Barion Pixel

Mr. Pipeline: a hullámok zen mestere

4BRO

2026.06.08.

8 perc

Gerry Lopez, AKA Mr. Pipeline, a szörfözés egyik legrejtélyesebb legendája – egy vízi buddhista, aki korai karrierjét az agresszív stílusú szörfözésre építette. Nem bírt a latin vérével, na. Egy alkalommal arról beszélt, hogy legszívesebben egy villámon szörfözne. Erre a névre céget is alapított (Lightning Bolt). Lopez egész életében vonzódott a sebességhez, az intenzitáshoz és a szélsőséges helyzetekhez. Csakhogy ezek a szélsőségek nem mindig kifelé mutattak. Legalább ennyire fontos volt számára a befelé vezető út is.

A Patagonia The Yin & Yang of Gerry Lopez című filmje ezt a kettősséget próbálja megfejteni. A Stacy Peralta rendezésében készült dokumentumfilm nem csupán minden idők egyik legnagyobb hatású szörfösét és szörfdeszka-shaperét mutatja be, hanem olyasvalakit, aki egész életében a mozgás és a nyugalom, a veszély és a lelki béke közötti egyensúlyt kereste, miközben folyamatosan menekült a leegyszerűsítő magyarázatok elől.

Gerry Lopez (2021)

Alkalom szüli a Lopezt
Gerry Lopez 1948-ban született Honoluluban, Oʻahu szigetén. Élete szinte tökéletesen egybeesett a modern szörfkultúra felemelkedésével. Mire felnőtt, a sport éppen kilépett a helyi hawaii közösségek világából, és globális jelenséggé vált.

Kelet-Honoluluban nőtt fel, és a rangos Punahou School tanulója volt. Az iskola később egy másik híres diák révén is ismertté vált: itt tanult Barack Obama is, aki fiatal korában az iskola kosárlabdacsapatának meghatározó játékosa volt – még kosaraskártyára is felkerült.

Lopez gyerekkorát azonban nem az iskola, hanem az óceán határozta meg. Szabadidejének jelentős részét Aina Haina és környékének csak a bennfentesek által ismert zátonyain töltötte. Korai példaképe Paul Strauch volt, akit Lopez a mai napig „a valaha élt legstílusosabb szörfösnek” titulál.

Tehetsége már fiatalon kiütközött. Tizennégy évesen Hawaii állam bajnoka lett, majd közeli barátjával, Reno Abellirával elkezdett egyre komolyabban szörfözni az Ala Moana Bowls hullámain. Lopez itt csiszolgatta nem mindennapi stílusát, melynek kicsúcsosodása az 1972-es, valamint a ’73-as Pipeline Masters versenyen való győzelme volt. Mérhető eredményeibe és mérhetetlen egyéb hozzáadott értékébe most nem mennék bele, arra ott a film.

Gerry Lopez (1969)
Gerry Lopez (1979) Fotó: Steve Wilkings

Önéletszörf és jóga
„Gerry doesn’t just do yoga, he is yoga.”

A The Yin & Yang of Gerry Lopez egyik legfontosabb állítása, hogy a legendák mögött is emberek állnak. Nem szobrok, nem mítoszok, hanem esendő, bizonytalan és folyton változó személyiségek. Gerry Lopez sem kivétel.

Elmondása szerint egy lány miatt tévedt be először egy jógaórára. A románcból végül nem lett életre szóló szerelem, a jógából viszont igen. Az a fajta szerelem, amely később élete egyik meghatározó pillérévé vált.

Lopez személyisége tele volt látszólag kibékíthetetlen ellentmondásokkal. A vízen könyörtelen versenyzőként ismerték, aki ádáz módon lopja el a hullámokat előled. A parton ugyanakkor udvarias, figyelmes és segítőkész. Mintha ugyanabban az emberben egyszerre élt volna a harcos és a szerzetes. Felismerte magában azt a tüzet, amely a legnagyobb sportolókat hajtja előre, de azt is tudta, hogy az ösztön önmagában kevés, ezért tudatosan, meditáción és jógán keresztül pallérozta a testét és az elméjét.

Piás vagabond, apa és férj, vállalkozó, filmszerepek, valamint szörfdeszkák megformálója
kendőzetlen őszinteséggel beszél az életéről. Korai éveiben olyan mértékben rabja volt a
szörfözésnek, hogy még a saját esküvőjére tartva is sóvárogva bámulta a hullámokon
sikló szörfösöket. Az óceán hívása akkoriban minden másnál hangosabb volt.

Stacy Peralta rendezése nem egyszerű sportfilm. Az archív felvételek, az animációk és a személyes vallomások egy olyan belső utazássá állnak össze, amely ritkán látható őszinteséggel mutatja meg a szörfkultúra egyik legnagyobb alakját, aki az elmúlt fél évszázad során mindvégig ügyesen elszörfözött a nagy sorstragédiák zátonyai között.

