Dan Perri munkái megkérdőjelezhetetlenül Hollywood legikonikusabb időszakának a főszereplői. Dizájnjai beleégtek az amerikai mozi kollektív emlékezetébe, és ezzel a popkultúrába is.
Az 1970-es évek óta Perri számtalan film főcímét tervezte meg a Csillagok háborújától Az ördögűzőig, így Hollywood legismertebb rendezőivel dolgozott együtt. Új könyvében, a Hollywood Titles Designer: A Life In Filmben ismerteti művei és tervei történeteit, és a több évtizedes karrierjét a filmiparban – írja a Vice.
Most elárulta a 6 kedvenc projektjét.
After Hours (Lidérces órák) – Martin Scorsese, 1985
Perri: Az After Hours-nál olyan gyorsan kellett bevágni a feliratokat, hogy az kövesse a zene gyorsaságát, ezzel előrejelezve a történetmesélés lendületét is. A szerkesztő, Thelma Schoonmaker olyan szapora szekvenciát alakított ki, hogy az passzoljon a karakterek eszeveszett éjszakájához. Egyszerű, félkövér, könnyen olvasható sárga feliratok csúszkálnak ki és be, követve a zene vonalát, hogy megragadják a figyelmed.
The Last Waltz (Az utolsó valcer) – Martin Scorsese, 1978
Perri: A filmhez igazodva a szövegnek könnyed és elegáns mozgásra volt szüksége. A sárga, narancs, és kék függőleges logó a táncosokkal kerül interakcióba a képernyőn. A táncjelenetek követése lehetővé tette számomra, hogy egyszerűbb grafikát alkalmazzak a szövegek számára.
A szerk.: Ha nem is tudnánk, hogy mikor készült a film, a betűtípusból egyből meg lehetne állapítani, hogy a ’70-es években. Scorsese egyébként a The Band nevű zenekar 1976-os hálaadás napi búcsúkoncertjének állít emléket a filmmel, melyen fellépett Bob Dylan, Neil Young és Muddy Waters is.
Taxi Driver (Taxisofőr) – Martin Scorsese, 1976
Perri: Martin Scorsese azt szerette volna, ha én tervezem meg az Alice Doesn’t Live Here Anymore (Alice már nem lakik itt) főcímét. Amikor ezt Rudy Fehr, a Warner Bros. gyártásvezetője meghallotta csak annyit kérdezett: „Ki az a Dan Perri?” Aztán elutasította a kérést. Marty ezután megígérte, hogy a következőt már készíthetem én. Mikor a Taxisofőr elkezdődött, napokat töltöttem álomszerű, hangulatos B tekercsek (vágóképek) nézegetésével. Marsha Lucas szerkesztővel elkezdtük összeválogatni a zord, sötét hangulatú felvételeket, hogy a főcím hátterévé váljanak.
A NYC utcatábla tipográfiáját vizualizáltam a címhez, ami gyönyörűen összeillett az optikai effektekkel és Bernard Herrmann dzsesszes, szexi zenéjével. A Taxisofőrrel egy tíz filmes kapcsolat is megkezdődött.
Star Wars (Csillagok háborúja) – George Lucas, 1977
Perri: Miután több tucat régi Bock Rogers és Flash Gordon filmet és sorozatot megnéztem, rátaláltam egy 1939-es filmre, a Union Pacific-re, amelynek a főcíme a vasúti síneken haladt a kamera alatt egyre távolodva.
Ekkor megjelent előttem, ahogy a masszív Star Wars logó és az utána levő szöveg beúszik, majd elkúszik az űr mélyébe. Persze minden szó minden betűjét úgy kellett tervezni, hogy az megfeleljen George Lucas elképzeléseinek. A betűkészlet stílusa, a szín, a sebesség, a tördelés, a forma, a sortávolság és a horizont mind olyan tényezők voltak, melyeket figyelembe kellett venni. Hónapok teltek el a részletek pontosítgatásával, de végül nekem és hű operatőrömnek, Mike Minkow-nak sikerült George-ot boldoggá tenni. A többi pedig már legenda.
The Exorcist (Az ördögűző) – William Friedkin, 1973
A kevesebb néha több koncepciója teszi erőssé ezt a főcímet. A merész, letisztult, elegáns és esztétikus betűtípust még jobban kiemelik a betűk éles vonalai és az erőszakos, vérvörös szín. A kritikusan arányosan elhelyezett feliratok módszeresen hangsúlyozzák a feliratok és nevek fontosságát a filmhez kapcsolódóan.
Nashville (Nashville) – Robert Altman, 1975
Amikor Bob Altman megkért, hogy tervezzem meg a főcímet, én kifinomult és elegáns tervek sorozatát ajánlottam fel neki. Mindet elutasította, azzal az indokkal, hogy Nashville egy piszkos, zajos és rendetlen hely, ezért kaotikus képekre van szükség.
Ezzel el is felejthettem az összes drága tervezői képzést, amin részt vettem, és úgy gondolkodtam a projekten, mint valami vásári kikiáltó. Késő este a helyi televízióból csak úgy ömlöttek az ócska, hangos reklámok, hogy az olcsó zenei albumokat árulják. Úgy éreztem ez lesz az ideális módszer arra, hogy mi is eladhassuk ezt a sztorit.
Így jött hát a klasszikus TV téma, a kiabáló bemondó, a képek a háttérben pörögnek, a szövegek gördülnek, és az egyperces reklám minden másodperce megtelik a képekkel, hangokkal és feliratokkal, melyek büszkén adják át üzenetüket.
