Barion Pixel

DJ Premier plánban

Benedek Csanád

2024.05.12.

45 perc

Amennyiben DJ Premier neve neked nem mond semmit, akkor valószínűleg nem ismered a hiphop zenét. Premo jókor volt rossz helyen, és pont a legvadabb, nyers, kiforratlan időszakában gyártotta apró kis elemekből építkező zseniális zenéit a dühös szövegek alá. Stílusa annyira egyedi, hogy mások nem is próbálkoznak annak lemásolásával; ez az úgynevezett „Preemo-hangzás” egyedülálló jelensége a zenei palettának.

DJ Premier arról híres, hogy übermenő, és sajnos arról is, hogy a nagyon jó számainak felét még a hiphopfanok sem mindig ismerik, pedig egy Blaq Poet, J-live, Craig G, All City is szerepel a listán. Ez elsősorban annak tulajdonítható, hogy nulla kilométeres, ismeretlen MC-knek is ad beatet, feltéve ha azok real arcok. Ki ismerte ’92-ben Mobb Deepet, kvázi tizenévesek voltak? Mégis kaptak tőle zenét.

Mobb Deep: Cop Hell [prod. DJ Premier] (1992)

Preemo nem egy nyomulós producer. Hírnevét igazán sose használta könyöklésre, helyezkedésre a zenebizniszben, pedig ha valakinek van pedigréje a rapgame-ben, az bizony ő. Június elején fellép nálunk is az Akváriumban, ami tökéletes apropó egy alapos és részletes elemzésre az életművéről. Vegyél nagy levegőt, fújd ki a füstöt, mert ez mélymerülés lesz!

Waxmaster C
Premier, azaz becsületes nevén Christopher Edward Martin, a texasi Houston ötödik kerületében született 1966. március 21-én. Mint nemrég kiderült, a veterán producer, aki hosszú pályafutása során számtalan előadóval dolgozott együtt, nem mástól tanult meg dobolni, mint Travis Scott apjától, aki még motorozni is megtanította. Az már egészen beteges geeknyomozásaim eredménye, hogy Vanilla Ice-al (aki szintén nagy dirt fan) egy időben motorozgattak, nagyon közel egymáshoz. Szerencsére ebből nem lett szám. Na, de vissza a Scottékhoz. Egészen szoros viszonyban áll a családdal. „Travis nagymamája Mrs. Webster volt az angoltanárom, és a mai napig ő az egyik legvagányabb ember a környéken.” – Premo.

Sőt, még Travis Scott nagybátyja is komoly szerepet játszott a DJ életében, ő ugyanis basszusgitározni tanította Christophert. Travis Scott kezdődő karrierjénél a papa megkérte Premiert, hogy hallgassa meg a fia demóit.
Az amúgy mindig diplomatikus Chris, a közelség miatt elég nyersen fogalmazott, és elmondta, hogy Travis szerinte nem jó rapper és ez inkább pop, nem az ő vonala, ezen annyira megsértődött Scott, hogy a mai napig nem készítettek közös számot. Ennek Premier ellenére segített neki. Nem annyira közismert, de Travis anyukája később ismét megkérte, ha tud, segítsen azért valamit. Segített. Konkrétan felhívta Kanye-t, hogy megmutassa neki az ifjú autotune herceget. A többi történelem.

Houston kapcsán érdemes megemlíteni, hogy az UGK-s Bun B-vel csak nagy későre készített számot, a Geto Boys-szal, K-otix-szal, Mike Jones és hasonló houstoni formákkal tulajdonképpen soha.
Tanulmányait a texasi Prairie View A&M Egyetemen folytatta, amely bár nem tartozik az elit intézmények közé, ebből is láthatod, hogy a tag nem ötbites agykapacitással pörgeti a témát. Itt egyébként számítástechnikát tanult, amit nem gondolnál róla. Preemo egy igazi nerd, hahaha. Az egyetem mellett egy lemezboltban dolgozott, miközben a suli DJ-jeként csiszolta zenei tudását. Alkalmanként fellépett a Marching Storm zenekarral is. Ne feledjük, hogy egészen jól dobolt, és basszusgitározni is tudott valamelyest. Ekkor még nem DJ Premier, hanem Waxmaster C néven ismerték. Ezen a néven küldözgette a demóit mindenféle kiadóhoz, amit senki nem hallgatott meg, kivéve egy embert. Őt Keith Edward Elamnak hívták, de te Guruként ismered.

DJ Premier és Guru

Egy nagyon hosszú gondolat a Gang Starr-ról

A Gang Starról egy nap majd írunk külön, de nem tudom megállni, hogy ne lőjem el, hogy Waxmaster C jól csengő nevű társa lehetett volna MC Keithy E. Ugyanis ez volt Guru korábbi rapneve. Guru, polgári nevén Keith Edward Elam nem egy sablonos gettófigura. Bostoni édesapja, Harry Justin Elam bíróként és ügyvédként is nagyon magas szintre jutott. Ő lett az első afroamerikai bíró, akit kineveztek a Boston Municipal Court of Massachusetts-be, később pedig ugyanannak a bíróságnak a főbírója lett, végül a Massachusettsi Legfelsőbb Bíróság helyettes főbírója. Ez minden szinten big dog kategória. Édesanyja „csak” könyvtárigazgató volt.
Guru üzleti adminisztrációs diplomát szerzett Atlantában, valamint (most be fogsz sírni) egy jó nevű divattervező sulit is elvégzett New Yorkban. Mindeközben egy kiadónál A&R (Artist & Repertoire) munkakörben dolgozott, ami a tehetségek felkutatására, bevonzására és fejlesztésére irányult — ez a pozíció sokat elmond Guru komplexitásáról. Nem volt senki kíváncsi a számaira, amit a The 45 King-el készített, ezért kitalálta, hogy kiadós ember lesz, így belülről bomlasztja majd a rendszert. A céges munkái mellett saját projektjei számára is vadászott az igazi tehetségekre. Így találta meg Waxmaster C-t.

