Wu-Tang: An American Saga – a Klán legendáriuma

Hulu Tang Clan Enter tha 30 epizód
A Wu-Tang Clan nevű rapzenekar történetéről szóló sorozatot bátran ajánljuk olyan laikusoknak is, akik kungfus tematikára gondolnak, sőt, nekik javasoljuk csak igazán. A rajongók amúgy is megnézik. A fanok számára a forgatókönyvírók azonban azt a trükköt eszelték ki, hogy jó pár részen keresztül nem tudod ki kicsoda (hacsak nem csalsz). Tehát ugyanazt érzed, mint egy témát kevésbé ismerő néző. Ezzel a zseniális fogással képesek visszaadni a kezdeti ősélményt. Szerencsére a Hulunál is abból indultak ki, hogy gondolni kell a hiphopot, rapzenét felszínesen ismerő emberekre is. Így a sorozat három évada beillene gettófilmnek vagy zeneipari oktatófilmnek is. Egy rocker, egy country-rajongó is érteni fogja a zenei üzletágban folyó manipulációkat.

Shaolin héjban a Saga
Wu-Tang: An American Saga sorozat a shaolin ősidőktől követi nyomon miként is verbuválódott össze ez a kis társaság Staten Island elfeledett kerületében.
RZA, vagyis Bobby Diggs vízióját látjuk, aki egy tucat fiatal fekete srácot próbál összeboronálni. A fiúk, akik a zene és a bűnözés közül mindig inkább a bajt választották, végül a legvalószínűtlenebb amerikai sikertörténetté válnak. Hogy miért ennyire valószerűtlen, na erről szól a sorozat, ez adja a sava-borsát. Minden epizód a Wu-tagok dalairól került elnevezésre, mely egyben keretet is ad adott résznek. Az első évad megalapoz, a második elhelyez és megkavar, a harmadik pedig lezár és nyitva hagy. Harminc rész a 36 Chambers-ről. Az első Wu-album 30. évfordulója alkalmából az írt cikkünket ITT olvashatjátok, a többi a sorozatban van benne.

Only built for spoiler linx
Ez a sorozat tipikusan a megnézés után kitárgyalós fajta, ám érthető módon nem szeretném előre lelőni a poénokat. Másrészről azoknak is szeretnék adni valami pluszt, akik látták a sorozatot. Többek között az érthetetlen tárgyi tévedéseket. Ezektől azonban nem lett rosszabb a sorozat, csak egyszerűen fura, hogy ahol nehéz jól kijönni, mert unalmas a sztori, ott megoldják érdekesre, ahol meg nem kéne hibázni, ott mellényúlnak. Példának okáért olyan számok és ruhák szerepelnek, amik a történet ideje szerint (1993) még nem jöttek ki. Ahogy megyünk előre időben, a tárgyi tévedések szintén mennek előre. Mintha a gyártásvezető csapat direkt két évvel előtte járt volna a sorozatnak.

Wu öröksége az egyik legjobb hiphop sorozat/film, amelyet valaha is egy rapbandáról készítettek.
Ennek oka, hogy bár vannak beleírt szereplők, vagy átírt nevek, nem egy kamu önmarketing, mint
a Dre által szponzorált Straight Outta Compton. A Park Hill-i Wu-domb igazi sztorikra épül.

A második évadot lezáró kompos történet, ami végül összekovácsolja a Wut, melyben Stapleton és Park Hill végre leteszi a fegyvert, ebben a formában nem történt meg. Mégis van alapja a mende-mondának, hiszen Staten Island annyira kicsi és elfeledett körzet volt, hogy nekik bármi áron össze kellett tartaniuk. Nem volt ritka, hogy útban Brooklyn felé valami buliba még verekedtek a kompon, ám a buliban már összefogtak a brooklyniak ellen, különben kikaptak volna. Tehát a kompnak egyfajta jelképes összekovácsoló szerepe volt.

