Bármennyire furcsán hangzik, ugyanakkor átkozottul irigylésre méltó, de gördeszkázás mára ez egy valódi szakmává nőtte ki magát. Csakúgy, mint minden rendes munkahelyen itt is rengeteg az elvárás és kötelezettség, melyek a nagyközönség számára nem teljesen nyilvánvalóak. Persze ha egy mindenttudó troll vagy akkor neked ezek nem lesznek újdonságok, de a többieknek remélhetőleg találtunk egy-két dolgot, amin meg fognak lepődni.
1. A PROFIK TÖBB PÉNZT KERESNEK AZ ONLINE DESZKAELADÁSOKBÓL, MINT A BOLTIBÓL
A deszka márkájától függően egyes profik akár 10 dollárt is kereshetnek deszkánként, ha a rajongóik közvetlenül a szponzor weboldaláról vásárolják meg az adott terméket A gördeszkaboltok eladásaiból is részesednek, de az online az, ahol a legnagyobb százalékot kapják. Itt lényegében kihagyják a közvetítőt, és nagyobb a haszonkulcs is.
2. A PROFI GÖRDESZKÁSOK NEM MINDIG BIRTOKOLJÁK A SAJÁT FOTÓIK/VIDEÓIK JOGAIT
Ahogy Roger Bagley fogalmaz: “Azé a személyé, aki csinálta a felvételt, vagy azé, aki fizet annak, aki csinálta a felvételt”. Tekintettel a gördeszkaipar haver-buddy jellegére, ez általában működik, de messze nem mentes a problémáktól. Ez a bevett gyakorlat vezetett már olyan túszhelyzethez, amikor egy filmes addig nem adta át a felvételt, amíg nem érezte úgy, hogy tisztességesen kompenzálták. J. Strickland filmes például 10 000 dollárt követelt Heath Kirchart Sight Unseen című felvételéért. Ezt meg lehetne előzni azzal, hogy a profik és a filmesek előre megegyeznek egymással, de sajnos ez nagyon ritkán fordul elő.
3. A VANS VOLT AZ ELSŐ CIPŐMÁRKA, AMELY SZPONZORÁLTA A DESZKÁSOKAT
Az első “profi” Stacy Peralta volt, aki havi 300 dolláros szerződést írt alá a Vans-szel. Ez a Vans és az 1973-ban induló új cipőjük, a Skate-Hi népszerűsítését szolgálta. Manapság, majdnem 50 évvel később, egy puszta cipőszerződésért nagyjából ennek az összegnek a tízszeresét fizetik havonta. De mindegyik más és más, utazási ösztöndíjakkal, a közösségi médiára vonatkozó kikötésekkel és fotókkal, melyeket rendszeresen szállítani kell.
4. MARK APPLEYARDNAK VOLT AZ ELSŐ EGYMILLIÓ DOLLÁROS CIPŐSZERZŐDÉSE
Marknak a C1rca idejében a gördeszkás cipők történetének egyik legkövérebb szerződését ajánlották, de ezek az idők már elmúltak. A nagyobb cégek által aláírt szerződések még mindig hat számjegyűek, és ha a design jól sikerül, még többet is lehet keresni, de már senki sem keres milliókat rögtön az elején.
5. EGY CIPŐ SZÍNVÁLTOZATA NEM FIZET ANNYIT, MINT AMENNYIT GONDOLNÁNK
Ahelyett, hogy terveznek a profikanak egy saját (Signature) cipőt sokuknak manapság azt ajánlják, hogy válasszanak a már meglévő modellek közül. Csak a színét és az anyagát jelölhetik meg. Körülbelül 5000 dolláros átalánydíjra számíthat egy colorway dealért, vagy 1 dollárra az eladott cipőkként.
6. NEM MINDEN PROFI HASZNÁLJA AZT A TERMÉKET, AMELYIKÉRT PÉNZT KAP
Nem mindenki köthet szerződést a kedvenc márkájával, sokan csak a harmadik, negyedik kedvencüktől kapnak pénzt. Ha jobban megnézed a fotókat, néhány profi nem a szponzora felfüggőjével, vagy kerekével hajt. Az egyik meg nem nevezett Gravis Footwear profi bekerült néhány magazinba, ahol az általa igen kedvelt Nike Dunk-ot viselte. Az is előfordul, hogy gördeszkások egy másik márka logóját festik a cipőikre, és ez olyan jól sikerült, hogy nem is lehet észrevenni. Amíg levágod a logókat, photoshopolod a képeid, vagy utólag átszerkeszted, addig valószínűleg biztonságban vagy. Ha azonban egy szponzor meg akarja szüntetni a szerződésedet, akkor ez tuti biztos indok lehet rá.
7. SOK PROFI AZZAL EGÉSZÍTI KI A JÖVEDELMÉT, HOGY OLCSÓN ADJA EL A CUCCAIT
A profik általában sokkal több terméket kapnak, mint amennyit valaha is képesek lesznek felvenni, meginni, felhasználni. A megoldások, hogy mihez kezdenek ezzel a rengeteg holmival olyan színesek és változatosak, mint maguk a profik. A legegyszerűbb megoldás a használt ruha kereskedés. Egy másik lehetőség, hogy ráveszed a haverjaidat, hogy adják el a saját nevük alatt a neten. A régi szép és energiaitalos időkben, ha egy láda Red Bullt levittél a helyi bárba, az minimum egy éjszaka ingyen piát jelentett. Egy Long Beach-i burritos teljes személyzetét olyan szépen befűzte C1rca cipőkkel egy helyi profi, hogy az étel néhány évig ingyen volt neki és a haverjainak is.
