Laurent a plakátművészet Ralph Laurenje, valóban az egyik legnagyobb név a szakmában. Az AI megjelenése előtt ő volt az emberi Photoshop, a digitális májesztró, a kézi Chopin, a remake könig, aki megálmodta vagy újraálmodta az eredeti filmplakátokat. Durieux a remix- és alternatív plakátötletek igazi úttörője. Egyike azoknak, akik nem vártak a nagy kiadók megbízásaira, maguk készítettek újragondolt illusztrációkat híres filmekhez. Durieux (ejtsd: „durio”) nem hajszolta a sikert, hanem kivárta, míg az magától kopogtatott ajtaján, mégpedig Steven Spielberg személyében. A többi pedig csak falra hányt borsó plakát.
Laurent Durieux valójában H. G. Wells, Tezuka, Jules Verne, Méliès és Raymond Loewy nevével fémjelzett retro-futurisztikus steampunk világban él. Plakátjain gyakran láthatunk hatalmas robotokat, szörnyeket, gépeket és különleges állatokat. Durieux fantáziavilágában óriási robotok magasodnak olyan mitikus lényekkel benépesített erdők fölé, mint a Jeti vagy King Kong. A városok égboltját Snoopy alakú léghajók szelik át, miközben korai sci-fiket idéző, Buck Rodgers-szerű járművek suhannak el mellettük. Lézerpisztolyos jó reggelt!
Laurent világának egyik érdekessége, hogy mutáns filmes karaktereit érzékeny lényekként
ábrázolja, akik groteszk sorsuk áldozatai, nem pedig bosszúvágytól fűtött szörnyetegek.
Durieux intuitív, humanista megközelítést alkalmaz az általa ábrázolt alakokkal szemben. Szörnyei gyakran romantikusak, gyengédek, sőt, szentimentálisak. „A múmia” számára inkább egy szerelmi történet – mondja – „nem pedig horrorfilm. A „Frankenstein” egy szomorú és tragikus történet – a virágos jelenet a kislánnyal mindig is mélyen megérintett. „Dracula” szintén romantikus karakter. Ami a Farkasembert illeti, őt is inkább áldozatnak tekintem, mintsem ijesztő szörnyetegnek.”
Noha két évtizedet töltött tervezőként és tanárként, a brüsszeli illusztrátor és grafikus csupán nemrégiben, 2012-ben, 42 évesen vált szélesebb körben ismertté. A viszonylagos ismeretlenségből való kiemelkedése 2011-ben kezdődött, amikor a neves nemzetközi reklámmagazin, a Lürzer’s Archive a világ 200 legjobb illusztrátora közé sorolta. Ez az év valóban fordulópont volt számára, hiszen ekkor mutatták be „Hellville” című rövid animációs filmjét több rangos filmfesztiválon is. Később még a Le Dan Late Show egyik epizódjának rendezését is ő vállalta, de sajnos egyéb jelentős munkák nem születtek tőle.
Akár a „listázásnak”, akár a rövidfilmjének, vagy évtizedes munkájának köszönhetően, de végül Amerika, a nagy pénzcsináló is méltóztatott felfigyelni a belga illusztrátor tehetségére. Durieux karrierje 2012-ben lendült be csak igazán, amikor a Los Angeles-i Dark Hall Mansion kiadó felkérte, hogy készítsen két Snoopy témájú giclée óriásnyomatot Valentin-nap alkalmából.
Ezt a projektet gyorsan követték további szitanyomásos poszterek, szintén a DHM megbízásából, az 1956-os japán „Tetsujin 28-go” mangasorozat alapján, amely egy fiú és a távirányítós robotja kalandjait meséli el. A nyugati közönség az 1960-as években „Gigantor” rajzfilmsorozatként ismerte meg ezt a történetet.
Mindezt a Mondo sem hagyta figyelmen kívül. Májusban kiadták az első Durieux-nyomatokat, amelyek között szerepelt Brad Bird animációs filmjének, a „The Iron Giant”-nek a szitanyomata, valamint egy „King Kong” illusztráció.
Ezt követték további nyomatok, amelyeket a texasi „The Universal Monsters” című kiállításra készített a Mondo austini galériája számára. A kiállításon Durieux öt alkotással képviseltette magát, köztük olyan horror klasszikusokkal, mint a „Frankenstein” és a „The Mummy”. A Mondo X Durieux szitanyomatok szinte azonnal elkeltek.
A 2013-as év is hasonló iramban indult számára, különösen azzal, hogy januárban megjelent egy poszter Steven Spielberg 1975-ös „Cápa” című thrilleréhez. Bár korábban főként grafikusok és plakátrajongók ismerték, ez volt az a pillanat, amikor Durieux igazi médiafigyelmet kapott. Magát Spielberget is annyira lenyűgözve Durieux terve, hogy kapásból 25 példányt rendelt belőle, hogy legközelebbi barátainak ajándékozhassa. A „Jaws” poszter körüli felhajtás hatására Durieux nyomatai iránti kereslet jelentősen megnőtt: az eredetileg 525 példányban kiadott poszter darabja 60 dollárért kelt el, de jelenleg 3000 dollár között mozog az ára. Sok gyűjtő már kifejezetten befektetési céllal vásárolja meg Durieux munkáit, miközben egyre nő az izgatottság és a várakozás azok között, akik remélik, hogy egy-egy új Durieux alkotás is helyet kap majd a Mondo-sorozatban.