Képzeljük el, két középosztálybeli fickó, egyik texasi, a másik bostoni,
ott vannak Brooklyn közepén, és végül megalkotják az egyik legjobb New York-i
hiphopot miközben egyikük sem gettógyerek, és nem is New York-iak.

Gang Starr (DJ Premier és Guru) – 1991

Egy houstoni és egy bostoni gyerek Brooklyn kevésbé tehetős negyedeiben nem egy életbiztosítás. „A just to get a rep című dal egy valós bűncselekményen alapszik, ami Guruval történt. Egy alkalommal, amikor Guru és társai Bedstuy-ba látogattak, a nap folyamán figyelte őket néhány helyi arc. Aznap este Guru egyedül tért vissza ugyanoda, és az említett srácok rárohantak, elkapták, leütötték, és elvitték az új kocsiját. Pár nappal később megláttuk az autót, úgyhogy odarohantunk és üldözni kezdtük a srácot, ami végül autós üldözésbe és rendőri hajszába torkollott. Aztán a srác, aki ellopta az autót, át akart menni egy piros lámpán és telibe találta egy fagylaltos teherautó, és a balesetben szörnyet halt. Szomorú, hogy így kellett végeznie, de ez a karma része, és ilyen dolgok megtörténhetnek.” – DJ Premier.

Guru már két évvel korábban megalakította a Gang Starr nevű csoportot (és a 45 Kinggel rögzített is számokat), azonban korábbi partnere, Mike Dee visszatért Bostonba. Ezt követően DJ Premier és Guru leszerződött a Wild Pitch Records-hoz, majd kiadtak egy debütáló kislemezt („Manifest”) és egy albumot (No More Mr. Nice Guy). Összefoglalva: Guru elment dolgozni egy céghez, majd miután kiismerte ott magát, kiadatta a saját albumát, és bejuttatta a bandát pár filmzenébe is, aminek köszönhetően még komolyabb szerződéshez jutottak. Ezek a mozzanatok kulcsfontosságúak, mert sok mindent megmagyaráznak, Gang Starr dinamikáján belül. Guru egy kicsit diktátor volt, de törte is az utat Premiernek. Aki nem ismeri a zeneipart, gyakran úgy véli elég egy jó számot készíteni és az majd megold mindent, hát ez távolról sincs így. Példának okáért nézzük meg Mr. Green egyik számát, ami olyan mintha egy tökéletes DJ Premier lenne. Mr Greent soha nem nyomta senki, nem is jutott sajnos messze, annak ellenére, hogy rendkívül tehetséges.

Malik B & Mr Green: Dolla Bill

Guru rendkívüli mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Premier elérje azt a szintet, amelyen már őt keresték fel lehetőségekkel. A közöttük kialakult vita, ami végül a Gang Starr feloszlásához vezetett, külső szemlélő számára talán nem teljesen egyértelmű. Ez a nézeteltérés nem pusztán anyagi okokból eredt, hanem a raphez kapcsolódó mélyreható pszichológiai nézetkülönbségekből fakadt. Guru úgy érezte, hogy minden Premier által készített beat az ő zenéje is, és ezeket először neki kellett volna bemutatnia. Rendkívül nehéz volt számára feldolgozni, hogy míg mások Premier ütemeivel milliomosokká váltak, addig a Gang Starr sajnos nem aratott jelentős sikert; Pár kislemez lett csak aranylemez, és az is, miután már ismertek lettek. Számos cikk és maguk a rapperek is felvetették a kérdést, hogy miért nem veszik az emberek a Gang Starr-lemezeket. Ma, amit te gondolsz róluk, az egy kifényezett életmű visszafelé nézve. Akkor és ott sajnos undergroundak voltak, míg mára teljesen eltűnt előadók dupla platinaalbumokat hoztak le akkoriban.

Guru igazából azt nem tudta elfogadni, hogy a zenebiznisz az aktuális divatokról is szól, és egy felkapott név, ha nem Premier, akkor egy másik ember beatjével csinálja meg a bizniszt, akkor is nagyot megy. Amit viszont Premier sose felejthet el neki, hogy a jogi dolgokat rendbe rakta. Emlékeztetőül, Nas a legendás első albumának master szalagjait sem birtokolja. Minden a Sony Columbia tulajdona. Guru komoly jogi tapasztalatokkal bíró családból jött, és ez segítette, hogy ne verjék át őket. DJ Premier a Gang Starr összes albumán fő producerként működött közre, míg Guru társproducerként támogatta őt. Ez jelentős eltérés a mai művészekhez képest, akik gyakran számos, véletlenszerűen kiválasztott producerrel dolgoznak egy-egy albumon. Preemo egyébként jelenleg pedig a PRhyme duót alkotja Royce da 5’9″-el együtt.

Akinek a karriered köszönheted: a karrierbeindító Premier

A cikk tervezésénél arra gondoltam, hogy az érdekességeket, ritkaságokat mutatom be, mert Preemo esetében aztán vannak csemegék. A barátaimmal való háttérbeszélgetések során azonban valahogy az jött le, hogy sok ember szerint van jó pár kiemelkedő száma, de összességében többnyire közepes zenét csinált. Ekkor a szemeim már vérben forogtak, majd miután egy letört sörösüveggel végeztem a barátaimmal, a haláltusájuk utolsó taktusaként felsoroltam azokat a számokat, amiket méltóztattak kifelejteni.

Ha Dr. Dre-n és Pharrellen kívül kell mondanom még egy embert, aki konkrétan karriereket indított el,
az kétségkívül DJ Premier. Olyan sok embert rakott fel a térképre, hogy kezdem azt hinni ő maga a térkép.

