A tudomány megmagyarázta miért szeretjük az óceánt bámulni. Az óceán eddig obskúrusnak vélt hatása tudományosan is igazolt.
„És hát a tenger, ahhoz is ma jutottam el legelőször, pedig mióta eszemet tudom, készültem a látására.” Szabó Magda
„Bejártam a világot. Láttam, amit még senki más, de semmi, semmi sem fogható a nyílt tengerhez.” Krúdy Gyula
„A fényt, a világot csak azok a népek ismerik igazán, melyeknek tengert adott sorsuk. A tenger a másik haza, a végtelen.” Márai Sándor
„A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is” Khalil Gibran
Valójában a világ egyik legkönnyebb dolga tengerrel kapcsolatos idézeteket találni, ugyanis az embert valami hipnotikus vágy űzi a tenger látványához.
A hegyek és bármilyen táj csodálatos, de senki nem tagadja, hogy a tenger szinte megigéz bennünket. És nem is szinte, hanem tényleg hipnotikus hatással van ránk.
Nemrég egy kutatás melléktermékeként kiderült, hogy
milyen hatással van ránk a végtelen hullámzás látványa.
Véletlenül jót: tengernyi tudásból tenger
A Sands Research-et nem sokan ismerik, holott munkájuk eredményeit a CIA és a reklámszakemberek is előszeretettel használják.
A Sands egy neuromarketinggel foglalkozó cég, amely viselkedési és neurofiziológiai kutatásokat végez az agy reklámokra, és egyéb ingerekre adott válaszának nyomon követésére. Ezek a számunkra fura dolgokkal foglalkozó cégek egyre fontosabbak lesznek, mert a szemmozgások, a testi reakciók alapján elég pontos előrejelzéseket tudnak adni. A metaverzumos VR-szemüvegben, de telefonhasználat és sima biztonsági kamerák több ezer elemzéseit is használva sok érdekes megállapításra jöttek rá. Ezeket persze nem osztják meg, hanem jó pénzért értékesítik, de egy két figyelemre méltó kutatási eredményt azért a közmédiába is eljuttattak.
Ilyen többek között a tenger és az ember viszonya. A tengernek a látványa, főleg élőben, az agyunk működésére igenis nagyobb hatást gyakorol, mint adott esetben a sivatagnak, vagy a végtelen erdőségnek. Tehát nem csupán formai, vagy esztétikai hatásról van szó.
A „Reklám lényege” című tanulmányuk során a tesztalanyokat EEG-készülékekre kötötték, elektródákat használtak a szemmozgások nyomon követésére, hogy valós időben lássák, mely agyterületeket stimulálják. Az adatok az általános elkötelezettséget, a figyelmet, az audio- és vizuális stimuláció szintjét, a nyelvi feldolgozást, az érzelmek szintjeit és a memóriát mérték. Tehát nagyjából az egész agyat, hogy kitalálják, milyen mértékben hatnak rá bizonyos hirdetések. Ez elég ijesztő, hogy ilyen szinten vagyunk befolyásolva, de most nem megyek bele ebbe a témába, mert az külön cikket érdemelne.
Tengernyi reklám
Az egyik tesztelt hirdetés egy sörreklám volt, melyben két ember ül a tengerparton, háttal a kamerának, és épp isznak egy sört, miközben az óceánt nézték azzal az azonnal felismerhető filmzenével (Corona sörreklámja volt. A sört trópusi hangulatokkal kötötték össze, „helyekkel, ahol szívesebben lennél” volt a mottó.)
A kutatók azt vizsgálták, mi jött be a legjobban az embereknek a reklámokban. A ledér lányok, a trópusi táj, a tenger, az összhatás? Ugye azért vizsgálták, hogy legközelebb mit nyomassanak még jobban nekünk. A kutatás teljes eredményét nem publikálták, de azt a mellékeredményt igen, hogy mindent megelőzött a tenger látványa. Az emberek nagy részét egyfajta megnyugvással tölti el. Ez akkor is igaz, ha valaki nem nyaralásán látja, amikor amúgy is elengedi magát, hanem ott él mellette. Az agyunk egyszerűen szereti az óceánt.
A tenger egy mondatban
Tulajdonképpen a kutatás lényege egy mondatban. Az óceán maga bizonyos szempontból olyan, mint egy vezetett meditáció. Az óceán nézése egyfajta vezetett (tárggyal rendelkező) meditációra hasonlító óriási kép, ami betölti a teljes látóteredet. Néhány ember számára az óceán félelmetes, ezért mint minden, ez sem mindenkire érvényes. Nagy átlagban tudat alatt mégis pozitívan hat ránk.
A több ezer éves evolúció során kialakult, hogy amikor látjuk az óceánt, az agyunk boldog. Először is, a kék szín azonnal megnyugtat bennünket. Ezt számos tanulmány kimutatta, amelyek a színek agyra gyakorolt hatását vizsgálják, és azt találták, hogy a kék pillantása a béke és az elégedettség érzését serkenti. Az óceán pedig kék, ezért érezzük ugyanazokat az érzéseket. Ezt olyan szinten is tesztelték, hogyha a tenger színeit a Panton színskála kékjeire lebontják, sok ember számára még az is megnyugtató érzés, pedig csak kék négyzeteket lát.
Igen, tudom mi jutott eszedbe, az eget is szeretjük bámulni, csak az óceánon jobban érezni, hogy mozog, ez ingergazdagabb az agynak. A nagy lüktetés, és a tenger égbe veszése egyszerre fókuszba húzza a tudatot, de egyben pihenteti is, mert ezer kis részlet van benne. Kellően monokróm, de mégis ad egy ismétlődést.