Miután híre ment Spielberg vásárlásának, a „Durieux cápája” iránti érdeklődés rohamosan megnőtt, és egyúttal más munkáinak árai is emelkedtek. Sőt, hamarosan újabb verziót is kértek tőle a „Jaws” poszterből. Bár a hirtelen jött figyelem kétségtelenül hízelgő volt számára, Durieux-t zavarta, hogy mennyire opportunisták lehetnek egyes kortárs filmplakátgyűjtők. Amikor valaki megpróbálta újra eladni a „Jaws” poszterét 775 dollárért – egyet abból a 20 szitanyomatból, amelyet Durieux személyesen aláírt –, testvére, Jack Durieux nyilvánosan bírálta az eladót, és az aukciót végül visszavonták. Ma már mindez a múlté; Durieux szinte minden alkotása magas áron cserél gazdát, általában 500 és 1000 dollár között. Spielberg „Jaws” nyomatai is az 525 számozott, aláírás nélküli kiadásból származnak, ami azt jelenti, hogy a neves rendezőnek sincs Durieux autogramja. („Úgy tűnik, nem engedhette meg magának!” – jegyezte meg tréfásan Durieux.) „Természetesen hatalmas rajongója vagyok” – mondta egy interjúban. „Külön öröm volt számomra, amikor egy kiállításon összefutottunk, és felismerve odaszólt: ‘Nagyszerű plakát, ember, de hol van az a nyavalyás cápa?!’”
Durieux úgy állt a munkához, hogy nem akarta túlszárnyalni Roger Kastel ikonikus, cápafejes poszterét és borítóját. Ezért döntött úgy, hogy mellőzi a „csónakot támadó, éles fogú szörnyeteg” verziót. Ehelyett a kontraszttal játszott: az idilli plakáton ábrázolt jelenet és a nézőben keltett baljós érzés között, hiszen mi már tudjuk, mi fog következni.
Erről Laurent maga így beszélt: „Spielberg mindig azt mondta, hogy a filmjét az mentette meg, hogy Bruce, a mechanikus cápa nem működött megfelelően, így a legtöbb jelenetben nincs cápa. Hitchcocki lett a film – nem láttad, de tudtad, hogy ott van, és ettől féltünk. Így hát megpróbáltam ezt utánozni az édes, napfényes, képeslapnak tűnő plakátommal. A fenyegetés ott van anélkül, hogy jelen lenne.”
Elképesztő, hogy a legismertebb rendezők is képben vannak a munkásságát illetően. Valószínűleg ez annak is köszönhető, hogy ezek az alkotók gyakran találkoznak és inspirálják egymást. George Lucas például így nyilatkozott róla: „Laurent Durieux gyönyörű munkája a plakátművészetet egy magasabb szintre emeli.” Francis Ford Coppola pedig olyan elismerően beszélt róla, hogy bármelyik marketinges örömmel venné, ha ügyfeléről ilyen szavakkal nyilatkoznának. Coppola annyira megbízott Durieux tehetségében, hogy megengedte, hogy az Apokalipszis most egyik újrakiadásának borítóját az ő terve alapján készítsék el. Coppola így dicsérte munkáját: „Ez művészet, lenyűgözően kivitelezett képek, amelyek az általa választott filmek gondolatait és témáit új jelentéstartalommal fejezik ki. Durieux képei szavak nélkül is sokat mondanak, és méltó módon folytatják a szemléltető művészet csodálatos hagyományait.”
Kedvenced kedvencének kedvence
„Jean Giraud és alteregója, Moebius óriási hatással voltak az illusztrátori pályafutásomra” – vallja Durieux.
„Egyetlen vonalat sem húznék meg anélkül, hogy ne gondolnék Jean Giraud-ra. Halála mélyen megrendített, és sok képregényrajongóhoz hasonlóan most én is úgy érzem magam, mint egy árva. Tudom, hogy ez talán túlzásnak hangzik, de már nem is lépek be a képregényboltokba” – mondta Durieux.
Moebiusról és az Incalról már korábban mi is írtunk, de ezek tényleg erős mondatok. Jean Giraud hatása valóban lenyűgöző; az art rovatunkban szereplő illusztrátoraink fele említi a nevét, holott nem is tudatosan válogattuk őket. Egész egyszerűen több korosztály ízlését is formálta. Laurent is azok közé tartozik, akiket Giraud munkássága mélyen megérintett, és ugyanez igaz Jackre is.
