Motown: lehet a soulból lélekgyár?

Egy kiadó, egy hangzás, egy nagy korszak – avagy hogyan lesz a popból történelem?

A fekete hangzás, ami megolvasztotta fehér jeget. Hogyan lett a legkisebb fekete kiadóból a legnagyobb fehér kiadó? Ez kicsit erős, de az eredeti szándék majdnem ez volt. Szerencsére a zenészek majdhogynem a tulajdonos ellenére is megcsinálták minden idők egyik legjobb kiadóját. Az egész Motown-sztorira azt is lehetne mondani, hogy olyan jó magyaros történet, mert minden jóban volt valami rossz. A Motown-sztori egy igazi egyfelől-másfelől történet. Eleve kinek a sikertörténete? De tényleg érdemes színéről, fonákjáról megnézni, feketén, fehéren.

Zenei anyagaink hagyományához híven nem egy marketingcikket akarunk írni a Motown-kiadóról, hanem egy korszak hangzását és lehetőségeit vizsgáljuk meg. Egy biztos, soha kis kiadónak a Def Jam születéséig nem volt ilyen hatása az amerikai zeneiparra, mint a Motownnak. Pedig nem volt könnyű dolga, még úgy se, hogy populáris zenét akart csinálni.

Feketén fehéren vagy fehéren feketén?
A „fehér verzió”

Megígérem itt nyilvánosan, hogy többet nem rúgok bele Elvis Presley-be, mert ő egy tehetséges énekes, de neki az elsődleges szerepe, amit kiosztottak rá, hogy fekete zenészek slágereit énekelje fel újra.

Why Do Black People Dislike Elvis Presley?

Elvis igazából Otis Blackwell stílusát vette le legjobban. Finoman szólva. Egyszerűen Amerika olyan, de olyan rasszista volt, nem viccelek, hogy simán lenyúlták más előadók számait. A feketék egész egyszerűen nem tudtak kitörni. Ha csináltak valami jót, azonnal lekoppintották őket. Az volt a lényeg, hogy egy fehér fiú énekelje, úgy már mehetett a rádióba.

Fekete férfiként és a Motown-lemezcég elnökeként Gordy nemcsak előítéleteket és diszkriminációt tapasztalt, hanem hitetlenséget is: „Amikor elmentem a fehér rádióállomásokhoz, hogy a máshol már bizonyított sikeres lemezeinket játsszák már le, kinevettek.” – emlékezett vissza egy 2008-as Vanity Fair-interjúban.

Sound of young America
A Motown tulajdonképpen először crossover-slágereket akart gyártani. Nem soult vagy funkot, kimondottan szórakoztató tánc- és bulizenét. Erre kitalálta azt a mottót, hogy ők a „fiatal Amerika hangja.” Ebből aztán az lett, hogy a Diana Ross-féle The Supremes és a többi lánybanda is parókákat viselt, kiegyenesített hajakat. Olyan gazdagnak néztek ki a ruháikban, amilyenek sosem voltak.

The Marvelettes: Please Mr. Postman

Ha ebben a számban megmondod mi a fekete az énekeseket leszámítva, akkor veszek neked egy fehér hollót. Ez a szám minden tekintetben a fehér trendeknek megfelelő korai popzene, ami kizárólag a fehér piacra készült. Nem véletlenül nincs fekete lány a lemezborítón, csupán ez a rajz. Ugyanis akkora volt a rasszizmus, hogy sok lemezboltos nem vette át az olyan lemezeket, aminek afrikai ember volt a borítóján. Ezért egy ideig még azt is titkolták, hogy a The Marvelettes-nek a tagjai feketék. De még durvább, hogy az The Isley Brothers-nek volt olyan kislemeze, nem is akármelyik, a This Old Heart of Mine, aminek a borítóján egy fiatal fehér pár enyelgett (4:11-nél).

The Motown Effect – Short Documentary, Motown and Civil Rights

59-88 – az igazi Motown története
Na de lássuk, hogy indult a kiadó! Kölcsönkért 800 dolláral indult és milliók lettek belőle.

