Barion Pixel

A változás hangja: Sam Cooke slágere, ami lazított a szegregációs béklyón

Radnai Balázs

2023.07.06.

23 perc

Martin Luther King mellett négy jóbarát – mondhatnánk stílusosan akár azt is, hogy 4BRO – játszott kiemelt szerepet abban, hogy a hatvanas években az Egyesült Államokban hivatalosan megszűnt a színesbőrűek megkülönböztetése és másodrangú állampolgárokból végre egyenlőek lettek a fehérekkel.

Az emberjogi aktivista Malcolm X, Muhammad Ali ökölvívó, Jim Brown NFL játékos, valamint Sam Cooke zenész, aki megannyi slágerrel formálta a mai modern zenei ízlést, nem beszélve arról, hogy hangképzésileg és dalszerzőként messze megelőzte a korát. A cimborák közül mi ez utóbbi szereplővel foglalkozunk ma, akiről méltatlanul kevés szó esik manapság zenei körökben, főként az óceánnak ezen a partján.

Muhammad Ali, Sam Cooke, Jim Brown és Malcolm X.

Több mint 150 slágeréből a „Change is Gonna Come” című dalt választottuk, amelyet az amerikai színesbőrűek himnuszaként aposztrofálnak, hiszen óriási szerepe volt abban, hogy a szórakozóhelyek és a vendéglátóegységek bejáratáról lekerültek a „Belépés csak fehéreknek!” feliratok. A zenékhez a háttérinformációkat két érdekfeszítő könyvből vettem – Peter Guralnick: „Dream Boogie: The Triumph of Sam Cooke” illetve a karrierje során az énekest a Beatleshez és a Rolling Stones-hoz hasonlóan agyafúrtan lenyúló menedzserről, Allen B. Kleinről szóló Fred Goodman dokumentumregényből.

Természetesen ez egy szokásos zenei elemzés lesz, de a korszakot, amelyben játszódtak az események nem lehet kikerülni, így lesz benne említés erőszakos bűncselekményekről, gyilkosságokról, kisgyerek tragikus haláláról és töméntelen kábítószerhasználatról is, így ezúttal nem csak két fülre és egy monitorra tapadó szempárra, hanem erősebb gyomorra is szükség lesz mai zenei kalandozásuk során.

Rövid háttér
Nem Sam Cooke életével, hanem a „Change is Gonna Come” című híres szám zenei elemzésével fogunk foglalkozni a későbbiekben, de azért elengedhetetlen, hogy felvázoljuk az énekes hátterét is és behatóan kivesézzük korai zenéit és másoknak írt szerzeményeit is. Samuel Cook (nem ismert, hogy a későbbiekben miért toldotta meg a nevét egy e-betűvel) 1931-ben született a Mississippi-állambeli Clarksdale-ben, ami nem volt kimondottan ideális helyszín egy fekete kisfiúnak, hiszen akkoriban lent délen még mindennaposak voltak a hírhedt klán lincselései. Családja valószínűleg éppen ezért két évvel később Chicagóba költözött, ahol baptista tiszteletes édesapja egy helyi templomban kapott „állást”. Cooke ebben a templomban kezdett énekelni testvéreivel gospelt, majd tizenévesen a The Highway Q. C.’s frontembere lett. Ennek a kórusnak egy templomi fellépésén fedezték fel egyedülállóan varázslatos hangját az országos hírnevű The Soul Stirrers népszerű gospel zenekar tagjai és hívták, hogy a továbbiakban zenéljen velük. A nagy hatású, feketék körében rendkívül népszerű bandával Sam lemezt is készített vallásos dalokból a Los Angelesi Speciality Records kiadónál, ahol a „Touch the Hem of His Garment” című albumuk összes számát ő írta. Be is szúrunk ide egy felvételt ebből az időszakból, hiszen érdekes meghallgatni a csodálatos hangját, melynek köszönhetően később a gospel után a soul zene egyik nagy hatású úttörője lett, majd R&B énekes dalszerzőként teljesedett ki megnyitva az ajtót a néhány évvel később berobbanó rockzene számára:

