Az ember, akinek minden bejött, de ő még többet akart.
Fiúzenekarok, piramisjáték, és az USA leghosszabb ideig tartó csalássorozata.
Nem minden bűnöző bújik meg az árnyékban, az alvilág néha felvilág. Vannak, akik a csillogás mögé rejtőznek.
Louis Jay Pearlman amerikai lemezproducer volt. A híres zenemogul a 90-es években több szupersztár együttesnek és előadónak volt a producere. Nagyrészt nyálpop csapatoknak, a Backstreet Boys, LFO, rövid ideig Britney Spears vagy az NSYNC. 2006-ban Pearlmant azzal vádolták, hogy az Egyesült Államok történelmének egyik legnagyobb és leghosszabb ideje működő piramisjátékát, Ponzi-rendszerét irányítja.
Lou 20 éven át képes volt meggyőzni a cégeket és befektetőket arról, hogy tegyék pénzüket két olyan vállalatba, amelyek valójában csak papíron léteztek. Több mint 300 millió dollárt lopott el, majd 2008-ban pénzmosásért, csalásért és hamis csődjelentésért került börtönbe.
Az első lépcsők, step by step
Pearlman eredetileg léghajó és magángép kölcsönzéssel foglalkozott. Tőle bérelt repülőgépet az akkor divatos New Kids on the Block fiúcsapat. Nem fért a fejébe miként tudnak ezek a srácok megengedni maguknak egy magángépet. Velük beszélgetve tudta meg hogy a New Kids csak abban az évben 2 millió dollárt keresett pólókból, bögrékből, merch-ből. Pearlmant lenyűgözte a New Kids on the Block sikere, akik több száz millió dollárt kerestek a lemezek, turnék és rajongóknak szánt termékek értékesítésével. A Trans Continental Records-ot azzal a szándékkal hozta létre, hogy utánozza a fiúbanda üzleti modelljét. Az eredeti fiúzenekar modell japánból származik. Ott és Koreában a mai napig tenyésztik a fiú- és lányzenekarokat.
A lemezkiadó első zenekara, a Backstreet Boys, öt ismeretlen előadóból állt, akiket Pearlman választott ki a 3 millió dolláros költségvetésű tehetségkutatóban.
Nem lehet azt mondani, hogy nem tett bele pénzt, hogy finanszírozza az ötletét. A konkrét zenei menedzsment feladatait is a New Kids menedzserére Johnny Wrightra bízta.
A Backstreet Boys minden idők legkelendőbb fiúzenekarává vált, 130 milliós összeget meghaladó lemezeladással. 45 különböző országban érte el az aranyat, a platinát és a gyémántot. Pearlman nagyon hasonló módon finanszírozta és irányította az NSYNC-et, több mint 70 millió lemezt értékesítve világszerte.
Ezzel a két nagy sikerrel Pearlman zenei mogul státuszba lépett. Az általa irányított többi fiúbanda se volt igazából sikertelen. Futószalagon gyártotta a csapatokat: Natural, Take 5, O-Town, az első latin fiúbanda a C-Note, LFO, aki vagányabb, kültelkibb Backstreet Boys akart lenni.
Az Innosense nevű lánycsapatának kezdetben még Britney Spears is tagja volt. „Szerencsére” Britney-t végül a saját apja húzta le. Aztán a leghíresebb zenetévé, az MTV, Making the band reality sorozatával is sokat keresett.
Hangzatos nevek, nagy épületek
Trans Continental Records. Mit is jelent ez a név pontosan? Tetejébe Orlandóban, ami azért nem egy New York. Mindössze egy 280 ezres város (vonzáskörzetével, mondjuk 2 milla). Ezzel együtt Pearlman feltette Orlandót a térképre, melyet mini Hollywoodként hirdetett. Tulajdonában volt egy nagy szórakoztató komplexum is Orlandóban, beleértve a Trans Continental hangstúdiót és a Disney World közelében található O-Town táncstúdiót. Nem bíztak semmit a véletlenre. A 17-18 éves meghallgatásra castingolt fiúkat elbűvölte a luxus, amit láthattak. Ráadásul Pearlman Art Garfunkel (a Simon és Garfunkelből) első unokatestvére volt. A Garfunkel név pedig mindenhol jól csengett a zenebizniszben, ajtókat nyitott meg.