Top 50 – The Best DJ Premier Beats of All Time

Ha hardcore Preemo-fan vagy, ezek a számok neked nem lesznek újak, de hidd el, számomra is meglepő volt, hogy milyen sokan elfelejtik, hogy ezeket mind a mester pattintotta ki az MPC-jéből. Szóval alapozásnak ITT egy lista.

Preemo továbbá arról is ismert, hogy a Gang Starr összes dalát ő készítette (pár korai dolgot nem, de az még Guru ügye), valamint a Gang Starr Foundation előadóinak is nagyon komoly albumokat rakott össze. A Gang Starr Foundataion korai felállását az 1990-es évek közepén a Jeru the Damaja, a Group Home, a Big Shug és a Gang Starr alkotta. Premier jogilag is teljes mértékben felelős volt a Jeru the Damaja első két albumának, a The Sun Rises in the East és a Wrath of the Math-nek a gyártásáért. Ezt azért így írom le, mert konkrétan miatta igazolták le, kvázi sokat köszönhet neki. Ami a Group Home együttműködését illeti, Premier egy 2003-as interjúban így nyilatkozott: „Ők [Group Home] nem tisztelik azt, ami táplálta őket.” Kifejtette továbbá, hogy Guru halála után csak az iránta való tisztelet végett vállalta a „The Legacy” című szám elkészítését. A Gang Starr Alapítványhoz szorosan kötődő további művészek, akikkel a Premier együttműködött: Afu-Ra, Bahamadia, Krumbsnatcha, Big Shug, Smiley the Ghetto Child és NYGz.

A Gang Starr Alapítvány mellett a Premier szorosan kötődik az M.O.P.-hez is, amelyet rendre az egyik kedvenc rapcsapataként emleget. A kapcsolat a „Rugged, Neva Smoove” 1994-es remixével kezdődött. Ettől kezdve Premier a dalok körülbelül egyharmadát készítette el majd az összes rá következő albumon, és felügyelte, keverte is a projekteket. DJ Premiernek van saját lemezcége, a Year Round Records. Művészei között szerepel a New York-i NYGz, és Blaq Poet sajnos nem mentek akkorát, pedig vannak nagyon jó számaik.

A teljes albumokon kívül egyértelmű karrierberöffentés történt Nas-nál is. Első Nas-albumon három szám (ne feledjük az első Nas-albumon csak 9 szám van – az Intro-t én nem számolom bele, mert időkitöltés csak). Ebből a N.Y. State of Mind és a Represent instant sláger. Ugyanez elmondható Biggie-ről is. Ő is sokat köszönhet Premiernek. Afu-Ra, Royce da 5’9″, Group Home, Krumb Snatcha, Bahamada, Jeru, M.O.P, Nas, Notorius B.I.G, Jay-Z, Buckshot Lefonque, O.C., A. G., AZ, Fat Joe, Mos Def, Reks, Lord Finesse karrierjének beindításában egyértelműen benne van. Ez egy nagyon durva lista, és messze nem soroltam fel mindenkit.

Das EFX: Real Hip Hop

So Wassup? Episode 21 | Das EFX „Real Hip Hop”

A fentiekben felsoroltak közül mindenki kapott tőle slágert, fontos hozzátenni, hogy még akkor, amikor szinte senki nem ismerte őket! Ezen kívül hatalmas reboot, karrierregeneráló mester. Szóval van az a kategória, hogy adsz valakinek egy számot, ilyen is sok van: The Game, Evidence, Run the Jewels, Griselda Records-os srácok, J Cole, Kanye West, LOX, Run the Jewels stb. Azonban Preemo-t megannyi előadó kereste meg, viccesen szólva egyfajta ihlethiányos karrierklimax válsága közepette. KRS One, Rakim, Common, Das EFX, ASAP Ferg, Joey Badass karrierjében egyértelműen hozott új ízt. Rakim, KRS One, Cragi G (legendás MC) ráncfelvarrás, Joey, Common esetében új irányok keresése, Ferg pedig neki köszönhetően jött ki a traper csávó sablonjából.

DJ Premier: Our Streets feat. A$AP Ferg

Továbbá érdemes beszélni producerünk középzónájáról. Szóval van egy sor album, amit ha nem is végig ő készített, de igencsak megtolta. KRS-One Return of the Boom Bap-et 6 számmal rakta meg. Az első Buckshot LeFonque-t 9 számmal támogatta, igazából ezt vehetjük teljes albumnak is.

Buckshot LeFonque: Breakfast @ Denny’s

Bahamadia – Kollage („csak” 5 szám)

Bahamadia ft. K-Swift & Mecca Starr (Prod. By DJ Premier) – 3 The Hard Way

Afu-Ra Body of the Life Force szintén „csak” 5 szám. Itt ugye legendás kiadványokról beszélünk. Ez a lista egy olyan durva beatéletrajz, amit nehéz überelni, ugyanis itt szinte csak jó, és még jobb MC szerepel. Timbaland, Dre, Kanye, Pharrell, Alchemist noha mind sztárproducerek és van átfedés, de nem tudnak ilyen listát kiállítani. Sikeresebb előadókat igen, de ennél komolyabbat szerintem senki. DJ Muggs lehet még a közelében. Itt hangsúlyozom azt is, hogy jó MC-k nem a sikeresség, hanem tehetség alapján.

A kulissza titkai

Miből lesz a cserebogár? A régi sztorikban az a jó, hogy segít elhelyezni egy adott korszak súlypontjait, mert milyen az, amikor a Blacky Eyed Peas nyit Jeru the Damajának, és alig vannak rajta. Premier adott nekik is beatet, szinte megszánta őket (hahaha), de tényleg, az interjúkból világosan kitűnik, hogy mindenki tehetségesnek tartotta őket és nem értették miért nem pörgetik az emberek. Na, aztán szereztek egy csajt, de ez egy másik sztori.