The Soul Stirrers – Wonderful (Sam Cooke)

Az első kislemez
Sam Cooke istenfélő családból származott, ahol úgy tartották, ha egy zene nem Jézusnak szól, akkor – szerintük más opció nem lévén – az ördögnek. Az énekesnek azonban minden vágya volt, hogy különböző stílusokban is kipróbálja magát és arra vágyott, hogy híres és népszerű zenész legyen. Első kislemeze a „Loveable” volt, aminek címadó dalát egy ismert gospel song, a fenti „My God is So Wonderful” szövegének átírásával készítette. Mivel tartott az ismerősök és a család haragjától Dale Cook néven jelentette meg. Mondani sem kell, hogy mikor a sláger felcsendült a rádióban, egyedi hangja azonnal lebuktatta és mindenki rögvest tudta, hogy ő az előadója a szerelmes nótának.

Dale Cook: Lovable

A következő dal meghozta az áttörést
Miután nem szakadt rá az ég és édesapja is elnézően szemet hunyt a mindenható elleni „kihágás” felett, ezért a további lemezeken már a saját nevével szerepelt és így lépett fel első országos slágerével, a „You Send Me” című számmal az Ed Sullivan Show tévéfelvételén is. Az alább hallható számmal Cooke a pop és az R&B slágerlistákon egyaránt felért az első helyre és a második korongjából több, mint egymillió példányt adtak el az Egyesült Államokban.

Sam Cooke: You Send Me (Ed Sullivan Show)

Fény és árnyék
A „You Send Me” sikerével Sam pillanatok alatt a sztárok között találta magát, a zenéjében potenciálisan benne volt, hogy nem csak az USA-ban, hanem a világ minden táján befusson. A korabeli zenei szakírók a világ két-három legjobb férfielőadói között tartották számon, ráadásul jóképű volt, sugárzott belőle az önbizalom és a profizmus, ahogy kiállt a színpadra vagy interjút adott. Nem beszélve arról, hogy nem csak bámulatba ejtő énekhangja volt, hanem szövegíróként és dalszerzőként is új lendületet és pezsgést hozott a zenei életbe.

A felszínen élvezte a csillogást, de a magánéletében azért nem mentek gördülékenyen a dolgai. Ekkoriban vált éppen első feleségétől és rövid időre le is csukták, amiért megtagadta a gyerektartás fizetését egy másik nőtől, akit már jóval korábban elhagyott. Az énekes ekkor már sokkal többre vágyott annál, hogy „szimplán” egy „popsztár” legyen, azt tervezte, hogy lekörözi a világszerte híres színesbőrű sztárt, Harry Belafonté-t, akinek számait még hazánkban, a vasfüggönyön innen is játszották a rádióadók.

Harry Belafonte – Jamaica Farewell

Jó a hajad, ki az edződ?
Ezen fejezetben néhány mondat erejéig kitérünk a korabeli frizurákra, de nem kell megijedni, nem bonyolódunk hosszabban hajzatok elemzésébe. Fontos azonban megemlítenünk, hogy ebben az időszakban a feketét szégyellték erőteljes afro-fürtjeiket és – főként azok, akik a tévében is szerepeltek – kiegyenesítették és lakkozták/olajozták hajszállaikat, hogy jobban hasonlítsanak a fehérekre. Sam Cooke volt azonban az egyik első afroamerikai, aki erre nem volt hajlandó, mégpedig két okból. Egyrészt nem szégyellte, hogy gyapotszedő rabszolgák leszármazottja, másrészt pedig büszke feketeként nem volt hajlandó majmolni a fehér férfiakat. Ez az angolszász származású amerikaiakat cseppet sem érdekelte, ugyan olyan szívesen nézték fellépéseit a tévében vagy a koncerteken, a színesbőrűeket azonban rettentően feldobta, hogy egy ekkora sztár ilyen nyíltan vállalja a gyökereit. Bár édesanyja mikor meglátta egyszer a tévében jól lehordta, hogy milye ápolatlanul néz ki a búrája, a fiatal fekete srácok azonban elkezdték őt követni ebben is. Sam Cook a hajával így pont az ellenkező üzenetet közvetítette, mint a korszak szexszimbóluma, a gyönyörű Marilyn Monroe, aki egy interjúban szomorúan így fogalmazott: „Hollywoodban egy lány erénye sokkal kevésbé fontos, mint a frizurája.”

