A jó rapper, a rossz rapper és a Kartel
Ez is lehetne írásunk címe, hiszen mai témánk a bandákhoz így-úgy köthető hiphopelőadók. Ha azonban kizárólag erre szorítkoznánk, akkor ez a cikk is egy lenne a sok hatásvadász publikáció közül, amin lehet borzongani és hitetlenkedve olvasni. Erről szól amúgy a FUN is.
Vince Staples: FUN!
„A zeneipar pénzzé teszi az emberek küzdelmét, fájdalmát, halálát és meggyilkolását.”
– mondta Vince Staples, aki egyébként Crips-tag volt, és nem csak pártoló tag,
nem a lelátóról szurkolt, hanem nyélgázon nyomta.
Mi azonban nem egy véres bűnügyi antológiát szeretnénk közreadni. Háromrészes sorozatunk célja, hogy árnyaltabban, kontextusba helyezve mutassa be a bandák és a hiphop kapcsolatát. Az első rész a Bloods és a Crips történetét járja körül, a második – amely időrendileg akár első is lehetne – a latin-amerikai eredetű bandákat vizsgálja, a harmadik pedig a popkulturális hatásokat veszi górcső alá. Utóbbihoz elég csak néhány tizenéves lány Instagram-sztoriját megnézni: röpködnek a westside-ok, a bloodsign-ok, érdekes Crips C-t soha nem mutatnak, az túl snassz, vagy mi?
És éppen ez az ellentmondás adta a cikk apropóját is. A bandakultúra mára tömegkulturális termékké vált, miközben a valódi jelentésrétegei és történelmi háttere alig ismertek. Kevesen tudják például, hogy a híres „W” és „E” kézjelek eredetileg nem a West Coast és East Coast rivalizálására utaltak. A korai időkben ezek a gesztusok sokkal inkább a saját környék, a „hood” reprezentációját szolgálták – Los Angeles utcáin, még azelőtt, hogy a rapzene országos jelenséggé vált volna. Nem volt szó keleti vagy nyugati partokról – ez Kalifornia belügye volt.
Így jutunk el The Game-hez, aki gyakran formál „E”, „C” vagy „P” betűket a kezével. A magyar rapközegben ez néha zavart kelt: „Miért mutat Crips-jelet, ha ő Bloods? Hol van itt a West Coast?” Az ilyen kérdésekből is látszik, mennyire összetett a kézjelek világa. Ezek a szimbólumok nem globális kódok, hanem lokális, belső jelentéssel bíró jelek – környékeket, bandákat, zónákat reprezentálnak. És ha már szóba került: The Game a Cedar Block Piru tagja volt, amely a Bloods csoportosulás része.
Ahhoz, hogy térben és időben is el tudjuk helyezni a jelenséget, szükség van egyfajta gangkisokosra. Kezdetben úgy gondoltam, ezek az alapvető információk már mindenki számára ismertek – elvégre ott van minden a Wikipédián is. De amikor még az angol nyelvű szócikk sem közli helyesen például az MS-13 nevű banda nevének eredetét, akkor egyértelművé vált: nem árt egy összefoglaló.
Kis gangkisokos
Mindenekelőtt érdemes leszögezni: a Bloods és a Crips messze nem a legnagyobb létszámú vagy legkiterjedtebb bandák az Egyesült Államokban. A Crips csupán az ötödik helyet foglalja el, míg a Bloods – még különböző szövetségek összefogásával is – mindössze a hetedik helyen áll. A legnagyobb szervezett bűnbandák többsége valójában latin-amerikai gyökerű. A Crips és a Bloods ismertségét elsősorban a hiphopzene világának köszönhetik. A klipekben, színpadi megjelenésekben, táncokban (például a C-Walkban) vagy éppen kézjelekben folyamatosan visszaköszönő vizuális motívumok révén váltak világszerte ismertté.
Valójában a spanyol bandák alkotják az Egyesült Államok
etnikai alapú bandáinak legnagyobb csoportját.
Egy 1999-es felmérés szerint az amerikai bandatagok 47%-át spanyol ajkú amerikaiak tették ki, 34%-ukat afroamerikaiak, 13%-ukat nem spanyol ajkú fehérek, míg 6%-ukat ázsiai származásúak. A számok azóta természetesen változhattak, de a trend nem: a latin dominancia továbbra is meghatározó.
Ez nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy a 300 milliós Egyesült Államokban több mint 62 millió ember vallja magát spanyol anyanyelvűnek – és itt most nem a Charlie Sheen-féle „honorary Latino” identitásokra gondolunk. Ez a demográfiai túlsúly a bandastruktúrákban is tükröződik.
A legnagyobb latin banda az országban a 18. utcai banda (18th Street gang, más néven Calle 18, Barrio 18 vagy Mara 18), míg a legerőszakosabbként számon tartott csoport az MS-13 (Mara Salvatrucha). Mindkettőt egy felsőbb szintű, börtönalapú szervezet, a Mexikói Maffia – vagyis a La Eme („az M” betű spanyolul) – irányítja. Fontos azonban megjegyezni, hogy a La Eme nem a szó szerinti mexikói kartell, hanem amerikai chicanók által alapított börtönbanda – nevük ellenére tehát nem Mexikóból származnak.
A La Eme mintájára készült a film Vér kötelez (Blood In, Blood Out) „La Onda” nevű, fiktív bandája is – noha maga a név kitalált, a történet egyértelműen a La Emére utal. Megemlítendő még a Florencia 13, amelyet sokan a legrégebbi, ma is aktív chicano bandának tartanak: már 1930 óta léteznek. Külön érdekesség, hogy az egyik fő riválisuk éppen a Crips – így a latin és fekete bandák közötti feszültségek sem új keletűek.
A bandakultúra összetettségét jól mutatja, hogy a csoportok egymáshoz viszonyított erejét, területi befolyását és jelentőségét számos tényező árnyalja. Bár a közbeszédben gyakran a Crips és a Bloods nevét emlegetik, a valóság ennél sokkal sokszínűbb – és bonyolultabb.
Ha csak a latin-amerikai hátterű bandákra gondolunk, a chicano közösség csak egy szeletét képviseli a teljes spektrumnak. A Latin Kings például a legnagyobb olyan banda, amely karibi és Puerto Ricó-i származású bevándorlókat fog össze – és nem csupán az utcákon, hanem a börtönökben is jelen van. A szervezet 1954-ben alakult Chicagóban, alapító tagjai Puerto Ricó-i bevándorlók voltak. Azóta országos hálózatot építettek ki, és szimbolikájukkal, hierarchiájukkal, valamint szervezettségükkel az egyik legismertebb és legbefolyásosabb bandává váltak az Egyesült Államokban.