Szerződésük volt továbbá a Disney TV csatornával, ami naponta sugárzott a fiúcsapatokról koncertet, klipeket, valamint kis érdekességeket, kulisszatitkokat a srácok életéből. Ez még a net előtti idők volt. A 10 éves kislányokat a mesék mellett szépen rászoktatták erre a vonalra. Saját megfigyelésem, miközben a cikkhez anyagot gyűjtöttem, hogy az NSYNC közönsége kicsit under age volt, több 9-10 éves vagy még fiatalabb lány. A Backstreet Boys már a műveltebb, kifinomultabb ízléssel (khmm) rendelkező „magaskultúrát” igénylő gimiseknek szólt.
Kulisszatitkok az embergyárból
Egy fiúbanda mindig öttagú, néha három, de sosem négy. Miért? Senki nem tudja. Négy fiútípus ugyanúgy megfelelne. A titok valahol abban rejlik, hogy annyira inkompetensek voltak, hogy Pearlman és csapata azt hitte, ennek így kell lennie, hogy van valami íratlan szabály, ami miatt 5 fiú kell.
Nagyon sok fiú és lányzenekar klipjében van repülőgéphangár. Még az ilyen számokat kiparodizáló Blink 182 klipben is. Ennek oka, hogy Pearlman előző biznisze a magánrepülő és léghajó bérlés volt. A kezdetekkor a hangárokban tartotta még a meghallgatásokat is. Tehát adott volt egy érdekes helyszín, ami később egyfajta boyband klip toposz lett.
Mit jelent az NSYNC? Mindig is tudni akartad ugye? Justin,Chris, Joey,Lasten,JC. A fiúbanda tagok keresztneveinek utolsó betűi. Yeee! Olyan cuki!
Show a fiúknak, biznisz a papának
Abban az évben, amikor a Backstreet Boys 10 millió lemezt adott el, Pearlman (akit csak Papa Lou-nak hívtak) „First check presentationt” tartott egy luxus étteremben. 200 000 dollárt kaptak csak fejenként. A srácok bár kevesellték, de úgy gondolták, majd amúgy is rendezve lesz az albumeladások után.
A menedzser vérszemet kapott, mert az NSYNC első csekkprezentációján már csak fejenként tízezret rakott a fiúk elé, pedig az NSYNC közel azonos számokat hozott, mint a Backstreet Boys.
Kiszámolták, hogy 35 dollárt kaptak fejenként naponta egy éven keresztül, miközben Lou papa dollármilliókat keresett rajtuk.
A fiúcsapatok tényleg nagyon sokat dolgoztak. A fotósuk szerint a fotózásokat a szabadnapjukon tudta csak megejteni, de tulajdonképp akkor is dolgoztak, hétből hét napot. Nem volt idejük az ügyeiket intézni, az amúgy is „jó kezekben” volt Pearlman papánál.
Miért kellett az NSYNC? A John Seabrook a „Song machine” könyv írója beszélt Pearlmannel erről, és neki ezt mondta: „Meg kell csinálnom a Coca-Colám mellé az én Pepsimet, mert ha nem, akkor megcsinálja valaki más. Így jobb, ha én vagyok saját magam konkurenciája.”
Azért szánok sorokat erre a részre, mert a zenekari tagok, akár Backstreet, akár NSYNC, nem pontosan tudták, hogy a másik zenekarnál is Lou van a háttérben, csak később jöttek rá arra, hogy egymás ellen hergelte őket.
Volt egy jótékonysági kosármeccs karácsonykor, ahol a két együttes tagjai szóba elegyedtek egymással. Akkor derült ki, hogy valójában nem is utálják egymást, nem ők mondtak a másikról negatívumokat, ez csupán a producer egymás ellen való hergelésének taktikája volt. Kvázi a terv része.
Bass az NSYNC-ből felkeresett egy zeneipari ügyvédet, hogy nézze át a szerződését. Az ügyvéd elmondása szerint – a dokumentumfilmben is benne van, ez volt egész pályafutása alatt a legrosszabb szerződés (a zenekarra nézve), amit valaha látott. 10% vagy semmi. Választhattak. Mármint nem fejenként az NSYNC tagoknak, hanem összesen.
