pálya, különösen a zenei szcénában, túlságosan bizonytalan volt ahhoz, hogy egyedüli megélhetési forrást jelentsen. Nem mertem teljes mértékben ebbe az irányba váltani.”
Bár Ed stílusa elég sajátos, mégis ezer helyről inspirálódik.
„Frank Frazetta, a Hildabrandt testvérek, valamint olyan legendás képregényművészek, mint Steve Ditko, Wally Wood, Jack Kirby és John Romitta, illetve illusztrátorok, mint Michael Whelan, Basil Gogos, H. R. Giger. Tetszenek James Bama, Reynold Brown és Robert McGinnis filmplakátjai is – mindenki, aki olyan témákat ábrázol, amelyek közel állnak hozzám. Nem másoltam a stílusukat, de alaposan elemeztem, hogyan dolgoznak, és megvizsgáltam, miként alkalmazhatnám a módszereiket a saját munkáimban.”
Ez valóban kimutatható, különösen a Burning Nitrum – Molotov borító esetében. Az első kérdés, amit fel kell tennünk: tényleg szükséges ide egy női alak a formás hátsójával? Természetesen igen, főként ha Frank Frazettát vesszük alapul , aki sosem hagyna ki, egy falatnyi ruhában vonagló femme fatale-t vászonra vigyen. Ez a Frazetta-hatás Repka Molotovos borítóján is felsejlik. Legismertebb munkái a Death és Megadeth zenekarokkal hozták meg számára a hírnevet, sőt, Repka volt az, aki megalkotta a Megadeth számára Vic Rattlehead karakterét. Nem nehéz észrevenni az itt jelenlévő Derek Riggs-hatást sem, ami az „Eddie” ikonikus figurájának köszönhető. Derek Riggs, kortárs brit művész, leginkább az Iron Maiden zenekar kabalájaként ismert Eddie megteremtésével szerzett nevet magának, és Riggs világa valóban hasonlít Repka stílusához.
The Artworks of Derek Riggs (Iron Maiden’s graphic artist)
Már korábban is írtunk legendás albumborítók tervezőiről, valamint a méltán híres Hipgnosis csoportról, de kevesen jártak be olyan különleges utat, mint Ed Repka. Míg a legtöbb illusztrátor vagy grafikus legfeljebb tucatnyi borítóval büszkélkedhet, Repka több mint 140 albumborítót alkotott – és ez csupán az én gyűjtésem alapján. Konkrétan életműveket formált. Olyan zenekaroknak, mint a Gruesome, Death, Megadeth, Evildead, After All, Austrian Death Machine, Suicidal Angels, több mint három borítót készített, sőt van, akinek minden borítója az ő keze munkáját dicséri. Az egy, illetve két albumos kollaborációk sokaságát felsorolni sem tudnánk. Nem csupán egy korszakot és egy stílust formált meg: hatása örökre bevésődött.
Ha valaha is azon töprengtél, miért hasonlít egymásra annyi metálalbumborító, íme, a válasz: jó részüket ő festette. A thrash vonal posztapokaliptikus, világvége-hangulata többnyire Repka fantáziájából fakad. Igaz, a zenekarok gyakran adnak ötleteket, de fontos megemlíteni, hogy Ed kifejezetten kéri, hogy bízzák rá a kreatív folyamatot. Sokszor még a dalokat sem hallgatja meg, csupán a zenekar nevét, az album címét és néhány alapvető elképzelést igényel. Ez valóban bátor, szabad művészi koncepció. Épp ezért kijelenthetjük, hogy a thrash metál lenyűgöző, lángoló apokaliptikus atmoszférája valójában Repka saját világa is – ahol, ha két veszélyes elem találkozik, a robbanás elkerülhetetlen.
A végletek embere
Ha nem tetszenek Repka képei, nem veled van a baj. A thrash műfaj nagymestere kétségtelenül thrash, ugyanakkor teljesen egyedi. Borítói széles spektrumot ölelnek fel: némelyik darab totál ízlésficam, mások kifejezetten rosszak, míg néha olyan mértékben túltolja, hogy az már szórakoztató. Ahhoz, hogy megértsük ezeket az eltérő színvonalakat, magát Repkát kell idéznünk. Manapság már ő maga is szégyell néhány korai borítót, amit összecsapott, nem sejtve, hogy egyszer majd az életmű részévé válnak, és hogy ilyen cikkek születnek róluk, mint ez. Na, meg ott van a pénz és az idő tényező.
