A Drop Dead Clothing népszerűségét mindig is eltéveszthetetlen és egyedi grafikái adták, amiket a 90-es évek kultúrája inspirált. Mostanra egy prémium streetwear ruházati márkává nőtte ki magát, ezzel együtt pedig szépen eltűntek a színes, aranyos zombis és állatkás minták, helyettük pedig egy kissé gótikus, alter vonalon mozgott tovább. Tekintsük át röviden az utat, ami elvezetett a sikerhez.
Az alapító
Oli Sykes neve talán ismerős lehet neked is. Ha máshonnan nem is, a méltán népszerű Bring Me The Horizon nevű zenekarból melyben ő a frontember szerepét tölti be. Az Angliában született fiú, aki sohasem illett igazán a britek közé, már gyerekként sok helyen élt és megjárta többek között Ausztráliát is, ám családja mégis Sheffieldben telepedett le végleg.
Oli rendkívül tehetséges, de nem csak akkor, ha zenélésről van szó. Már egészen kiskora óta szeret rajzolni, mindig is vonzotta a művészet és a dizájn. Személyisége, ahogy ő fogalmazott, akár egy szivacs. Ha egy impulzus éri, azonnal magáévá akarja tenni, ebben pedig nagy segítségére van kreativitása és környezete:
„Mindig csak gondolkodok, aztán csak úgy tovább viszem, vagy valaki más viszi tovább nekem. Egy vagyok azok közül az emberek közül, akiket könnyen inspirál bárki vagy bármi.”
Egy édesanyjával készült korábbi interjúból kiderült, Olinál 6 éves korában ADHD-t diagnosztizáltak, ami merőben megnehezítette mindennapjait az iskolában. Tanulási nehézségei ellenére leérettségizett, és főiskolán folytatta tovább tanulmányait média és dizájn szakon, ahol az eddig elnyomott kreativitását szerette volna kiélni, de a felsőoktatásban nem egészen azt kapta, amire számított, így jöhetett létre az oly sokak által kedvelt ikonikus ruhamárka, a Drop Dead.
A siker kulcsa: anya
2005-ben miután Oli kiábrándultan otthagyta a főiskolát, szeretett volna valami munkát találni és a bandájára koncentrálni, ezt édesanyja Carol is látta, ezért felajánlotta fiának, hogy segít elindítani a vállalkozását. Az énekesnek szinte azonnal beugrott az ötlet, amire már régóta vágyott, hogy egy ruhamárkán keresztül kiélhesse kreativ oldalát. Édesanyja megtámogatta némi tőkével és beíratta egy közeli üzleti iskolába, hogy fia mindennel tisztában legyen, és elindíthassa saját cégét. Oli így emlékszik vissza arra a napra mikor elindult a Drop Dead Clothing:
„Emlékszem első este bejött 20 megrendelés én meg csak kiabáltam, hogy anya ezt látnod kell. Akkoriban zombikat terveztem a pólókra. Az egyiken például egy kockás inges zombi azt mondta, „a legfaszább zombik cowboy inget viselnek”. Visszagondolva fogalmam sincs honnan vettem, hogy ezt el lehet adni. De a vállalkozás méretéhez kepést jól ment a dolog, és hamar túl nőtt rajtam. Az elején a hálószobámból feldolgozott rendeléseket lehordtam a postara, de eljutottam oda, hogy már nem engedtek be, mert 3 óra volt feladni mindet.”
Mi hozta meg az igazi hírnevet?
Nem a Bring Me The Horizon. Vagyis fogalmazhatunk úgy, hogy volt hozzá némi köze, hogy Oli egy akkoriban (is) népszerű zenekar tagja volt, de nem akarta keverni a szezont a fazonnal. A zenekar sikere ellenére sosem vitte a fellépesek merch pultjába a saját portékáját, mert nem akarta, hogy a banda saját termékeinek eladása rovására menjen. Kihasználhatta volna a lehetőséget simán, de itt nem erről volt szó, azt akarta, hogy márkája a saját lábán álljon meg, ne pedig a zenekar árnyékában.
Volt azonban már azidőtájt egy olyan platform, ami megteremtette azt a bizonyos ugródeszkát, a MySpace. A MySpace minden közösségi oldal ősatyja volt, ahol a kezdetekben bár főként zenekarok próbáltak érvényesülni, mégis inkább az egyéni önmegvalósításé, kreativitásé volt a főszerep, ez pedig pont kapó rájött mind a DD-nek, mind pedig a zenekarnak, amit akár tudatosan, akár nem, Oli jól ki is használt.