Európa megmenti a hátsó utcát – perek és perek
Pénz papa nem volt hülye, az amerikai jogrend alapján olyan szerződéseket rakott össze, hogy a fiúbandáknak értelme sem volt perelni. Viszont Európában másként működik a jog, több esélyt ad utólagos szerződésmódosításokra. Az a szomorú, hogy az NSYNC és Backstreet Boys valójában csak az európai jogaikat tudták visszaszerezni Amerikában. Mert ugye ott esküdtszék van. A bíró csak felügyeli a rendet. Az esküdtszéket meglepő módon részben pont az elvileg elfogulatlan bíró, később szalagcímmé váló félmondata is segítette döntéshez.
A bíró megkérdezte Pearlmant: „Tehát azt akarja mondani, ön az igazi NSYNC,
és az öt fiú, akiknek a posztere NSYNC név alatt a lányom falán van, pedig nem?”
A Backstreet Boys és az NSYNC pere után a zenélni vágyók már tudhatták milyen Pearlman, és a számomra legmegrázóbb, hogy sokan mégis belementek. Sokan szarabb életkörülményekből jöttek, nekik még ez is valami volt, meg azt hitték, most majd másképp lesz. A remény rabjai. El akarták hinni, hogy részesei lehetnek az áloméletnek. De számon kérhetjük-e a jobb élet utáni vágyat? A zenekarokon nem. Lou Pearlmanon igen. Álmokat árult és csúnyán levámolta.
A Pearlmannal együtt dolgozó összes zenei csapat előbb utóbb pert indított ellene félrevezetés és csalás miatt. Akik pert indítottak Pearlman ellen, megnyerték vagy peren kívül rendezték.
A gyöngyember egyéb trükkjei
Pearlmannel kapcsolatos nyomozati anyagok széles spektrumban tárták fel az átverések kis gyümölcsöskertjét.
Az első rögtön az volt, hogy a léghajó társaságba bevont Jordache farmernadrág milliomosnak azt mondta, hogy fele-fele alapon szállnak be a finanszírozásba, de valójában csak a milliomos pénzét használta. Ezt azért úszta meg, mert Jordache pont egy léghajóbalesetben meghalt, és egyéb okok miatt is csődbe ment a cég.
A Photomill/fotómalom egy modellügynökségre épített átverés. A csaló ügynökség ahelyett, hogy megengedné a jövőbeli modelleknek, hogy saját fényképészeik fotóit küldjék be, megköveteli a modellektől, hogy fizessenek az ügynökség által alkalmazott fotós által készített fotókért. A pénz beszedése után az ügynökség ritkán talál munkát a modelleknek. Ez azért különösen szemét, mert akkoriban pont, hogy csúcson pörgött neki a zenebiznisz. Zenekarok, MTV reality show, jogdíjak.
A German Savings egy Amerikában hirdetett nem létező német nyugdíjbiztosító volt. Mivel Pearlman meghalt, mai napig nem lehet tudni, hova tűnt innen a pénz.
2006-ban a nyomozók felfedezték, hogy Pearlman követte el az amerikai történelem leghosszabb ideig tartó Ponzi/piramisjáték csalássorozatát.
A piramisjáték lényege, hogy hatalmas kamatokat ígér a befektetőknek, és az új beszállók pénzéből finanszírozza ideig-óráig a kamatokat, majd lelép a suskával. Pearlman több mint 20 éven keresztül arra csábította a magánszemélyeket és a bankokat, hogy fektessenek be a Trans Continental Airlines-ba, a TransCon. Records-ba és a társaság anyavállalatába, a Trans Continental International Inc-be.
Több mint 1 milliárd dollárt csalt ki befektetőktől. Ezek nagy részét továbbpörgette. Ebből 300 millió dollár még mindig hiányzik.
Mindhárom vállalat fikció volt, amely csak papíron létezett – igaz a fiú és egyéb bandái elindultak, és a TransCon. Records profitált az aláírt szerződésekből.
