Chris Burkard neve mára összeforrt a lélegzetelállító tájképekkel és a kalandvágyó szellem megörökítésével. Fotóit szemlélve lehetőségünk nyílik csatlakozni hozzá utazásaiban és a vadon zabolátlan eleganciája iránti szenvedélyében. Munkái a Föld legeldugottabb zugait tárják fel, miközben történeteket mesélnek az emberi lélek kitartásáról és a természet erejéről.
Chris Burkard mögött nincs különlegesebben nagy titok; sikereinek kulcsa a kitartó munka és a szorgalom. Persze gyakorlásként az sem árt, ha Kaliforniába születsz, ahol a tenger és a hegyek találkoznak. Kiváltképp, ha szörfözést és snowboardozást szeretnél fotózni. Ezen túlmenően a National Geographic fotóriportereire jellemző megközelítést alkalmaz, ami elképesztő minőségű képeket eredményez. Munkái során a természetes fény adta lehetőségeket aknázza ki, miközben teljesen elmélyül a témáiban, legyen szó akár -10 fokos hidegben történő fotózásról a jeges tengerben.
A vele készített interjúkat azért élvezetes olvasni, mert mindenféle hókuszpókusz nélkül, őszintén és érthetően osztja meg személyes élményeit és tapasztalatait. Többek között azt, hogy ő is egy olyan fiatal volt, aki szeretett fotózni, de idővel ráébredt, hogy bár jó benne, rengetegen vannak még, akik szintén kiválóak. Ráadásul a közösségi média térnyerése, valamint a technológia fejlődése és széles körű hozzáférhetősége révén a fiatal fotósok számos eszközzel rendelkeznek munkájuk bemutatására. Ez azonban azt is jelenti, hogy egyre nehezebb kitűnni a tömegből. Ahhoz, hogy valóban kiemelkedjenek, a járt utat járatlanért néha igenis el kell hagyni.
Ő maga erről így beszélt: „Elhagytam a jól ismert meleg hullámokat, hideg, távoli helyeket keresve. Ennek megtérülése elsőre beláthatatlan és bizonytalan volt. Ebben a pillanatban azonban már bátran állíthatom, hogy sikerült, még ha évekig csak egy egyszeri érdekesség voltam csupán.”
Burkard tényleg komolyan vette az O’neill szlogenjét: „A hó csupán fagyott víz.” – Jelenleg ő az elsőszámú fotós a jeges szörfözés világában, miközben alkalomadtán maga is felmegy a dermesztő hullámok hátára. Célkitűzése, hogy megmutassa, milyen különleges lehetőségek rejlenek az emberi kitartásban és a természethez való alkalmazkodásban.
Isten szeme a kamera mögött
A szörfösök világában talán nem gondolnád, hogy vannak, akik ennyire eltérő utat választanak. Chris Burkard például Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának, közismertebb nevén mormon egyháznak a tagja. Ez a hovatartozás annyiban tükröződik a munkáiban, hogy tényleg jószerivel éteri elhivatottsággal, alázattal és komolysággal közelít az alkotáshoz. Autodidakta módon fejlesztette magát: sok próbálkozás, hiba és azok kijavítása révén formálódott vizuális érzéke és stílusa.
Gyermekkora óta vonzotta a természet, különösen a Csendes-óceán partvidéke. Eredetileg festő szeretett volna lenni, ám később a fényképezés lett az a médium, amelyen keresztül a világot szemlélte. A kezdetekkor nagy hatással volt rá Ansel Adams munkássága, aki a fekete-fehér tájképfotózás mestere volt, valamint az impresszionista festők, akik a fény és a színek játékát kutatták. Fotós pályafutása tizenéves korában kezdődött, amikor a szörfözés iránti szenvedélye révén a vízparti életet kezdte megörökíteni. Később esküvőket, érettségi tablóképeket és helyi szörfösöket fotózott a strandon. Úgy állt hozzá, hogy bármit elvállal, csakhogy tanulhasson és fejlődhessen. Az egyik legszórakoztatóbb munkája egy borcímke fotózása volt a zenész Dave Matthews számára. Később a TransWorld Surf magazinnál szerzett szakmai gyakorlatot. Ez is jól mutatja, mennyit számít, ha közel vagy a tűzhöz. A lehetőségek és ismeretségek fokozatosan, apránként érkeztek.