Jó is az, ha van egy platform, amin hirdetheted az igét, de ez önmagában még kevés, kell valami, amitől az emberek akarják a terméked. Az egész márka misztikuma csupán annyi, hogy azoknak, akik odafigyelnek arra is, mit hordanak a hétköznapokban, néhány darab DD is csodálatos tartozéka lehet a ruhatárának. A limitált kiadású cuccok miatt azt érezhetjük, hogy öltözékünk különleges, mert így kvázi egyedi cuccaink vannak, márpedig, ki ne akarna kitűnni a tömegből, ugye?
A Drop Dead eleinte azoknak szólt, akik megvették, de ez szépen lassan
megváltozott annak fényében, ahogy Oli egyre híresebb lett.
Az elmúlt évek internetes kultuszának köszönhetően már nem csak pólók és atléták kaphatóak, hanem leggingsekkel, fürdőruhákkal, kötött holmikkal és megannyi újdonsággal bővült a márka kínálata. Minden Drop Dead cuccon van valami, amitől egyedivé válik: könnyen felismerhető minták, felvarrók, popkulturális utalások, logók és megannyi ikonikus, a márkára jellemző csavar. De mindez vajon elég ahhoz, hogy az így is egyre telítettebb piacon eredményes legyen?
Önmagában nem, de Oli mellett egy remek csapat is dolgozik, akik segítenek már az ötletelésnél is. A zenész saját bevallása szerint sokszor, amikor épp kipattan valami a fejéből és megrajzolja átadja a munkát egy grafikusnak, például a DD egyik művészének Ben Ashton-Bellnek, aki az ötletből csodás grafikát készít.
Ebben a videóban betekintést nyerhetsz a csapat munkájában, arról, hogyan születik meg egy póló, az ötleteléstől egészen a gyártásig.
imitált szériák, ütős kollabok
Bár a legtöbb ruhadarab önmagában is megállja a helyét, minden márkánál bevett dolog a másokkal való együttműködés. A Drop Dead az évek során rengeteg kollaborációt adott ki, ami mára a márka részévé vált épp úgy, mint a saját grafikák, például a limitált szériás The Simpsons, Gremlins és a Jurassic Park kollekció. De nem csak más márkák, hanem zenekarok kollaborációját is láthattuk már a DD polcain: Cradle of Filth, While She Sleeps, Louie Knuxx.
Oli kifejezetten szeret másokkal együttműködni, és csapatban dolgozni, de nem csak az inspiráció és a rajongás miatt, azonban a jogi következményeket is fontos szem előtt tartani:
„Eleinte az egész márka inkább egy paródia volt és az inspiráció bárhonnan jöhetett, de ahogy nagyobbak lettünk egyre többször kerültünk bajba emiatt. Csináltunk egy pólót Felix The Cat mintával, amin kint volt az agya, és a márka megkeresett minket, hogy pénzt követeljen tőlünk érte. Így inkább közreműködést keresünk, hogy tovább tudjuk ezt csinálni” – nyilatkozta Oli.
Hova tűntek a régi minták?
Kilógó agyú cicák, zombik, don’t eat meat és a többiek már mind csak emlékek, illetve nagy kincsek. Ilyet ugyanis újonnan a DD-től már nem rendelhetsz.
Az emberek változnak, így a divat is. Az egykori scene kidek felnőttek, az emo pedig már elmúlt, ezért a márkának is fel kellett vennie a lépést a többiekkel.
A színes, vicces grafikák helyett immár egy „kifinomultabb” formáját találod meg az alternatív öltözékeknek a kínálatban. A legfrissebb kollekció inkább hajaz a letisztult gót stílusra, mint egykori önmagára. De ez nem baj, hiszen nem csak a vásárlók, de a cégtulajdonos ízlése is változott.
Oli 2014-ben hozta nyilvánosságra, hogy súlyos ketamin függőségben szenvedett. A rehabon töltött egy év sok dologra ráébresztette, miután a zenekarral is kényszerpihenőt tartott, újult erővel tért vissza. Kisebb stílusváltáson mentek keresztül, ami akár előszele is lehetett a DD arculatváltásának is.
Mindez nem jöhetett volna létre Sykes nélkül, aki szívét és lelkét tette bele a DD-be. Oli nagyot mert álmodni és ő egyszerűen csak meg akarta osztani mindenkivel azt, ami neki tetszik, ez ennyi.
A Drop Dead Clothing nem hordoz magában semmilyen üzenetet, csupán azt a felfogást, ahogy alapítója az életét éli, így zárás képpen csak annyit mondanék az ő szavaival élve: „Szerintem, csak maradj hű magadhoz és higgy abban, amit csinálsz.”