A zeneszerető családból származó, kezdő dalszerző, Berry Gordy számára a zene egy jó ideig álom volt. Igazából mindennel is foglalkozott, mint minden amerikai vállalkozó. Volt egy időszak, amikor professzionálisan bokszolt, majd rövid ideig egy lemezbolt tulajdonosa volt, sőt még a Ford-gyárnak is dolgozott. Saját első szövegei, ez a két szám volt a Motown avagy a Tammy records gyökerei.

Marv Johnson: Come To Me

Barrett Strong: Money (That’s What I Want)

Azonban amikor rövidre szabták a jogdíjakat, és elcsalták a kreditjeit, érthető módon Gordy frusztrált lett. „Amikor elkezdtem, csak azt akartam, hogy írjunk pár dalt, csináljunk egy kis pénzt és csajozzunk be. A sorrend mindegy is volt. Egyszerűen azon húztam fel magam, hogy folyton lehúztak.” – mondta Gordy.

Gordy szisztematikusan áll neki a dolgoknak. Voltak elképzelései és nagy álmai. Létrehozott egy hangstúdiót – amit szerényen Hitsville U.S.A.-nak nevezett el. Ami viszont kiemelte a többi aspiránshoz képest, hogy megértette a fehérek által irányított zeneiparban van. Ezeknek a slágereknek az elkészítéséhez a fekete-fehér lemezvásárlók számára is vonzónak kell lennie. Ráadásul ahhoz, hogy ezt az univerzális hangzást elérje, szigorú ellenőrzést kell gyakorolnia a termék felett, amit úgy tett, hogy a Ford futószalagján tanult leckéket a zenei felvételeknél alkalmazta.

1958. Elindul a Tammy majd később Tamla Records. A Motown egy évig Tamla Records néven futott, és később is használták ezt a logót is, ezért látsz sok echte Motown-lemezen Tamla kiadócímkét. A név egy gagyi romantikus filmből jött, a Tammy and the Bachelors-ból, de az le volt védve. Így lett a detroiti szleng nevéből Motor City avagy a Motor Town vagyis Motown.

A slágergyár
A kifejezés még a legkevésbé sem túlzás. Szántszándékkal slágereket akartak, crossover-slágereket, majd első számú popslágereket, ami a semmiből apránként építkezve be is jött. A Motownnak már komoly háttere volt az afroamerikai zene népszerűsítésében. A chicagói székhelyű Chess, és a New York-i Atlantic Records zseniális kiadványokat készített. A memphisi Stax Records egy durvább, úgynevezett blacker hangzásnak adott otthont, amelyet Otis Redding és Sam & Dave testesített meg. A Blue Note pedig egy legendás jazzkiadó, de róluk majd külön említést teszünk.

A négy rivális közül azonban a Motown volt az egyetlen teljesen feketék tulajdonában lévő vállalkozás.
Bár a kritikusok azzal vádolták a lemezcéget, hogy csak a tulajdonosa volt fekete, nem a zenéje, vagyis,
hogy felhígította a fekete zenét és fertőtlenítette a dalszövegeket, hogy betörjön a fehér piacra.

Gordy nem látott ebben semmi problémát: „Dalokat akartam a fehéreknek, a feketéknek, a zsidóknak, a pogányoknak… Azt akartam, hogy mindenki élvezze a zenémet.” – mondta Gordy a The Telegraph-nak 2016-ban.

A The Sound of Young America szlogen bejött a fekete-fehér közönség körében egyaránt.

Egy biztos, hogy Barry az előadói számára jobb feltételeket harcolt ki, ami később a többi fekete zenésznek is helyet csinált. Másrészről ez egy zenei istálló volt, ahol a nagy pénzt ő tette el, a többiek szinte detroiti zenegyári munkások voltak. Persze aztán a sztárjai túlnőttek a fején, és mindenki pénzt akart.

