Pálmafák, kókuszdiók, aranyszínű homok, kristálytiszta víz, végtelen napsütés, boardshort és napszemüveg – egy tengerparttal nem rendelkező országban nagyjából ezek az első képek, amelyek a szörfözésről beugranak. Leszámítva persze a core arcokat, akik nagyon is tisztában vannak vele, hogy a hullámszörfözés nem csupán az USA, Ausztrália, Franciaország, Portugália, Marokkó és Indonézia tengelyen lehetséges. Érdekességképpen hoztunk nektek 5+1 olyan helyszínt, amikkel kapcsolatban valószínűleg a szörfözés lenne az utolsó dolog, ami eszetekbe jut.
Izland
„Hideg, gyönyörű, kiszámíthatatlan” – így jellemezte az izlandi szörfkörülményeket Atli Guðbrandsson, a helyi szörfközösség egyik veterán alakja. Nehéz lenne vitatkozni vele. A szörfözés mindenhol az időjárás olvasásának művészete, de az Atlanti-óceán északi peremén fekvő szigetország esetében ez fokozottan igaz. A sarkvidéki körülmények ugyanis könnyedén megtréfálhatják az örök jég birodalmának tökéletes és üres hullámait kereső szörfösöket.
A fagyos víz, a hóviharok, a brutális szél és a kiszámíthatatlan időjárás csak egy részét képezik a kihívásoknak. Ha sikerül kibogarászni az előrejelzésekből a legjobb szörfözést ígérő időszakokat, akkor sem árt tiszteletben tartani a szpotot, hiszen a vulkanikus eredetű reef break-ek borotvaéles sziklákkal vannak aláaknázva.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy Izland kizárólag a hardcore szörfösök játszótere lenne. Akadnak meglepően barátságos partszakaszok is, például a turisták körében is ismert Sandvík fekete homokos strandja, ahol megfelelő körülmények között kezdők is vízre merészkedhetnek. A legtöbb ikonikus spot ráadásul alig egyórányi autóútra található a fővárostól: az izlandi szörfözés központja a Reykjanes-félsziget, ahol a holdszerű, lávamezőkkel tarkított táj egyszerre nyomasztó és felemelő hátteret ad a jéghideg óceánban eltöltött óráknak. A legjobb időszak október és március között van, amikor az Atlanti-óceán mélyéről érkező, erőteljes téli swell-ek rendszeresen támadják a szigetet.
Surf Iceland Film – Surfing Among Gigantic Icebergs
Irán
Vallási fundamentalizmus, politikai villongások és az Egyesült Államokkal való évtizedes szembenállás – Irán a nemzetközi sajtóban többnyire ezekkel a hívószavakkal jelenik meg. Létezik azonban az országnak egy másik, főként fiatalok által képviselt arca: egy csendes, de következetes ellenkultúra, amely az 1979-es forradalom előtti Irán nyitottságát és modernizációs törekvéseit próbálja továbbörökíteni. Noha az ajatollah és a konzervatív politikai elit igyekszik szigorúan kontrollálni a kulturális hatásokat, a nyugatról érkező szubkultúrák mégis utat találtak maguknak. Nem látványosan, nem hivalkodva, hanem a peremvidékeken, félreeső helyeken, sokszor informális közösségekbe szerveződve.
Ilyen a szörf is, amit alig néhány éve nyugati segítséggel fedeztek fel maguknak a helyiek, nagyrészt külföldi szörfösök és segítők közvetítésével. A történet egyik kulcsfigurája Easkey Britton, aki Mona Seraji társaságában szörfiskolát indított, és aktívan támogatta az iráni szörfkultúra kialakulását. Különösen figyelemre méltó, hogy a sport iránt – a helyi vallási normákkal szembemenve – nők is érdeklődni kezdtek.
Az első ismert iráni női szörfös, Shalha Yasini története nemcsak sport-, hanem társadalmi szempontból is szimbolikus. Az ő és a helyi közösség küzdelmét a díjnyertes Into the Sea című dokumentumfilm dolgozta fel, amely érzékenyen mutatja meg, hogyan válhat a szörfözés egy konzervatív közegben a személyes szabadság egyik eszközévé.