Az NSYNC és a Backstreet Boys sikerei után a csapatai hírneve szelét a csalási sémája vitorlájába fogta, hogy tovább bővítse az áldozatok számát. Pearlman emellett hamisított, állami kötvényeket, AIG és Lloyd’s of London hamis dokumentumokkal nyerte el a befektetők bizalmát.
A kedvencem hogy az általa kitalált fiktív Cohen és Siegel számviteli cég által készített hamis pénzügyi kimutatásokat használta a banki hitelek biztosítására.
A másik kedvencem, hogy az őt éveken át ügyesen védő jogi csapatot is megpróbálta becsapni, nem fizetett nekik, hamis csekkeket adott, erre persze beperelték.
A pénz egy részét így sem kapták meg az ügyvédek. Ezért egy sötét piros pontot írjunk be neki!
2007. februárjában a floridai hatóságok bejelentették, hogy a Pearlman megtakarítási programja valóban hatalmas csalás, és az állam lefoglalta a céget. Azonban a floridai befektetőktől beszedett közel 95 millió dollár döntő része eltűnt. 15 ezer dollár volt csak a számlán. Az FBI elrendelte, hogy hozzák vissza az Egyesült Államokba a külföldre mentett vagyont, amelyek illegális tranzakciókból származtak. Mint írtam 300 millió dollár még mindig nincs meg.
Kapj el, ha tudsz újratöltve – ebből szerintem film lesz egyszer
Az FBI hajszája Pearlman után igazi filmvászonra illő kalandtúra.
Akkor most sorolom időrendben. Először Izrael, majd Németország, ahol még a tévében is nyilatkozott. Aztán egy kis kitérő Balira, hova máshová ugye. Oroszország, Fehéroroszország, újra Izrael, Spanyolország, Panama és végül még Brazíliában is látták. FBI a nyomában, de mindig későn érnek oda. Végül 2007. június 14-én Indonéziában letartóztatták, miután egy német turista házaspár felismerte.
A vagyonkezelők és a hitelezők el akarták árverezni Pearlman vagyonát és személyes tárgyait, köztük egy jól ismert műalkotásokkal és felbecsülhetetlen értékű tárgyakkal teli kastélyt. Gyorsan felfedezték, hogy a festmények és egyéb tárgyak többnyire hamisak. 2008-ban 25 év börtönbüntetésre ítélték Pearlmant összeesküvés, pénzmosás és hamis nyilatkozatok vádjával. Várható szabadulási dátum 2029 volt. De a bírói döntés alapján 1 millió dolláronként egy hónappal csökkentheti a börtönidejét, ha segít visszaszerezni azokat. 2010-ben azonban agyvérzést kapott. Végül 2016. augusztus 19-én szívinfarktus következtében halt meg Miamiban a börtönben. 62 éves volt.
„Akik hisznek nekem, azoknak nem kell magyarázkodnom.
Akik nem hisznek nekem, azoknak nem kell a magyarázatom.” – Lou Pearlman
Aki megszokta a kiskaput, pedig a nagy is nyitva állt előtte
Pearlman becsapta a zenekarokat, befektetőket, átverte a bankokat, egy ideig az FBI-t, sőt a saját jogi csapatát is. Megszokta, hogy sosem a tiszetességes úton érje el a célját, és amikor végre bejött neki a nagy biznisz, amiből jól megélt volna, továbbpörgette a hitellufi őrületet. Az FBI jogászai megállapították, hogy az a közel egymilliárd dollár, amit megmozgatott 20 év alatt biztosított neki bőven tisztességes anyagi sikereket is, többször kiszállhatott volna haszonnal, még akkor is, ha visszafizeti, nem továbbpörgeti a piramisjáték trükközéseket.
A devianciakutatás egyik izgalmas kérdése, hogy a hosszútávon sikeres bűnözők miért nem hagyják időben abba. Nem mindenki van egy klán maffiaesküje alatt, hogy csak holtan szállhat ki. Sok bűnöző, igenis évekig sikeres nagykutya, leléphetne szép csendben. Mi átlagemberek, ha bűnözésből nagyot szakítanánk, azonnal abbahagynánk. Viszont mi nem is merünk belekezdeni. Az élettörténetek és a kutatások azt mutatják, hogy akik el merik kezdeni sokszor nem tudják abbahagyni.