Ugyanez elmondható a Gangster Disciples (röviden GD) nevű fekete bandáról is, amely szintén Chicagóból indult, és nem sorolható sem a Crips, sem a Bloods ernyőszervezetek alá. A GD saját struktúrával és ideológiával működik, s az évtizedek során komoly országos jelenlétet épített ki.
Mind a Latin Kings, a GD, az MS-13 és a Barrio 18 olyan bandák, amelyek méretüket, szervezettségüket és veszélyességi fokukat tekintve messze túlmutatnak a popkultúrában túlreprezentált Crips és Bloods keretein. Sőt: egyenként is nagyobb befolyással bírnak, mint a Bloods és a Crips együttvéve.
Szervezett bűnözés – de mennyire szervezett a szervezet?
Joggal vetődik fel a kérdés, mennyire „szervezettek” valójában ezek a bandák. Bár a Crips, Bloods vagy a latin bandák látványosak, jól dokumentáltak és popkulturálisan is túlreprezentáltak, a klasszikus értelemben vett szervezettség, fegyelem és stratégiai gondolkodás tekintetében gyakran más típusú bűnözői csoportok állnak az élre. Az olasz maffia, vagy a különböző motoros bandák – mint például a Vagos Motorcycle Club – sok esetben jóval strukturáltabban működnek. A Vagos különösen érdekes példa: tagjaik jelentős része korábbi elitkatona vagy veterán, és gyakran olyanok, akik nem tudtak (vagy nem is akartak) visszailleszkedni a civil életbe. A problémásabb típusú háborús tapasztalatot hordozó tagok olyan készségekkel és gondolkodásmóddal rendelkeznek, amelyek hadászatilag és logisztikailag is emelik a banda működésének színvonalát.
Míg a „klasszikus” utcai bandák gyakran lazább szervezeti struktúrával, impulzívabb döntéshozatallal és belső viszályokkal küzdenek, ezek a motoros klubok kevesebb taggal, de nagyobb hatékonysággal dolgoznak. Mobilisak, jól felszereltek, és valóban ki vannak képezve – ami a bűnözés világában komoly előnyt jelent.
A bandavilág egyik különösen fontos – és gyakran félreértett – szelete a börtönbandák világa. Ezek a csoportok nem feltétlenül az utcákon jelennek meg látványosan, mégis kulcsfontosságú szereplői az amerikai szervezett bűnözés hálózatainak. Jó példa erre a szamoai bandák esete: ők elsősorban nem az utcán, hanem a börtönrendszeren belül számítanak komoly erőnek.
Korábban már említettük a La eMe-t, azaz a Mexikói Maffiát, amely klasszikus börtönbanda – és talán az egyik legnagyobb hatású. Itt nem ritka, hogy életfogytiglani ítéletüket töltő, „benn ülő” tagok irányítják a kinti utcai hálózatokat, parancsokat küldenek ki, fegyelmeznek, és stratégiát szabnak. Ez a zárt világból irányított mechanizmus teszi a börtönbandákat különösen veszélyessé és kiszámíthatatlanná.
Ha már szóba kerültek a chicano eredetű csoportok, érdemes megemlíteni más latin-amerikai börtönbandákat is. Az MS-13 például elsősorban salvadori eredetű, és bár sokszor utcai bűnszervezetként emlegetik, jelenléte a börtönökben is domináns.
Egy másik szintén hírhedt börtönbanda a Neta Egyesület (Asociación Ñeta). Eredetileg Puerto Ricó-i börtönökből indult ki az 1970-es évek végén, majd átgyűrűzött az amerikai szárazföldi államok börtönrendszerébe is. A Neta különlegessége, hogy eleve formálisan szervezetként jött létre – egyfajta politikai és kulturális öntudatra épített bűnbanda.
A La Sombra, más néven „Az Árnyék” néven ismert szervezet. Neve nem véletlen: sokáig sikerrel titkolták, hogy ők állnak számos háttérben zajló esemény mögött, és éppen rejtőzködő működésmódjuk tette őket az egyik legnehezebben lekövethető bűnbandává.
A La Sombra egyik jellegzetessége, hogy rendkívül diszkréten kommunikál – például kézjeleiken
keresztül. A legismertebb jelük a keresztezett mutató- és középső ujj, amely sokak számára csupán
babonás gesztusnak tűnhet – olyasminek, amit az ember csinál, amikor szurkol valamiért.
Ám a La Sombra esetében ez egy komplex kódrendszer része.
A klasszikus, utcai vagy börtönalapú bandákon túl az Egyesült Államok bűnszervezeti térképe ennél sokkal összetettebb. Az elmúlt évtizedekben megjelentek a kevert összetételű bandák, valamint a transznacionális szervezett bűnözői csoportok, amelyek túlmutatnak az etnikai, kulturális vagy helyi határokon.
Az amerikai bűnözés világát ma már olyan, nemzetközileg is aktív szervezetek szövik át, mint a Sinaloa Kartell (Mexikó), amely a kábítószer-kereskedelem egyik legfontosabb globális szereplője, vagy az American Mafia, amely elsősorban olasz-amerikai háttérrel működik, de mára jelentős beágyazottságot ért el gazdasági és politikai szinteken is. Szintén ide sorolható a már említett Latin Kings és NETA, amelyek latin-amerikai hátterűek, de strukturált, kvázi katonai fegyelemmel működnek, és több országon átívelő hálózatokat tartanak fenn.
Külön említést érdemel a Jewish Mafia, amely – meglepő módon – valóban ezen a néven ismert a kriminalisztikai szakirodalomban is. A csoport elsősorban gazdasági bűncselekményekre, pénzügyi manipulációkra specializálódott, és történelmileg is komoly befolyással bírt az amerikai szervezett bűnözés kialakulásában. A Távol-Kelet sem marad ki a képből: az ázsiai triádok, az orosz maffia, valamint a japán jakuzák (róluk külön cikket is írtunk ITT) szintén jelen vannak az Egyesült Államokban – többnyire a nagyvárosok kínai, orosz és japán közösségeiben működnek, kábítószer-, fegyver- és emberkereskedelem terén aktívak. Végül, de nem utolsósorban ott van az egyszerű nevű, de annál jelentősebb Irish Mob – az ír-amerikaiakhoz köthető szervezet, amely az Egyesült Államok legrégebbi bűnbandái közé tartozik, és már a 19. században is aktív volt.
Nem a kezdetektől fogva adott
Azt is érdemes megemlíteni, hogy a hálózatos szerveződésű bandák nem voltak mindig adottságai az amerikai bűnözés világának. A ma ismert országos és transznacionális bűnszervezetek csak fokozatosan, hosszú évek alatt fejlődtek ki. Kezdetben a spanyol ajkú közösségek jártak élen a hálózatépítésben, míg például az olasz maffia zárt, etnikai alapon működő struktúrája kevéssé volt nyitott más csoportok felé – és ez évtizedekig így is maradt.