The Black Eyed Peas: BEP Empire

So Wassup? Episode 56 | Black Eyed Peas – B.E.P. Empire

Vagy milyen az, amikor egy furgonban utazik fellépni Jeru, Big Shug, Guru, Jay-Z és Jay a legkisebb kutya a pályán, mert neki sem egyből indult be a karrierje. Aztán ott van a Lord Finesse-sztori.

„Valójában Guru töltötte be az A&R szerepét, amikor Lord Finesse-t szerződtette, hiszen ő volt az, aki figyelmet fordított a Wild Pitch demóira. És ő volt az, aki azt mondta: „Jé, ez a Lord Finesse fickó teljesen kész van. Kevesen tudják, de Finesse eredetileg rapperként kezdte pályafutását, mielőtt beatmakerként is hírnevet szerzett volna. Stuart Fine végül leszerződtette őt a Wild Pitch kiadóhoz. És ez az első lemez, amit valaha másnak készítettem. Jelesül Lord Finesse-nek.”

1990, az első szám, ami nem Gang Starr.

Lord Finesse: Baby, You Nasty

A másik nagyon korai bedolgozása J-Rock albumára történt, ezt ma már mindenki elfelejtette, de ez akkor egy igazán friss és vad cucc volt.

J-Rock: Ghetto Law (1991)

Mindig is érdekelt, hogy valójában, hol és hogyan tört be a Gang Starr, mert az, hogy a haverjaim Marcalvárosban a panelben mit gondolnak, nem biztos, hogy fedi a New York-i valóságot.

DJ Premier ezt így meséli el: „A „Jazz Thing” volt az, amivel igazán megállapodtam, mert Spike Lee látta a „Words I Manifest” videónkat. Akkoriban a Mo’ Better Blues előkészületeit végezte. Megvette a No More Mr. Nice Guy című albumunkat, és azon hallotta a „Jazz Music” című dalt. Így talált meg minket, nem voltak kapcsolataink akkor ilyen körökben. A Mo’ Better Blues egy jazztémájú film volt, így beleillettünk a képbe. És ez volt a mi nagy pillanatunk, ami felkeltette a Chrysalis Records figyelmét. Amikor leszerződtettek minket, azt hitték, hogy folyamatosan ilyen lágy Tribe Called Quest-szerű számokat fogunk készíteni, mint a „Jazz Thing” amit kifejezetten a Mo’ Better Blues számára vettük fel. Nem ismertek minket, pedig szerződni is bakancsba mentem be. Hahaha.”

Gang Starr: Jazz Thing (From „Mo’Better Blues”)

Az igazi nagy durranásuk a Mass Appeal volt, de mégis csak a Hard to Earn c. album lett aranylemez. Fat Joe mesélte, hogy amikor kijött a Mass Appeal még a netkorszak előtt ugye, utazott le kocsival Miamiba. Pár napig volt ott, és azt meséli nem vett kazettát és végig rádiót hallgatott, és minden raprádió a Mass Appealt játszotta, és a szám ennek ellenére valahogy akkor mégsem durrant be. Később lett klasszikus.

Viccből rögzítettük a Mass Appealt. Csak gúnyolódni akartunk azon, hogy milyen volt akkoriban az adásba kerülés. Ezért nagyon leegyszerűsítettem a háttérdallamot, érdekes, hogy a klippel meg a szöveggel végül egy komoly szám lett.” – DJ Premier.

Ezekben az időkben meg fogsz lepődni melyik számot zabálta a közönség. A Take It Personal c. kislemez B-oldalát. Ez végül is egy bulizene és a közönség vette a lapot.

Ezt követően tulajdonképpen a „DWYCK” jóvoltából mindenhol fellépéseket csináltunk. Ez egy nagyon küzdelmes pont volt az életemben. A Daily Operation albumon kellett volna szerepelnie, de a kiadónak nem tetszett. Azt hiszem, ha nyomják, talán még platina is lehetett volna. A „DYWCK” ekkora volt, hidd el nekem nem azért mondom. Dühösek voltunk, ezért azt mondtuk: „Legalább tegyük fel ezt a Hard to Earn-re.” – Premier.

Gang Starr: DWYCK (Official Music Video) ft. Nice & Smooth

Mivel cikkünk alanya két lábon járó legenda lett, ezért nehéz elképzelni, hogy akkoriban egy-két dolgon szétstresszelte magát. A Big Daddy Kane-es eset után döntötte el, hogy nincsen olyan, hogy jobb vagy rosszabb produkció, mindenbe maximumot fog rakni. A Big Daddy Kane-es Show and Prove megtanította arra, hogy sosem lehet tudni miből, mi lesz. Premier félvállról vette, azt hitte Kane fog valami haverjával egy B-oldalas tracket összerakni.

DJ Premier: „Nem tudtam, hogy [Kane] kit fog hozni. Azt hittem, csak mi ketten leszünk. Aztán elkezdett telefonálgatni. – Yo, ODB gyere fel ide. Jay-Z gyere fel ide. Shyheim… Egyre többen érkeztek, és mind köpködni kezdte a részét. És azt kérdeztem: „A fenébe, hány embert fogunk feldobni erre a dologra?” Persze a szám így is igazi kordokumentum, de egy beatmakernek ott van a fejében, hogy úristen ez lehetne az egyik top számom, kasszát robbanthattam volna vele, ha jobb beatet adok Kane-nek.

Big Daddy Kane ft. Scoob, Sauce Money, Shyheim, Jay-Z., Ol’ Dirty Bastard: Show & Prove

A kedvenc sztorim olyan, mint amikor kegyelmi állapotban van mindenki. Véletlenek halmaza, és nincs semmi hozzáköltve, ugyanis legalább 10-en voltak jelen a folyamat alatt. Valójában Preemo csak két zenét adott Nas-nak, ugyanis csak annyit tudott kifizetni, azt is így kábé hozomra, Large Pro miatt ment bele. Tehetséges srác volt, de ne feledd, senki nem ismerte. Az alkalom a Represent c. szám felvétele volt, emiatt hívta oda sok haverját is, hogy a hangjuk benne legyen a számban. Egyszerűen pont ott volt amikor Preemo nekiállt a beatnek, és ha már ott volt, megreppelte, és ha már megreppelte, korszakos klasszikus lett belőle. Túl sok a véletlen, de 100-ból egyszer van ilyen.