8. A LEGTÖBB PROFINAK NINCS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSA
Néhány gördeszkás cég megpróbálta 50/50 arányban megfelezni az egészségbiztosítási költségeket a versenyzőivel. Ez nem igazán működött, mert a legtöbb gördeszkás nem fizette be a saját részét, így nem volt biztosításuk. Beleharapunk a kézbe, ami enni ad vagy valami ilyesmi. Vagy bele sem harapunk.
9. A HIVATÁSOS DESZKÁSOK MAGÁNVÁLLALKOZÓK, NEM ALKALMAZOTTAK
Magánvállalkozóként a hivatásos gördeszkásoknak képben kell lenniük azzal, mit írhatnak le az adójukból. Az utazási költségek, a ruha és az élelmiszer mind megszokott, de ha többre vágysz az élettől, akkor egy mini rámpa vagy egy privát skatepark is elérhetőnek tűnhet akár. Persze a számlák sok mindenről szólhatnak, rosszindulatúak azt is mondhatnák, hogy 15 ezer dollárt költöttél el egy tijuanai sztriptízbárban, de valójában csak néhány potenciális szponzort és munkatársat vendégeltél meg egy üzleti vacsorán.
10. VAN NÉHÁNY ORVOS, AKI SEGÍT A DESZKÁS TÁRSADALOMNAK
Van néhány gördeszkás orvos, aki szívesen segít a profiknak. Az egyik orvos nem is kér pénzt, deszkás cuccokkal is lehet fizetni nála. Ha ő nem tud segíteni, akkor beajánlja a pro-t egy kollégájához. Szerencsére sok helyen vannak rajongók az USA-ban, ahol nagyon drága az egészségügyi ellátás.
11. A SZPONZOROK FINANSZÍROZZÁK AZ OTTHONI PÁLYÁT
Az olyan cégek, mint a Red Bull és a Monster Energy mind segítik a sportolóik “edzését” azzal, hogy kifizetik a pálya építését a hátsó kertben. A Gator Skins Ramps, amely egyenesen rámpa anyagot gyárt, nyilván ingyen adja az anyagot a szponzoráltjainak. Szóval, ha legközelebb egy ízléstelenül nagy logót látsz valakinek a hátsó kertjében, emlékezz, hogy a logó nem azért van ott, mert a versenyző szerelmes ebbe a márkába, remélhetőleg…
12. VAN, AKI NEM Áll FEL VÖRÖS TETEJŰ DESZKÁRA
Rengeteg profinak van valami mániája, főleg, ha arról van szó, hogy milyen deszkát használjanak. Van, aki nem áll fel olyan deszkára, melynek vörös rétegelt lemez a teteje. Annak ellenére, hogy a griptape elfedi. Amúgy ez általánosságban tabunak számít, hogy piros tetejű gördeszkát adjanak a profiknak. De más kényes szempontok is vannak, például, hogy hol volt a deszkájuk a hidraulikus présben, amikor az adott deszkát gyártották.
13. A PROFIK MÁR AZÉRT IS PÉNZT KAPNAK, HA MEGJELENNEK EGY VERSENYEN
A múltban a Street League 5000 dollárt fizetett a deszkásoknak csak azért, hogy megjelenjenek a versenyen. De egy olyanon, mint a Tampa Pro, ahol több mint 100 skater van, nincs “fejpénz”, csak ingyen sör.
14. MEGDUPLÁZHATJÁK A VERSENYNYEREMÉNYÜKET
Minden szerződés más és más, de néhány versenyző szerződésében van egy “verseny-záradék”. Ez azt jelenti, hogy ha a versenyző 10 000 dollárt nyer a versenyen, akkor a szponzor is fizet neki 10 000 dollárt. Minél előkelőbb helyezést ér el a deszkás a versenyen, annál magasabb a nyeremény, és annál többet fizet a versenyző szponzora is.
15. A FOTÓ NEM MINDIG A BEADOTT
Általában az a fotó kerül nyilvánosságra, amelyik a legjobban néz ki, de nem feltétlenül az, amikor minden patent, beleértve a landolást is. Például Tristan Funkhouser esetében, aki úgy adta be a Frontside Ollie-t a China Banksen, hogy nem volt ott a fotósa. Visszament Marco Hernandezzel majdnem ugyanabba a ruhában és csináltak pár képet.
+1. HA EGYSZER PROFI VAGY, AKKOR GYAKORLATILAG EGY ÉLETRE PROFI MARADSZ
Először is, az egyetlen módja annak, hogy ne legyél már profi, ha hivatalosan visszavonulsz, mint Heath Kirchart vagy Daniel Shimizu. Ha nem jelented ezt be te magad, akkor az a jó hírünk van, hogy gyakorlatilag még mindig profi vagy, még akkor is, ha senki nem fogja a nevedet ráírni semmire, amit el akar adni. Nem, nem kell, hogy a gördeszkaboltokban kapható termékekkel rendelkezz ahhoz, hogy még mindig profi legyél, ez csak hozzáállás kérdése, szóval csak nyomjátok tovább!