„Mivel mindig több projekt fut párhuzamosan, gyakran feltorlódnak a munkák. Ideális esetben nagyjából négy hétre van szükségem egy festmény befejezéséhez, és igyekszem minél több időt szentelni rá, hiszen a festés rendkívül időigényes folyamat. Korábban minden megbízásra igent mondtam, és olykor engedtem a zenekarok egyszerűbb elképzeléseinek. Ma azonban sokkal határozottabban kiállok amellett, hogy a művészi munka minősége legyen az elsődleges szempont.”
A thrash metál-Picasso albumborítóit három részre lehetne osztani: a jó, a rossz és a csúf.
A jobb Repkák közé tartozik a Leave Scars (Dark Angel); Eternal Nightmare (Vio-lence); The Pre-Fix for Death (Necro); Moshpirit (Aggression); S&M Airlines (NOFX); Climbin’ the Walls (Wrathchild America); Spiritual Healing (Death); Leprosy (Death); Rust in Peace (Megadeth); No More Mr. Niceguy (Alice Cooper); World Circus (Toxik); Think This (Toxik); The End of Tomorrow (Ravage); Straight to Hell (Abiotx); Beneath the Mask (Ancesthor); Victims Beyond All Help (Besieged); Dawn of the Enforcer (After All).
Külön említést érdemel a Leave Scars, az S&M Airlines, az Eternal Nightmare és a Dawn the Enforcer, mert mindegyik másképpen zseniális. A Leave Scars talán a leginkább kilógó darab a Repka-borítók sorában: fotómontázs, de mégis hátborzongató. A NOFX-es borítón pedig jól látszik, mennyire vonzódik az ötvenes évek esztétikájához, míg az After All már egy tipikus, ám a jobbak közé tartozó sci-fi Repka-alkotás. Ha Repka stílusát kéne összefoglalni, két fő irány rajzolódik ki. Szinte minden műve valamilyen posztapokaliptikus háborús látkép, de emellett meghatározó egy erős sci-fi vonal is: From Beyond (Massacre), Inhuman Condition, Systematic Eradication (Untimely Demise), Megadeth és így tovább. A másik fő motívum a politikai vagy vallási vezetők ősgonoszként való ábrázolása, amely sok borítóján visszatér, például a Beneath the Mask (Ancesthor) és a Spiritual Healing (Death) esetében. Mindemellett ott van az a jellegzetes, fekete humor, ami a Megadeth No More Mr. Nice Guy, a Napalm Cruel Tranquility, a Sputo (DSA Commando) és az Austrian Death Machine borítóit is átitatja.
Totál thrash Repkák repkedése
A rosszabbak a teljes képzavar és giccs, valamint az igénytelenség határmezsgyéjén lévő alkotásai már annyira rosszak, hogy valahol azért viccesek. Advance & Vanquish (3 Inches of Blood); Immaculate Deception (Ludichrists) vagy a Barbed Wire Metal (Elm Street), totál thrash, egyszerűen sírok és nevetek egyszerre.
Scared Stiff (Bloodfreak), Satanic Force (Dismantle), Fairytale of Perversion (Exeloume), Return of the Nephilim (Exeloume); Total Brutal (Austrian Death Machine), humor és giccs között.
Egyik szemem sír, a másik temető
Repka bizonyos borítói Nietzschét idézve túl vannak jón és rosszon. A jó és a rossz ízlés határait elmosva egy olyan saját víziót mutat, ami bekategorizálhatatlan. Az olasz Sputo (DSA Commando) borítója már annyira furán túltolt, hogy igazából jó. Salvador Dalí ilyet csinálna, ha megérte volna a hiphop korszakát.
A Operational Hazard (Condition Critical) annyira gore, hogy nem merjük megmutatni, mert a Facebook letilt minket. A Tales of Grotesque Demise (Flesher) borítója a Cannibal Corpes legszebb éveit idézi.
Vannak olyan borítók is, amelyekről aligha gondolnánk, hogy Repka munkái, nem lehet az életművébe beilleszteni. Ilyen például a Zero to Black (Napalm), amelyet számítógépes grafikával alkotott meg, holott alapvetően festeni szokta ezeket. Érdemes megemlíteni – és itt valószínűleg sok grafikus és betűtervező egyetértően bólogat –, hogy egy zenekar logója jelentősen javíthat vagy épp ronthat egy albumborítón.
