A hátizsákos, magányos túrázó, aki divatot csinált a gyaloglásból.
Prológus
Colin Fletcher hadnagy felnézett az átázott, szürke papírzacskókból, amit épp most hányt tele, miközben száját megtörölte a zsebkendőjével. Nem tudta eldönteni, hogy ő a pedáns hülye, hogy ilyen apróságokkal foglalkozik, vagy a többiek csinálják jól, akik telerókázzák a hajót, majd a zubbonyuk szélével törlik meg magukat. Sok ideje nem volt ezen töprengeni, mert a Landing Craft Infantry 517 keményen nekicsapódott a jobb oldalán beérkező másik hajónak. Amint lenyílt a csapóajtó, a tatfedélzetre máris német golyózápor zúdult. Viszonozni kellett a tüzet. Reggel 7 óra volt, 1944. június 6. D-nap. Normandia tengerpartja. Az invázió első hulláma.
Miután kijutottak a partra, megpróbálták felvenni a pozíciót. „Meglehetősen tengeribeteg voltam, mint a többiek nagy része – mindenki rendkívül ideges volt.” – emlékezett vissza később. Német lövedékek robbantak mindenütt. Sivító golyók hasították át a levegőt közvetlenül a feje fölött. Az egyik a jobb válla mögötti fegyvernek csapódott, és éles, csilingelő hangot adott ki. Ahogy kiért a partra, egy lövedék olyan közel robbant, hogy letépte a bal bakancsa felét, és a forgatagba elrepült. Colin félig cipő nélkül egy fedezékhez futott, levetette magát a földre és csak tüzelt, lőtt, nem tudta kire és mire. Fletcher egyike volt a szerencsés túlélőknek, mert aznap az áldozatok száma meglehetősen magas volt az Utah Beach zónában
22 éves volt, akkor nem is gondolta, hogy 20 év múlva ő lesz a világ leghíresebb magányos gyalogtúrázója, a backpackerek atyja. Fletcher szó szerint megtapasztalta az utolsó nap az életedben lehetőségének érzését. El akart indulni egy fejlődési úton, végül önmaga megismerése a természet megismerésén keresztül vezetett.
Biogyorstalpaló
Fletcher a walesi Cardiffban született 1922. március 14-én. Angliában tanult, majd hat évet szolgált a Királyi Tengerészgyalogságnál, ebből ötöt épp a második világháború alatt. 1945-ben megházasodott, 1947-ben Kenyába költöztek, ahol feleségével a Kitale Hotelt vezették. 1948-ban elvált. Ezt követően Kenyában, Zimbabwéban mezőgazdasági földméréssel foglalkozott, majd Nyugat-Kanadában kutatóként dolgozott. Ekkor kezdte el fontolgatni, hogy áttelepül a tengerentúlra. 1956-ra költözött az Egyesült Államokba. Két évvel később Kalifornia állam teljes hosszát bejárta, ami egyben alapját képezte első könyvének, az Ezermérföldes nyárnak.
Írói karrier
Fletcher nemcsak szorgalmas túrázó, hanem alapos író is volt. 1964 és 2001 között összesen 10 könyvet jelentetett meg. Első könyve, az Ezermérföldes nyár (1964) beszámol a Kalifornia keleti szélén 1958-ban tett túrájáról. Második könyve a The Man Who Walked Through Time (1968). Fletcher volt az első ember, aki megszakítás nélkül bejárta a Grand Canyon Nemzeti Parkot. Ez ma is nagyon veszélyes. A könyv olyan témákat tárgyalt, mint a gyaloglás technikája, maga az utazás monotonitása és a reflexiók, amelyek magukban foglalták a többhetes gyaloglás után a mentális „összeolvadás” állapotának elérését a meglátogatott hellyel.