Dave East – “Handsome”

Danny Brown a közelmúltban a 2Bears 1 Cave podcast vendége volt, ahol megemlítette, hogy Inspectah Deck nem volt elégedett a sorozatban szereplő karakterével, mivel két különböző ember játszotta. A színész Uyoata Udi vitte végig a Wu-Tang Clan rapperét, akit eredetileg Joey Bada$$ játszott a sorozat első évadában. Ez a furcsaság úgy jött létre, hogy Joey egyszerűen lelépett a sorozatból, nem hosszabbított. A valódi ok, hogy egy nagyobb szerepet kapott a Power Book III: Raising Kanan című sorozatban. A többi szereplő mind nagy találat. Az ODB-t alakító TJ Atoms eredetileg színész, de maga is elkezdett rappelni.

TJ Atoms – Trust Me

U-God, Divine, Power, valamint Ghostface karaktere is mind hiteles alakítás. Elképesztően jó munkát végzett Shameik Moore Raekwon szerepében. Az ő esetében tényleg átjön a Chef karaktere. Nemcsak az arcával, a testével is játszik. Róla még fogunk hallani. Ashton Sanders, mint RZA egy elég fura választás. Ha megnézed, majd minden színész eléggé hasonlít az eredeti rapper habitusához. RZA egy égimeszelő, madárijesztő nyakigláb karakter, amolyan hiphop Don Quijote. Ashton nem rossz színész, de neki ezt nem hiszem el. Nem olyan, mint egy inas, egzaltált, őrült zseni. A többi szereplő elképesztő munkát végez, emiatt a produkció sokkal nívósabb, mint amit elsőre gondolnál.

A tárgyak tévedése
Wu-rajongóként mindentől el tudok tekinteni, ennek ellenére vicces kis hibák tömkelegét vettem észre. Ebből jöjjön most egy csokorra való! ODB folyton olyan Uptempo pipás cipőben látható, ami jóval az első Wu-album után jött ki. A Wu-Tang Forever készítése közben 1996 (ami 1997-ben jött ki) RZA olyan Jordan 13-ban tűnik fel, ami 1998-ban jelent meg. Arról nem is beszélve, hogy jó párszor olyan zene szól, ami csak rá pár évre jött ki. Bár a Lords of the underground 1993-ban jelent meg, a film sztorija alapján már hamarabb megszólal. Tulajdonképpen az egész sorozatra jellemző, hogy egybemossa a kilencvenes éveket. Ezért 10 év keveredik.
És hogy az erényekről is essen néhány szó, a sorozatot nem egy márka szponzorálja, mint azt oly sok esetben megszokhattuk, hanem bátran szerepeltetnek konkurens brandeket. Tommy vs. Ralp Lauren, Nike vs. Adidas. Ez így életszerű. A Timberland meg köszönje meg, mert ekkora reklámot soha sehol nem kapott.

A sorozat egyik játékos alappillére, hogy a banda számcímei alapján építi fel az egyes epizódot. Az Enter the 36 Chambers után több fontos hanganyag megjelenését is végigveszik egy az adott album ihlette epizóddal. Itt feltűnnek azért furcsa megoldások, és most nem árulok el előre kulisszatitkokat, csak azt mondom el, ami adta volna magát. A harmadik évad 8. része GZA Liquid Swords c. albumát mutatja be, Killah Priest nélkü. Nem szép dolog. Nemcsak azért, mert nagy ezoterikus forma, hanem az egyik számban végig ő szerepel.

Ugyanilyen meglepő, hogy a Gravediggazról említés sincs, miközben a Wu legnépszerűbb időszakát fedi le a működésük. Tetejébe az első Gravediggaz-album is 1994-ben debütált. A sorozat végig RZA produceri terveiről szól, miközben egy ennyire erős szálat elengedtek. De messze nemcsak erről van itt szó. A Gravdediggaz már 1992-ben lehetőséget kapott. A demót a Def Jam, majd utána a Jive Records vásárolta meg, de mindketten továbbadták a csoportot. Végül a Tommyboy adta ki 1994-ben. A hercehurcák alatt csinálta meg RZA az első Wut. A sorozatban erről egy szó sem esik. Prince Paul később találóan állapította meg, hogy a Gravediggaz koncepcióorientált rapsupergroupként való felfogása egész biztos befolyásolta RZA Wu-csapatos elképzelését.