Ahogy Skip Hollandsworth 2006-os tanulmánya is rámutat, a texasi és középnyugati bandák jelentős része korábban teljesen decentralizáltan működött. Ezekben a bandákban nem létezett egységes parancsnoki lánc, hierarchikus felépítés vagy központi koordináció. A különféle „klikkek” – vagyis kis, helyi csoportosulások – lazán kapcsolódtak egymáshoz, vagy sokszor egyáltalán nem is volt kapcsolat közöttük. Egy elfogott tag gyakran még a közvetlen szomszédságában működő másik klikkről sem tudott semmit – nemhogy arról, mi történik 100 kilométerrel arrébb. Ezek a mini-bandák gyakran csupán egy-két utcarészletet, lakóparkot vagy negyedet fedtek le, és jellemzően egy adott vezető irányítása alatt működtek. Ha a vezető meghalt vagy eltűnt, az egész csoport gyakran megszűnt létezni – ami utólag szinte idillinek tűnik, különösen a mai, profi szinten működő bandahálózatok ismeretében. A helyi „klikkek” általában egy-egy konkrét tevékenységre szakosodtak: kábítószer-kereskedelem, tiltott szerencsejáték vagy prostitúció irányítása volt a fő profiljuk, méghozzá szigorúan csak a saját mikrokörnyezetükben.
Mielőtt azonban mélyebben belevágnánk a Crips és a Bloods világába, nem árt egy rövid kijózanító megálló. Sokan rajonganak a bandakultúráért – flesselik a zenéket, az öltözködési stílust, a gangbang-hozzáállást –, de érdemes tudni: ez nem egy romantikus kaland vagy laza utcai baráti kör, hanem véres valóság. És hogy ezt ne csak üres szavaknak higgyük, álljon itt két rövid történet – a valóság nyersebb oldaláról.
2015-ben a 9 éves Tyshawn Lee-t egy chicagói sikátorba csalták – és agyonlőtték. A gyilkosság hátterében nem személyes sérelem, hanem bosszú állt: Tyshawn apja ismert bandatag volt, akit nem tudtak elérni – így a fia vált céltáblává. Kevés eset tükrözi ilyen kegyetlenül, milyen mélyre süllyedhet ez a világ, ahol a bosszú nem ismer korlátokat, sem ártatlanságot. Bár naprakész statisztikák ritkán kerülnek nyilvánosságra, a korábbi adatok is sokatmondók: évtizedeken át a spanyol ajkú női áldozatok ellen elkövetett halálos támadások esetében a felderítési arány alig 15–20% körül mozgott. Egy elrettentő szám, amely mögött elsősorban az emberkereskedelem súlyos hálózata húzódik meg. Brutális. Valójában egy hatalmas emberkereskedő hálózat működik, aki szállítja a prostikat az USA-ba. A hamis névre szóló, nehezen beazonosítható lányok hulláival sokszor nem tudott mit kezdeni az amerikai rendőrség. Az amerikai álom.
A lowriderek krómozott fényezése és a klippek csillogása mögött egy olyan világ rejtőzik,
ahol éjszaka senki sincs biztonságban – és nem ritkán a bandák védelmezik a lakókat…
más bandáktól. Ez a mindennapi túlélés logikája sok városrészben, és innen már csak egy
lépés a kék és piros színek történetéhez – a Crips és Bloods párhuzamos világához, ahol
a barátság, hűség és halálvonalak gyakran egyazon sávban futnak.
Véreim és Kriplieim
Ha a témában egyetlen dokumentumfilmet ajánlhatunk, akkor Stacy Peralta filmjét mindenképp érdemes megnézni. Igen, Peralta, az egyik legismertebb gördeszkás legenda a rendezője annak az alapműnek, amely hitelesen és árnyaltan mutatja be a Crips és Bloods történetét. A film nem romantizál, nem menteget, de értelmez – és segít megérteni, miért lett ez az egész annyira elkerülhetetlenül része az amerikai valóságnak. Mi most csak egy kis szeletét tudtuk megmutatni annak a bonyolult társadalmi és történelmi szövetnek, amelyet gangkultúrának nevezünk. Ha elolvastad a cikket, nézd meg a filmet is – mert vannak dolgok, amiket nem lehet teljesen megérteni, csak látni, hallani, érezni kell.
Crips And Bloods: Made In America | Full Crime Documentary
Crips
A Crips története 1969-ben kezdődött, amikor Stanley „Tookie” Williams találkozott Raymond Lee Washingtonnal. Ketten úgy döntöttek, hogy egyesítik a környék fiataljait, hogy közösen szálljanak szembe a rivális utcai bandákkal. A korai Crips-tagok túlnyomó többsége tizenéves volt – az átlagéletkor mindössze 17 év körül mozgott. Kezdetben a Crips két független banda szövetségeként működött, de az idők során egy laza, hálózatos struktúrává alakult, amelyben az egyes csoportok (vagy „klikkek”) részben autonóm módon működnek. Ez a lazaság gyakran belső konfliktusokhoz, sőt akár nyílt háborúkhoz is vezet a Crips-szövetségek között – így paradox módon egyazon zászló alatt is folytatnak egymással harcot. A Crips legismertebb vizuális ismertetőjegye a kék ruházat és kiegészítők – ezt a színkódot 1973 óta használják, és mára a bandához való tartozás egyik legismertebb szimbóluma lett.
A Crips mára az Egyesült Államok egyik legnagyobb és legerőszakosabb utcai bandaszövetségévé nőtte ki magát. Egyes becslések szerint 2008-ra a taglétszámuk elérte a 30–35 ezer főt, amivel jelentős szereplői az amerikai bandatérképnek – ám még így is csak az ötödik helyen állnak, ha a teljes szervezett bandavilágot rangsoroljuk. Fontos hangsúlyozni, hogy a Crips történetének kezdeti szakaszában nem volt ennyire egyértelmű a bűnözés jelenléte. Bár az utcai erőszak már akkor is része volt a valóságnak, az induláskor még sokkal inkább az önvédelem, az összetartozás, sőt, bizonyos fokig a közösségépítés volt a motiváció. A Crips – bármennyire is furcsán hangzik – sok fiatalnak családpótlék volt: olyan gyerekek csatlakoztak, akiknek nem volt biztos családi hátterük, sem valódi szociális kapaszkodójuk.
Az idők során azonban a Crips is átalakult: ma már gyilkosságok, fegyveres rablások, kábítószer-kereskedelem és más erőszakos bűncselekmények köthetők a nevükhöz. Ez az átalakulás nemcsak a Cripsre, hanem a legtöbb nagy utcai bandára jellemző: a túlélésből szervezettség lett, az összetartozásból befolyás, a védelemből uralom.
A kék hózentróger
A Crips ikonikus kék színe nem valamilyen előre kitalált bandaszimbólumként született meg – egy halálesethez, egy tisztelgéshez és egy baráti közösséghez kötődik. A történetet maga Stanley „Tookie” Williams, a banda egyik alapítója mesélte el.