Amikor Fletcher az utazást lebonyolította (1963), a Nemzeti Park nem fedte le még a kanyon teljes hosszát, a parkot később terjesztették ki az egész kanyonra. Az első ember, aki végigsétálta a Grand Canyon teljes hosszát, Kenton Grua volt 1977-ben. Elmondása szerint Fletcher könyve ihlette, ami nagyon sok hasznos információval látta el.
Legnépszerűbb műve, a The Complete Walker (1968) több mint 500 000 példányban kelt el, ami az évek során még jó pár kiadást megélt. Fletcher könyvét a vadonban való utazás technikájának és felszerelésének enciklopédikus bemutatása, valamint az olvasókat lelkesítő humora és elegáns, lendületes irodalmi szintű prózája miatt is dicsérik. Különös sajátosságai a sétabotok, kalapok, kordbársony rövidnadrágok kimerítő elemzése.
Az 1970-es évek elején Fletcher egy évre visszatért a kenyai Serengeti Parkba és a Great Rift Valley-be, ezt az élményt mesélte el az 1973-ban megjelent The Winds of Mara-ban.
1981-ben kiadta a The Man From the Cave című könyvet, amely arról szól, hogy miután egy nevadai sivatagi barlangban talált egy utánfutót és néhány holmit, amit valaki elhagyott, éveket töltött azzal, hogy összerakja Trunkman élettörténetét. Miközben feltérképezte a férfi életének titkát, Fletcher önmaga felfedezését és tükörképét látta benne: „Mindketten nagyra értékeltük a magányt és a csendet és a négyzet alakú, lesimított gránitsziklákat.”
1989-ben még mindig nem állt le, ne feledjük, ekkor már 67 éves. Fletcher ezúttal a rafting iránti olthatatlan szomját csillapította azzal, hogy a Green/Colorado folyó teljes hosszán végigment. A wyomingi Wind River tartományban lévő forrásától egészen a Kaliforniai-öbölig. Az utazás történetét a River (1997) című művében metaforaként használta, amelyen keresztül összehasonlította a folyó útját és a tengerbe érkezését magával az élettel és saját életével. Miszerint mind feloldódunk valami nagy egészben.
Utak, melyek összefutnak és elválnak
Fletcher Walesben nőtt fel, egyedülálló anya fiaként, ami akkoriban ritkaságszámba ment. Anyja úgy vélte, hogy a gyaloglás szórakoztató tevékenység, ezért a hétvégi kirándulások alkalmával elvitte őt a közeli dombtetőkre, miközben rendre hozzátette, hogy itt az egész világ az osztályterme. Amikor édesanyja a második világháború elején váratlanul meghalt, Fletcher elkeseredésében önként jelentkezett a Királyi Tengerészgyalogság Kommandójába, majd a háború nagy részét az ellenséges vonalak mögött töltötte, hidakat, gátakat robbantva fel. Ja, és persze részt vett a D-napon, ami nem volt éppen egy életbiztosítás. Akkor döntötte el, hogy új értelmet, más célokat keres magának. A célok noha távolinak tűntek, de úgy volt vele, gyalog is el lehet érni.
Keresztül-kasul Kalifornián
A háború utáni következő évtizedet önmaga keresésével töltötte. 1958-ban úgy döntött, hogy végigsétál egész Kalifornián. Hozzá kell tennem, hogy a Wikipédia nem részletezi, de a Mexikóban lévő Kalifornia-félszigeten is végigment nemcsak Kalifornia államon. Hogy érzékeltessem, Kalifornia állam körülbelül akkora, mint Japán, a félsziget pedig még egyszer akkora. Szóval ezek embert próbáló „séták” voltak.
Ebben az időszakban nem léteztek még rendes túraútvonalak arrafelé. Nem volt GPS, hozzávetőleges térképek álltak csak rendelkezésre. Egy teljes évtizeddel később kezdték kijelölni a Pacific Crest Trail hivatalos útvonalát, és csak 33 évvel később lett teljesen kész. Az útvonalak nagyban támaszkodnak Fletcher feljegyzéseire is.