Jóbarát a zajban
Azzal együtt, hogy a kortársak legtöbbje, köztük számos barátnője a világ legönzőbb egoistájaként beszél Sam Cooke-ról, a javára kell írjuk, hogy sohasem feledkezett meg szerencsétlenebb sorsú barátairól. Kiválása után ugyanis gospel csapata, a The Soul Stirrers a korábbi hírnév után lejtmenetbe kapcsolt és majdhogynem beleállt a földbe. Sam ekkor két barátjával J. W. Alexanderrel és Roy Crainnel megalapította a SAR Records (Sam, Alex, Roy) lemezkiadót és amellett, hogy visszahozta a The Soul Stirrers együttesét a zenei körforgásba, többek között olyan slágereket írt a számukra, mint a „Stand By Me Father”, de hát végül is Aiszóposz is megírta már az ókorban, hogy „A szerencsétlenség mutatja meg, kik az igazi barátok.”

The Soul Stirrers: Stand By Me Father

Az első nyúlás Cooke szerzeményeiből
A fentebb hallható 1959-es „Stand By Me Father” volt az első dal, amit ellop… khmm… akarom mondani inspirációnak használtak Sam Cooke dalai közül. Ben E. King 1962-es „Stand By Me” című számát azonban gyorsan meg is védem, hiszen a The Drifters egykori frontembere szólókarrierjének egyik legjobban sikerült alkotása, ami mai napig az egyik kedvencem és az „ihletődése” semmit sem von le későbbi zseniális karrierjéből. Nem véletlen, hogy 1986-ban az „Állj ki mellettem!” című Stephen King regény megfilmesítésénél a rendező Rob Reiner is felhasználta ezt a nótát és többszáz előadó dolgozta fel a későbbiekben, többek között például 1975-ben John Lennon, vagy egy bő negyed évszázaddal később Seal. Megéri meghallgatni ezeket is, de hozzuk természetesen az eredeti Ben E. King megahitet is.

Ben E. King: Stand by Me

Beindul a slágergyár
Sam Cooke miközben következő lemezére készült – rengeteg előadót szerződtetett le a saját lemezkiadó vállalatához és bizony a korszak zenészeinek nem kellett kétszer szólni, hogy aláírjanak a SAR Recordshoz. Már csak azért sem, mert szinte minden csapatnak írt egy két olyan slágert is, ami megdobta a karrierjüket. Több mint 150 slágerlistás dalából nem tudjuk belinkelni mindet, de példának okáért hozunk kettőt – Jackie Wilson: „I Know I’ll Always Be in Love With You” és Little Anthony and the Imperials: „I’m Alright”. Természetesen időmilliomosok ezekbe is belahallgathatnak, de kiemeltként inkább egy saját slágerrel, a „Wonderful World” című számmal folytatnám, amely több tucat feldolgozást ért meg az évtizedek alatt.

Sam Cooke: Wonderful World

Illetve nem hagyhatjuk ki ebből az időszakból a listavezető „You Send Me” után a slágerlisták második helyéig jutó „Chain Gang” névre keresztelt számot sem.