A Crips másik alapító tagja, Curtis „Buddha” Morrow volt az első, aki kék bandanát viselt – nem politikai üzenetként, hanem egyszerűen a stílusa részeként. Ruházatát kék Levi’s farmer, kék ing és sötétkék hózentróger egészítette ki, ami hamar védjegyévé vált. A többiek csak később, Morrow temetésén viselték ezt először, miután szegény Buddhát 1973. február 23-án lelőtték. Akkor az összes Crips-tag ott volt (még annyira kicsi volt a gang), és mindenki kék kendőt viselt Morrow előtt tisztelegve. A gesztusból hagyomány lett: innentől kezdve minden Crips-nél volt valami kék, s a szín hamarosan a banda legfőbb vizuális azonosítójává vált. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a korai Crips-tagok számára a viselet nem csupán külsőség volt. A kék farmerjaikba ugyanúgy „életet vasaltak”, mint a latin bandatagok a chino nadrágjaikba – vagyis a ruházat a hovatartozás, a tartás és az identitás része volt, nem csupán trend vagy külsőség.
Honnan a fura név? – a criplik, akiknek sosem mernéd mondani, hogy kriplik
A South Park nem véletlenül viccelt a mozgássérült gangpoénnal, mert tényleg innen jön.
Kevesen tudják, hogy a „Crips” név a „crippled” (rokkant, nyomorék) szóból ered, és eredetileg a „rokkantak” bandájaként utaltak rájuk – bár ez a jelentés az idők során erősen elhalványult. A név története még a kék színnel való azonosulás előtti időkre nyúlik vissza. A korai Crips-tagok jellegzetes kiegészítője egy „stricibot”, azaz sétapálca volt – ám ez nem a dandy stílus része volt, hanem trükkös fegyver. A botok ólmozott vagy vasból készült változatai nemcsak az öltözék látványos részei voltak, hanem önvédelmi eszközként is szolgáltak abban az időszakban, amikor a lőfegyverek még kevésbé voltak elérhetők a környéken. Ezeket a botokat egyszerre használták státuszszimbólumként és fegyverként, így hamar megszületett a városi legenda:
„Miért van náluk bot? – Mert lesérültek.” A külső szemlélők – vagy épp a rivális bandák – számára ez egyfajta karikatúraként jelent meg: „rokkant vagyok Comptonból.” Ebből a gúnyból lett név, majd identitás.
ScHoolboy Q: Tookie Knows II: Part (2)
1978-ra Los Angelesben már 45 Crips-szervezet működött, ezeket a „seteknek” (alcsoportoknak) nevezték. A kezdeti, központi szervezet ekkorra széttöredezett, terület- és utcaközpontú kisebb egységekké vált. A pénzügyi alapokat ekkor már kábítószergyártás és -kereskedelem biztosította: elsősorban PCP-t, marihuánát és amfetamint terjesztettek.
A Crips első évtizede drámai módon ért véget. 1979-ben Stanley Tookie Williamst, a Westside Crips tagját, négy gyilkosság miatt letartóztatták. Ugyanebben az évben, augusztus 9-én, Raymond Lee Washingtont, a Crips másik alapítóját halálra lőtték. Ezzel a kezdeti egység megszűnt létezni.
Washington, aki ellenezte a bandán belüli erőszakot, kifejezetten tiltotta a belharcokat. Halála után viszont gyorsan elszabadultak az indulatok. A Crips különböző setjei egymás ellen fordultak, és egy hosszú, halálos háború kezdődött, elsősorban a Rollin’ 60 Neighborhood Crips és az Eight Tray Gangster Crips között. Az összecsapás oldalválasztásra kényszerítette a többi Crips-csoportot is, akik így vagy az egyik, vagy a másik frakcióhoz csatlakoztak – önkéntelenül is bevonódva a háborúba. A zűrzavart tetézte, hogy a Crips egyik legrégebbi szövetségese, az East Coast Crips, valamint a Hoover Crips is megszakította kapcsolatait a szervezettel, még közvetlenül Washington halála után. A Hoover Crips azóta teljesen kivált a Crips hálózatból, és ma Hoover Criminals néven ismertek. Ők az egyetlenek, akik bár tartják a kék dresszkódot, de keverik is, rajtuk látsz narancssárgát is.
1980-ra a Crips világát már teljes káosz uralta: egyszerre harcoltak a Bloods ellen és egymással is. Az eredetileg egységesnek induló mozgalom ekkorra széttöredezett, hierarchia nélküli hálózattá vált, amelyben a lojalitás sokszor már csak a helyi set-ig terjedt.
2015-re a Crips-banda taglétszáma elérte a 30 000–35 000 főt, és mintegy 800 különálló „set”-ből, azaz alcsoportból állt. Ezek a csoportok 221 amerikai városban, 41 államban működtek aktívan. A legnagyobb koncentráció Kalifornia, Texas, Oklahoma és Missouri államokban található – ezekben a térségekben a Crips különösen erős jelenléttel bír. A tagok túlnyomó része fiatal afroamerikai férfi, ám az elmúlt évtizedekben a tagbázis etnikailag is sokszínűbbé vált: ma már fehér, latin-amerikai és ázsiai tagok is csatlakoznak különböző setekhez. Ez jól mutatja a banda adaptivitását és terjeszkedési képességét. A banda az 1990-es évek elején Kanadában is megjelent. A Crippek, mivel sokan vannak, abból is profitálnak, hogy kirabolják azokat a drogdílereket, akik nem tagjai a bandának. Ezzel a módszerrel nemcsak pénzhez jutnak, hanem fenntartják az uralmat is a saját területükön – egyfajta „adóztatásként” kezelve a kívülállók jelenlétét.
Blocc boyz/Crippin and chillin
A Crips-banda világa nemcsak bűncselekményekkel, hanem sajátos vizuális és kulturális elemekkel is bővelkedik. Az évtizedek alatt komplex, szinte szubkulturális identitást alakítottak ki, amely túlmutat a klasszikus bandajegyek használatán. Már korábban szó esett a kék színről, valamint a korai időkben viselt stricibotról, de a legendás C-walk, a Crip-walk is tőlük ered.
Kurupt, Big Tray Deee, Slip Capone: C-walk
Snoop „shizzle my nizzle” dumái is Crips-szlengek. Fo’ Shizzle My Nizzle”
A Crips tagjai hagyományosan „Cuz” vagy „Cuzz” néven szólítják egymást – ez a megszólítás egyfajta testvériséget, bandán belüli közelséget fejez ki, és a „Crips” becézett formájaként is használatos. Ha tehát egy rapdalban elhangzik a „kuzinózás”, az nem feltétlenül családi utalás – gyakran egyértelműen a Crips-kultúrára vonatkozik.