Nas figyelte, ahogy a nulláról építem fel az ütemet. A szöveget pedig a stúdióban írta. Ha figyelsz – hallani fogod, amint azt mondja: „Nem tudom, hogyan kezdjem ezt a szxrt”, mert szó szerint csak írta. Mielőtt elkezdte volna a verzét, jeleztem neki, hogy „Egy, kettő, három”, Elsőre felrakta. Ez az első take volt, megkérdezte „Jól hangzott?” Mi pedig csak azt mondtuk: „Úristen, az utcák meg fognak őrülni, amikor ezt meghallják!” – Premier.

Fun fact, hogy Nas öccse a Braveheart-os Jungle is benne akart lenni, de túlságosan kisgyerek volt, ezért kihagyták.

Nas – Prepresent

Szeretem ezeket a véletlenszerű történeteket, mint amilyet az ODB-ről szóló cikkben is olvashattok, arról, hogyan került bele a Pras-projektbe. Hasonlóan különös fordulatot vett DJ Premier esete is, ám ez sokkal visszafogottabb módon történt. Amikor éppen zenét készített, Too Short a szomszédos szobában, a Corner Studio D-ben rögzített. Amint tudomást szerzett róla, hogy Premier a közelben van, átment hozzá, összespanoltak, majd ebből spontán módon egy közös szám is született. Notorious B.I.G. és Premier kapcsolata szintén megérdemel egy külön fejezetet, hiszen kifejezetten jóban voltak. Ezt olyan apróságok is jelzik, mint amikor Biggie arra kérte Premiert, hogy tisztázza vele, miért haragszik rá Jeru (a popzenéi miatt). Mindazonáltal majdnem minden közös munkájuk bizonytalan volt, hogy valóban létrejön-e belőle valami,

DJ Premier így mesélte: „Majdnem úgy alakult, hogy nem készítettem neki számot, mivel minden egyes dalunk épp hogy felkerült a lemezeire. Először én nem értem rá, később Puffy bojkottálta. […] Biggie viszont folyamatosan nyomult, hogy „Jó, Prim, kérlek, kérlek, nincs több pénz a költségvetésemben. Csak 5000 dollárom van.” És azt mondom: „Haver, én ennél sokkal többe kerülök, de szeretlek, és vigyázni fogok rád. Csak kelj fel és gyere át ma este. […] Aztán csak jött és bement a stúdióba és felköpte. Se papír, se semmi. Mai napig nem tudom ez egy kész szöveg volt vagy ott írta. […] „Az első album után azt mondta: „Ha felrobbanok és platinalemezes leszek, megadom neked azt a pénzt, amit akarsz.” 5000 dollárt kértem tőle akkor, majd 30 000 dollárt fizetett dalonként. Puff kisétál az irodából, és így szól: – Hé, haver. Mi a helyzet? Kellene csinálnod néhány új számot Bignek. – Ma adtam neki egy számot – mondtam. Emlékszel? Idejöttem, és leraktam.” Azt mondta: „Igen, de nem tetszik. Nem elég ütős. Végül az összes számom csak azért került fel BIG albumaira, mert Biggie ragaszkodott hozzá.”

Notorious B.I.G produced by DJ Premier (All songs)

A zeneipart körbe lengő reklám- és divatipar, valamint az aktuális menő emberekhez köthető hype következményeként olyan meglepő helyzet állhat elő, mint amikor DJ Premier életművében három, stílusához kevésbé közel álló előadóval, Limp Bizkit-tel (N 2 Gether Now), Christina Aguilera-val, és Jermaine Dupri-vel érte el a legnagyobb kereskedelmi sikereket. Mindhárom nagyon határzónája az öregnek, és szerintem nem is a legjobb zenéi. Valószínűleg ezt a számot sosem hallottad. Pedig platinalemez lett, de legalább jó helyre ment.

Jermaine Dupri: Protector’s of 1472 ft. Snoop Dogg, R.O.C., Warren G

A nagy mi lett volna, ha

Az a fáma járja, hogy Preemo gyakran élőben, az adott rapper jelenlétében komponál zenét. Híres arról, hogy nem pusztán fájlokat küldözget, hanem személyes találkozón keresztül szervírozza neked a beatet. Ebből kiindulva kicsit nyomozgattam a témában, és tán az egyik legnagyobb titka, hogy sok beatje tulajdonképpen korábbi ötleteinek remixe. Nyilván nem kockáztatna egy ismeretlen emberrel való első munka találkozását, különösen ha a másik fél híresség, és vaskos pénzt fizet, hogy órákig valami rossz mintát csiszolgasson, majd a végén rájöjjenek, hogy nem fog működni. Mindazonáltal meglepő, hogy számos, véleményem szerint top beatjét visszautasították, amelyek később más előadók repertoárjában kiemelkedő darabokká váltak. A Vicc Beatz tagjaként és a Mulató Aztékok közeli barátjaként volt alkalmam megfigyelni, hogy milyen sajátos módon választanak egyesek beatet. De térjünk vissza Premierhez és a visszautasított beatekhez! Bár találhatók videók a témában, saját gyűjteményem is bővelkedik ebben.

Insane DJ Premier Beats That Got Rejected

CNN > Royce da 5’9″

Számos esetben megfigyelhető, hogy a fura mintákkal sokan nem tudnak mit kezdeni, míg mások azonnal meglátják bennük a potenciált és csúcsra viszik. Ilyen a Boom is, amit Preemo kifejezetten Capone és Noreaga közös CNN albumára készített. Nore-ék azonban azt hitték viccel, ugyanis zavarosnak találták, így Preemo letolta a tracket a B-ligába. Ekkor jött a detroiti Royce da 5’9″, aki akkoriban még nem volt legendás alak, és határozottan állította Premiernek, hogy ez a szám egy rapsláger lesz, sőt még klipet is akar hozzá. Igaza lett.

