Kumi Yamashita művészetét nehéz meghatározni. Tulajdonképpen szobrász, akinek képei vannak. Nem beszélve arról, hogy a szobrászok viszonylag ritkán dolgoznak a fény és árnyék játékával. A Kumi-képek, -szobrok azonnal hatnak, mégis érdemes kicsit tovább elmeregeni felettük.
Leggyakrabban egy vagy több tárgy és azok árnyékából (fénnyel történő megvilágítása által) konstruál képet. A teljes műalkotás tehát egyfelől a szilárd anyagból, másrészről az anyagtalanból, a fény vagy az árnyék játékából áll. 2009-ben a Seattle City Light megbízásából készült „Pathway” című szobrát a Public Art Network (PAN) az ország legjobb 40 köztéri alkotása közé sorolta. De pár szokatlan szobra található amerikai reptereken és Japánban is.
A fény születése
Kumi Yamashita Tokió mellett nőtt fel, egészen gimnazista koráig ott élt. Középiskolai cserediákként a nyolcvanas években az államokba került. Azóta tulajdonképpen világpolgár. Annak ellenére, hogy japán származású, jobban szeret máshol élni. Az ottani pörgős és szabályokhoz kötött életforma feszélyezi. Master of Fine Arts fokozatát a Glasgow School of Art-ban végezte, aztán Seattle következett, majd Firenze és New York. Jelenleg a New York állambeli kisvárosban, Woodstockban él.
Édesapja szobrász és ipari formatervező professzor volt, aki nagy érdeklődést mutatott a hagyományos japán kézművesség iránt. Apja nevezte el Kuminak, a név két kínai karakterből áll az első karakter „工” fordítása „készíteni vagy létrehozni”, a második „美” pedig „szépség”. A „szépség létrehozója”. A legtöbb művésszel ellentétben Kumi szülei (édesanyja ruhatervező volt) kimondottan támogatták lányuk alkotás iránti vágyát.
„Nagyon szerencsés voltam, mert a szüleim egyszer sem kérdőjelezték meg azt az irányt, amelyet a „nem praktikus” dolgok folytatására választottam. Ehelyett megadtak minden támogatást, amit egy gyerek kívánhat. A művészi létem mögött nem egy tudatos döntés állt, csak azt csináltam, amit a legjobban élveztem.” – Yamashita.
A forma születése
Yamashita szeret kísérletezni, de ő is hasonlóan gondolkodik, mint David Bowie: „A művészetről beszélni olyan, mint táncolni az építészetről.”
Arra a kérdésre, hogy hogyan jellemezné a munkáját valakinek, aki még nem látta ezt válaszolta:
„Valószínűleg rosszul definiálnám! Már az elején eléggé eredménytelennek találtam, amikor megpróbáltam megfogalmazni a munkámat. Eszembe jut egy évekkel ezelőtti élményem… Egy zenész barátomat megkérte valaki, hogy írja le a zenéjét. A munkája megfogalmazására tett bátor kísérlet után világossá vált, hogy mindannyian halálra untuk magunkat, őt is beleértve. Megfogadtam, hogy ezt másra soha nem kényszerítem!”
Arról azért tudunk beszélni, hogy mi volt a legnagyobb hatással a munkájára. A dolgokat lényegükre redukáló japán esztétika, mint amilyen az ikebana vagy a zenkertek, valamint a japán kézművesek által készített funkcionalista tárgyak. Még a haikuköltészet is redukál, egy pillanatot akar megfogni dióhéjban.
Érdekes kutatás lenne, hogy sok japán művész, Kumin kívül például Kazuo Ishiguro, Chie Fueki, Murakami Haruki (bár ő most visszaköltözött) miért hagyja el Japánt és vágnak neki az ismeretlennek.
„Intellektuálisan az formált, hogy egy olyan országban éltem [Japánra gondol], ahol két ellentétes ideológia furcsa együttélését láttam. A buddhizmus/sintoizmus szellemisége felemelő, de az ipari szinten szabályozott elidegenítő homogén mentalitás erősebb a hétköznapokban. Mindig is egy olyan földre vágytam, amely felölel minden emberiséget és ideológiát. Azt hiszem, ezért vonzott a Sesame Street show országa, és ezért döntöttem már fiatalon úgy, hogy Amerikába jövök.” – Yamashita.
Az árnyék születése
Érdekes az is, hogy bár munkáin nem látszik, de elég fura választ adott Kumi, hogy milyen háttérüzenetek vannak a sajátos képszobrok mögött.
„Azon dolgozom, hogy megszabaduljak a babonáktól. Nálunk Japánban túl sok van, és ha mindegyikben hinnél, nem tudnál kilépni a lakásból. Van azonban egy „kotodama” nevű dolog, ami „szószellemet” jelent. A hiedelem szerint misztikus erők laknak a szavakban, és hogy a kimondott szavak hatással lehetnek az életed eseményeire. Ezért igyekszem tisztában lenni azzal, amit mondok. Inkább nem is mondok semmit.”
Az olyan munkáknál, mint a fény- és árnyékszobrai, hetekig vagy hónapokig dolgozik. Egy új munka megkezdésekor sok időt fordít a vázlatokra, hogy megkapja azt a kompozíciót és a léptéket, amit szeretne. Ez különösen igaz a helyszínspecifikus fény- és árnyékszobraira. Egy árnyékban nagyon kevés információ jut a néző számára – ez alapvetően egy üresség.
Stúdióbeli próbálkozást és hibázást jelenthet, amíg vagy sikerül, vagy rájön, hogy ez nem lehetséges, és továbblépek. Miután elkészít egy kompozíciót, a következő lépés a megfelelő lámpa kiválasztása. Ez azért fontos, mert a különböző izzóknak más-más fényerejük, minőségük van. Egyes fények dupla árnyékokat eredményeznek, ami természetesen tönkreteszi a hatást, míg mások nagyon éles vagy elmosódott árnyékokat eredményezhetnek. Így végül sok tesztet végez, hogy megtalálja a megfelelő rögzítést minden szoborhoz és alkalmazáshoz. Valójában az árnyék alakját és a használandó fényt kell megtalálni és csak azután kezdi el készíteni a tényleges szobrot. Kumi arra a kérdésre is, hogy mi inspirálja, tulajdonképpen a csenddel válaszolt.
„– Mi inspirál?
– Engem a természet szépsége és a nagy mesterek alkotásai inspirálnak. Ez a két dolog közvetlenül szólhat hozzád, anélkül, hogy magyarázatra vagy kontextusra lenne szükség.”
Nem is szeretnénk túlmagyarázni az árnyjátékszobrait. Annyi bizonyos, hogy a kis papírok árnyékai magával ragadó ötlet, amit bárki kitalálhatott volna, de mégsem tette. Kolumbusz japán tojása. Kumi Yamashita sok helyről merített ihletet: indonéz árnyékszínház, francia papírszobrok. De annál többen másolták őt. Kumi Yamashita szobrait minden korosztály, minden népcsoport azonnal érti. Ezt hívják univerzális művészetnek, ami túlmutat korszakokon, kurzusokon, téren és időn.
