Barion Pixel

Több mint 1 millió forintért árulják a Kanye West buli levegőjét

Pál Attila Márk

2021.07.26.

1 perc

Tizedik albumának megjelentetésére készül Kanye West, melynek apropóján Nagy Közös Lemezhallgatós sold out bulit tartott az atlantai Mercedes Benz Stadionban július 22-én. Ez eddig rendben is lenne, de több furcsaság is történt a bulit követően.

Egyfelől július 22-ét hivatalosan is Kanye West nappá nyilvánította a rapper szülővárosa, a bulinak is otthont adó Atlanta városa, másfelől pedig a történelem megismételte önmagát, ugyanis valaki a 2015-ös Yeezus albumbemutató bulihoz hasonlóan itt is kis tasakokba gyűjtötte a levegőt, amit aztán rendkívül leleményes módon licitre is bocsátott az Ebayen, méghozzá 3.333 dollárért. Ebben az egészben nem maga az ötlet és a kivitelezés az abszurd, hanem sokkal inkább az, hogy az emberek máris harcba szálltak a zsák levegőért.

Persze az ügyeskedők ügyeskedői is felbukkantak és már egy tucat hasonló hirdetés pörög az Ebayen. A legnagyobb összegnél járó légzsákra már 6-an biddeltek és 650.000 magyar forintnál jár, de ha instant szeretnénk hozzájutni az elhasznált atlantai Kanye-levegőért, akkor 1.000.000 forint leszurkolása után azonnal a miénk is lehet.

A lemezbemutató mellett egyébként a szemfülesek egy kis divatbemutatónak is szemtanúi lehettek, Kanye ugyanis az eddig forgalomba még nem bocsátott Yeezy 1020 bakancsát, valamint az elképesztő nagy slágernek számító, saját tervezésű Yeezy x Gap kollabos pufidzsekijét viselte, ez pedig egyértelmű jel arra, hogy közeleg a Yeezy Season!

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Garfield, akit te Henry Rollins-ként ismersz

Shyne utazása: gengszterből politikus, avagy a legfurcsább raptörténet

Egyedül nem megy?! De!

Legendás groupie-k és megfigyelésük

Layerson, HRK, Baljós: beatek, rímek és az élet

A hiphop kecsesebb formája: női rap