Biofília
1984-ben a Harvard Egyetem biológusa, Edward O. Wilson hozta be a tudományba a „biofília” kifejezést. Alapvetően ez azt jelenti, hogy mivel evolúciós történelmünk nagy részét (nettó hárommillió évet) a természetben töltöttük, nekünk embereknek velünk született környezet iránti szeretetünk van. Hihetetlen, hogy egyáltalán mondani kell, hogy a természetes környezet a legjobb számunkra. Szó szerint a génjeinkben van. Marcus Eriksen óceánkutató elmondta, hogy az óceán iránti szeretetünket őseinktől örököltük. Majd minden civilizáció a tenger közelében alakult ki.
Az óceán felé tekintve ragadozókat vagy ellenségeket könnyebben láthattak, ha közeledett – ez nagyon fontos dolog volt a vadászó-gyűjtögető időkben. Ha tenger volt a hátadban, az biztonságot jelentett. Az óceánban élő ragadozók többsége nem tudott túlélni a szárazföldön, és az óceán egyben táplálékszerzési hely is volt az embernek. Egy hatalmas halszupermarket. Amíg nem volt ipari halászat, a legkönnyebb volt a tengeri halakhoz jutni. Szárazföldön nehezebb a vadászat. Most ne a bálnákra gondolj, a kis halakat szinte kézzel el lehetett kapni, háló és árapályrendszerek mentén végtelen mennyiségű rákot, halat és egyebet gyűjtöttek össze elődeink. Mindez manapság talán nem annyira aktuális, de még mindig ott van a tudatalattinkban.
Kiderült ez a művészetek esetében is igaz. Egy másik tanulmányban megkérdeztek tesztcsoportokat, hogy mit szeretnek legjobban a tájat ábrázoló művészetekben, és a válasz általánosságban ugyanaz volt: nyílt tér, egy kis fű néhány fával és az óceán. Ha nem a művészeti kvalitást kérdezték a képek esetében, akkor az óceános, tengeres képek messze kiszorítottak minden mást. Nem véletlen, hogy a giccsképek nagyrésze is tengert ábrázol, és a nyolcvanas években divatos óriástapéták közül is a tengeres, pálmafás volt a legnépszerűbb.
Mivel 78%-ban víz vagyunk, agyunk pedig 80%-ban vízből áll, hajlamosak vagyunk szeretni azokat a dolgokat, amelyek hozzánk hasonlóak, mondhatnám viccből, de a kutatások tényleg azt igazolják, hogy szinte mágneses viszonyunk van a tengerrel. Tengerkórosak vagyunk. Sajnos van, aki tényleg.
A másik oldal
A tenger iszonyata
Sajnos vannak olyanok, akik ettől a végtelen tértől (tériszony, amit amúgy a mélységiszonnyal kevernek össze) a tériszony egyik alesetétől komolyan szenvednek. A nagy vízfelülettől való iszonyodó emberekről már a görögök is feljegyzéseket tettek.
A fóbia neve a görög tenger (thalassa) és félelem (phobos) szavakból származik, így nem meglepő, hogy a tengertől, óceántól, nagy területű víztől, vagy a vízi utazástól való rettegést jelöli. Ez a furcsa fóbia nem egyenlő a merüléstől vagy a víztől való félelemmel. Létezik az a fóbia is, ha a fejed víz alá kerül, akkor rosszul érzed magad. Ez nem egyenlő az óceán látványának a félelmével, az más részeket stimulál az agyban. Kutatások szerint jellemzően felnőttek szenvednek a thalassofóbia valamilyen formájától. A tudomány jelenlegi állása szerint nincs a kialakulására magyarázat, maximum csak annyi, hogy a felfedezetlen, ismeretlen terepek a tudatalattiban rettegést szülhetnek. Az is előfordulhat, hogy a thalassofóbiával küzdőket valamilyen trauma érte, például vízbe estek, vagy valamilyen baleset történt velük a vízparton.
Mik a thalassofóbia jelei?
A nagymennyiségű víz látványa közelében az elveszettség érzése. Negatív, félelmet keltő gondolatok a vízi élőlényekkel kapcsolatban. A tenger, óceán közelében jelentkező szapora szívverés, légszomj, izzadás, hányinger.
Mivel lehet kezelni?
A pszichoterápia segíthet megküzdeni a tengertől való félelemmel, ahogy a sokkterápia, vagy éppen a neurolingvisztikus programozás (az agy újraprogramozása, hogy a tenger ne félelmet, hanem egy teljesen más reakciót váltson ki). Visszatérve a Sands Research-höz, ilyenkor tud félelmetes lenni számunkra, hogy milyen szinten vagyunk befolyásolhatók a tudtunk nélkül. Ahogy Mark Twain mondta „Könnyebb átverni az embereket, mint meggyőzni őket, hogy át vannak verve.
Szerencsére maga az óceán nem ver át minket. Nagyságával a legtöbb ember számára valami istenit, hipnotikust közvetít, és most már kiderült, hogy nemcsak képletesen, metaforikus értelemben, hanem valóban fizikailag hat ránk, benne van a génjeinkben az emléke. Az óceán körbeölel minket, minden kultúra tesz feljegyzést róla.
„Hatalmas kagylógyűjteményem van, amit csak úgy elszórva tartok a világ tengerpartjain. Talán már láttad.” (Isten nevű graffitis)