A belső szókészlet másik oldala viszont tabukkal is bővelkedik. A „Crab” (rák) kifejezés például súlyos sértésnek számít, mivel ez a riválisok által használt gúnynevük. A Crips tagjai ezt halálosan komolyan veszik – nem egyszer fordult elő, hogy egy ilyen jelző végzetes megtorlást váltott ki. A Crips tagjai a börtönrendszeren belül is sajátos módon igyekeztek megőrizni belső kommunikációjuk titkait. Az 1970-es és 1980-as években több Crips-tag tudatosan megtanult szuahéliül, hogy az őrök és rivális bandák ne értsék meg egymás közti beszélgetéseiket. Fontos kiemelni, hogy ez a nyelvhasználat nem etnikai örökség, hanem tudatos taktika volt: senki nem anyanyelvi beszélőként használta, egyszerűen megtanulták a titoktartás kedvéért. Ezért is merem leírni, hogy a crips-ek bizonyos szempontból elég kreatív társaság.
Zeneipp a Cripp?
Ez elsőre talán furcsa véletlennek tűnik, de ha alaposabban utánanézünk, a kép egyre határozottabbá válik. A G-funk stílus és a West Coast hangzás gyökerei szorosan összefonódnak a Crips környezetével. A stílusirányzatot részben ténylegesen Crips-tagok formálták, vagy legalábbis olyanok, akik szoros kapcsolatban álltak velük. Elég csak az N.W.A.-ra gondolni: a csapat tagjai és holdudvara több szálon is kötődtek a Neighborhood Cripshez (NHC), azon belül is a Kelly Park Compton Crips csoportjához. A turnék és közös fellépések érdekében később tudatosan próbálták semlegesíteni megjelenésüket: ennek lett következménye a fekete ruházat. A korai képeken még sok a kék.
Eazy-E és MC Ren, az N.W.A. oszlopos tagjai, a Kelly Park Compton Crips kötelékébe tartoztak. Ez nem PR-fogás volt – valós kötődés, ami hatással volt arra is, ahogyan a bandakultúra megjelent a zenéjükben. Ezzel szemben Dr. Dre és Ice Cube inkább a „stúdiógengszter” kategóriába estek – tehetségesek, zeneileg meghatározók, de a bandák világát nem a terepen tapasztalták meg, hanem kulturális környezetként használták, miközben részesültek normális oktatásban is.
A másik kiemelkedő vonal a Rollin’ 20s Crips köré szerveződött. Snoop Dogg – akit szinte sosem látsz pirosban – fiatalon a Rollin’ 20s tagja volt, és felnőttként is hű maradt a közösséghez. Közvetlen környezetében szinte mindenki ugyaninnen jött:
– Nate Dogg,
– Daz Dillinger,
– Warren G – mindhárman a Rollin’ 20s Cripshez kötődtek.
Kurupt kivételt képez: ő a Rollin’ 60s Crips tagja volt.
A másik legenda, MC Eiht, a Tragniew Park Cripsből érkezett. Ő maga is nyilatkozta: „Régebben a bandás szlengek, kézjelek nem voltak ennyire közismertek – ezek belső kódok voltak, nem külső show-elemek.” Ez a mondat remekül tükrözi, hogy a korai időszakban a bandakultúra még rejtett, beavatotti világként működött.
Ne feledkezzünk meg WC-ről sem, aki a Westside Connection tagjaként lett ismert, de a Westside 111 Neighborhood Crips kötelékéből indult. Ugyanígy a korai Crips-legendák közé tartozik Ice-T is, aki a West Side Rollin’ 30s Crips tagja volt – ám ő tudatosan kiszállt, katonai szolgálatot vállalt, és csak később indította el a rapkarrierjét.
A sort még hosszan lehetne folytatni, de néhány további kiemelt név:
– South Central Cartel – a 87 Crips tagjaiként lettek híresek;
– ScHoolBoy Q, aki a Hoover Cripshez tartozott;
– Blueface és
– Vince Staples, aki a NorthSide Crips kötelékében nőtt fel.
Staples híres dala, a „Norf Norf” nem véletlenül kapta ezt a címet – a saját környékére és bandahátterére utal, szinte térképként szövi bele a zenébe a Crips-identitást.
Vince Staples: Norf Norf
Ha igazán autentikus, prémium Crips-rapre vagy kíváncsi, ezt ajánlom. Többeket innen szervezett bűnözés ellen hozott úgynevezett RICO-törvény alapján citálták bíróság elé.
S.C.C. (Murder Squad) Ft. BG Knocc Out & Dresta: Knock On Wood
A Crips-kultúra sokak számára nemcsak identitás, hanem végzet is lett. Elég csak néhány névre gondolni, akik már nincsenek köztünk: Pop Smoke (RIP), Coolio (RIP), Nipsey Hussle (RIP). Vannak, akik még élnek, de nem biztos, hogy sokáig szabadon: Young Thug és Gunna, a Fulton Shady Park Crips kötelékéből, jelenleg RICO-vádakkal néznek szembe, és egyre több bizonyíték utal arra, hogy az életstílus, amit maguk mögött hagyni próbáltak, valójában sosem engedte el őket.
Sokan – joggal – menekülni akarnak ebből az életformából. De a történetek azt mutatják, hogy nem mindenki tud időben kiszállni.
Tupac Shakur, polgári nevén Lesane Parish Crooks, a rap történetének egyik legikonikusabb alakja, akinek már az eredeti neve is beszédes: a Crook angolul nemcsak „görbe” vagy „ferde”, de szlengben szélhámost, bűnözőt is jelent. Érdekesség, hogy 2Pac hivatalosan sosem tartozott egyetlen banda tagjai közé sem. Ő maga nem volt Crip és nem volt Blood sem, ám élete későbbi szakaszában szoros kapcsolatba került a Bloods egyik leghírhedtebb ágával, a Mob Piru-val. Ez a Compton környéki Bloods-frakció gyakorlatilag szárnyai alá vette Tupacot, főként miután a Death Row Records révén bekerült Suge Knight holdudvarába, aki maga is Mob Piru-kapcsolatokkal rendelkezett.
A Mob Piru Bloods, amely Tupac köré szerveződött a Death Row Records idején, nemcsak zenei, hanem fizikai védelmet is biztosított a rapper számára. Testőrei többször is összetűzésbe kerültek Crips-tagokkal, gyakran épp koncertek vagy turnék környékén. Ezek a bandák közötti leszámolások nemcsak a háttérben zajlottak, hanem gyakran átgyűrűztek a művészek közötti viszonyokra is.
Bár a nyilvánosság előtt igyekeztek egységet mutatni, a feszültség egyre nőtt, különösen azután, hogy Snoop kifejezte vágyát, hogy elhagyja a Death Row kiadót. Snoop maga is a Crips világából érkezett (Rollin’ 20s), így a folyamatos konfrontációk a Mob Piru testőreivel nemcsak szakmai, hanem személyes szinten is hatottak rá.
