Kutyaélet a tengerparton
Valamiért a fejünkben nem kapcsolódik össze a gördeszkázás és a szörfözés kultúrája a kutyákkal, holott kellene. Erre hívta fel a figyelmet Dotan Saguy, aki szerint a szörf- és gördeszkakultúra bölcsőjében a négylábú kedvencek is mindig ott ugráltak. A legendás Dogtown zóna sem véletlenül kapta nevét a kóbor kutyákról. A Dogs of Dogtown fotóalbum címét az 1970-es elejéről származó becenévből kapta, amit akkoriban a város durva, lepusztult részére értettek. A korai deszkások maguk is afféle kivert kutyák voltak, akik gyakran bandáztak a csaholó ganggel. Következzenek Dogtown kutyái képekben. Vau.
Mi is ez a Dogtown?
A 2001-es dokumentumfilm, a Dogtown and Z-Boys, valamint a 2005-ös életrajzi dráma, a Dogtown urai (Lords of Dogtown) hozta testközelbe a laikus érdeklődők számára ezt a zónát. Az egykor elhagyatott terület ma már felkapott, szinte luxus tengerparti övezetté vált. Kalifornia nyugati határán fekszik Santa Monica, melynek 5 kilométeres partszakasza a Santa Monica-öbölhöz tartozik. A másik oldalon Los Angeles különböző kerületei határolják, főleg a 4 kilométer hosszú Venice Beach.
Bár nem lehet tűpontos határvonalakat meghúzni, a Kutyaváros becenév jórészt Santa Monica és Venice Beach környező területeire vonatkozik. Venice Beach 1926-ig független városként létezett, majd Los Angeleshez csatolták. Azonban a város sokáig elhanyagolta ezt a régiót, így az 1950-es évekre a „tengeri nyomornegyed” címkét ragasztották rá.
A tengeri nyomornegyed, a Kutyaváros, és a beljebb fekvő Inglewood, Oakwood, valamint Crenshaw gettóinak fekete bandái, valamint a partokon a latin bandák jellemezték a területet. Jó hangulatú rablások és késelések árnyékolták be a naplementét. Bár ez talán túlzásnak tűnhet, a hetvenes években valóban ilyen volt a helyzet. A nyolcvanas években kezdődtek meg a fejlesztések, de a bűnözés visszaszorítása tulajdonképpen csak az ezredforduló után indult meg.
„Nem találtam egyértelmű magyarázatot arra, miért hívták Kutyavárosnak” – mondja Saguy. „Egyesek szerint sok kóbor kutya lehetett a környéken, mivel ez volt a városok közötti foghíjas terület, mások szerint a név inkább a hely durva légkörére utal.” Valójában mindkét elmélet helytálló. Ráadásul egy konkrét ok is létezik: korábban egy hatalmas sintértelep működött itt, ami miatt a helyiek így nevezték el a környéket. Később ez a név összefonódott a „kutyaélet” fogalmával, amely arra utalt, hogy itt nem volt kellemes lakni. Mégis, ezen a helyen alakult ki a Zephyr Skateboard Team baráti köre, és itt született meg a modern szörfkultúra egyik központja.
A helyi kis szörfboltok tulajdonosai, Jeff Ho, Skip Engblom és Craig R. Stecyk megalapították a saját kis versenyistállóikat. A környékbeli tinédzserek többsége nehéz családi körülmények között nőtt fel, mint ahogy azt Jay Adams története is jól mutatja. Olyan egyéniségek, mint Jeff Ho vagy Tony Hawk faterja, akik méltatlanul kevés figyelmet kapnak, jelentős szerepet játszottak ebben a közösségben. Míg a legtöbb középosztálybeli elmenekült az ilyen területekről, ők és a hozzájuk hasonlók visszahódították és újra vonzóvá, szerethetővé tették ezeket a helyeket.
„Venice Beach és környéke legújabb inkarnációja a 60-as és 70-es években kezdődött, amikor megjelentek a gördeszkások és görkorisok” – magyarázza Saguy. „A 70-es években feltalálták a poliuretánt, és elkezdtek belőle kerekeket gyártani, ami hatalmas változást hozott a gördülő sportokban. Ennek köszönhetően alakult ki az új Venice Beach-i kultúra” – mondja Saguy.
„Kutyasétáltatás és görkorizás a basic arcoknak, gördeszka és szörf az őrültebbeknek.” – foglalja össze a lényeget Saguy.
„És a kutyák ennek a kultúrának a részei, így ők is osztoznak ebben – ezért látunk kutyákat gördeszkán, kapucnis pulcsiban.” – folytatja. – „Elég elképesztő.”
Olcsó élvezetektől a drága kutyákig
A régi Dogtown zóna egyik felén a város pereme húzódott, melynek elhanyagolt részein folyt a szörfözés és deszkázás. A másik felén pedig a szintén kissé lepusztult Venice Beach terült el, ahol könnyedén lehetett ilyen-olyan kábszit és örömlányokat találni. Így a vele járó slepp is egyre inkább ellepte a környéket, köztük megannyi hajléktalannal. És ez a helyzet a mai napig fennáll. Ez a tengerparti szakasz a nagyváros közelsége miatt különleges szerepet töltött be: a jó idő miatt sok árva vagy otthonról elszökött, elmenekült gyerek csövezett a parton, ahogy teszik azt a még a ma napig is.
„Még most is, amikor az ingatlanárak megugrottak, és a terület turisztikai célponttá vált, az eredeti szellemiség nagy része megmaradt – kutyáin és gazdáikon keresztül. A Dogtown hangulata még mindig él. Mindenhol vannak gördeszkások, az emberek a Dogtown keresztet viselik, és élő az ikonográfia – a levegőben van a hangulat.”
Ahogy a környék dzsentrifikálódott, fokozatosan megjelentek azok is, akik megengedhették maguknak, hogy kutyáik aranyláncot és napszemüveget viseljenek. „Sok bulldog, néhány nagy dán dog és uszkár is feltűnik” – mondja. „Manapság a mopszok és bulldogok igazán divatosak, és vannak olyan kutyatalálkozók, ahol a gazdik elhozzák a bulldogjaikat, amelyek Louis Vuitton ruhákban és aranyláncokban nyomulnak – ez nagyon vicces.”
Santa Monica és Venice Beach négylábú barátai és sokszínű tulajdonosi köre mára már a társadalom minden rétegét lefedik. Nemcsak a gazdagok, hanem a csavargók is tartanak kutyákat, és természetesen a szörfösök is. Dotan Saguy arra hívja fel a figyelmet, hogy a szörfkultúra mindig is híresen kutyabarát volt, bár ezt sosem hangsúlyozták külön.
Venice Beach régóta Los Angeles ellenkulturális személyiségeinek menedéke. Ez a hely a graffiti, a gördeszkázás és a szörfkultúra fellegvára, amely világszerte hatással van más közösségekre. Mindez kutyák nélkül elképzelhetetlen, hiszen a kutya nemcsak az ember, hanem a gördeszka, szörfdeszka legjobb barátja is.
„Harap-utca három alatt megnyílott a kutya-tár, síppal-dobbal megnyitotta Kutyafülü Aladár.” – helyett Dotan Saguy