De ki is ez a Jack, és miért tűnik fel szinte minden Durieux-ről szóló cikkben? Sőt, gyakran ő nyilatkozik, szerepel interjúkban, és az angol nyelvű sajtóban is az ő neve bukkan fel. Lehetséges, hogy egy rajongó, aki csak nagyon hasonlít Laurent-re? Igen, egy hasonmás, aki annyira hasonlít rá, amennyire csak lehet, aki ugyanazok iránt érdeklődik, és ráadásul egykorú is vele. Minden jel arra mutat, hogy ő nem más, mint Laurent ikertestvére. De ne szaladjunk előre!
Valójában Laurent Durieux a világ egyik legismertebb, ám kevésbé látogatott városában nőtt fel: a történelmi jelentőségű Waterloo-ban, ahol Napóleon 1815-ben vereséget szenvedett. Az öt testvér közül ő volt a legfiatalabb, pontosabban az egyik legfiatalabb, ugyanis csupán néhány másodperccel idősebb ikertestvérénél, Jacknél. Durieux azok közé a gyerekek közé tartozott, akik már egészen fiatal koruktól (6) kezdve állandóan rajzoltak. Azonban nem őt tartották az igazán tehetségesnek: Jack is rajzolt, és az ő műveit jobban kedvelte a rajztanáruk, sőt, a versenyekre is Jacket küldték. Ez a kivételezés Laurenteben nyomot hagyott, és arra sarkallta, hogy még többet dolgozzon. „Ez a kivételezés egyáltalán nem tetszett, ezért azt gondoltam: »Megmutatom nekik.« Azt hiszem, én vagyok az az iker, aki nem szereti, ha uralják” – vallotta be Laurent.
Ezután még elszántabban gyakorolt, más művészek munkáit másolva, hogy fejlessze saját stílusát. 12 éves korában találkozott első jelentős mentorával, Jean Giraud-val, akinek munkássága mély hatást gyakorolt rá. Giraud, vagyis Moebius, olyan képregényekkel vált híressé, mint a „Métal Hurlant” és a „L’Incal”, amelyek részletgazdagságuk és újszerű történetmesélési megközelítésük miatt tűntek ki, különösen az „Arzach” című, párbeszéd nélküli sorozat.
Bár Durieux alkotásai általában vidámabbak, mint az „Arzach”, ez a sorozat megtanította neki, milyen fontos a történetmesélés, anélkül hogy szavakra vagy párbeszédekre hagyatkozna. Ez a képessége különösen hasznosnak bizonyult a filmplakátok tervezésekor, ahol valóban a képeknek kell beszélniük, mivel itt nincsenek oldalpanelek, amelyekre a szöveg támaszkodhatna.
„Az „Arzach” kétségkívül nagy hatással volt rám.” – erősíti meg Durieux – a „Métal Hurlant” pedig az én Bibliám. Körülbelül 11 éves korom óta nyomon követtem Moebius képregényeit. Másoltam a képeit, nagyjából így tanultam meg rajzolni.” Teszi hozzá, szabadon bevallva azt a gyakori technikát, amelyet sok fiatal művész használ az izommemória befolyásolására, a tudás megszerzésére.
1988-ban, 18 évesen, Durieux megkezdte formális tanulmányait grafika és kommunikáció szakon a l’Ecole Nationale Supérieure des Arts Visuels de la Cambre-ben. Itt találkozott másik nagy mentorával, Luc Van Malderennel, akinek merész, minimalista, szinte építőelemkocka-szerű stílusa gyökeresen eltér Giraud-étól. „Ez egy teljesen más megközelítés” – mondja Durieux Malderen munkájáról. „Ő lényegében olyan művész, aki az ipari építészetet és a teret nagyon grafikus, olykor szinte absztrakt módon ábrázolja. Csodálatos a színek használata. Érdekes módon munkái nagyrészt szitanyomatok formájában készülnek.”
Visszatérve Durieux kettőre. Laurent ikertestvérén, Jack-en keresztül kommunikál a nem francia nyelvű világgal, sőt, számos plakátján a betűket is írja, rajzolja. Egészen rejtélyes számomra az együttműködésük mélysége, mert Lauren sokáig nagyon analóg volt, aztán hirtelen digitálisra váltott. Mintha lenne egy testvér az árnyékban, aki mindent kijavít, jobbá tesz, esetenként viszont elront. Hoppá. Van egy testvér az árnyékban, aki szintén grafikus, és mégis keveset tudunk róla. Mára a Durieux poszterek közül van, ami millió forintokért megy el. Átlagban 500-100 dollárba kerülnek a régi munkái, de ne feledjük, ezek csak sima utánnyomott poszterek, mégis ilyen áruk van. Durieux neve mára szinte egyet jelent a remake, remix, újragondolt filmposzter trenddel. Munkássága egyfajta híd a múlt és a jelen között. Az időtlen elegancia, amelyet alkotásai sugároznak, biztosítja helyét a művészeti világ panteonjában, és továbbra is inspirálja mindazokat, akik szeretik a szépet, a részletgazdagot és a nosztalgikust. Ez a plakáthullám dobta ki az ő „cápáját” is a partra. Ennek a stílusnak az egyik nagy alakja. Vagyis lehet, hogy nem csak az egyik, hiszen ott van Jack is.