Sam Cooke: Chain Gang

Fejbeszállt hírnév, romokban lévő magánélet és az első szomorú tragédia
Sam Cooke élete fenekestől felfordult ezt követően. Két lánya született akkori feleségétől, majd világra jött első fiúgyermeke, Vincent, a trónörökös. Annak ellenére, hogy egész fiatalkora óra vágyott egy fiú utódra, nem sikerült semmiféle szorosabb kapcsolatot létesítenie vele, lévén, hogy a túltolt drogfogyasztás miatt eltávolodott érzelmileg a családjától és fizikailag és emocionálisan is bunkón viselkedett azon ritka alkalmak során, amikor nem a zenével foglalkozott, hanem hazament, ahol rendszeresen bántalmazta Barbarát a feleségét. A felesége rajongott érte és mindent elnézett neki, ezt követően azonba megtörtént a tragédia, amiben egy Sam Cooke-nál józanabb, egészséges mentalitású férfi is könnyedén összeroppanna. A zenész úszott egyet a házuk medencéjében, majd elviharzott otthonról anélkül, hogy visszatette volna a helyére a medence takarófóliáját. Felesége abban a hitben volt, hogy hároméves lányuk, Tracey felügyeli a totyogós baba Vincentet pár percig, amíg elmosogat, ám nem így történt, a kisbaba beleesett a medencébe és megfulladt. A szülők egymást okolták a szörnyű tragédia miatt és Sam Cooke teljesen összetört amiatt, hogy nem tudja már bepótolni azt a törődést, amit korábban sajnált fiától. Ebből a borzasztó érzésből született ekkor a „The Riddle Song” című szám.

Az enyveskezű menedzser és egy közös lemez Muhammad Alival
Barátai féltek attól, hogy az énekes öngyilkos lesz a tragédia miatt, de ekkoriban már a pénzügyi zseninek tartott Allen B. Klein volt Cooke menedzsere, aki azonnal rátelepedett az összetört sztárra. Két nappal fia temetése után ugyanis megjelent Sam házában kislányával és fogta Samet és a lányait, majd elvitte őket Disneylandbe. Nem sokkal az utazást követően a zenésszel közös céget alapítottak, amelyről csak később derült ki, hogy Sam Cooke számainak jogdíjai gyakorlatilag kis túlzással egy az egyben a menedzser zsebébe vándorolnak. A pofátlan üzletember mondjuk ezt a mutatványt később a The Beatles és a The Roling Stones zenekarral is előadta dollármilliókat csalva ki a világsztárok zsebéből. Sam Cooke ekkoriban korábbi sikeres produceri és üzletemberi énjét a sarokba vágta és csak a zeneszerzésre koncentrált, illetve ezzel egyidőben mind több időt töltött a feketék polgárjogi aktivistái között barátaival, Malcolm X-szel, Jim Brownnal és Muhammad Alival. Alival ráadásul nem csak politizáltak és gyűlésekre jártak, hanem egy közös lemezt is készítettek, melynek promózása így zajlott a korabeli televízióban.

Sam Cooke & Muhammad Ali: Hey, Hey, The Gang’s All Here

Bob Dylantől jött a tockos, ami a generációk életét megváltoztató slágerhez vezetett
Miközben menedzsere talicskával lopta bőszen Sam Cooke pénzét, az énekes egyre kevesebbet foglalkozott a zenével és minden idejét bokszoló barátjával és annak mentorával Malcolm X-szel töltötte. Már-már teljesen feladta zenei karrierjét mikor egyszer csak váratlanul Muhammad Ali mutatott neki egy friss Bob Dylan dalt, a „Blowing in the Windet”, amiben a zenész – aki szubjektív véleményem szerint a huszadik század egyik legköltőibb zenei szövegírója – a feketék sanyarú sorsáról énekel, többek között ilyen sorokkal, hogy:

„Hány nemzedéknek kell élnie még, mielőtt szabaddá válhatna?

És hányszor fordíthatja el a fejét egy ember, úgy téve, mintha semmit sem látna?”

Bob Dylan: Blowing In The Wind

Formálódik a legendás dal
Bob Dylan – aki nem csak háborúellenes aktivista volt, de fehér létére szinte egyedüli zenészként kiállt a feketék jogaiért is – fenti dala indította el a vezérhangyát Sam Cooke fejében, hogy igenis van létjogosultsága olyan zenének, amelyik nyíltan kiáll a feketék jogai mellett, sőt elpanaszolja azt a rengeteg sérelmet, amelyek a színesbőrűeket érték akkoriban az USA-ban, különösen az ország déli államaiban. Az „A Change is Gonna Come” szövegének felépítése és a mondanivalója ugyan egyértelműen Bob Dylantől származott, a zenei ötlet és a szöveg egy része azonban Paul Robeson musical színész 1936-os „Showboat” című filmjének betétdalából, az „Ol’ Man River”-ből eredeztethető.