A thru-hiker kifejezés még nem létezett, de ha lett volna, Fletcher az elsők között lenne említhető. Több mint 1700 km-t tett meg ezen az úton, amely a mexikói határnál kezdődött, és észak felé vitte a Colorado folyó mentén, át a Mojave-sivatagon, fel a Sierra-gerincen Cascades-ig, ahol továbbvándorolt, amíg el nem érte Oregon határát. Akkoriban nagyon kevesen csináltak ilyesmit. Nem volt senki, akit utánozni tudott volna, ezért kifejlesztette azokat a hátizsákos technikákat, amelyek később sokak számára általánossá váltak. Az utazás során született első könyve, az Ezermérföldes nyár, amely mára már klasszikusnak számít, és a komoly távolsági gyaloglók még mindig olvassák.
A nagy kanyon grandjai
Öt évvel később – Harvey Butchart segítségével – a Grand Canyon Nemzeti Parkot barangolta be.
A Grand Canyon Nemzeti Park határait 1975-ben kiterjesztették az egész kanyonra. 1963-ban a nemzeti park határai a nyugati végén lévő Havasu-kanyontól a keleti Little Nankoweap-kanyonig terjedtek. Bárki, aki túrázott a kanyonban, tudja, hogy ez egy életveszélyes túra, még ma is. Fletcher útjának első 160 kilométere krétaszáraz sivatag, nincsenek megbízható vízforrások, ráadásul 1963-ban még nem építettek ki menekülési útvonalakat sem. Nem jött érted helikopter. Még most sincs mindenhol térerő. A kanyon ezidáig több száz emberéletet követelt. Sőt, még mostanság is hallunk halálesetekről. Ma is csak kevesen teljesítették sikeresen a teljes távot.
Fletcher sem elsőre tette meg az egész távot, először próbálta feltérképzni a terepet. Ide stratégia kell. Ezek az utazások szülték első híres könyveit, amelyek párhuzamosan jelentek meg. A Man Who Walked Through Time megmutatta, hogy a vadonban való elmerülés milyen hatással lehet az ember spirituális lényére, a The Complete Walker pedig olyan hátizsákos technikákat mutatott be, amelyek sokkal biztonságosabbá és egyszerűbbé tették a túrázást. A következő 20 év során több mint egymillió ember olvasta őket.
Úton
„A vadon világa valóságos, az emberi világ egy rárakódott vakolat csupán.” – Colin Fletcher.
Fletcher időzítése tökéletes volt, bár nem volt ebben üzleti szempontból semmiféle tudatosság. Mindkét könyv 1968-ban jelent meg – abban az időben, amikor a fiatalok megkérdőjelezték a kapitalista világ értékeit, a nyugati világ pénzhajhász eszközeit. Ekkor robbant a beatnemzedék, Kerouac is Úton volt, Ginsberg üvöltött. Burroughs Meztelen ebédet fogyasztott. Vad idők voltak, na. A vietnami háború is tombolt. Ez idő tájt kezdett délről a drog is nagy mennyiségben beáramlani az Államokba. Ez már itt messze nem csak a hippikről szólt. Egy teljes átalakulás zajlott. Hunter S. Thompsonról és a Burroughs-ról szóló cikkünkben ennek az időszaknak az árnyékosabb oldalát mutattuk be, de létezett zöldebb oldala is. Fred Beckey szintén ekkor kezdett el túrázni. Ekkor érkeztek meg az első tényleg hiteles buddhista tanítók (előtte inkább csak sarlatánok voltak). Ez az az idő, amikor a felnövő generációk elkezdték megkérdőjelezni az idősebbek etikáját és erkölcsét, és alternatív életmódot kerestek; ez volt az az idő, amikor a környezeti aggályok is kezdtek a felszínre kerülni. Fletcher, Thoreau, Edward Abbey könyveitől felbuzdulva sokan elhagyták a civilizáltnak nevezett embertelenség világát és kivonultak a társadalomból. El sem tudom képzelni, mekkora hatása lett volna mondjuk Hamvas Bélának, ha az USA-ban születik. A jól ismert fősodrású kultúra nem adott válaszokat. Az emberek pedig olyan szerzőket kerestek, akik hitelesek. Szerencsére nem mindenki a drogokba és az élvhajhászásba menekült.