Szörfözési lehetőségek tekintetében Irán meglehetősen korlátozott terep. A gyakorlatban egyetlen régió jöhet szóba: az ország délkeleti része, a Pakisztánnal határos Szisztán és Beludzsisztán tartomány, azon belül is az Ománi-öböl partvidéke. Ez a terület földrajzilag és kulturálisan is távol esik Teherántól – éppen ez a periférikus helyzet tette lehetővé, hogy itt gyökeret verhessen a szörfözés.
Az Arab-tenger ezen szakasza nem tartozik a világ klasszikus szörfdesztinációi közé. Ugyanakkor a monszun időszak idején, valamint az Indiai-óceán déli részén tomboló Roaring Forties viharrendszereinek közvetett hatására időszakosan egészen tisztességes wind swellek is befutnak a partokra.
Into the Sea | Trailer
Alaszka
Alaszkáról az időjárási szélsőségek kapcsán sok tekintetben ugyanaz mondható el, mint Izlandról – egy lényeges különbséggel. Földrajzi elhelyezkedése és hatalmas kiterjedése miatt itt a hullámok nemcsak nagyobbak, hanem lényegesen stabilabbak is. A Csendes-óceán északi medencéjének energiája hosszú, tiszta swellekben érkezik, és egy olyan partvidéken törik meg, ahol még ma is reális esély van arra, hogy az ember olyan spotra bukkanjon, ahol korábban még senki nem szörfözött.
Mindez azonban nem a klasszikus szörfélmények ígéretét hordozza. Alaszka a vérbeli felfedezőknek való terep. Egy olyan vidék, ahol a szörfözés szinte törvényszerűen összefonódik a hegymászással, a túrázással és az expedíciós gondolkodással. Fjordok, gleccserek és hófödte hegyek szegélyezik az utat az érintetlen vadonban – pontosan úgy, ahogyan az ember elsőre elképzeli. A helyi szörfélet súlypontja az Alaszkai-öböl térségében található, ezen belül is a Yakutat környéke számít a legismertebb régiónak. Itt a Csendes-óceán felől érkező swellek viszonylag akadálytalanul érik el a partot, és hosszú partszakaszokon kínálnak változatos – beach, point és ritkábban reef jellegű – töréseket.
A szezon jellemzően tavasztól őszig tart, ám ez az időszak sem jelent komfortot a szó hagyományos értelmében. A víz hőmérséklete a jeges 0,5 °C körüli értékektől egészen a már „kellemesnek” nevezhető 14–15 °C-ig terjedhet, az aktuális évszaktól és áramlási viszonyoktól függően.
A térség időnként enyhébbnek tűnő vízhőmérsékletét részben a Csendes-óceán északi áramlási rendszerei magyarázzák, amelyek délről mérsékelten melegebb víztömegeket szállítanak Alaszka partjai felé – persze még így sem hagyható el a vastag neoprén használata.
Why Alaska Might Be Surfing’s Greatest Frontier | Surfer
Michigan-tó, USA
A Michigan-tó első pillantásra nem ígér semmit abból, amit a szörfözéshez ösztönösen társítunk. Nincs sós levegő, nincs apály-dagály, nincs óceáni horizont. És mégis: ez a világ egyik legismertebb édesvízi szörfdesztinációja, ahol a szél és a térfogat olyan ritmusban dolgozik együtt, hogy rendszeresen szörfözhető hullámokat hoz létre. A tó környékén uralkodó időjárás ritkán kegyes. A szél gyakran szemből érkezik, a hullámok rövidek és gyorsan szétesnek, az előrejelzések pedig kevésbé elegánsak, mint az óceánpartokon megszokott long-period swellek. Mégis, főként a keleti partszakaszon olyan erősségű szelek fújnak, amelyek képesek élvezhető, tiszta vonalakat rajzolni a víz felszínére.
A szezon általában nyár végétől tél közepéig tart, és bár átlagosan havonta nagyjából tíz igazán szörfözhető nap adódik, a Michigan-tó körül mégis meglepően élénk szörfközösség alakult ki. A térségben közel hetven dokumentált szörfspotot tartanak számon. Bár a Michigan-tó gyakran szerepel úgy, mint az „egyetlen” édesvízi szörfhely, valójában a teljes Nagy-tavak régió – így az Erie-, Superior-, Huron- és Ontario-tó is – kínál szörfözési lehetőségeket. A Michigan-tó különlegessége inkább abban rejlik, hogy itt alakult ki az egyik legfolyamatosabb és legjobban dokumentált édesvízi szörfkultúra.