1988-ban a Berry Gordyra nehezedő nyomás könyörtelen volt. A Motown Records csaknem három évtizedes vezetése után Gordy a kiadó eladásáról tárgyalt, amely az ország egyik legnagyobb és egyben leghíresebb feketék tulajdonában lévő vállalkozása volt. Jelentősége olyan nagy volt, hogy Jesse Jackson demokrata elnökjelölt még Gordy-t is sarokba szorította, és kijelentette, hogy „a Motown eladása csapást jelentene a feketékre szerte a világon”. De végül megint csak Gordy húzta a legnagyobbat. 61 millió dollárért átruházta a Motown tulajdonjogát az MCA kiadóra. Ez azért nem rossz egy 800 dolláros befektetésből.

A Motown-hangzás
A Motownra ma sokan nem is kiadóként, hanem egyfajta soulzenére specializálódott hangzásként gondolnak. A „Motown sound” azonban később született meg.
A Motown sokáig nem csinált mást, mint az aktuális hangzások, trendeken belül buli és szerelmes számokat próbált gyártani.

A pop vonzerejét figyelmen kívül hagyó Motown-hangzás jellemzően csörgődobot használt a hátsó ütem hangsúlyozására, kiemelkedő és gyakran dallamos elektromos basszusgitár line-okat, jellegzetes dallam- és akkordszerkezeteket, valamint a gospel zenéből eredő válaszolgatós énekstílust. Tulajdonképpen ebben a klasszikusban benne is van a lényeg.

Marvin Gaye & Tammi Terrell: Ain’t No Mountain High Enough

A Motown gyártási folyamatát sokan tényleg gyárinak nevezték. Tömeggyártás. 24/7, de amúgy tényleg heti hat napon 22 órában szó szerint gyártották a számokat. Lamont Dozier és társai megírják a szövegeket, a Funk Brothers a zenét, az énekes pacsirták feléneklik. A művészek gyakran hetekig turnéztak, visszatértek Detroitba, hogy minél több dalt rögzítsenek, majd azonnal újra turnéra indultak. Berry Gordy minden péntek reggel minőségellenőrzési értekezleteket tartott, és gondoskodott arról, hogy csak a legjobb anyagok és előadások kerüljenek kiadásra.

A teszt az volt, hogy minden új kiadásnak bele kell illeszkednie a hét legjobban eladott pop kislemezei közé. Gordy kezdetben több olyan számot is elutasított, amelyek később a kritikusok és a hallgatók kedvencei lettek, a két legfigyelemreméltóbb Marvin Gaye-dal, az I Heard It Through the Grapevine és a What’s Going On. Több esetben a producerek átdolgozták a számokat abban a reményben, hogy végül jóváhagyják őket egy későbbi péntek reggeli találkozón. Ha valakit érdekel hogyan vették fel a számokat, itt meg tudja nézni. A lényeg, hogy együtt élőben nyomták, és ez nagy tehetséget igényelt.

Can We Recreate The Motown Sound? | Reverb

1971-ben Jon Landau azt írta a Rolling Stone-ban, hogy a hangzás lényege az egyszerű szerkezetű, de kifinomult dallamokból álló dalok csokra.

„Vaskos, előrehozott dobmintával, kürtök és vonósok rendszeres használatával, valamint egy high keverési stílussal, amely nagymértékben arra támaszkodott, hogy hatékony legyen az AM rádión keresztül történő sugárzásnál. A Motown-hangzás nagy része a túlszinkronizált hangszerelésből származott. Ha jól szóltál a rádióban tiéd volt a világ. A Motown producerei szilárdan hittek a „KISS-elvben” (Keep it simple, stupid!/Legyen egyszerű és buta!). „Ez ma már viccesnek hat, hiszen mindannyian zseniális zenészek voltak.

A Funk-testvérek
A szövegírók, zeneírók, énekesek és dalszerzők futószalagszerű folyamata elvileg sok tipikus közepes megoldást kellett volna szüljön. Ez részben igaz is volt, de képzeld el ennek a másik oldalát, amikor sok szövegíró, zenész meg énekes állandóan együtt lóg. Még véletlenül is születnek jó számok.