A természet gyógyír a sebekre, míg a drogok hamis mennyországok. A természet azt
sugallja Rousseau-val együtt, hogy egykor ez volt a paradicsom és ma is lehetne az.
Solitary son of a bxxxh
Fletcher 1970-es évek elejére, részben a regényei tiszteletdíjainak és hírnevének köszönhetően, kivonult a társadalomból. Fél évekre eltűnt a vadonba, szinte teljesen visszavonult. Úgy emlegette magát, mint a „solitary son of a b*tch” (magányos kurafi).
Akik ismerték, azt mondták, hogy olyan ember volt, akinek a személyisége egy kalóz kapitánytól a Mikulásig terjedt. Nagy szíve volt, de tudott verekedni is. Kés mindig volt nála. Továbbra is hátizsákkal, gyalogtúrázva járt mindenhova, de nagyon keveset írt a meglátogatott helyekről. Hírneve megkopott, de ez őt cseppet sem zavarta.
Önálló túrákat tett a Bridge Canyontól a Boulder Damig. Innen elsétált a Nelson’s Landingbe, majd feltárta a Nelson és Needles közötti szakaszt Kaliforniában, így ő volt az első ismert ember, aki Mexikóból a Nankoweap-kanyonba sétált. Mindezeket a túrákat egyedül vállalta. Fletcher csendes, sztoikus alkat volt. Néhány apró kivételtől eltekintve soha nem panaszkodott fájdalomról vagy félelmeiről. Nem színezte ki, ha medvével vagy hiúzzal, netán pumával találkozott. Általában ezek az esetek úgy néznek ki, hogy óvatosan kikerülik egymást a felek, és nem történik semmi (szerencsére). Szinte minden nagy túrája a fizikai és lelki állóképesség rendkívül nehéz próbatétele volt, amit soha nem dramatizált túl a könyveiben. Túráit megismétlő követői ezek nehézségét azonban hamar felfedezték.
Fletcher, a prepper és a legenda
„Mindkét világ valóságos. A városé is, de csirájában benne van az önpusztítás. A vadon világa minden bizonnyal régebbi, és szinte biztosan tovább fog tartani.” –Fletcher.
Fletchert komolyan foglalkoztatta a túlélés, mint életforma. Ő is egyfajta prepper volt, csak nem fűzött hozzá összeesküvés-elméleteket. A prepperek olyan emberek, akik várnak valamiféle világvégét, vészhelyzetet. Prepping, avagy felkészülten várni szokatlan helyzeteket, tehát nem feltétlenül azt jelenti, hogy laposföldhívő vagy. Fletcher is olyan figura volt, aki proaktívan készült a lehetséges vészhelyzetekre, például természeti katasztrófákra vagy más olyan krízisre, amelyek politikai vagy gazdasági válságok miatt alakulhatnak ki.
Fletcher a saját jövedelméből négy évre elegendő felszerelést, élelmiszert, valamint fegyvert rejtett el a kaliforniai partvidéken, a keleti parton, továbbá Kanadában és Mexikóban. Úgy volt vele, akárhonnan is jön a veszély, neki van egy B-terve, hogy hova fog menni. Ezen kívül 1977-ben elásott több arany és egyéb ékszereket tartalmazó dobozkát, amelynek értéke ma körülbelül 100 000 dollár. Ezt azért tette, mert úgy gondolta, hogy az amerikai gazdaság az összeomlás szélén áll. A négy raktára közül kettőt és a két másik aranyat, láncokat tartalmazó dobozkáját a mai napig nem találták meg.
