Vannak emberek, akik egy dologban jók, és léteznek olyanok is, akik több dologban, csak nem tudod róluk. A következő összeállításban néhány olyan rendezőt és színészt veszünk górcső alá, akinek ha nem jön be az egyik karrier, a másik minden bizonnyal működött volna. Sőt, van olyan eset is, amikor a két terület küzd az elsőbbségért. Nem könnyű egyszerre két területen megfelelni, vannak, akiknek ez mégis sikerült.
Határesetek
A cikk írása közben merültek fel olyan karakterek, akik valójában kiemelkedőek, de tekinthetőek-e zenésznek? Vagy színésznek, rendezőnek?
Ott van rögtön a híres rapper, aki később színész is lesz, ez egy külön kategória is lehetne: LL Cool J, Ice-T, Marky Mark (Mark Wahlberg) és a leghíresebb, Will Smith. Mindenképp ikonikusak, de vagy az egyik vagy a másik irányban eldől a karrierjük. Az első kettő inkább rapper, a második kettő inkább színész. Jennifer Lopez szintén ez a multifunkcionális sztár. Ha kell színész, ha kell énekes. Azért őt tartogattam a végére, mert jól írja le a kategóriát, termékek, akit a média gyártósora jól tud használni, de eredetiség nem sok van a produkcióban.
Speciális eset még Bereményi Géza, akiről, mint színház- és filmrendező szokás beszélni. A nagy kérdés, hogy Gézából mennyi a Cseh Tamás. Nagyon kettes alá az a megfogalmazás, hogy Tamás szövegírója. Nagyon is beleszólt a zenei részbe, éles vitáik voltak, aztán színházi emberként a megjelenésbe, a megszólalásba is. Ki lehet mondani: kicsit feltalálta. Tamás zsenijét dicséri, hogy ő tudta, jobb lesz a végeredmény, ha hagyja magát kicsit rendezni is. Viszont mégsem zenész Bereményi, de ihletett figura az biztos. Jaj, csak legalább egy csörgőt ráztál volna néha, most betennélek a listára.
Meiko Kaji: Lady Cool, akitől megfagy az ereidben a vér
Azért vele kezdem, mert nem ismeritek. Nem tudom elmondani, mekkora félisten(nő) Japánban.
Körülbelül 100 filmben játszott. Leghíresebb szerepei, a hetvenes évektől kezdve, törvényen kívüli női karakterek voltak. A „kóbor macska”- sorozat random lázadói, a bérgyilkos Lady Snowblood, és a gyilkos Nami Matsushima a 701-es számú női fogolyból. Tarantino az ő bosszúfilmjeiből rakta össze a Kill Billt. Erről lehetne vitatkozni, de én úton-útfélen elmondom: Tarantino nem átvesz dolgokat és átépít, hanem csúnyán koppint. Ezért is fogyott ki a puskapor. De ez egy másik téma.
Meiko Kajit én is úgy ismertem meg, mint egy énekesnőt, aki a Kill Bill soundtrack egy száma csupán. A flowers of carnage.
Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Ő a titkos szerelmem. Japánban intézmény. Meikónak akkora zenei karrierje van, hogy verekedésig menően csaptak össze a stúdióvezetők és a kiadók, mert mindenki azt akarta, hogy a neki hasznot húzó ágban dolgozzon. Filmjeiben egy bosszúálló nő, akit a férfiak átvernek, kihasználnak. Ezzel a mai feminista hullámot is meglökte, mert egyedül ment neki a macho japán férfi társadalomnak. Egyszerre volt stílusikon, és ellenkulturális személy.
A zenei oldala ezt támogatta, szomorú, melankolikus enka (japán nagyzenekari, big band felállás) dalokkal. Mai szemmel filmjei inkább B-kategóriás vérfürdők, thrillerek. A zenei oldala viszont egészen furcsa elegy. A francia sanzon legnagyobbjaival rokonítható. Mivel nem tudsz japánul, nyugodtan hallgathatod, nem leszel szomorú.
Ryan Gosling: a faszi, akinek bejött az élet, mégis szomorú
Ez nem igaz! Ezt nem fogadom el! Nem fair. Tudom, hogy az élet nem igazságos. Van, akinek 100 tálentum jut, van, akinek egy sem. De ezt akkor sem vagyok hajlandó elfogadni valóságként.