Royce Da 5’9″: Boom

Jay-Z > Non Phixion

Folytatva az egyedi beatek témáját, Jay-Z is visszautasított egy legendásnak számító Preemo-beatet. Jay-Z beatválasztási szokásai meglehetősen érdekesek; akár egy külön lista is összeállítható lenne azokból, amelyeket visszautasított tőle. Láthatólag egy lassúbb, vontatottabb Premier-beatet keresett, amely illeszkedik már meglévő szövegéhez. Azonban a Rock Stars nem ilyen. Jay-Z úgy érezte, hogy a beat még nincs kész, túlságosan kaotikusnak találta, ezért elengedte. Ezzel szemben a Non Phixion azonnal ráment, és kifejezetten jót hoztak ki belőle. Ezek a történetek kiválóan szemléltetik DJ Premier karrierjének jellegzetességeit: legtöbb számát nem a mainstream előadók tették népszerűvé, hanem az underground közösség választotta azokat himnuszul. A „Rock Stars” is egy ilyen példa.

Non Phixion ft. DJ Premier: Rock Stars ft. DJ Premier

LL Cool J > Jeru the Damaja

Minden idők egyik legfurább, ugyanakkor legkiemelkedőbb beatjének a Come Cleant tartom. A beatet annyira nem érezték be, hogy sem Gurunak, sem LL Cool J-nek nem kellett. Végül Jeru rakta meg. Ő akkor teljesen ismeretlen volt, kvázi Guru és Premier miatt szerződtették le, a számot is részben azért ő kapta meg, mert kész volt a szövegeivel, ő volt a leggyorsabb. Fontos megjegyezni, hogy Jeru nem csak egyszerűen átvette a beatet; az Onyx refrén scratch-jét és néhány más elemet ő rendelt meg, valamint több ötletet is belevitt a számba, ami azt mutatja, hogy távolról sem egy paraszt MC volt a rapsakktáblán. Jeru okos, na.

Jeru The Damaja: Come Clean

Mos Def > Scarface

A fura beattematika fordított verzióját is be kell mutatnunk. Preemo az első Mos Def szólóra mindenképp fel akart kerülni, ezért tudatosan egy izgalmas, fura beatet gyártott neki. Mos Def nem utasította vissza ugyan, de jó darabig nem nyúlt hozzá. Az a momentum, amely végül arra ösztönözte, hogy azonnal felvegye a számot, maga Scarface volt, a többszörös platinalemezes előadó. Abban az időben Mos Def még csak egy ígéretes tehetségként lépett a zenei színtérre, alig néhány cuccal a háta mögöttt, amikor Preemo egy stúdióban találkozott Scarface-szel, és bemutatta neki, min dolgozik. Scarface reakciója döntő volt, de talán legjobb, ha őt magát idézzük:

„Amikor lejátszottam neki a „Mathematics” ütemét, Scarface lelkesedése azonnal érezhető volt. Kijelentette: „Ez kell nekem! Pont ilyen beatet keresek. Ha valaha készítesz velem egy számot, ezt akarom”. Scarface még Mos Deffel is találkozott, és elmondta neki, hogy ezt a beatet szeretné.” Mos Def állítólag annyira megrettenhetett a helyzettől, hogy már a következő napon kész lett a szöveggel. Premier becsületére váljék, hogy végül nem adta el a beatet Scarface-nek, aki a legendák szerint komoly összeget, 30-40 ezer dollárt ajánlott érte. Mos Defnek ebben az időben nem hogy 40 ezer dollárja, 5 ezer dollárja sem volt beatekre. Szóval ez is jól példázza Premier gerincességét!

Mos Def: Mathematics

Nas > Reks

Nas hiphopkörökben legendásan híres arról, hogy rossz számválasztó, a bad beatpickeres cikkekben gyakran megemlítik. Nas ezt a bangert utasította vissza. Reks meg karriert csinált vele. Fura, de igaz.

Reks „Say Goodnight” (produced by Dj Premier)

Canibus > D’Angelo

Az egyik legérdekesebb átváltozás a Devil’s Pie sztorija. Ez eredetileg kimondottan Canibus-nak készült a „Niggonometry” albumra.

Elkészítettem ezt az ütemet, de azt mondta, nem vág bele az elképzelésébe. Aztán teljesen véletlenül aznap este D’Angelo felhívott és arról beszélt: „Jaj, haver, szeretném, ha hallanád min dolgozom, és majd szeretnék tőled egy számot. Úgyhogy, jobb híján, lejátszottam neki a Canibus számot – majd D’Angelo lelkesen felkiáltott: „Óóóóóóó!” „Jaj, ez az.” Aztán megcsináltuk.” Egyszer csak jött a Belly-film, melynél Lyor Cohen felkeresett minket, mondván: „Ezt szeretnénk megvenni Belly-hez.” Így kétszer fizettek nekünk: az albumért és a filmzenéért. És még egy Grammy-díjat is kaptam ezért.”

D’Angelo: Devil’s Pie

Rah Digga > Common Sense

A legdurvább, számomra szinte felfoghatatlan sztori a 6th Sense esete. Egyértelműen az egyik legnagyobb Premier-sláger. Common viszont egy egész koncepciót épített rá, klipet is gyártottak hozzá. Elsőszámú hit single volt számára.