Paul Robeson – Ol’ Man River

És eljő a változás!
Kissé hosszas felépítés után végre rá is kanyarodhatunk mai zenei anyagunk központi dalára, amit reméljük ennyi muzikális előjáték után is izgatottan vár mindenki. Cooke érezte, hogy ez a szám lesz élete mesterműve ezért egy komplett szimfonikus zenekart is szerződtetett a lemezfelvételhez, ami olyan stresszt okozott állandó dobosában, hogy az képtelen volt zenélni. Szerencsére azonban – a később a Rock and Roll Hírességek Csarnokába is beválasztott – Earl Palmer épp a szomszéd stúdióban őgyelgett és belement, hogy doboljon a számon, ami valljuk be az ő képességeivel csak egy ujjgyakorlat volt.

A szám egy nagyzenekari nyitánnyal indul, majd minden versszakban más-más hangszerelésben szólal meg nem beszélve arról, hogy a hangszerek összetétele folyamatosan változik, amikor Sam az „a change is gonna come” sort énekli. Az első versszakot a ritmus szekció viszi a hátán, a másodikban belépnek a vonósok, akiket a harmadikban fokozatosan felváltanak a kürtök, majd a legvégén az egész zenekar egyöntetűen beáll Cooke énekhangja mögé.

Sam Cooke: A change is gonna come

Olyan, mint a halál
Cooke roppant büszke volt a megszületett dalra, bár volt vele kapcsolatban egy fura érzése, amit gitárosa, a később szólókarrierben sikeres Bobby Womack is megerősített, aki szerint a „dal úgy hangzik, mint maga a halál”. Sajnos a próféta szólt belőle, hiszen az 1963 végén írt dalt 1964-ben rögzítették a stúdióban és adták ki kislemezen, és a végső verziója csak az év végén decemberben jelent meg, alig pár nappal azt követően, hogy Sam Cooke-ot fiatalon, 33-éves korában lelőtték egy Los Angeles-i motelben. Halálával kapcsolatban többféle narratíváról lehet olvasni. A közös pont bennük, ami biztosnak tűnik, hogy bepiálva felszedett egy nőt egy bárban, akit elvitt magával a külvárosi motelbe, hogy folytassák a mulatást, majd ott a későbbiek során egy pisztolygolyó végzett vele éjszaka. Egyes verziók szerint erőszakoskodott a nővel, aki úgy lépett le, hogy elvette a zenész nadrágját és menekülőre fogta, majd a recepciósnő megijedt az őrjöngő zenésztől és lelőtte.

A helyszínre érkező rendőrök elfogadták a sztorit és nem végeztek semmiféle nyomozást, ami akkoriban hétköznapi megoldás volt, ha egy fekete férfi volt az áldozat. A hölgyről később kiderült, hogy prosti volt és barátai visszaemlékezése szerint aznap este Sam Cooke többször kivett egy kb. 5000 dollárnyi bankógurigát a nadrágja zsebéből, ami feltűnést kelthetett bűnözői körökben, így talán nem véletlen az öt gurigával lenyúlt nadrág sztorija sem. Ezen felül többen gyanúsították a gyilkosság megrendezésével menedzserét, akinek gátlástalan lopásaira Sam Cooke akkoriban derített fényt és végleg meg akarta szakítani vele az üzleti kapcsolatát. Összeesküvés elméletek szerint azonban J. Edgar Hoover az FBI akkori igazgatója likvidáltatta, méghozzá direkt olyan módon, hogy ne csak fizikailag halljon meg az énekes, hanem vele együtt meggyilkolják az őt övező legendát is. Nem tisztem eldönteni, hogy melyik verzió lehetett az igaz, de azért a tisztánlátás véget annyit még hozzáfűznék, hogy Malcolm X-et alig két hónappal később gyilkolták meg, míg Martin Luther Kinget három évvel később lőtték le…