Itt van egy faszi, aki sorra nyeri a díjakat, jóképű, kisportolt. A világ egyik legszebb nője a párja, Eva Mendes. Normális családi életet él. Mendestől két kislánya is született. Emellett amúgy több furcsa cool faktoros dolga is van.
A saját maga által házilag készített tetoválásain kívül (igen!), van saját maga által készített zseniális albuma is. Az album váratlanul jött, mindenkit meglepett; a hardcore Gosling fanokat talán nem.
Ryan karrierjét ugyanis gyerekszínészként és énekesként kezdte a Disney Channel The Mickey Mouse Club című műsorában, 1993-ban. Itt olyan emberekkel szerepelt együtt, mint Britney Spears vagy Justin Timberlake. De ebből még nem következik egy eredeti album. Mert Justinnak vagy Britney-nek, akik „official” menő zenészek, ez bizony még nem sikerült, csak a mainstream erőlködés. Gosling viszont átlépett az árnyékán. A színészek és a zene kapcsolatától ilyen eredményeket várunk el vagy a La La Landet.
Ezek rendben is vannak, aranyosak, kedvesek, a közízlés fogja szeretni, a lányok, a célközönség még inkább. Ne feledjük, blockbusternek készülnek!
Ezért is meglepő, hogy minden csinnadratta nélkül, és a 2008-as zenei trendektől elütően, egy teljesen izgalmas albumot adott ki Zach Shields barátjával közösen. Hol is máshol, mint az ANTI kiadónál. A dalokat egy Los Angeles-i gyermekkórus közreműködésével vették fel.
Az album közös nevezője, hogy mindkét zenész rajong a szellemekért. Így nekiálltak saját történeteket írni szellemekről és különféle szörnyekről, melyek azután megzenésítésre kerültek. Külön érdekesség a módszer, ahogy felvették a számokat. A lemezen hallható dalok hangszerelését kizárólag ők végezték, annak ellenére, hogy olyan hangszereket is megszólaltattak, amin nem tudnak igazán játszani. Annak érdekében, hogy zenéjük eredeti, nyers formájában kerüljön az emberek elé, saját szabályokat alkottak a felvételnél, például egy dalt összesen háromszor vesznek fel, az esetleges kisebb hibákat nem korrigálva.
Az eredmény egy laza, furcsa, de mégis dallamos album.
David Lynch: a mindenhez is értő zseni
A filmzenész és kliprendező
Ha David Lynch-et a zene felől közelítjük meg, akkor mindenki az atmoszférikus betétdalokra, a Twin Peaks hátborzongató, misztikus hangulatára gondol – a Lynch hangulat ugye (bocs, nem bírom kihagyni ezeket a rossz szóvicceket, ez az eposzi kellékem). De az nem Lynch, hanem Angelo Badalamenti, aki eleve zenész. Lynch nagyon jól tud atmoszférát építeni, annyira jól, hogy nem magát tolja előtérbe, hanem magánál jobb zenészeket választ erre. Igen, Lynch zenész is. Filmes, író, költő, kliprendező és zenész is. Nem is akármilyen.
A producer
Először a producer és dalszövegíró Davidként mutatkozott be. Ha nem lennének David Lynch-nek filmjei, már ezen egy album miatt is örökre fenn maradna a neve. Ne feledjük 1989-ben nem volt még grunge, nem volt még ez a fajta alternatív beborulás divat! (Magyarország más tészta, itt diktatúra volt.) Nem én állítom, sok zenekritikus a Floating into the Night albumot 10/10 klasszikusnak tartja. Lynch tulajdonképp itt még rendez, hiszen megfelelő embereket tesz a megfelelő posztokra. Ezt persze könnyebb kimondani, mint meg is csinálni. Lynch-nek sikerült.
„Amikor elmondtad mi a titkos neved
Lángba borultam és elégtem”
Az előadó
A cikkem megírásának egyik szempontja az volt, hogy ne csak az odarángatott hírességek, és a zenészek hangszennyező haknitermékeiről írjak. Kerestem azt is, akik tényleg játszanak is valamilyen hangszeren. Lynch ebben sem okozott csalódást.
2001-ben adta ki teljesen saját instrumentális első lemezét, a Blue Bobot. Kitűnt a sajátos gitárjátékával, ami azt jelenti, hogy mint a vak gitárosok, fektetve, lapgitárként használja a hagyományost, sok effekttel.