Maga Ed így beszélt az alkotói folyamata lényegéről:
„Megbízás esetén általában kapok egy albumcímet vagy egy homályos elképzelést a zenekartól, ami után megpróbálok olyan vizuálisan érdekes koncepciót kialakítani, ami a címmel együtt egy egységes jelenetet alkot. Gyakran előfordul, hogy az ötleteik nem működnek jól, ilyenkor jön a kihívás: rá kell őket vezetnem valami izgalmasabb megoldásra. Valójában jobban járnak, ha rám bízzák a kreatív folyamatot, és szabad kezet adnak. Soha nem hallgatom meg a zenét és nem olvasom el a dalszövegeket, nem követem le szó szerint az album tartalmát. Jobban szeretek egy adott témára improvizálni”.
Az albumborító talán az utolsó olyan terület az illusztrációban, ahol a művész valódi alkotói szabadságot élvezhet. – Ed Repka
Repka wordlwide
Sokszor kérdezték már tőle, hogyan vált a thrash metál meghatározó festőjévé, de erre nincs egzakt válasz, az egyik munka hozta magával a másikat.
„– Ami a metalt illeti, főként a thrash metaltól (Megadeth, Evil Dead, Vio-lence…) a death metalig (Death, Massacre, Atheist…) terjedően készítesz borítókat: ez egy személyes döntés, hogy nem dolgozol blackmetal, hardcore vagy klasszik heavy metal bandákkal?
„Bármely zenekarral szívesen dolgozom, aki megkeres, nem teszek különbséget stílusok között. Mindenféle extrém zenei műfajhoz készítettem már képeket. Korábban nem voltam ismert, de manapság már azok fordulnak hozzám, akik a korábbi borítóim stílusára és gondolkodásmódomra vágynak, mert ez illik a megjelenéshez, amit keresnek. Valójában nem hallgatok túl sok metált; ami igazán vonz ebben a világban, az a hozzáállás és az a szabadság, amit a munkáimban megélhetek, hogy merész, őrült képeket alkothassak – ezt szeretem benne. Szívesen dolgoznék együtt Rob Zombie-val, az Electric Frankenstein-nel vagy a Misfits-szel, mert hozzám hasonlóan őket is a 60-as évek popkulturális szörnyvilága vonzza.”
Ami különösen feltűnő, hogy a klasszikus és black metál zenekarok szívesen nyúlnak vissza a régi lovagi témákhoz és azok jelképeihez. Ezzel szemben Repka stílusa egyfajta modern rémvilágot képvisel: idegenek, toxikus anyagok, bombák – ezek mellett a kecskefejű Lucifer szinte barátságosnak tűnik. Bár festőnk munkássága főként metálos körökben ismert, érdemes megemlíteni, hogy hiphop borítók tervezésében is szerepet kapott, például az olasz DSA Commando és Necro előadók esetében. Munkássága már nemzetközi szinten is sokszínű: brazil, spanyol, japán, kanadai, olasz és holland előadók számára egyaránt készített borítókat.
Frade Negro és a Zombis Do Espaco (Em uma missão de Satanas) brazilok.
A Wild (La Nueva Orden) spanyol. A már említett sci-fi kedvelő Untimely Demise pedig kanadai. A méltán elismert a japán S.O.B bandának is készített covert, bár itt a zene jobb, mint maga a boritó. A kedvencem mégis az acid techno popistennő a holland Miss Djax azaz Saskia Slegers, aki teljesen más vonalon mozog, mégis megtalálta Repkát.
Ha thrash vagy death metál rajongó vagy, és a kedvenc Repka-borítód nem szerepelt ebben a cikkben, ne vedd magadra! Ez az írás most a formai oldalról szólt, a látványról, nem pedig a tartalomról. Sok nagyszerű albumnak lehet gyenge borítója, és tisztában vagyok vele, hogy a Megadeth és a Death kiemelkedően fontos zenekarok. Ed Repka közel áll olyan legendás zenészekhez, mint Dave Mustaine (Megadeth), Chuck Schuldiner (Death) és Jerry Only (Misfits). Igaz, Mustaine-nel jelenleg fasírtban vannak, mivel Repka szerint Mustaine jogtalanul használta fel a munkáit. A toxikus mutáció nagymestere, Ed Repka, mind a mai napig aktívan alkot, és megtalálható az Instagramon is.
Munkái, ötletei, rajzai megtalálhatók a Monsterdom: Sketches, Watercolors, Ink Drawings, Concept Art by Ed Repka című könyvben, amely kötelező darab minden koponyarajongó számára.