Fotó: Drew Kampion
Fotó: Art Brewer

A Surfline–Lightning Bolt története a szörfipar egyik legkeserűbb üzleti konfliktusa, amelybe Stacy Peralta talán még mélyebben is beleáshatta volna magát. A hetvenes évek elején Gerry Lopez és Jack Shipley által alapított Lightning Bolt néhány év alatt globális jelenséggé nőtte ki magát. A villám alakú logó a szörfkultúra egyik legismertebb szimbólumává vált, a márka pedig olyan státuszt ért el, amelyet sokan a későbbi Quiksilver vagy Billabong előfutárának tekintenek. A gyors növekedés azonban üzleti vitákat, licencproblémákat és tulajdonjogi konfliktusokat is hozott magával. Hogy pontosan ki hibázott, és ki mit veszített, arról máig eltérő történetek keringenek a szörfvilágban.

Lopez nemcsak a hullámokon, hanem a műhelyben is úttörőnek számított. A Lightning Bolt Surfboards révén aktív szerepet vállalt a shortboard-korszak elterjedésében. A márka által kialakított és tesztelt deszkák rövidebbek, gyorsabbak és klasszisokkal dinamikusabbak voltak, mint az előző évtized hosszú longboardjai. A Pipeline erejére optimalizált formák új szintre emelték a teljesítményszörfözést, és jelentős hatással voltak arra, ahogyan a sport a hetvenes években fejlődött.

Gerry Lopez – Sunset Beach, Oahu, Hawaii (1974). Fotó: Jeff Divine
Gerry Lopez a Lightning Bolt főhadiszállásán (1977) Fotó: Art Brewer

A Lightning Bolt volt az első szörfmárkák egyike, amely rendszeresen ingyenes deszkákkal támogatta
a tehetséges versenyzőket, részben azért, mert sokuknak egyszerűen nem volt pénze megvenni.
Ez később iparági sztenderddé vált, de a hetvenes évek elején még úttörő szemléletnek számított.

A film egyik nagy erénye, hogy miközben Gerry Lopez életútját követjük, szinte észrevétlenül bontakozik ki előttünk a modern szörfözés története is: a shortboard-forradalom, a professzionális versenyzés megszületése, a szponzoráció térnyerése és a szörfipar első globális márkáinak felemelkedése. Ugyanakkor a jin és jang motívuma a film szinte minden rétegében jelen van. Gerry kettősségére is utal: a szárazföldön nyugodt szörfdeszka-készítő és elkötelezett jógagyakorló, a vízben viszont ösztönös, kemény és kompromisszumot nem ismerő versenyző.

Tényleg az élet írja a legelképesztőbb forgatókönyveket, és Gerry Lopez esetében mintha különösen elemében lett volna. Az ember néha csak nézi a filmet, és azon lamentál: ilyen nincs. Nem létezik, hogy valaki mindig a megfelelő időben kapjon egy telefont, vagy véletlenül összefusson azokkal az emberekkel, akik új irányba terelik az életét. Mégis újra és újra ez történt.

Amikor Lopez kezdett belefáradni korábbi életébe, megkeresték egy ajánlattal: nem lenne-e kedve szerepelni egy szörfös filmben? Volt. Ebből lett a kultikus Nagy szerda (Big Wednesday, 1978), amelyet egykori szörföstársa, John Milius rendezett. Lopez soha nem tekintett magára színészként, ugyanakkor a kamera előtt is meglepően természetesen mozgott.

A filmes kitérő itt nem ért véget. 1982-ben feltűnt a filmtörténet egyik legismertebb fantasyjében, a Conan, a barbár című alkotásban, ahol Subotai karakterét alakította Arnold Schwarzenegger oldalán. Később olyan filmekben is szerepelt, mint a Hullámok bajnoka (North Shore, 1987) vagy az Isten veled, király! (Farewell to the King, 1989). Emellett számos meghatározó szörfös dokumentumfilmben láthatjuk, többek között az Öt nyári történet (Five Summer Stories, 1972), a Step Into Liquid (2003) és a Riding Giants (2004) című alkotásokban.

Gerry Lopez sikereinél talán csak a szerénysége volt nagyobb. És az a különös képessége, hogy mindig tudta, mikor kell továbblépni. Nem kapaszkodott görcsösen sem szerepekbe, sem üzletekbe, sem identitásokba. Ha valami már nem adott számára kihívást vagy örömöt, továbbállt, és belekezdett valami újba. Ahogy a felesége fogalmaz a filmben: Gerry egyszerűen belevágott valamibe, aztán menet közben profivá vált benne.

A teljes filmet itt tudod megtekinteni:

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

5+1 hely, ahol nem is gondolnád, hogy lehet szörfözni

Az óceán ritmusa és algoritmusa

Isteni Jeff ördögien jó fotói

Gyönyörű életek és gyönyörű halálok

Testvér vízen és aszfalton: a Sid Abbruzzi-sztori

A komfortzónán túl – egy szörfös mormon festői világa