Deszkázható szobrok!?

A gördeszka és a szobrászat fura találkozása

Mit lehet és mit nem a térben? Ki dönti el, mi a jó, és mi a szép?
Kényes téma, pont mint a graffiti. A gördeszka alapvetően sport, másrészről a művészet és a vandalizmus határain mozog. Egy biztos, nem ismer szabályokat és a normakövetés hamis biztonságában élők ezzel nem tudnak mit kezdeni.

Dinamizmus és statika
A gördeszka nem a gördeszkaparkokban született, hanem az utcán. A szabadság, valamint a váratlan elemek és helyzetek metszetében. Minden lehetőséget kihasználva, és ebbe beletartoznak a szobornak nevezett tárgyak is, mégha ez nem is rendeltetésszerű használat. De biztos ez?

A művészet minduntalan fennhangon hirdeti, hogy nem ismer
szabályokat, se határokat. Most megnézzük, ténylegesen így van-e.

A kívülállók számára úgy tűnhet, hogy a gördeszkások készakarva zúzzák le ezeket a szobrokat. Ezzel szemben a fotósokkal rendszerint együttműködve dolgoznak azon, hogy valami újat hozzanak ki ezekből az egyébként statikus műalkotásokból. Ennek szellemében most megosztunk néhány zseniális fotót, miközben egy másfajta kontextustba helyezzük a szobrokat.

Forma és fotó

Ha azt gondolnánk, hogy nincs kifejezetten erről szóló könyv, akkor tévedünk. Raphaël Zarka teljes könyvet szentelt ennek a témának. A Riding Modern Art szigorúan a gördeszkás kultúra és a monumentális szobrok, valamint a köztereken található művészeti alkotások kapcsolatára összpontosít. Zarka már korábban is foglalkozott ezzel a témával a „Free Ride” (2011) című könyvében, amelyben többek között a hivatalos pályaelemek geometriája és a szobrok hasonlóságai is szóba kerültek. Deszkás képeket imádóknak kiváltképp ajánlott! Igazi esztétikai nyálcsorgatás. Érdekesség, hogy nem minden művészt zavar, ha rágurulnak az alkotásaira, sőt, egyeseket inkább inspirál. Ráadásul mindez csupán a jéghegy csúcsa, hiszen Zarka még filozófiát is társít a témához, mélyítve ezzel a megértést és az értelmezést.

Gördeszkázás, mint fenomenológiai minimalizmus? Mi van? Nyugi, azért érthető.
Raphaël könyvében a gördeszkázást fenomenológiai minimalizmusként írja le.

Ha mélyebben belemerülünk az esztétika világába, akkor a szerző által felvetett geometriai absztrakcióra utalva kijelenthetjük, hogy a gördeszkásokat elsősorban az alapvető formák és geometriai mintázatok vonzzák. Azonban nem kell mindezt túlgondolni, a lényeg, hogy az utcai gördeszkázás során állandó keresés folyik az izgalmas elemek, helyszínek iránt, ahol a forma válik a főszereplővé, ami által új értelmet nyer.

A művészek törekednek arra, hogy formákat és kompozíciókat alkossanak, melyek gyakran az emberi alakok, növények vagy tárgyak helyett inkább absztrakt geometriai formákból, mint például háromszögekből, körökből és kockákból épülnek fel. Ez a megközelítés ad egyfajta bármi lehet, bárminek nézhetem szemléletet és egyben dinamizmust.

Zarka ezt így fogalmazza meg: „A minimalizmus legradikálisabb képviselői, akiket én fenomenológiai minimalistáknak nevezek, nem feltétlen törődnek a tárgyakkal. A térélmény érdekli őket. Nem igazán a látás, hanem a tapasztalat. Nem arról van szó, hogy egy tárgyat egy térbe helyezünk és ránézünk, azt gondoljuk, hogy a tárgyak újradefiniálják az egész teret. A szobor számukra nem egyszerűen egy tárgy, hanem inkább egy tér, amelyet nem csupán figyelhetünk meg, hanem mozgásunkkal, egész testünkkel is felfedezhetünk, és nem csupán a látással érzékeljük, hanem az összes érzékszervünkön keresztül. Ez az elképzelés rendkívül fontos, és tökéletesen illeszkedik a gördeszkázás logikájához is.„

Az átlagember logikáján túl. Mit gondolnak maguk a szobrászok?
Érdemes a másik fél másik felét is meghallgatni. Természetesen senki nem örül annak, ha szobrát tönkreteszik, de azt, hogy használják már nagyon is sokan szeretik. Az átlagember nem is sejti, hogy műalkotások sokasága hever múzeumok hátsó termeiben eltemetve, ahol szinte senki sem figyel rájuk. Sok szobrász valójában örül annak, ha „beélik”, ha használják a szobrát, ha történetet, utóéletet kap az alkotása, ha kommunikál vele a világ.

Tehát a műalkotás és a körülötte lévő tér dinamikus kapcsolata valóban fontos,
és nem csupán a hivatalnokok vagy a turisták véleménye határozza meg.