Továbbá az sem túl fair, hogy több Wu-közeli producert is (True Master, 4th Disciple) negatív színben tüntetnek fel. Követik RZA-t, amikor mintát keres, Inspectah Deck-nek rossz szerződést ajánlanak. Lehet még az is jobb lett volna, minthogy csak 1999-ben jön ki az albuma. Szóval vannak olyan szempontok, amik nagyon RZA-specifikus szemléletet tükröznek, mint ahogy ezt Saiid nagyon találóan meg is jegyezte a Telexes podcastben. Inspectah karaktere is ilyen. Deck kb. mindenhol lenyilatkozta, hogy ő sosem volt ilyen kuncsorgós, kedveskedős típus. Itt vetődik fel a kérdés, miszerint létezik egy olyan fontossági besorolás is, hogy a Wu-Tang banda létezése előtt és után? Más volt az erőegyensúly, amíg nem jött ki az album és az első szólók. Ez jobban megvilágítja a sorozatot is.

Wu-Tang előtt és után
Mi a tagokat (részben) aszerint ítéljük meg, hogy mennyire jó MC-k és mekkora sikereket értek el a zenében. A valóságban, amíg nem volt Wu-Tang, pontosabban, amíg nem volt üzletileg sikeres Wu, máshol helyezkedtek el az erővonalak. Példának okáért Method Man, mint dealer, a tápláléklánc legalján landolt. Ő volt az egyik legcsóróbb. Ghostface se volt nagyban. Raekwon már komolyabban nyomta. De Inspectah Deck és U-God masszívabb G arcok voltak, mint ahogy a sorozat mutatja. U-God sokkal nagyobb gengszter volt, veszélyesebb is, mint ahogy ezt a zenei munkássága láttatja. Power meg külön kaszt.

Nem kérdés, a Wu-Tang közelébe keveredett arcok közül több dealert is fel tudunk mutatni, de aki tényleg nagyban nyomta, az Power volt. Azt már nem tudjuk meg, hogy RZA tesója, Divine eljutott volna-e a szintjére. Annyi viszont bizonyos, hogy Power nagyban volt. Nem a sorozat alapján írom ezt. New Yorkban neve volt ezen a vonalon. Nem véletlenül szerepelt a Belly-ben (Könnyű pénz). Sőt, James Toback méltatlanul elfeledett Black and White című gettóopuszában egyenesen önmagát alakította Rich Bower néven.

I Don’t Camouflage – Power of Wu Tang Interview – Friendship vs Business,

A csapatban a hivatalos loco-krézi arcokat ODB>Methodman>Ghostface sorrendben lehetne rangsorolni. De messze mást jelent az, hogy az életben milyen durva szitukban vagy benne vagy egy rapalbumon.

Shaolin vs Wu Tang
Shaolin vs. Wu-Tang, azaz Park Hill vs. Stapleton.

Nincs kidomborítva pedig igaz, hogy kezdetben a Wu-Tang a stapletoni srácokat, RZA rokonait, vagyis GZA-t és ODB-t jelentette. Shaolin pedig Park Hillt. Volt olyan verzió is, amit elvetettek, holott megvannak a nyomai, miszerint Stapleton negyed és Park Hill rapbattle lesz az album.

Raekwon fejében a Wu Tang Vs Shaolin a két környék harcát jelentette elsősorban.

Ghostface az elején tényleg ellensége volt Raekwonnak, aki végül a legnagyobb cimbije lett. Divine sose kérte, hogy Ghostface segítsen neki. Ez önszorgalom volt részéről. De ezzel még jobban elmérgesítette a helyzetet. Ghostface-nek amúgy nem a drog, hanem a rablás volt a specialitása. A barátaival embereket raboltak ki. Ezért neki nagyon rossz híre volt, így nem akarták bevenni a drogárusításba. Részben ezért úgymond passzióból egzecíroztatta Powert, vagyis kirabolta a szüleit. Ezzel nagyon elmérgesíttette az amúgy sem jó viszonyt Park Hill és Stapleton között.

A sorozatban nincs benne, de a Park Hill-i U-God fiát a stapletoni Ghostface egyik közeli haverja lőtte meg, de még csúnyább a történetben, hogy valaki emberi pajzsként használta, ezért találták el. Vagyis nem a kis srácot akarta meglőni. Na, ilyen szituációkban ki a bűnös? A bébiszitter hogyan keveredik ilyen arcok közelébe, az is megér egy misét. Ezért is nagy szó, hogy végül a csapat felülírta ezeket a helyi perpatvarokat.