Halála után az afroamerikaiak himnusza lett a dal
Sam Cooke már nem érte meg, de végül is rengeteget tett azért, hogy „népe” felszabaduljon, hiszen a dalát a zászlójukra tűzve a feketék nem sokkal később eltöröltették az őket sértő diszkriminációt, az énekest pedig a legelsők között választották be a Rockzene Hírességeinek Csarnokába, ahová néhány évvel később halhatatlan dalszerzőként is bekerült. A legendás szám több, mit 500 feldolgozást ért meg többek között olyan hírességek is elénekelték, mint Tina Turner, Aretha Franklin, Otis Redding, Solomon Burke, Bobby Womack, The Fugees, Jon Bon Jovi, Seal, R. Kelly, Gavin DeGraw, Terrence Trent D’Arby, the Righteous Brothers, Al Green, Amy Winehouse etc…

Néhány zseniális feldolgozást azért kiemelnénk a számtalan közül, mert mindenképpen érdemes meghallgatni. Az elsőt egyenesen egy New York-i metróperonról hozzuk, ahol Mike Young régóta lép fel, nem csoda, hogy a föld alól az America Got Talent című zenei vetélkedő elődöntőjéig vezetett az útja. Brutális hangját még az időközben becsattogó metrószerelvény sem zavarja meg.

Mike Yung – A Change Is Gonna Come

Rengeteg változatát találhatjátok meg a dalnak a Spotify-on vagy a YouTube-on így egy utolsó verziót ajánlunk már csak a figyelmetekbe, méghozzá Beth Hart énekesnő előadását egy Los Angeles-i klubból, amely során, egyetlen számon belül rengeteg zenei stílus jegyeit villantja fel játékosan.

Beth Hart: A Change is Gonna Come

Más számai is rengeteg híres zenésznek adnak inspirációt a mai napig
Zeneileg szerintem nem egy akkora cucc így a fenti passzusba nem is linkeltük be, de érdekességképpen megemlítjük, hogy Jon Bon Jovi is előadta a számot a kisebbségi kártyát kijátszó Barack Obama kampánya során, mielőtt megválasztották volna az Egyesült Államok első színesbőrű elnökének.

Nem a fenti sláger azonban az egyetlen szerzeménye, amit rengetegen feldolgoztak. Amy Winehouse, a Rolling Stones, Jackie Wilson, Eric Clapton, Tina Turner, Rod Stewart, The Neville Brothers, Leela James, Arcade Fire, Nas, Billy Bragg, Nina Simone, Cat Stevens, Shemekia Copeland, The Animals vagy Ray Charles nevét emelnénk ki azok közül, akik egy vagy több Sam Cooke szerzeményt is zseniálisan előadtak, de összességében többtízezer Sam számaiból inspirálódott előadóról van szó, így ennek felsorolásától inkább tartózkodunk, amennyiben nem bánjátok.

Ráadás
Ha jól érezted magad a mai zenékkel, de még további részletekre lennél kíváncsi Sam Cooke életéről, úgy jó hírünk van. Soraimat hamarosan zárom, de a Netflixen elérhető egy bő egyórás dokumentumfilm Sam Cooke-ról méghozzá magyar felirattal. A zenetörténet rajongóinak kötelező darab, már csak azért is, mert rengeteg további érdekesség van benne a zenészről, ami azonban szorosan nem kapcsolódik a mára választott dalunkhoz. Íme a doksi trailere, amivel mára el is búcsúzom tőletek.

ReMastered: The Two Killings of Sam Cooke

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Elfeledett kincsek: The Baby Huey Story

Nujabes: szürke eminenciás a színes zenék mögött

Crip walk!? Nem tánc, hanem életforma!

Yellowman útja az árvaháztól a dancehall trónjáig

MC Jeges Vanília, akit nem lehet komolyan venni, de nem lehet nem szeretni

J Dilla – egy zenei fenomén örök ragyogása