A Motown széles körben elterjedt vonzerejének egyik fő tényezője az volt, hogy a zenéje nem volt kimondottan fekete. De az élet ezt felülírta. Végülis 20-30 fekete bőrű zenész állandóan együtt lógott. Gordy stúdiózenészei, a Funk Borthers, egy rendkívül válogatott és szorosan összetartozó csoport volt. a Motown-felvételek többségének instrumentális részét ők alkották. A banda karrierjét és munkásságát a 2002-es Standing in the Shadows of Motown című dokumentumfilm mutatja be jól, amelyből megtudhatod, hogy ezek a zenészek „több top hit lemezen játszottak, mint a The Beatles, Elvis, The Rolling Stones és The Beach Boys együttvéve”.
A pénzt persze Gordy és a Motown rakta el, nem a zenészek.

Standing In The Shadows of Motown

Itt megint egy felemás szituba keveredünk. Mert ha Gordy nem biztosítja a feltételeket, akkor ez a csapat nem tud ennyit zenével foglalkozni. Másrészről üzletemberként és a siker hatására nem tudta azt mérlegelni, hogy az emberek nem Lego-elemek, tehát amikor nem fizette meg őket és szétszéledtek, és a detroiti kiadó Los Angelesbe költözött, soha nem tudta ezt a hangzást megismételni. Külön érdekesség, hogy ez még a szövegírásra is igaz volt. Vagyis hiába ismered a receptet. A recept titka az alapanyagban rejlik, tehát magukban az emberekben.

Motown-forradalom
Smokey Robinson, a Motown másik agytrösztje, így nyilatkozott a Motown kulturális hatásáról:

„Az 1960-as években még nem voltam azon a véleményen, hogy politizáljunk. Úgy voltam vele, hogy mi csak dalokat, ne történelmet írjunk. De felismertem a hatást, mert akkoriban az egész világon zajlottak az események. Felismertem a hidakat, amelyeken átkeltünk, a faji problémákat és a korlátokat, amelyeket a zenével ledöntöttünk. Felismertem, mert megéltem. A közönség integrálódott, a gyerekek pedig együtt táncoltak és kézen fogva.”

Ez megint egy színe-fonákja sztori. Egyrészről amit Robinson lenyomott, az óriási kamu. A jelenből kozmetikázta vissza a múltját. Gordy, Robinson kimondottan megtiltotta, hogy politizáljanak a zenészeik. Ők a pénzt akarták számolni, simulni akartak, nem szembeszállni. Valójában a zenészeik saját személyisége, gerillaakcióik és bátor kiállásuk hozta ezt el. Egyértelműen látszik, hogy nemcsak a világgal, hanem a saját kiadójukkal is meg kellett küzdjenek.

Másfelől az is igaz, hogy a Motown olyan nagy lett a popbizniszben, hogy nem lehetett csak úgy képen törölni egy Diana Ross-t vagy Marvin Gaye-t az utcán, mint a többi sima Fekete Párduc-szimpatizánst. Szóval a sikernek is megvan a védőhálója. Ez a zene volt az, ami nemcsak több mint egy évtizeden át uralta a slágerlistákat, hanem formát adott a kultúrának is. A Motown a zenéjén keresztül afroamerikai hangokat és arcokat vitt a fehérek otthonaiba.

A történelem és az emberek néha egyszerűen felülírják a slágerlistákat. Ha akarta, ha nem, a Motown bele lett rántva a polgárjogi mozgalmakba. 1964 nyarán Martha és Vandelláék Dancing in the Street című száma a békés polgárjogi gyűlések és az amerikai belvárosokban zajló dacos tüntetések himnuszává vált.

Martha and The Vandellas: Dancing In The Street

Amikor 1968-ban lelőtték King tiszteletest, akkor épp élő műsorban volt Diana Ross és a Temptations. Diana a megbeszélt szöveg helyett Martin Luther King halálára hívta fel a figyelmet. Diana Ross és Stevie Wonder amúgy két olyan előadó, akiről mi nem tudjuk, de nagyon is beleálltak a feketék és egyéb más emberek polgárjogi védelmébe. Diana Ross ugye a melegek jogaiért is kiállt. Stevie Wonder pedig egy egész albumot szánt a szegregált gettókban élő feketéknek.

