Nem, ez esetben nem a kedvelt vízisport márkáról van szó, pedig szívesen írnék arról is, de most egy graffiti kapcsán merült fel a név, amit a fentiekben láthattok.
Ki ez a nő és ki az a férfi, aki így vizualizálta számunkra őt?
Ez itt Gabriela Mistral, az első latinamerikai költőnő és politikus, aki irodalmi Nobel-díjat kapott. Nem mellesleg tanítónő és más megjelenítésben egész hasonlóan néz ki, mint a nagymamám. Például ezen a falfestményen itt:
„La humanidad es todavía algo que hay que humaizar” – vagyis
„Az emberiség még mindig az a dolog, amit emberivé kell tenni.”
Olvasható a költőnő elhíresült frázisa a róla elnevezett kulturális központ (GAM) homlokzatán Santiago de Chilében. (Itt egy MÜPA volumenű építészeti és kulturális csodát kell elképzelni) Ez a mondat jól érzékelteti Mistral gondolatiságát és alakját, ami napjainkban talán még aktuálisabb, mint saját korában 1940-50-es évek Dél-Amerikájában.
Képe mára a társadalmi válság felkapott szimbóluma lett, különösen a Chileben fellángoló 2019-es tiltakozási hullám után. Korát megelőzve emelte fel hangját az elesettek és a kiszolgáltatottak mellett, a nemi és jövedelmi egyenlőtlenségek ellen. Elkötelezett híve volt a közoktatás és az egészségügyi ellátás minél szélesebb körű kiterjesztésének. Mindig azok mellett állt, akit a társadalom bántalmazott, a demokráciai, politikai és ideológiai konfliktusok idején nem csak Latin-Amerikában, de az egész világon, legyen szó szegényekről, gyermekekről, nőkről, zsidókról vagy amerikai őslakosokról.
A kegyelem és az anyaság harcosa
Mistral művei versben és prózában mind a szeretet alapvető szenvedélyével foglalkozik, amely az anya és az utódok, a férfi és a nő, az egyén és az emberiség, a lélek és az Isten különböző kapcsolataiban jelenik meg.
Habár az andok egy aprócska hegyi falujában született, diplomataként Chile külügyi képviselőjeként beutazta a világot, fontos ideológiai kapcsolatokra tett szert és személyes vigaszt nyújtott a rászorulóknak. A műveiben is visszaköszönő személyes lelki életét az istenséggel és az egész teremtéssel való egyesülés fáradhatatlan keresése jellemezte.
Napjainkban szívesen veszik paravánjaikra Mistral arcát feminista mozgalmak is. Mindent egybevetve lehetne ő a példaképem. És hogy teljes legyen a kép, idézném egy versét:
Én nem vagyok egyedül
puszta az éj, árvasága
vízre, hegyre ráterül.
de én, aki elringatlak,
én nem vagyok egyedül!
az égbolt is olyan árva:
a hold tengerhabba dűl.
de én, aki átkarollak,
én nem vagyok egyedül!
a világ is olyan árva:
tespedt testen bánat ül.
de én, aki megölellek,
én nem vagyok egyedül!
Pop ikonok dedikálása con Fab Ciraolo
És akkor most térjünk át arra, hogy ki volt az, aki ezt a konszolidált asszonykát Dr. Martens-es véranarchistává fabrikálta? Egy szintén az andok szülte sortárs, Fabian Ciraolo neves kortárs illusztrátor.
Amit én hosszú mondatokba foglalva körmöltem sorokon át a költőnőről, ő egy mindent eláruló képen megjelenítette. A fekete szászló mint a szakszervezetekben való élharc megtestesítése, ahogy a zöld sál, vagyis az abortusz szabadságának jelképe jelenik meg, a farmerba és bakancsba öltöztetett feminista, egy nyitott könyvvel a kezében, polóján pedig egy idézet a Los Prisioneros együttestől, mely számnak a címe: „We are Sudamerican Rockers”.
Ciarolo húsbavágó humora remekül kritizálja a mai fogyasztói társadalmat a pop kultúra és a korábbi divatok és ikonok segítségével és azok kritizálásával is.
Hogy tovább ne is rójjam a sorokat, inkább mutatom, a kedvenceimet az instáról:
