Barion Pixel

Egy férfi 30 dolláros rajzot vásárolt, amelyről később kiderült körülbelül 50 millió dollárt ér

Benedek Csanád

2021.11.20.

3 perc

Most érett be a négy éves hír.

Egy férfi négy évvel ezelőtt Massachusettsben részt vett egy rutinszerű ingatlaneladáshoz kapcsolódó vásáron, ahol egy nőt és gyermeket ábrázoló kis rajz felkeltette a figyelmét. Alul a művészettörténet egyik legismertebb monogramja volt: „A.D.”

Egyszerűen ott helyben megvásárolta a művet 30 dollárért. A történetben az a csodálatos, hogy általában vágták az emberek hogy ez a Dürer monogram, de senki nem gondolta komolyan hogy ez egy ilyen régi rajz, pedig de. Mindenki arra gondolt, hogy egy XX. század eleji vagy kicsit régebbi, reprodukció.

Több szakértő is megerősítette, hogy a mű a német reneszánsz festő, Albrecht Dürer alkotása. A rajzot Christof Metzger, a bécsi Albertina Múzeum főkurátora és Giulia Bartrum, a British Museum egykori kurátora nyilvánította eredetinek – mindketten Dürer munkáinak vezető szaktekintélyei.

Mindkét szakértő azt gyanítja, hogy az alkotást 1503 körül készítették előtanulmányként Dürer jól ismert akvarelljéhez, a „Szűz állatok sokaságával”, amely nagyjából három évvel később készült el. (A festmény jelenleg az Albertina gyűjteményében megtekinthető.)

Az alkotást jelenleg birtokló bostoni férfi, évek óta próbálta megtudni a vázlat valódi értékét.

Több kurátor egyszerűen elhajtotta, a megkérdezett szakértők ügyes másolatnak tartották. Senki nem gondolta komolyan, hogy ez egy eredeti Dürer munka volna, ezért nem is vizsgálta meg alaposabban.

A műalkotást csak akkor vették komolyan, amikor a tulajdonos véletlenül kapcsolatba került Clifford Schorerrel, egy bostoni gyűjtővel. Schorer elhozta a rajzot az Agnews gallériának – ahol ő részvényes. Az Agnews elvitte az osztrák Metzgernek és más szakértőknek. Egy papírrestaurátor például megerősítette a papírpép korát, és megtalálta a Dürer által használt Trident és Ring vízjelet.

A kép származásáról is többet tudtak meg. Egy Bostonon környéki építész családi
örökségként kapta a rajzot, és valószínűleg 1919-ben vásárolta meg Párizsban a nagyapja.
Az építész 2012-ben halt meg. Ők sem gondolták, hogy ez eredeti lenne.

Miután 2017-ben megszerezte a műalkotást, a magát felfedni nem kívánó tulajdonosnak nem volt könnyű eljutni idáig – és az ezzel járó fizetésnapig. Senki nem vesz komolyan, ha egy Dürerrel állítasz be, ez olyan mintha találnál egy da Vinci rajzot a fiókban. Pontos árat még nem adtak meg, de a tulajdonost a teljes hitelesítéshez szükséges, három-négy évnyi kutatásért kártalanítja a galéria. Az ötven millió dolláros zóna, csak nyitó ár egy ilyen alkotásnál a licitre bocsátás után többszörösére is felszökhet.

A szűz állatok sokaságával – Albrecht Dürer
Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Davide Bonazzi: kortárs talján grafika nagybetűvel

Rockwell, aki lefestette a boldogságot, de megélni nem tudta

Tavis Coburn: a retro modernitás mestere

Szándékosan véletlen: szürreális Budapest Varga Balázs képein

Vhils, a vakolatvandál

Bicicleta Sem Freio: a fék nélküli brazilok, akik elvarázsolták a világot