Barion Pixel

80 gördeszkás, aki biztosan ott lesz a tokiói olimpián

Halusitz Hajnalka

2021.06.15.

1 perc

Már nem kell sokat várni az egy évet halasztott 2020-as olimpiára, ahol idén először és remélhetőleg nem utoljára szerepel a sportágak között a gördeszkázás. A kvalifikációs versenyek során eldőlt kik azok, aki részt vehetnek a minden szempontból emlékezetesnek ígérkező nyári játékokon.

A lista alakulását elnézve igencsak izgalmas versenyeknek nézünk elébe, ahol a világ legjobbjai fognak egymással szembenézni, hogy megmutassák mindenkinek, mi is az a gördeszkázás. Az előversenyeken 18 ország képviseltette magát park kategóriában, 17 ország pedig street kategóriában, a legkülönbözőbb korosztályokból.

A legfiatalabb versenyzők a brit Sky Brown, aki július 12-én tölti be a 13. életévét, és a japán Kokona Hiraki, aki két nappal a pekingi olimpia vége után született. Brown és Hiraki a lista 3., illetve 6. helyén állnak. Reméljük, Brown tavalyi koponyasérülése nem befolyásolja teljesítményét a verseny során, és talán ő, vagy a 13 éves Kokona Hiraki lehet a legfiatalabb sportoló az olimpia történelmében 1936 óta, aki érmet hoz majd hazájának.

Nem csak a fiatal generáció kapott a lehetőségen, a „Dán Pusztító” néven ismert 46 éves Rune Glifberget is a versenyzők között köszönthetjük. A neve a deszkás sport rajongóinak ismerős lehet, ugyanis 1995-ben a legelső X Games-en is versenyzett, ahol a dobogó harmadik fokára állhatott fel a győztes Tony Hawk mellé.

Sky Brown
Rune Glifberg

A játékok július 23-án kezdődnek és egészen augusztus 8-ig tartanak majd, amit mindenképpen érdemes lesz nézni, hiszen a deszkázás éppen akkor írja majd be magát a történelemkönyv újabb fejezetébe. Addig is egy kis történelmi áttekintés Josh Friedberg tolmácsolásában.

Az olimpiai kvótát szerző deszkások listája a következő:

Férfi park kategória
Heimana Reynolds (USA) – Cory Juneau (USA) – Luiz Francisco (BRA) – Pedro Barros (BRA) – Zion Wright (USA) – Keegan Palmer (AUS) – Oskar Rozenberg (SWE) – Pedro Quintas (BRA) – Ivan Federico (ITA) – Steven Pineiro (PUE) – Alessandro Mazzara (ITA) – Vincent Matheron (FRA) – Jaime Mateu (SPA) – Kieran Woolley (AUS) – Ayumu Hirano (JPN) – Tyler Edtmayer (GER) – Danny Leon (SPA) – Andy Anderson (CAN) – Rune Glifberg (DEN) – Dallas Oberholtzer (RAS)

Férfi street kategória
Nyjah Huston (USA) – Yuto Horigome (JPN) – Sora Shirai (JPN) – Kelvin Hoefler (BRA) – Gustavo Ribeiro (POR) – Aurelien Giraud (FRA) – Jake Ilardi (USA) – Jagger Eaton (USA) – Vincent Milou (FRA) – Matt Berger (CAN) – Manny Santiago (PUR) – Shane O’Neill (AUS) – Angelo Caro (PER) – Felipe Gustavo (BRA) – Yukito Aoki (JPN) – Giovanni Vianna (BRA) – Micky Papa (CAN) – Axel Cruysberghs (BEL) – Jhancarlos Gonzalez (COL) – Brandon Valjalo (RSA)

Női park kategória
Misugu Okamoto (JPN) – Sakura Yosozumi (JPN) – Sky Brown (GBR) – Poppy Starr Olsen (AUS) – Lizzie Armanto (FIN) – Kokona Hiraki (JPN) – Bryce Wettstein (USA) – Dora Varella Brazil (BRA) – Isadora Rodrigues Pacheco (BRA) – Brighton Zeuner (USA) – Jordyn Barratt (USA) – Yndiara Asp (BRA) – Julia Benedetti (SPA) – Lilly Stoephasius (GER) – Xin Zhang (CHN) – Madeleine Larcheron (FRA) – Amelia Brodka (POL) – Josefina Tapia Varas (CHI) – Bombette Martin (GBR) – Melissa Williams (RSA)

Női street kategória
Pamela Rosa (BRA) – Rayssa Leal (BRA) – Aori Nishimura (JPN) – Leticia Bufoni (BRA) – Momiji Nishiya (JPN) – Mariah Duran (USA) – Roos Zwetsloot (NED) – Candy Jacobs (NED) – Hayley Wilson (AUS) – Funa Nakayama (JPN) – Alexis Sablone (USA) – Keet Oldenbeuving (NED) – Margielyn Arda Didal (PHI) – Alana Smith (USA) – Wenhui Zeng (CHN) – Lore Bruggeman (BEL) – Julia Brueckler (AUT) – Charlotte Hym (FRA) – Asia Lanzi (ITA) – Boipelo Awuah (RSA)

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

J. Grant Brittain, aki nemcsak művészetté, hanem egy életforma kifejezőeszközévé tette a gördeszkás fotózást

Amikor megfagy a pokol: Douglas Mawson túlélésért folytatott küzdelme az Antarktiszon

Nem lelte helyét e Földön, ezért inkább körbejárja, motorral…

Colin Fletcher, a gyalogtúra királya

Ridin’ High. Keretbe foglalt pillanatok.

Az életmentő története, aki megnyerte a világ egyik legveszélyesebb szörfversenyét