Stevie Wonder: Village Ghetto Land

Aktivizmusa kulcsfontosságú volt, hiszen többek között 1983-ban ő vezette azt a kampányt, amelynek célja, hogy Martin Luther King születésnapját nemzeti ünneppé tették az Egyesült Államokban. Továbbá szorgalmazta az apartheid felszámolását Dél-Afrikában.

Fogadjunk nem vetted észre, és nálunk kb. senki, hogy a Happy Birthday című, elvileg pop, Stevie számában kimondottan Martin Luther Kingről beszél.

The dream as clear as he

That he stood for time will bring

For in peace, our hearts will sing

Thanks to Martin Luther King

Happy birthday to you

Miután 1969-ben a rendőrök lelőtték a Fekete Párduc vezetőjét, Fred Hamptont, Hampton temetésén a The Supremes „Someday We’ll Be Together” című száma szólt a hangszórókból.

A cég a hetvenes években lazította a gyártási szabályokat, lehetővé téve néhány régi művésznek, hogy több saját anyagot írjanak és készítsenek. Ennek eredményeként olyan sikeres és kritikusok által elismert albumok készültek, mint Marvin Gaye What’s Going On (1971) és Let’s Get it On (1973), Stevie Wonder Music of My Mind (1972), Talking Book (1972) és Innervisions (1973).

Eddie Kendricks My People című számáról, a pro afro dizájnról meg nem mondanád, hogy ez egy Motown-kiadvány, pedig az.

The Temptations: Message From A Black Man

Eddie Kendricks: My People Hold On

Marvin Gaye: Inner City Blues (Make Me Wanna Holler)

Mo Money és Mo town
Itt a „Mo town”-t, „More town”-ként értsétek! A nyolcvanas évektől a kiadó összevissza kóválygott az USA-ban. Bár nagy neve volt, és még a kilencvenes években is szállított sztárokat, mint Boyz II Men és a zseniális Erykah Badu, maga a társaság továbbra is zűrzavarban volt.

John McClain, az A&M Records egyik vezetője úgy vélekedett, hogy a Motown vagyis Detroit elhagyása, a távozás a szülővárosából a kiadó minőségének romlását is jelezte. „Valami történt, amikor [Motown – saját bejegyzés] elhagyta Detroitot és Los Angelesbe érkezett.” – mondta. „Felhagytak az újító megoldásokkal. Berry korábban sokkal gyakorlatiasabb volt. És lehet, hogy elveszíted a vágyaid egy részét, miután elérsz egy bizonyos pénzügyi szintet.”

A Motown független cég volt, amíg az MCA Records meg nem vásárolta 1988-ban. A PolyGram 1993-ban megvásárolta a kiadót az MCA-tól. Az Universal Music Group meg 1999-ben megvásárolta a PolyGramot. A Motown a 2000-es évek nagy részét New York-i központban töltötte, az UMG leányvállalataként. A Universal Motown és a Universal Motown Republic Group részeként. 2011 és 2014 között a Universal Music The Island Def Jam Music Group részlegének része volt, tehát minden idők legnagyobb fekete kiadója valami részlegének a része lett. Identitás K.O.

2014-ben az UMG bejelentette az Island Def Jam feloszlatását, és a Motown visszaköltözött Los Angelesbe, hogy a Capitol Music Group alatt működjön. Teljes katyvasz. Bár a Motown nagyon sokáig távolságot tartott a hiphoptól, idén nagyot akarnak dobni. Elég durva rap-ertoárral érkeznek.

2023-tól kezdve a kiadó számos neves előadót szerződtetett, mint például a City Girls, P. Diddy, Migos, Lil Baby, Lil Yachty, Vince Staples, YoungBoy Never Broke Again. Kíváncsian várjuk mi lesz belőle! Soulalbumokat fognak kiadni a rapperek?