Ez az OG, vagyis nagy öreg, eredeti fazon: Estevan Oriol, mexikói származású amerikai fotós és videóklip-rendező. Mr. Los Angelesnek is lehetne hívni, annyira összefonódik a város elmúlt negyven évével. Sok videóklipről, általad is látott fotóról nem is tudod, hogy ez bizony az ő munkája.
A legkeresettebb munkáiról szóló könyvek: LA Woman, LA Portraits, And This Is Los Angeles. Oriol kiterjedt portfóliója szembeállítja az LA-kultúra elbűvölő és sötétebb síkjait, a csillogó kocsikat, és a betört ablakokat.
Bejutott a híres sportolók, művészek, zenészek világába, viszont az akkor még ismeretlen chicano-kultúra, tetováló stílus, jelképrendszer és az utcai bandák életmódját is bemutatja. Ő a főszereplője a Netflix 2020-as LA Originals című dokumentumfilmjének is.
Színek.
Mindig berzenkedek, amikor egy adott XY, szemellenzős, fekete arc (aki legalább akkora rasszista, mint a KKK a másik oldalon), vagy egy szódabikarbóna, fehérkenyér bölcsész nem tudja, vagy elhallgatja, elkummantja, hogy a hiphopkultúra kialakulásában milyen sok fehér srác volt. És még milyen sok latin. Ez nem egy Panton színskála cikk lesz, de eleve a graffiti ősatyja, Seen is latino. Zenei vonalon ott van példának okáért Rammellzee, és lehetne sorolni. Ha már Rammelzee, akkor meg kell említeni a szintén latino B-Realt, aki tőle vette a fejhangon való furcsa rappelési módot. A Cypress Hill egy nagyobb baráti kört is magába foglalt. Ez volt a Soul Assassins. Itt olyan emberek fordultak meg, mint az azóta szuperproducerré váló Alchemist vagy Mark Machado, ismertebb nevén Mr. Cartoon, aki amúgy a Cypress Hill logóját is tervezte, és főhősünk Estevan Oriol fotós és mindenes.
Estevant, ha egy szóban le kéne írnom, az lenne, hogy magánzó. Az a fajta ember, aki embert nem öl, de ha kell, segít neked elásni. Karakterét leginkább Rakétához hasonlíthatnám az Isten városa című filmből, aki szintén fotós lett a történetben.
Egy jobb sorsa érdemes srác, aki olyan környéken nőtt fel, ahol az a lázadás és a normaszegő viselkedés, ha nem leszel bandatag, drogdíler vagy strici. Itt nem az a kérdés, hogy Yale vagy Harward öregdiák leszel, hanem hogy Crips vagy Bloods OG tag. Ha túléled persze. Ha a lovaspólón eltalál egy labda, az is tud fájni, de ha szitává lő egy keresztbe álló szemű bandatag, mert rosszkor vagy rossz helyen, az talán jobban. A gyors halál nem nagy életcél. A gyors élet megigézi ezeket a városi gettógyerekeket, mert semmit nem kapnak a társadalomtól, csak amit maguk elvesznek.
Az apa
Utca, névtelenség, társadalmi mozgalmak.
Ha ez egy hollywoodi film forgatókönyve lenne, a történet arról szólna, hogy Estevan kitört a gettóból. De ez egy dokumentarista cikk, és az az igazság, hogy az igazi hős az Estevan padréja. Ő az, aki kitört. Eriberto Oriol, az apa, aki szintén fotózott. Az öregebb Oriolt nem a dizájn meg lifestyle fotó, hanem az igazi élet érdekelte, Los Angeles titkos élete, amiről nem akartak beszélni. A hajléktalanok, a szociális háló alatt élők, a szubkultúrák. Ő még abból az időből származott, amikor a rendőrök simán elvették tőled a kamerát, és meg is vertek. Eriberto egy időben komolyan azon gondolkozott abbahagyja a fotózást, mert annyiszor vették el tőle a kameráját és „nevelték rendre” a rend őrei. Ma, amikor mindenki egy kis fotóstúdióval és világmédiával a zsebében mászkál, el se tudjuk képzelni, milyen hatalma volt egy fotónak. Bizonyíték, hogy itt voltunk, léteztünk. Léteztünk, pedig nem akartak látni minket.
A fiú
Haverok, buli, ganja.
A chico útja azért nem volt ilyen egyenes. A sport és a zene érdekelte, na meg a buli. Pályafutását kidobóként kezdte hiphop kluboknál, majd a Cypress Hill és a House of Pain turnémenedzsere lett. Ez azért nem egy klasszikus road-munka. Valójában mindkét csapat a „gonosz démon” rabszolgája volt és fogyasztott a „sátán salátájából”. Estevan egyik feladata volt a kellő minőségű és mennyiségű fű beszerzése. Fontos, hogy megértsd, ez nem a mostani laza, könnyű drogokat legalizáló angyalok városa, ez egy keményebb, gonoszabb LA. A fotózás úgy jött az életébe, hogy rendesen, szó szerint a kezébe nyomta az apja a gépet, szinte kényszerítve, ha utazol, legalább vidd magaddal.
PHD in Photography
Az oktatás a fater részéről öt percet vett igénybe. Pár alap dolog és egy alap mondat.
„This is your PHD in photography: Push Here Dummy” –idézi fel Estevan.
Ezekben az időkben szinte csak unalomból kezdte el dokumentálni az életét. Ez szép lassan a fotózás iránti szenvedélyévé fejlődött ki. Persze az sem mindegy, kikkel utazgatsz. Kezdődött a Soul Assassin körével, Cypress Hill, House of pain, Funkdoobiest. Majd Dr. Dre, Snoop, Eminem, Xzibit, Dj Quick, és fel lehetne sorolni a fél west coast-ligát. Estevan Oriol ma már egy professzionális fotós, rendező, és a lényeg: városi életmóddal foglalkozó kultúra megőrző. Ahogy a „New York szeme” cikkünkben írtuk, ha Ricky Powell felelős azért, hogy az east coast hiphop képileg jól van dokumentálva, Oriol felelős a nyugati partért.
Soul brotha nr.1
Valójában ez a cikk Mark Machadóról, ismertebb nevén Mr. Cartoon, is szólhatna, akit Oriolhoz életfogytig tartó barátság fűz. Ahol ott volt az egyik, ott volt a másik is.
Cartoon először graffitis volt, majd tetoválóművész lett. A harmadik hobbija a lowrider autók festése. Amúgy, ha ez nem lenne elég, a „Fineline Style” minimalista tetoválóművészeti stílus elterjesztése is részben a nevéhez kapcsolódik. Ez a csak egy színnel operáló, egyszerű vonalvezetéssel dolgozó stílus, amit a börtönökben fejlesztettek ki. Miért említem ilyen részletességgel ezt a spant? Azért mert körülbelül neki köszönhető, hogy tetovált a fél amerikai zeneipar. Egy Cartoon-tetoválás, az egy brand. A kezei alatt volt Kobe Bryant, Dr. Dre, 50 Cent, Eminem, Method Man, Xzibit, Prodigy, DJ Premier, Travis Barker, Justin Timberlake, Beyoncé, Danny Trejo (még szép), valamint Snoop Dogg.
A lista itt is végtelen.
Machado csak úgy mellesleg tervezőgrafikus is. Ő tervezte a Cypress Hill és az Eminem’s Shady Records logóját. Barátjával, Estevan Oriollal együtt, ők a Joker Brand Clothing tulajdonosai is. Természetesen Mr. Cartoon is Soul Assassins-tag.
A low life-tól a lowriderekig
Ez a két ember liftezett a fel- és az alvilág között. Értem ezalatt a periférián élőket, nem a maffiát. Egyfelől bejáratosak voltak a legfelkapottabb sztárok villáiba is, de nem vesztették el a kapcsolatot az utcával. Sokáig a Soul Assassins stúdió is a Skid Row, a Los Angeles-i hajléktalan és drogos gettó szélén volt.
A képeiken szerepelő arcokhoz te nem tudsz csak úgy odamenni, hogy „Hé, haver, most lekaplak, pózolj
kicsit, jól fog kinézni a portfoliómba!” A bandatagok azért engedték közel őket, mert részben
Mr. Cartoon tetoválta őket, részben szerencsés sortársukként kezelték Estevant.
Sokan, akik streetfotográfiát készítenek, egyfajta nyomorpornót visznek. Odamegyek a sötét helyen élő szerencsétlen sorstársaimhoz, és elviszem a meleg, világos helyen lévő fehér galériákba képeiket. Hadd borzongjunk kicsit! Ez a fajta katasztrófaturistákodás nem Oriol világa. Ő a crack-függő, csöves haverja mellett akkor is kitartott, amikor az tényleg a halál küszöbén állt. És vannak csodák, mert ez a barát végül vissza tudott jönni a pokol tornácáról.
La raza, a chicano kultúra
A chicano címkét néha felcserélhetően használják a mexikói-amerikai kifejezéssel, bár a kifejezéseknek eltérő jelentése van. Míg a mexikói-amerikai identitás azért jelent meg, hogy ösztönözze a fehér-amerikai társadalomba való beolvadást, és elválassza a közösséget az afroamerikaik politikai harcaitól, nehogy már összefogjanak. Amerikában szintén van beolvasztás, Charlie Sheen igazi neve Carlos Estevez. Jobb lehetőségei voltak Charlie-ként. De a chicanók nem Charlie-k, hanem Carlosok.
A chicano identitás megjelent az asszimilációellenes fiatalok körében, akik a latino szubkultúrához tartoztak, ők ezt a kifejezést átfordították, büszkén vállalták.
(A chicano, chicana korábban rasszista szitokszó volt). Ez az USA-ban élő mexikóiak a chicanók azért is leegyszerűsítés, mert egy: mi van az indiánokkal, majákkal stb., és mert ők mindig is ott voltak. Elég csak a város neveket végig megnézni: Los Angeles, San Diego, San Antonio, El Paso, Frisco – ezek sehogy sem angol alapítású városok. Milyen érzés úgy másodrendű állampolgárként élni, amikor tudod, hogy a dédnagyapád nagyapja is itt élt?
Ez valójában nem bevándorló, hanem bennszülött etnikai szolidaritás és büszkeség. Ennek a kultúrkörnek megvan a maga stílusa, jelképrendszere. Amit mi sokszor a hiphophoz sorolunk, az bizony chicano kultúra.
Kezdjük a banda kézjelekkel! Ma már minden tinilány gang sign-okat dobál az instaképein, anélkül, hogy ez bármit jelentene. Maguk a feketék is a latinoktól vették át ezeket. A másik az öltözködés egy része. A kockás ingek, a vasalt khaki nadrággal, a Nike Cortez és a bandana, vagyis a kendő, szintén átvétel a chicanóktól.
A harmadik a tetoválások elburjánzása, a teljes felsőtest szétvarrása, szintén innen jön. A negyedik a lowrider autók építése.
Lehetne ezt még sorolni, csak pár kulturális jelkép, ami a chicanóktól került át a hiphop közegbe, onnan pedig a szélesebb közönség elé. Oriol például klipeket is rendezett.
Ezek a lowrider autók azért kerülnek be ezekbe a klipekbe, mert jól néznek ki, de ezeket
elsősorban a chicanók kezdték el építgetni. Nincs olyan fekete rapper, aki tagadná ezt.
Estevan Oriol akkor kezdte ezt a világot fotózni, amikor a legtöbb ember nem mert bemenni ezekbe a negyedekbe. Cartoon rajzai, tetkói, és a képek szintén erről a világról beszélnek.
Ma már ezek Los Angeles büszkeségei. Japánban, Németországban is vannak lowriderek, ez nemzetközi lett, mint ahogy a zene is. De a nyolcvanas években ez még egy önmagát kereső, ezért önigazolásként erős jelképrendszert építő a chicanok kultúrája.
Ahogy Kid Frost is mondja ebben a számában. Ez nem neked készült, ez a közösségnek, maguknak, hogy ne felejtsük el, kik is ők. This is not for you, this is for the raza.