Barry Flanagan Camdonian nevű szobra élő példája annak, hogy milyen örömmel tölthet el egy művészt, ha alkotásai élővé, hasznossá válnak. Esetünkben Flanagan azért készítette ezt a szobrot, hogy London közterén nyilvánosan bemutassák, lévén ellenérzései voltak a múzeumok steril környezetével szemben, ahol a szobrok elveszítik eredeti céljukat. Kimondottan üdvözölte, ha művei az emberek mindennapjaiban is szerepet kapnak. Az ő szemében a szobrok életteliek és használhatóak kell, hogy legyenek, sőt, még a környezetükkel való interakciót sem zárta ki. A szobrok csak használódjanak, az se baj, ha le vannak kakilva. Ezt ő maga mondta.

Deszkázható szobrok
Egyes művészek kimondottan deszkázható szobrokat kreáltak. Például CJ Rench Seattle-ben, a Jefferson Parkban vagy a gördeszkás vallási oltárnak is tekinthető Cuellar-szobor, ami előtt úgy kell leróni a tiszteletedet, hogy nyomsz rajta egy trükköt.

Még egy kis filozófia: gördeszka mint tánc?
A város maga a színpad, a deszka pedig az eszköz. Vannak olyan művészek, akik a gördeszkát egyfajta sportos koreografikus táncművészetnek tekintik. Számukra „a gördeszkázás egyfajta tánc, az egyensúlyi játék művészi szintje. Koreográfia, szabad szituációs játék, kísérletezés.” A már említett Raphaël Zarka is egyetért ezzel a megközelítéssel, ahogyan Iain Borden és Tait Colberg is, akik mindketten a „The Skateboarding Art” koncepció hívei.

A szobrok hangszerek, amin játszanak a deszkások
„A művészet világában, ha egy szobor helyett valós akció zajlik, azt performansznak nevezzük, ahol a művész az előadó. A zenész és a színész is ilyen értelemben véve előadó, aki egy forgatókönyvet vagy kottát játszik, interpretál. Az alapötlet szerint túl kell lépnünk a modern művészet vandalizmusán. Az én elképzelésem az volt, hogy a szobrokat partitúrákként tekinthetnénk meg, amelyeket a gördeszkások hoznak létre és adnak elő. Tehát egy gördeszkázó aktiválja a szobrot.” – Zarka

Szoboraktiválás: ON!
Ha a szobor nem megy a deszkáshoz, a deszkás megy a szoborhoz.

Minek ment oda? Hahaha! Mondhatnánk, csakhogy a szobrok nem mozdulnak, a gördeszkások viszont igen. Az sok érdekes geometriai forma vonzza a deszkásokat és egyben kihívást is jelent számukra, hogy új trükköket adjanak be rajtuk, miközben saját határaikat is feszegetik. Bár ez néha vandalizmusnak tűnhet, valójában ez egy újfajta megközelítést hoz a művészet terén. Azt is mondhatnánk kissé cinikusan így jártak a modernek. A nyers geometria beindítja a deszkásokat.

Tony Smith szobrai különösen hívogatóak, az egyik 1962-ben készített alkotásnak még a neve is „Free Ride”. Mivel ennek eredetije a New York-i MOMA-ban található, Raphaël Zarkaék építettek egy hasonmást direkt deszkázásra. Michael Heizer Mega Sculpture-je meg egyenesen olyan, mint egy posztmodern gördeszkapálya. Clement Meadmore szintén nagy kedvenc. Neki majdnem minden vízszintes köztéri szobra gördeszkázható forma.

Charles Daudelin Embacle (Párizs) alkotásától minden deszkás pavlovi reflexe azonnal beindul. A szobor, ami szinte gördeszkaparknak teremtődött. Szinte felhívás keringőre. Gördeszkás bűnbeesések első számú helye. A szobor 1984-ben fejeződött be, és a bronz mű a tavasz kezdeti szakaszában megolvadt jég témáját közvetíti.

Igazán különös szépsége van a profiknak beadható „Le Signal”-nak is. Henri-Georges Adam alkotása Le Havre-ban található. A szobor betonból készült, jól tűri a deszkások „modern értelmezéseit” is.

Picasso feje sem maradhat ki. Tête de Femme (Egy nő feje, 1967). Picasso egyik legnagyobb nyilvánosan elérhető szobra Chicago belvárosában található. A szobor összköltsége csaknem 3 millió dollárra rúgott, végül maga Pablo ajánlotta fel, hogy segít kifizetni költségeit, melyet ajándékba adott Chicagónak. Picasso soha nem magyarázta el mi volt a szobor vagy minek kellene lennie, de a vezető elméletek egy fiatal francia nőre vagy egy afgán kopókutyára hivatkoznak.

Ezek a képek azért tényleg különlegesek, nem csupán szelfik a halhatatlansággal.

Már oly sokszor elmondtuk a gördeszkázás nemcsak egy sport, inkább egyfajta szemlélet, életérzés. Ebbe beleférnek határsértő dolgok is. A szobrok deszkázása ilyen. Nem jó vagy rossz, nem ítélkezünk felette; egyszerűen elfogadjuk, hogy létezik. Amúgy is régi vita, hogy a művészet jó-e?