Néhány napja debütált a Las Vegas-i SEMA kiállításon a Toyota Tacoma alapján megvalósított Tacozilla elnevezésű terepjáró lakópickup, amely első ránézésre a tökéletes overland jármű. A retró dizájn pedig még egy plusz pont a szerethetőségi listán.
A 70-es évek elejétől bő két évtizeden át az Egyesült Államokban több mint 50 ezer lakóautót építettek Toyota Pickupból.
Amint megjelent a színen a Toyota Pickup, műkedvelő ezermesterek és profi műhelyek egyaránt meglátták benne a lehetőséget, hogy egy minden korábbinál gazdaságosabb lakóautót építsenek belőle. A helykínálat szűkössége is elfogadható kompromisszum volt a 73-as olajválságot követően, ami radikálisan átrajzolta a nyugati világ gazdaságát és egyben a robosztus lakóbuszok létét is megkérdőjelezte.
Az igazi áttörést a Chinook International szakemberei által épített prototípus hozta el, melynek láttán a Toyota vezetői is azonnal tudták, hogy megtalálták az igazit. Bár azt érdemes hozzátenni, hogy a Chinook akkoriban már három évtizedes múlttal a háta mögött tökéletesítette a lakóautó műfaját, és ezalatt leginkább diktálta, mintsem követte a trendeket.
A Toyota Chinook rövid időn belül Észak-Amerika három legnépszerűbb lakóautójának egyikévé vált.
A későbbiek folyamán a vezetőfülkével összenyitott lakórész praktikumát magasítható tetővel, valamint gázfőzős konyhamodullal javították. A két legfontosabb jellemzőt mindvégig szem előtt tartva: az egyszerű vezethetőséget és a takarékosságot, amely a Kaliforniában már ekkor fontos, csekély károsanyag-kibocsátás záloga is volt egyben.
És akkor következzen a 2021-es verzió
A fentiekben leírt eszmeiséget idézi meg a Tacozilla, mely a Tacoma pickup alapján megvalósított összkerékhajtású lakóautó. Alapvető követelmény volt a jármű kialakításánál, hogy elkerüljék a hasonló konstrukciók unalmas szögletességét, ezért az éles törésvonalak helyett lekerekített hajtásokat alkalmatak, ami különösen a hátsó ajtónál bizonyult nehéz feladatnak.
A színeiben és lágy vonalaiban egyaránt erőteljesen retro hatású lakófelépítményt ugyanaz a csapat valósította meg, akik a Desert Chase Tundrát is jegyezik. Egy felnyíló műanyag tetőablakot is beépítettek a természetesen fény és a szellőzés biztosítására, a motortérben elhelyezett dedikált akkumulátor biztosítja a lakórész energiaellátását, a benzintankot teljesen elszigetelték, hogy még véletlenül se jussanak gőzök a beltérbe. Melegvizes zuhany került a Tacozilla hátuljába, az étkezőasztalt 3D nyomtatással készítették, a padlót tíkfa borítja, a falak könnyen takaríthatóak. Amilyen kompakt, olyan tágas lett végül a hetvenes éveket idéző színekben pompázó Tacozilla, melyben akár egy 180 centiméteres felnőtt is kényelmesen felegyenesedhet.
Hogy lesz e valaha a Tacozillaból a szörfösök körében olyan kultikus járgány, mint mondjuk a Volkswagen Westfalia azt majd az idő eldönti, mindenesetre aki beszerez magának egy ilyet, annak a pénztárca szűkebb, a tér tágasabb lesz.