2007-ben pedig Dean Hurley-vel közösen jegyzett egy közös dark ambient zenét: The Air Is On Fire
Evés közben jön meg az étvágy, két énekes poplemez következik, ahol bizony nem csak gitározik, hanem énekel is David. A 2011-es Crazy Clown Time elektropopos megborulás, pont az, amit várnál, de modern is egyszerre. A 2013-as The Big Dream pedig kicsit visszafogottabb, blues-osabb. Mondhatnám, hogy annyira megtanult a hangszerén játszani, hogy nem kell bizonygassa mindenféle csinnadrattával magának, hogy jó gitáros. Amúgy fest is. Mit nem csinál? Miben nem jó?
Crazy Clown Time
Ha ez nem lenne elég, jó érzékkel választ énekesnőket is egyéb zenei ötleteihez.
David Lynch & Lykke Li – I’m Waiting Here
Sötét sikátorok mélyén, begyógyszerezve, egy kiszakadt, kifakult kék bársony kanapén fekve, félve magam elé motyogva suttogom: Úristen, ez a faszi, lehet jobb zenész, mint rendező?! Pssszt! Csak meg ne hallja valaki!
Idris Elba: Mr. DJ Pilóta edzőbá, színész-rappermodell taxisofőr
Dj Idris vagy Dj Elba?
Ahogy egy kommentelő írja az egyik DJ szettje alatt. Idris diplomával és vizsgával rendelkező képességi listája szerint valószínűleg a városba letette a repülőgépét, versenyautójával elutazott a helyszínre, DJ-ként készítette ezt a szettet, majd elment kick-box edzést tartani, este meg forgatott egy filmet. Természetesen rappel is.
Bo Johan Renck: Mr. Fun Fact
Akinek a neve nem mond senkinek semmit, de ha megnézed a wikipédia oldalát csak hüledezel.
Ismeretlen egyetemistaként egy svéd szupersztár modellel járt, ami csak azért lényeges, mert ő meg az Army Of Lovers nevű zenekar tagja volt, és segített neki az albumát kiadni. Ez lett a Stakka Bo (Here We Go), az egyik stabil világsláger, amit a svédek hoztak a kilencvenes években.
Ezzel még nem kerülne fel a listánkra, de Bo utána kitalálta, hogy híres kliprendező lesz. Ezt annyira komolyan vette, és tehetséges volt ebben is, hogy körülbelül bárkivel dolgozott, akinek kimondod a nevét a topligából: David Bowie, Madonna, Kylie Minogue, Beyoncé, Robbie Williams.
De még ezzel sem kerülne be a listára. Mondjuk, az bátorságra vall, hogy elutasította, hogy Better Call Sault, Trónok harca és Homeland részeket rendezzen, mert egy egész sorozatot akart végigvinni. Black Mirror részeket viszont rendezett. Az állhatatosság meghozta gyümölcsét: ő rendezte a Csernobil c. minisorozatot. Ezek után azért ki lehet mondani, hogy zenében és rendezőként is több mint tehetséges.
Az örömzenészek
Talán egyfajta futottak még kategória lenne? De a köznyelvben ez egy lekicsinylő kifejezés lett. Eredetileg olyan versenyzőket, olimpikonokat jelentett, akik bár nem nyertek, méltóak, arra hogy megemlítsük őket. Lehet, hogy a klasszikus dixie, amit Woody fúj, nem jön be nekem, de el kell ismerni a teljesítményt. Lehet, hogy Steven Seagal egy közhelygyűjtemény, de akkor is össze van pattintva ez az album. Eddie Murphy meg egyszerűen imádja a reagge-t. Ez kinek fáj? Inkább használ.
Bruce Willis, Keanu Reeves örömzenéje is süvegelendő. Inkább az a furcsa, hogy olyan emberek, akik zenésznek tartják magukat, ennél sokkal, de sokkal rosszabb produkciókat adnak ki a kezük közül.
Woody Allen and His New Orleans Jazz Band – After You’ve Gone
Steven Seagal – Mojo Priest
Eddie Murphy „Oh Jah Jah”
Dogstar (with Keanu Reeves) – Corner Store
Bruce Willis – Devil Woman