Ennek a kultúrának mély történeti gyökerei vannak. A Michigan-tavon már 1945 óta szörföznek, méghozzá nem véletlenül. Az első riderek második világháborús amerikai katonák voltak, akik a csendes-óceáni hadszíntérről hazatérve Hawaiin vásárolt szörfdeszkáikat is magukkal hozták.
Wavespotting | Winter Surfing in Lake Michigan
Észak-Korea
Jól látjátok: a világ egyik legzártabb állama is felkerült a listára. Elsőre politikai abszurditásnak tűnik, másodjára földrajzi anomáliának, harmadjára pedig egy félreértésnek – pedig az észak-koreai szörf valóban létezik. Ha nem is a szó klasszikus, szubkulturális értelmében, de annyira mindenképpen, hogy érdemes legyen róla beszélni. A Koreai-félsziget északi része természeti adottságai alapján nem lenne eleve kizárt terep a szörfözés számára. Az ország keleti partvidéke a Japán-tenger (koreai nevén Keleti-tenger) felé nyit, ahol időszakosan kialakulhatnak szörfözhető hullámok. Az érdemi szörfkultúra azonban – politikai és infrastrukturális okokból – továbbra is a félsziget déli részére korlátozódik. Észak-Koreában inkább elszigetelt, félig-meddig kísérleti jelenségről beszélhetünk.
Az ország második legnagyobb városától, Hamhungtól nem messze található a Majon Bathing Resort, egy állami üdülőkomplexum, amely időnként meglepően szörfözhető hullámokat kínál. A partot elsősorban tanulásra alkalmas wind swellek érik, amelyeket a térségben időről időre megjelenő trópusi viharok erősíthetnek fel. Ezek nem hosszú periódusú, óceáni minőségű hullámok, inkább rövid életű, esetleges lehetőségek – de egy olyan országban, ahol a legtöbb dolog eleve nem hozzáférhető, ez is figyelemre méltó.
A történet egyik legfurcsább eleme, hogy a térségben szörfiskola is működött, saját weboldallal és Facebook-oldallal. Bár a projekt 2016 óta nem adott életjelet magáról, a létezése önmagában sokat elmond arról, hogy Észak-Korea turisztikai kirakataiban időnként egészen váratlan dolgok jelenhetnek meg. A program szakmai vezetője az olasz Nik Zanella volt, aki egy időben a kínai nemzeti szörfcsapat edzőjeként is dolgozott. Közösségi felületein találhatók friss posztok, így minden bizonnyal megúszta a nem éppen kockázatmentes kalandot.
We went Surfing in North Korea!
+1 Antarktisz
Az Antarktiszt nem véletlenül kapcsoltuk extraként a felsoroláshoz, hiszen annak az esélye, hogy bárki a Déli-sarkvidéken szörfözzön szinte a nullával egyenlő. Ehhez gyakorlatilag vagy egy expedíciós kutatócsoporthoz kell csatlakoznunk, vagy legenda státuszú Red Bull-sportolóvá kell válnunk, olyanná, mint a chilei Raúl Navarro, aki 2013-ban eredt az antarktiszi óriáshullámok nyomába. Gyakorlatilag kizárólag ő és a Surfer magazin 2000-es években összeállított elit csapatának tagjai szörföztek eddig a világ legkiszámíthatatlanabb vidékén. Navarro célpontja a György király-sziget volt, amely a Déli-Shetland-szigetek részét képezi. Itt a csapat közel tíz napot töltött folyamatos készenlétben, a nyári időszak 24 órás világosságában, arra várva, hogy az óceán – ha csak percekre is – megnyíljon előttük. Azt talán mondanunk sem kell, hogy az Antarktisz a világ legveszélyesebb szörfspotja.
Védőruha nélkül két perc is elegendő a jeges vízben ahhoz, hogy végzetes hipotermia lépjen fel. Hogy hogyan kerülték el ezt az állandó veszélyforrást és mi lett a kimenetele az expedíciónak, azt megtudhatjátok a Red Bull Navarróról készített dokumentumfilmjeiből. A rövidebb vágást megtaláljátok a Youtube-on, míg a közel félórás, bővített kiadást a Red Bull hivatalos oldalán nézhetitek meg.
The journey to surf Antarctica