Számomra az is különösen érdekes, hogy sok olyan sztoriról lehet tudni, melyek hitelessége megkérdőjelezhetetlen, mégsem kerültek bele a sorozatba.
Szintén különös, hogy Raekwont úgy mutatják be, mint aki mindig reklamál a pénzért, aki többet akar, aki elvenné a többiekét. Erről csak annyit, hogy amikor megkapta az első szerződését a szólóalbumára, 500 000 dollár fejébe, a felét zsebből odaadta Ghostface-nek, mert annyit segített neki az első albumon. Hát ennyire önző Raekwon. Még egyszer kihangsúlyozom, abban az időben nem lehetett tudni mi lesz ebből, Raek pedig egyáltalán nem volt gazdag.

Raekwon of Wu-Tang Clan Tells His Life Story (Full Interview) – 30 perc környékén

Talán a harmadik évad 7. része mutatja meg szakmailag a leghitelesebben, hogy miként is működött ez az egész. Elsőre nem tűnik izgalmasnak, de ez áll a legközelebb ahhoz, hogy átlássuk milyen nehéz kilenc ennyire különböző karaktert mozgatni.

Tényleg Triumph a záróepizód?
A sorozat záró epizódja egészen sajátos módon jellemzi a Wut. Tökéletesen félremagyarázva, hogy mi történt valójában. A történet úgy lett beállítva, hogy a srácokat, bár kirúgják a turnéról, de ők azért nagyot mennek. Valójában hat számjegyű pénzösszegtől estek el, mert önzők voltak.

Kirúgták őket a turnéról, de miért is? Három állomáson sem sikerült egyszerre mindannyiuknak fent lenni a színpadon. Meg lehet szerezni az 1997-es turné pár állomásának set listjét. Ebből látszik, hogy sokszor alapszámokat hagytak ki, annyira hiányos volt a brigád. Mindez Amerikában a Rage Against The Machine előzenekaraként. Ráadásul a Rage választotta ki őket, de a vége az lett, hogy mindig ők nyitottak a hiányosan felálló Wu előtt, akik folyton civakodtak egymás között, és sosem voltak készen a kezdési időpontra, ezért a RATM kénytelen volt a saját turnéján előzenekarként kezdeni. Ehhez azért pofa kell. Nem is maradtak a turnén sokáig. Foo Fighters és a Roots ugrott be helyettük végül.

„Az a megérzésem, hogy a Wu-Tang klán kommunikációs rendszere egy furán csavart labirintuson keresztül működik. Páran nem beszélnek egymással, és mindenkinek van egy küldözgető embere, aki beszél valakivel, az pedig a harmadik féllel. Részben ez a lehetetlen kommunikáció is az oka, hogy nem játszanak többet a turné során, részben a saját csoportjukon belüli nehézségeik miatt.” – Tom Morello, egy nappal Wu-Tang meglepetésszerű távozása után.

Wu-Tang Forever vagy for the children?
A Wu lényege tömören összefoglalva az volt, hogy nem egy szeletet kell kiharapni a tortából egymással harcolva, hanem a tortát kell nagyobbá tenni, akkor mindenkinek jut egy szelet. Ez a koncepció kimondottan működött. Talán egy igazi vesztese van a Wu-sztorinak, Inspectah Deck, az ő albuma jött ki legkésőbb. Messze nem volt úgy felépítve és RZA is kezdett elfogyni zenei ötletek szempontjából. Addigra a Wu-Tang mítosz is lerágott csont lett. Van azonban valami megismételhetetlen ebben a sztoriban, ami újra és újra magával ragadja az embereket. Ezért is kaphatott külön sorozatot. Olyanok a szereplők, mintha tényleg egy filmből léptek volna elő. Mintha tényleg egy kungfufilm reinkarnációi lennének a modern korban. Igen, egy film reinkarnációja. Ezért is egyszerre absztrakt, posztmodern és ősi a Wu saga. Na meg utca, gengszter, filozofikus, humoros, nyers és valódi. Wu-Tang Clan Ain’t Nuthing ta F’ Wit!