Egyes források és visszaemlékezések szerint, ha Tupac nem hal meg 1996-ban, Snooppal való kapcsolata végleg megromlott volna. Jelentős repedések már akkor is látszottak: a köztük húzódó, bandaalapú feszültség túlmutatott a zenei vitákon.
A Vér szövetsége
A Bloods nem egyetlen banda, hanem több, egymástól független utcai csoport laza szövetsége, amely kényszerből jött létre – válaszként a Crips növekvő dominanciájára. Ahogy a Crips a ’70-es évek elején gyorsan terjeszkedett, sok kisebb banda szembesült azzal, hogy ha nem egyesülnek, eltűnnek.
Így alakult ki a Bloods: kisebb, területileg elszigetelt bandák fogtak össze, hogy együtt ellenálljanak a kék zászló alatt működő Crips túlerejének. A név – Bloods, azaz „Vérek” – nem csupán testvériséget jelentett, hanem közös véráldozatot is a túlélésért. A hatóságok – különösen a rendőrség – kezdetben nehezen tudtak különbséget tenni a Bloods és a Crips között, gyakran összemosták őket vagy egyszerűen a Crips javára tévedtek, mivel azok szervezettebbnek és könnyebben azonosíthatónak tűntek. A Bloods így két irányból is szorításban volt: a rendőri elnyomás és a rivális Crips nyomása közé szorultak.
Nem minden Bloods Piru, de minden Piru Bloods
A Bloods-banda eredetileg védelmi szövetségként jött létre, hogy szembeszálljon a Crips egyre erősödő befolyásával Los Angeles utcáin. A rivalizálás az 1960-as évek végére nyúlik vissza, amikor Raymond Washington és más, frissen alakuló Crips-tagok megtámadták Sylvester Scottot és Benson Owens-t a kaliforniai Comptonban. A válasz gyors volt és helyi: Sylvester Scott megalapította a Piru Street Ganget, az első olyan csoportot, amely szembefordult a Cripsszel – és ezzel gyakorlatilag a Bloods mozgalom alapjait rakta le. A név, ahogy sejthető, a Piru utca nevéből ered, ahol a banda alakult. Nem sokkal később Benson Owens megalapította a West Piru Ganget, ami még jobban megerősítette a vörös oldal jelenlétét Comptonban.
A Bloods tehát nem önmagáért, hanem a túlélésért jött létre. Eredeti célja az volt,
hogy védelmet nyújtson azoknak a kisebb bandáknak és közösségeknek,
amelyek nem akartak vagy nem tudtak beállni a Crips zászlaja alá.
A nem Crips-bandák közül egyre többen kezdték egymást „véremnek” – blood-nak – szólítani, ami végül nevet adott az egész mozgalomnak is. A ’70-es években a Piru csoportok és a Brims nevű banda szövetséget kötöttek, ami strukturálisan is megalapozta a Bloods hálózatát. Innentől kezdve már nem csak elszigetelt, lokális csoportok voltak, hanem tudatosan szerveződő, vörös színnel azonosuló ellenpólusa a Crips-uralomnak.
A Bloods szövetsége nem egyetlen banda szülötte, hanem több, egymástól függetlenül működő utcai csoport összefogásának eredménye, amelynek célja a Crips terjeszkedésének megállítása volt. A kulcsszerepet a Piru, a Black P. Stones, az Athens Park Boys és a Brims játszotta. Közülük a Piru és a Brims számítanak a legmeghatározóbb erőnek. Ezek a bandák már 1969 és 1972 között is aktívak voltak, még a hivatalos Blood Alliance létrejötte előtt. A Piru csoport döntő szerepet játszott a szövetség megszervezésében: ők voltak azok, akik összehívták a különálló, de a Crips ellen harcoló bandákat a kaliforniai Comptonban található Piru Streetre. Ez volt az a történelmi találkozó, ahol az addig széttagolt, helyi bandák közös frontot hoztak létre.
A Brims, teljes nevükön L.A. Brims, más néven „Hat Gang” – mivel tagjaik gyakran viseltek feltűnő strici kalapot –, nagy létszámuk és félelmetes reputációjuk miatt kiemelkedő szereplők voltak. Sokáig nem vettek részt bandaszövetségekben, és a Crips sem provokálta őket szívesen. Azonban 1972-ben a Crips meggyilkolta egyik tagjukat, ami változást hozott: ez volt az a pont, amikor a Brims is csatlakozott a Piru által kezdeményezett találkozóhoz.
1972-re tehát kialakult egy új, Crips-ellenes szövetség, amelyben a Piru, a Brims, a Black P. Stones és számos más városrész bandája egyesítette erőit. A cél világos volt: ellenállni a Crips dominanciájának, és védelmet nyújtani azoknak, akik elszenvedték a kékek támadásait. Ez a szövetség vette fel a Bloods nevet – utalva a közös „vérre”, a testvériségre és az áldozatokra. A Piru szerepe ebben a folyamatban annyira központi volt, hogy gyakran őket nevezik a Bloods „alapítóinak” – nem csak azért, mert elsőként szerveződtek, hanem mert ők voltak a katalizátorai annak a kollektív összefogásnak, amelyből végül egy országos hírű, máig aktív bandaszövetség született.
A „Bloods” így végül is nem egy banda, hanem egy univerzális kifejezés a bandák szövetségére. Ebből a szempontból a Bloods inkább egy esernyőfogalom, mintsem egy egységes szervezet. Két fő ága különböztethető meg:
– a West Coast Bloods (eredeti kaliforniai alapú csoportok), valamint
– a United Blood Nation (UBN), más néven East Coast Bloods.
Ez a két ág hagyományosan különböző háttérrel és szervezeti felépítéssel rendelkezik, de mindkettő a „Bloods” nevet és identitást használja. A United Blood Nation (UBN) csak 1993-ban jött létre, méghozzá a New York-i Rikers Island börtönkomplexumán belül, a George Motchan Detention Center (GMDC) nevű egységben. Alapítóinak célja az volt, hogy védelmet biztosítsanak az afroamerikai raboknak a Latin Kings és Ñetas nyomásgyakorlásával szemben, akik akkoriban rendszeresen zsarolták és zaklatták őket a börtönökben. Az UBN a Bloods-hagyományhoz híven többnyire afroamerikai háttérrel rendelkező utcai bandák laza konföderációja, amely később a börtön falain kívül is aktívvá vált. Amikor az első szervezők szabadlábra kerültek, visszatértek New York-i közösségeikbe, ahol megtartották a Bloods nevet, és elkezdték az utcai tagság kiépítését. Az UBN-nek 7000 és 15000 közötti tagja van az Egyesült Államok keleti részén. Bevételeit különféle bűnözői tevékenységekből szerzi, beleértve a crack-kokain terjesztését és a kábítószer börtönbe csempészését. Ehhez a keleti parti Bloods-vonalhoz tartozik Jim Jones és Cardi B is
A Vérkészlet
1978-ra végül már 15 Bloods banda volt. Az a durva, hogy a Crips még mind a mai napig 3:1 arányban felülmúlja a Bloods-t. Hatalmuk érvényesítése érdekében a Bloods egyre erőszakosabbá vált. Az 1980-as években a Bloods elkezdett cracket forgalmazni Los Angelesben. A tagság hamarosan drámaian megnőtt, csakúgy, mint azon államok száma, ahol jelen voltak. Ezt a növekedést elsősorban a crack forgalmazásából származó nyereség okozta. A véres, blood money lehetővé tette a tagok számára, hogy más városokba és államokba terjedjenek szét. A banda körülbelül 15 000 és 20 000 közötti tagsággal rendelkezik, és 123 városban és 33 amerikai államban, elsősorban a nyugati parton.