Vízi Fletcher
A ’80-as években további három könyvet írt, majd 1989-ben, 69 évesen úgy döntött, hogy saját erejével egyetlen kis vízi járműben végigevezi a Colorado folyó teljes hosszát. Több kezdeti kudarc után végül sikeresen teljesítette is a 2736 km-es utat. A hat hónapos kaland végén Baja California tengerpartján összefutott vele egy fegyveres mexikói Federales csapat, akik azt hitték, hogy valamiféle inváziót vezet. Miközben arról döntöttek, hogy lelövik-e a helyszínen vagy egyszerűen letartóztatják, Fletcher higgadtan elmagyarázta, hogy békével jött, egészen Wyomingból, hogy meglátogassa El Golfo jó embereit. Olyan meggyőző és nyugodt volt, ahelyett hogy kivégezték volna, a falu megtisztelő vendégévé tették, és vacsorát rendeztek a tiszteletére.
Az utazás számít, nem a megérkezés
2001-ig Fletcher 15 könyvet írt, ebből tízet adtak ki. Néha egészen rejtélyes, misztikus válaszokat is adott, ha megkérdezték arról, hogy milyen az élet, ha állandóan kint vagy a természetben: „A halál teljesen hétköznapi esemény. Olyan gyakori, mint az élet. Ez nem egy nagy dolog.”
Nyugodt, csendes sztoikusságát néha szélsőséges kihívások tették próóbára. 2001. augusztus 13-án kora este, a kaliforniai Montereyben egy találkozóra sétált, miközben váratlanul egy 80 km/órás sebességgel száguldó telefonálgató sofőr elgázolta a 79 éves Fletchert, aki több tíz métert repült az úton, majd a fején landolt. Sérülései között szerepelt több bordatörés, összetört térdkalács, átszúródott a tüdő és az egyik szemére megvakult. De ezek „felületi sérülések” voltak. Az agykérge és a koponyája veszélyesen roncsolódott. Az eredmény súlyos agysérülés volt. Fizikai és verbális képességeinek nagy részét elvesztette. Közel hat év szenvedés után végül 2007 júniusában elhunyt. Végrendelete záró mondata elég sajátosan praktikus kérést fogalmazott meg. Konkrét utasításai a következők voltak: „Égessetek el, és húzzatok le a WC-n!”
A maradványait elhamvasztották és szétszórták, de sokkal méltóbb helyen, a vadonban, a Grand Canyon egy általa különösen kedvelt ösvénye mentén.
Fletcher úttörő munkái nélkül nem valószínű, hogy a backpakcer, hátizsákos, magányos gyaloglós túrázás azzá vált volna, ami ma. Fletcher könyvei nem egyszerű „útnaplók” kalandjairól. A Complete Walker Series pedig nem csak a felszerelésről és az eszközök használatáról szólt.
„Ha ön úgy ítéli meg, hogy a biztonság a legfontosabb az életében, soha, semmilyen körülmények között ne menjen egyedül hosszú túrákra. Egyedül lehetőleg ne tegyen rövid túrákat sem – vagy, ami azt illeti, ne menjen el egyedül sehová. És mindenáron kerülje az olyan esztelen tevékenységeket, mint a vezetés, a szerelem vagy a levegő belélegzése, amely szinte biztosan tele van halálos baktériumokkal. A legjobb, ha otthon ül és nézi a tévét, amíg szépen lassan elfogy az élete.”
Fletcher szellemes, hozzáértő, mogorva, vicces, éleslátó, figyelmes, röviden: élvezetes olvasmány. Magyarul sajnos nem jelentek meg a munkái, így csak közvetett hatása van ránk. Ma már a legtöbben nem hallottak róla, még Amerikában sem, mégis az ő általa kitaposott ösvényen haladnak. Ezt nem csak képletesen, hanem szó szerint is lehet érteni.