Valójában Rah Diggának csináltam ezt az ütemet, de nem tetszett neki. Commonnak víziója volt hozzá. Tulajdonképpen a városon kívül voltam, amikor Rasheed azt mondta nekem, hogy ezt a fickót, (Bilalt) fogja feltenni, énekelni. És azt mondtam: „Ne, ne, ne tegyünk oda énekest. Csak szkreccs legyen. De ő azt mondta: „Nos, legalább elküldhetem, amit csinált? Talán akkor másképp fogod látni. Elküldte nekem, és én azt mondtam: Hűha. Tetszik, ahogy [Bilal] olyan döcögősen énekelt. Majdnem úgy hangzik, mint egy gonosz boszorkány vagy ilyesmi. – DJ Premier.

Common – The 6th Sense ft. Bilal

Bumpy Knuckles vs Everybody

Hosszú azon előadók listája, akik visszautasították DJ Premier beatjeit. Van azonban egy különösen figyelemre méltó album, amely egy egyedülálló történettel bír. DJ Premier saját bevallása szerint egyszer csak összegyűjtötte azokat a beatjeit, amelyek eddig parkolópályán voltak, és mindegyiket odaadta Bumpy Knuckles-nak. Ebből született meg a „Kolexxion” album. Nemrég derült ki, hogy itt konkrétan azok a beatek vannak, amit többek között Kanye West, Charlie Baltimore, Jay-Z, Immortal Technique, Christina Aguilera korábban visszautasított.

DJ Premier & Bumpy Knuckles: GrEaTnEsS

Van, aki forrón szereti

Vagy mondjam azt, hogy nyálasan? Premier pályafutásának történetét kétségkívül le lehetne írni úgy, hogy a sötét sikátor zenék mentén felhúzott utcarap, csak akkor nem mondanánk el a teljes igazságot. Tény, hogy Preemo teljesen ismeretlen nulla kilométeres MC-knek is szórt atom zenéket, ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy az indulás során ő is a popzenei piacból szeretett volna pénzt csinálni. Guru az elején nagyon tolta a kiadós melókat, lévén nagyobb szeletet akart kiharapni a zenebisznisz tortájából. Annak ellenére, hogy alig volt pénzük, mégis megfinanszíroztak több poposabb RNB-számot, hátha bejön. Háááát. Példának okáért itt van a szépreményű Süti csapat. Akkoriban nagyon jött fel a csajvonal, Preemo-ék is megrakták a téteket. Azt hitték ebből a számból sláger lesz, pénzt tettek bele, még Guru is.

Cookie Crew: Secret (Of Success)

Aztán a sor folytatódott. A legjobban azt imádom ezekben a sztorikban, hogy nem őket keresték meg, hiszen sem Preemo-nak, sem Gurunak nem volt neve akkoriban, mégis a nehezen megkeresett „hardcore hiphoppénzüket” ebbe forgatták, hogy aztán elbukják. Nem kárörömmel nevetek rajta, de valahol fekete humor a javából.

WENDY & LISA: Satisfaction

Akkoriban a Soul II Soul nagy durranás volt, ebből csepegett rendesen. Hogy mi is pontosan, abba ne menjünk bele, de pénz is. Producerként Jazzie B van feltüntetve, de ezt Premiertől vette, csak szólok. 1992-ben kellett a pénz, és a lakbért a Gang Starr még nem termelte ki.

Soul II Soul: Just Right

Gondoltad volna, hogy Neneh Cherry készített számot a Gang Starr-al? Sőt, Premier két számot is jegyez a második albumához. Ne hagyatkozz a YouTube alatti kommentekre; ezek a dalok a „Homebrew” albumon találhatóak. A kollaboráció körülményei nem teljesen világosak. Ebben az időben Neneh Cherry még szinte teljesen ismeretlen volt, és csak a harmadik albumával (7 Seconds) tört be a köztudatba. Akkoriban ő egy svéd lány volt Európából, aki amerikai stílusban próbált vagány lenni, ami elég pózernek hatott. Gonosz leszek, valószínűleg a kiadója ezt tudta neki leszervezni. Ismeretlen svéd csaj, ismeretlen brooklyni rapperek 1991-ben. Nincs ezzel semmi baj, csak olyan sassy-s valahogy. De adom.

Neneh Cherry: Sassy

A Dé’ Angyalról azt tudni kell, hogy Gang Starr-fan, és ő kimondottan kért Preemo-zenéket, ráadásul rendesen tejelt.

D’Angelo: Lady

Nem akarok bulvár szintre lemenni, de az öreg Premo lájtosan rá volt kattanva Brandy-re, felhívott pár embert, hogy összehozza vele, a remix nem rossz. Ugye az egy külön cikk témája lehetne, hogy sok mai fiatalnak felvázoljuk, hogy Brandy mekkora sztár, például 2022-ben az NFL-döntő előtt ő énekelte az amerikai himnuszt.

Brandy: Almost Doesn’t Count (DJ Premier Remix)

Lina, Yuna, Torii Wolf nem annyira közismertek, őket Preemo-nak köszönhetem, hogy megismertem. Magas színvonal. Ezeket a zenéket az öreg egyszerűen azért csinálja, mert szereti összerakni. Mennyivel lazább cuccok, érződik rajtuk, hogy nincs benne semmi erőlködés. Top zenék. Premiert igazán be kellett volna vennie a Tribe Called Questbe – jól áll neki a soul-jazz-funk keverése.

LINA: It’s Alright (feat Guru) (Dj Premier Remix)

Yuna: Places To Go

Torii Wolf: Free

A Christina Aguilera-val való együttműködés nagy felhördülést generált. Hozzátartozik a történethez, hogy ekkor már volt mit a cigibe aprítania. Nem feltétlen a pénzért csinálta. Az öreget meglepte, és megtisztelőnek érezte, hogy Aguilera személyesen kereste fel, hogy csináljanak egy számot. Végül album lett belőle. Fáj leírnom, és sokat árul el a világ zenei ízléséről, hogy egész életében ezzel keresett legjobban az öreg Preemo. Nem rossz, nincs vele baj, sőt, de na, nem ezért szeretjük. Minden más csak reklám és felhajtás.