Bloods-szimbolika
A leggyakrabban használt Bloods-szimbólumok közé tartozik az 5-ös szám, az ötágú csillag és az ötágú korona. Ezek a jelek a Bloods tagságát fejezik ki a People Nation nevű, nagy börtönszövetséghez, amelyet eredetileg azért hoztak létre, hogy védelmet biztosítson a szövetség bandái számára a szövetségi börtönök falain belül. A Crips ezzel szemben a rivális Folks Nation-höz kötődik – a két koalíció között ugyanúgy fennáll a háborús viszony, mint a két nagy banda között az utcákon. AA Bloods-tagok gyakran szólítják egymást „blood”-nak vagy „dawg”-nak, utóbbi az „utcai kutya” metaforáját hordozza. Ez a szleng nem pusztán megszólítás, hanem a hűség és alávetettség kulturális jele – az alvilág saját nyelve. A legtöbb tagnak a felkarján van egy 3 hegből álló égési seb, ami egy kutyamancsot ábrázol. Ezt általában égő cigarettával égetik a felkar bőrébe – és ez a beavatási rituálé része. A fájdalom szimbolikus kapu: aki viseli, az „átment” a próbán, és ezzel teljes értékű taggá válik.
A másik elterjedt jelölés az M.O.B. tetoválás vagy heg – a rövidítés jelentése: Member of Blood (a Bloods tagja). Ennek kódolt formája a „662” is lehet, ami a mobiltelefon billentyűzetén betűként szintén M-O-B-et ad ki. Ezt a jelet vagy tetoválják, vagy szintén beégetik – a hegtetoválás, azaz az égési nyom, különösen elterjedt testjelölési forma a Bloods körében.
Saját magukat gyakran nevezik CK-nak (Crip-Killer), M.O.B.-nak (Member of Bloods), dawg-nak (a kutya mint hűségszimbólum), vagy ballernek – ez utóbbi a drogkereskedelemből származó anyagi sikerre utal. Egyéb UBN-szimbólumok közé tartozik a bulldog és a bika – ezek az erő, agresszió és védelmezés allegóriái. A Bulls-cuccokat és a Piru miatt a piros Phillies-sapkákat, és a Washington Senators piros cuccait is előszeretettel viselik. Érdekes módon a Los Angeles-i csapatok ruháit nem hordják, főleg a kék-lila színek miatt. A Bloods graffitik gyakran tartalmazzák a rivális banda jelét is (különösen a Crippek szimbólumait), amelyeket fejjel lefelé rajzolnak. Ez a rivális csoport megsértése. Másik szokásuk még, hogy ahol lehet, kicserélik a „c” betűt „b”-re. Például Compton/Bompton.
Slim 400: Straight up Bompton
YG: Bicken Back Being Bool
A Bloods nemcsak az utcán, hanem a mikrofon mögött is komoly kulturális lenyomatot hagyott, különösen a West Coast hiphop aranykorában. A Bloods-közeli vagy kifejezetten bandatag rapperek nevei ikonikus státuszba emelkedtek, és zenéjükön keresztül a „vörös pantheon” életérzését is közvetítették a világnak.
Piru: Suge Knight (Mob Piru), DJ Quik (Tree Top Piru), Boo-Yaa Tribe (West Side Piru) the Game (Cedar Block Piru), YG, (Tree top Piru), Gucci Mane – Eastside Piru.
Egyébként az első Crips Vs. Bloods rapbeef DJ Quick /MC Eiht nevéhez fűződik, de ők kibékültek, erre is van példa.
DJ Quik vs. MC Eiht: All Official Diss Tracks In A Feud (1987-1996)
Híresen véresek még: Mack 10 (Queen Street Bloods QSB), Cypress Hill (B-Real the 89th Street Neighborhood Family Bloods), Sen Dog, Mellowman Ace (Family Swan Bloods, Lil Wayne, Future, Young MA, Cardi B, Birdman, Jim Jones, Jay Rock, YNW Melly, Fetty Wap. Ty Dolla $ign Rollin’ 20s Bloods. Mint a listából is látszik, a Bloods-nak sok nem Los Angeleshez vagy Kaliforniához köthető rapper tagja van, a Crips-nek nem igazán.
Hírneves pártoló tagok, spanok: Kendrick Lamar nem volt gengszter, de Westside Piru Bloods környéken nőtt fel. Legközelebbi barátai tagok voltak. Meglepő módon még ODB neve is felmerült többször. Az FBI-dokumentumok alapján Ol’ Dirty Bastard egyike azoknak a rappereknek, akik szorosan kötődnek a The Bloods-hoz. Az esetében ez azért speciális, mert valójában ő nem tag volt, hanem a Bloods-arcok szereztek be neki dolgokat, és menő volt ODB spanjának lenni.
YG: Blood Walk feat. Lil Wayne jó példája annak, amikor egy sztár-Bloods felhúzza a popbizniszbe betörni készülő „vérét”.
Én személy szerint jobban szeretem a kicsit trash, de százszor hitelesebb utcacuccokat. Ez tényleg az ami, és nem stúdiógengszterkedés. Itt nem mindenki jól filmezett, beolajozott, kigyúrt állat, pusztán emberek, akik így élnek. Szociológiai tanulmánynak is beillik. Bár magam a Crips-hez húzok zeneileg, de a Brim Love-ot kimondottan szeretem.
Big June: Piru’n
Lil Gangsta Ern: BRIM LOVE
Baby Meech: Land Of The Brims
Westside Bompton
Gee2Beez: Wont Stop Bein A Blood Pt. 2
Furcsa átmenetek
A hiphop világában nem ritka, hogy egy ismertebb rapper – főleg ha Bloods-kötődésű – maga mellé vesz egy kevésbé ismert, de ugyanabból a közegből származó „véret”, és segíti a karrierjét. Ez logikus, szinte törvényszerű dinamika: nemcsak a zenei stílus, de a közös háttér, a kódolt nyelv, a közös múlt is megkönnyíti a kapcsolatot és a bizalmat.