Kezdetben az volt a célja, hogy egy markáns és egyedi stílust alakítson ki, ami önazonos és jól felismerhető. Mindez idővel átalakult, amiről ő a következőképpen nyilatkozott: „Az átfogó célom igazán egyszerű: szeretnék inspirálni másokat, hogy felfedezzék ezt a gyönyörű bolygót, és meglássák, mennyi mindent élvezhetünk, ha kilépünk a komfortzónánkból. Az évek során azonban a motivációim jelentősen megváltoztak. Őszintén szólva, amikor 19 évesen elkezdtem, elsősorban az utazás, új helyek felkutatása és az útlevelem oldalainak megtöltése volt a cél. Mára azonban úgy érzem, hogy a munkám arról szól, hogy hangot adjak olyan helyeknek, amelyek nem tudnak önmagukért beszélni. Bolygónk vadon élő területei veszélyben vannak, és úgy vélem, a legfontosabb, amit ma tehetek, hogy képviselem ezeket a helyeket, és felhívom rájuk a figyelmet.„
Már-már vallásos áhítattal fejlesztette formanyelvét és látásmódját.
Sokan azt hiszik, hogy ez elsősorban technikai megoldásokat takar, holott
mindez néha csak az ihlet, egy sikeres kísérlet, a véletlen és: Isten szeme.
Isten szeme és a technika ördöge
Chris trükkjeit ellesni vágyók rendre azzal a kérdéssel bombázzák, hogy milyen különleges eszközöket használ. Ő azonban nem titkolózik ebben sem. Bár ez kicsit úgy hangozhat, mint egy Sony-reklám, valóban mindenhol ezt mondja. Munkáinak 70%-ában általában Sony A7RIV fényképezőgépet használ. Az éjszakai és természeti jelenségek megörökítéséhez a magas ISO érzékenységű Sony a7S II-t veszi igénybe, míg a víz alatti fotózásokhoz a Sony A6500-at használja.
Chris erről így beszél: „Valójában nincsenek titkok. Számomra a legfontosabb az, hogy a fényképezőgépem autófókusz rendszere a lehető leggyorsabb legyen, és hogy gyenge fényviszonyok között is kiválóan teljesítsen. Ha csak egy kedvenc objektívet kellene választanom, valószínűleg a 24-70mm f/ lenne a befutó. Az utómunka során mindig az Adobe Lightroomot használom. Az igazság az, hogy szinte minden kép, amit látsz, szerkesztett – ez szükséges, bár néha frusztráló is lehet. Igyekszem azonban távol maradni a túlzott szerkesztésektől és a Photoshop használatától. A stúdióban végzett szerkesztéseim célja, hogy a képek minél inkább visszaadják azt, amit az emberi szem látott a felvétel készítésekor.”
A türelem jeget terem
Chris Burkard megnyilvánulásaiban különösen rokonszenves, hogy saját képességeit sokszor arra használja, hogy másokat kiemeljen és inspiráljon. Saját bevallása szerint a türelmet és a megfelelő pillanat megragadásának képességét a szörfösöktől és snowboardosoktól tanulta meg. Ezek az emberek azt tanították neki, hogy ezerszer kell próbálkozni, mire egyszer egyszer sikerül.
„A sport olyan nyelv, amit mindenki ért, még ha különböző kulturális háttérből jövünk, és más nyelvet beszélünk is. A szörfözés iránti közös szenvedélyünk a kapcsolattartás egyik módja volt. A kommunikáció képek által is folyik. Nyelvet teremtünk.”
A sportolók ideális esetben egy igazságosabb világban élnek, ahol mindenki ugyanazt a nyelvet beszéli és tisztában van a szabályokkal. A valóság azonban nem ennyire egyszerű és egyértelmű. Ha nem ismerjük egy kép keletkezésének történetét, teljesen mást láthatunk a képen, mint amit az alkotó szándékozott megmutatni. Burkard képei azt a valóságot szeretnék közvetíteni, amelyet ő maga is átélt és látott az adott pillanatban. Elvisz magával. Így kicsit mi is vele kalandozhatunk.