Christina Aguilera: Ain’t No Other Man

Amikor Christina [Aguilera] velem dolgozott, az emberek azt mondták: „Ó, ne. Kérlek, ne.” Aztán amikor meghallották az „Ain’t No Other Man”-t, a „Back In The Day”-t, azt mondták: „Na ez jó, szeretem ezt az albumot. Amíg nem hallod, egy szót se szólj. Soha nem akarok csak a hiphophoz kötődni. A zenéhez szeretnék kötődni – country, rap, soul, jazz, blues, mindegy, vagy akár a gospel zenéhez – mindebből származom.” – DJ Premier.

Ugye, ha hiphopról van szó, az USA árnyéka kitakar mindent és mindenkit, de Preemo azért rendesen leosztott teljesen váratlan helyekre is. A francia Soulkast, az angol Four Owls vagy a német Bushido még indokolt is. Netán tudtál róla, hogy több lengyel előadónak is adott zenét? Kontrafakt, Sokol stb. Aztán a japán Teriyaki Boyzról vagy Zeebráról se feledkezzünk meg. Ezen kívül egészen fura popos, k-popos koreai produkciókhoz is vaskosan köze van. Engem a kolumbiai Feid lepett meg legjobban. Ezekről te tudtál?

Feid: Le Pido A Dios

If it ain’t broke, don’t fix it

DJ Premier produkciós stílusa végül is megtestesíti magát a hiphopot. Hangminták, dobgép és scratch. New York-i hangzásnak, boom bapnek nevezik, amit csinál, de most kicsit kukacoskodom. Preemo igazából olyan nagy trükkös dobmegfejtéseket nem csinált. Tény, hogy a You Know My Steez-né lvan okosság, az oltári. Alapvetően nem a dob, hanem a mintavétel az erőssége, de az nagyon. A Jurassic 5 tag, DJ Nu-Mark-nak létezik egy Lo-Tek Mix nevű válogatása, abban híres rapszámok mintáit mutatja meg. Premier elképesztő, hogy miket hall ki. Linket nem találtam a Lo-Tek Mixhez, daz alábbi videóban a Mass Appeal kis titkait mutatják meg. Ezt onnan kihallani, belelátni nagy beleérzés.

When Gang Starr Played the Game and WON

Premiert megkérdezték, hogyan fejlődött a hangzása, mire ő azt válaszolta: „A Marley Marl az első számú inspirációm. Jam Master Jay, Mix Master Ice és UTFO. Grandmaster D és Whodini. DJ Cheese, Grandmaster Flash, Afrika Bambaataa – még Cut Creator. Ez fekete zene, ez a fekete kultúra, ez a gettóból származik.” Tömör válasz.

Preemo közismert arról, hogy jazz-, funk- és soulelőadókat épít össze, vagyis azt hiszed, egy helyről van a minta, de nem. Gyakran az adott előadó múltbeli munkáiból is mintavételezik, amikor új számot hoz létre ugyanannak a rappernek. A Premier atonális mintákkal is kísérletezett, amelyek nem korlátozódnak a soulra, a jazzre és a funkra. Például Jeru the Damaja „Physical Stamina” című számában mintavételezett és feldarabolt egy fura elektroakusztikus zenét az 1960-as évekből. Érdekesség, hogy még mindig használja a régi felszereléseit. Igen, pont azokat, amin a legendás számok létrejöttek. Néhány új berendezést és szoftvert magáévá tett, de If it ain’t broke, don’t fix it (Ha nem romlott el, ne javítsd ki) a mottója. Az MPC-k, az SP1200-ig az S950-ig, plusz egy pár Technics 1200-as mintázásra. Mind a mai napig így dolgozik. Zárásnak pár kevésbé ismert zenéjét hoztam. J-Live: The Best Part; All City: The Actual; Blaq Poet: We Gon’ Ill.

Craig G: Ready Set Begin

Valamiért a Jazzmatazzel kapcsolatban nem eléggé egyértelmű, hogy abban is nyakig benne van, sőt, az egyik legfurább korszakból kiütő zenéjét is ide pakolta.

Guru ft. Chaka Khan & Branford Marsalis: Watch What You Say

2008-ban 20. évfordulója alkalmából a Source (rap) magazin DJ Premiert választotta a legjobb producernek. Két évvel később, a Vibe magazin minden idők legnagyobb hiphopproducereinek szavazásán is a döntőbe jutott. Pete Rock, Havoc, RZA, Alchemist, J Dilla kiesett a döntőben. Dr. Dre, Kanye West, DJ Premier, The Neptunes volt a végső négyes. Ebből Preemo a második lett. Dr. Dre a szavazatok 62%-át szerezte meg, nem annyira elsöprő győzelem. Nem szeretem ezeket a szavazásokat, de sokat elárul ez arról, hogy Amerika az összes fals képünk, és popsztárrá váló hiphopproducer ellenére képes értékelni a tehetséget. A nagy kérdés vele kapcsolatban, hogy végül is akkor ő egy tehetséges iparos, egy céhes mester, vagy egy eredeti művész? Premier megtalálta a receptet, és mindig azt süti. Ez a felfogás amúgy a visszájáról is nézhető. Az európai, amerikai kultúra állandóan kísérletezik, ez az egyik fő erőssége, de például Ázsiában, ha rátalálsz egy útra, akkor abban kell tökélyre vinned magad. Lehet, hogy nem ő a legnagyobb művész, de mindenképp az egyik legnagyobb mester.

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

New Orleans, a bűn és a zene városa

Xzibit: Pimp my hiphop

Ketioz, One-Shot, Kool Kasko: a részecsketyósító fizikusai sugároznak nekünk

Egyik kutya, másik Snoop! Hogyan lett a gangsta rapperből mindenki kedvence

Trap Jazz: egy kísérlet története

Az igazi rocknagyi: Cordell Jackson