De mi van akkor, ha neked a Crips-hez köthető haverod van a zenebizniszben vagy fordítva? A pénz nagy úr. Így keveredett Snoop és Kurupt is a Piruhoz köthető Suge Knight haveri köréhez, noha ők maguk kékek. A Westside Connection esete szintén érdekes, mert Mack 10 Bloods, WC pedig Crip-bandatag volt, de mégis lett egy csapat. A TDE-kiadóhoz és Kendrick Lamarhoz köthető Black Hippie-tagok, ScHoolboy Q (Hoover Crip) és Jay Rock (Bloods), szintén más színekben játszottak. Amikor Q-t megkérdezték, erre azt mondta: „engem egy Crips-tag szúrt hátba (szó szerint) Jay Rocktól csak jót kaptam.” Sőt, ami igazán furcsa, de igaz, hogy mindkét srácot csak biztatták a bandatag ismerősei, hogy ragadja meg a kiadó adta lehetőséget, törjön ki.
Amit mindenképp illik megemlíteni, mert külön kategóriát képez, a BanginOnWax by the Bloods&Crips album. Ahol kevésbé ismert előadók mind a Bloods, mind a Crips oldaláról összefognak és ezzel született is egy igazi zenei kuriózum.
Crips Steady Dippin
Bloods: Piru Love
YG-ről mindenképp akartam beszélni, mert az ő karrierje kábé annyiban kimerül, hogy ő Bloods, mondjuk ezt elég jól adja. Ennek ellenére mégis vannak számai kimondottan crips-es arcokkal, sőt Nipsey-vel több is. A sors furcsa fintora, hogy mindkét crips-es featje halott azóta. RIP Nipsey, RIP Lil Loaded.
Nipsey Hussle feat. YG: Last Time That I Checc’d
Lil Loaded ft. YG: Gang Unit Remix
Young Stoner Life
Külön sajátos történet a YSL, azaz Young Stoner Life, amely első ránézésre egy zenei kollektívának tűnik, ám a felszín alatt sötétebb jelentéseket is hordoz. A Young Slime Life név ugyanis nemcsak egy kiadó, hanem egy hivatalosan is erőszakosnak minősített utcai banda neve is – egy olyan csoporté, amelyet Young Thug és két másik személy alapított 2012-ben, és amely kapcsolatban áll a Bloods-bandával. Ez azért nagyon érdekes, mert a legnagyobb spanja, Gunna, meg a Shady Park Crips-be kezdte a nem zenei karrierjét. A felületes arcok egy kis nyálas buzának nézik Young Thugot a furcsa ruhái miatt, de elég hard az egész tag. Egyik testvérét lelőtték, a másik életfogytig tartó büntetését tölti. És most neki is komoly és megalapozott vádakkal kell szembenéznie. Abba most nem megyek bele, hogy simán beleállt Birdmanbe, aki tényleg címeres gengszter. Suge Knight-szintű. Gunna már kint van, Yung Thug még bent, mindenki spicliséggel vádolja Gunnát. Hát, az nem egy életbiztosítás, ha crips-es múltaddal Bloods-ok között mozogsz, akkor sem, ha ez Atlanta és környéke. A történet most íródik, nem tudjuk mi lesz a vége.
Ha végigolvastad ezt a cikket, könnyen az lehet az érzésed, hogy a hiphop világa teljesen összefonódott az utcai bandakultúrával. Ez – szerencsére – nem teljesen igaz. A valóság árnyaltabb. A legtöbb sikeres rapper ma már tudatosan kerüli a direkt bandahivatkozásokat, és sokan közülük sosem voltak aktív tagjai semmilyen szervezetnek. Viszont most már valószínűleg jobban érted, miért pont Los Angelesből robbant be a gangsta rap. Ott a bandák nemcsak jelen voltak, hanem a kultúra részei voltak – vizuálisan, nyelvileg, területileg. A Crips és a Bloods nemcsak háttértörténetként jelentek meg, hanem kereteket, identitást, és gyakran ritmust is adtak a zenének.
New Yorknak is vannak bandái – de ott nincsenek színek, nincsenek kézjelek, nincsenek zászlók. A kötődések láthatatlanabbak, kevésbé vizuálisak, ezért a kapcsolat gyakran rejtve marad a hallgató előtt. Ahogy az anyagot gyűjtöttem ehhez a cikkhez, három olyan tanulság kristályosodott ki bennem, amire nem számítottam. És ezek nemcsak a hiphopról szólnak, hanem arról, ahogyan egy társadalom működik a periférián.
1. A gyerekek a legkiszolgáltatottabbak
A legelső, ami igazán megrázott, hogy rengeteg gyerek – 12, 14, 16 éves fiúk – sodródik bele a bandázásba, szinte észrevétlenül. Ők végzik el a piszkos munkát, mert a felnőttek tudják: kiskorúként enyhébb büntetésre számíthatnak. Sokszor csak annyi kell, hogy „gyere velünk lógni” – a többibe belenőnek. Mire feleszmélnek, már nem tudnak kiszállni.
2. Nem minden banda a pokol
Talán furcsán hangzik, de nem minden banda azonnal és egyértelműen szar szitu. Sok esetben ez egyfajta családpótlék. Egy hierarchikus közeg, ahol vannak külsősök – akik csak ott lógnak, futárok, haverok, akiknek a dílerek ételt vesznek, pénzt adnak, és közösséget biztosítanak.
A bandák szeretik, ha sok ember veszi őket körül – nemcsak azért, mert így erősebbnek tűnnek, hanem mert így elrejthetik, kik a valódi, aktív gengszterek. A tömeg elfed. A híres rapperek pedig – akár akarják, akár nem – reklámot csinálnak ennek a világnak. Amikor valaki vérvörös színbe öltözik vagy kézjelet mutat a klipben, az sokaknak példakép, nem figyelmeztetés.
3. A menőzésnek is vannak határai
A harmadik tanulság, hogy még azok is, akik keményen menőznek bandakötődéseikkel, ritkán állnak bele nyíltan a rivális bandákba. Nemcsak azért, mert elveszíthetnének egy csomó Crips- vagy Bloods-rajongót, hanem mert a valóság veszélyesebb, mint a klip. Egy-egy félmondat, egy kézmozdulat elég lehet ahhoz, hogy valaki célponttá váljon. Szinte biztos, hogy Biggie Smalls is emiatt halt meg – az elkövető, egy Piru-tag, nem kapott parancsot, csak úgy, „önként” tette. Később a saját bandája végzett vele. És 2Pac is valószínűleg egyszerűen rosszkor volt rossz helyen. Ez az élet logikája ebben a világban: ha Crips vagy Bloods-tag vagy, akkor biztos lehetsz benne, hogy előbb-utóbb rosszkor leszel rossz helyen.
