Barion Pixel

Egy sziget lehetősége

Benedek Csanád

2022.02.25.

9.5 perc

Az időben, hogy az időn kívül legyünk

Houellebecq megpróbál szeretni, és ebbe sokan belehalnak. Majd újjászületnek?
Többet nem is mondanék a regényről. Jó könyv nyugi, olvasd csak el! Ennyi volt a könyvajánlóm. Na cső!

Nagyon fontos, ne olvasd el a könyvhöz kapcsolódó ajánlókat, bár ahogy Esterházy mondta, a jó könyveket nem lehet elmesélni. Itt valami talán Trianon miatti (?) ízléstelen francia ellenes tréfa folyományaként, az összes netes leírás spoilerezi a könyvet. Részben ezért is írunk róla, mert a legtöbb helyen egymást copy pastelték. Nem kell, nem szabad.

A sziget lehetősége, egy vers vége, a regény végén.
De addig el kell jutni magadtól.
Verekedd át magad a gondolatdzsungeleken!

Senki sem lehet próféta a saját hazájában

Houellebecq (Vuélőbek, Űllbek, Júlbek) az egyik legleírhatatlanabb nevű író, akinek neve igazi nyelvtanfeladvány. Kiejtése szintúgy. Már csak ezért is el kell olvasnod legalább egy könyvet, mert igazi agysejttréning újra és újra leírni, vagy kiejteni a nevét. Egészen biztos vagyok, hogy Michel Houellebecq olvasói tovább élnek, már ha nem lesznek öngyilkosok a regénye hatására. Arra is van esély, de erről később.

Senki sem lehet próféta a saját hazájában, ugyanis Franciaországban provokatőrnek és undorítónak tartják. Franciaországban már nem is ad interjút. Németországban meg korunk legradikálisabb írójaként tekintenek rá, aki a modern világ és egyén magányának összeütközését vizsgálja és legkíméletlenebb diagnózisát adja.

Öt munkájából készítettek filmadaptációt, és két egyéb filmben maga is szerepel, a doksiban tetejébe Iggy Poppal. A másik címe „Michel Houellebecq elrablása” és ebben végig saját magát alakítja elrabolva. Vagyis pontosabban sok egyéb filmben is szerepel, de kettőben nagyon. Ha ez nem lenne elég a Kiégett értelmiségi mém az ő feje egyébként. Szóval popkulturálisan eléggé jól beásta magát a tudatalattinkba. Arra a kérdésre, hogy mit gondol arról, hogy hazájában nem kedvelik, ironikus humorral azt mondta:

Franciaország nem becsüli azt a kort, amelyben él.”

Az író amúgy magát sem kíméli. A térkép és tájban pl. egy alkoholistának mutatja be magát. Majd brutális gyilkosság áldozatává válik, de itt sem bír kibújni a bőréből, mert a hullája képzőművészeti alkotássá válik.

Leginkább a kérlelhetetlen cinizmusa és önreflexiója miatt érdemes olvasni. Minden középszerűség,
és önfelmentés mentesen képes halálpontos látleleteket adni. Ha téved, azt is beismeri.
Sokan azt gondolják embergyűlölő. Ez ellen tiltakozik.

Inkább az emberi hülyeség idegesítő. Idegesít, hogy kénytelen vagyok megállapítani, hogy az emberek hülyék.”

A kulturális állapotunkról azt gondolja, hogy jellemző, hogy ha magára a kultúrára kerül egy beszélgetésben a sor, a nemzeti büszkeség fő témái legtöbbször az autóiparon és a focin keresztül nyilvánulnak meg. Cirkusz és fogathajtó verseny.

Sok kritikusa szerint elsősorban a halálról és a szexről ír. Michel viszont úgy látja, hogy a gyászról és a szeretetről. „Ha őszinték, szókimondóak a karaktereim a műveimben, miért érzékelik provokációnak legtöbben azt?” –mondta az író.

Houellebecq első regényeinek sikere minden bizonnyal abban áll, hogy az olvasók széles rétegeit szólította meg, akik számára kifulladt vagy soha nem is volt érthető a posztmodern irodalom a maga metanarratív, akadémizmusba forduló stratégiáival. Michel nem trendeket követett, trendeket diktált.

A sci-fit (az „Egy sziget lehetősége” is az) használja szállítóanyagként a gondolataihoz. De ezzel egyúttal nem csak a kortárs irodalmat menti meg, hanem a sokszor ponyvának titulált sci-fi irodalmat is megtermékenyíti.

Fiktív világai a társadalmi utópiákon keresztül tulajdonképpen saját világunk eredetmítoszait kritizálják, a fennálló normákat, a társadalmi, kulturális berendezkedéseket bírálja. Ezt amúgy napi politika és a bulvár sajtó nagyon ízléstelenül használja ki a műveivel kapcsolatban. Emiatt is döntötte el, hogy nem ad több interjút. Az újságírók, erkölcscsőszökként, minden egyes könyve után vizsgálatnak vetik alá, az aktuális politikai korrektség trendek mentén. Erre mondta azt Houellebecq, hogy nem kíván „a színpadon meghalni”.

Kegyetlenül őszinte, és a francia vitriol a legmaróbb, ezt tudjuk. Minél őszintébb vagy magadhoz, annál jobb ez a regény is. A szereplők önfelmentő, önsajnáló módon viszonyulnak élettörténetükhöz, mérgező kapcsolatokban, amik amúgy nem gonoszak, csak nem épülnek, nem tartanak sehová. A lét elviselhetetlen könnyűsége, ez jut eszedbe. Remélem nem haragszik meg ezért Kundera, hogy iderángattam, amúgy is Franciaországban élte le végül az életét.

Digitális ikreink tudnak-e sírni?
Vagy csak mint a viccben a honvéd, aki nem fázik, csak érzékeli a hideget.

Houellebecq kíméletlen könyvet írt az emberiség pusztulásáról és az emberi faj leépüléséről: a cinikus kétségbeesés arra figyelmeztet, hogy az utolsó órákban járunk.

Mi mesterséges, léha emberfajt próbálunk kifejleszteni. E faj egyedei már nem lesznek fogékonyak a komoly dolgokra vagy a humorra, és halálukig a fun és szexi dolgokat fogják hajszolni, egyre reménytelenebbül: ők lesznek az örök gyerekek.” – mondja munkájáról cinikusan Isabelle a regényben (egy trendi tini magazin főszerkesztője).

A regény egy humorista élete és kalandjai, szerelmek, hibák, vallási fanatikusok. Egy férfi szexista nézőpontja. A nők mélyebb érzéseiről nagyon keveset tudunk meg. Nőként ezt nehezebb lehet olvasni. De ott azért ne tartsunk, hogy mindent bele kelljen rágni az emberek szájába. A regény amúgy tényleg tökéletes mintavétel a fogyasztói társadalomról, boldogságra való képtelenségről, a felszínességről, infantilizmusról és lebutulásról. Valójában ezért írjuk ezeket a könyvajánlókat is, hogy legyenek kérdésfelvetések. Ebben a való életben a bulvárra, az öt perc hülyeségre fogékony majdnem mindenki. Lassan észre sem vesszük, hogy a „Csak valami könnyedet akarok nézni, olvasni, hallgatni.” mondatok mentén eltelik az egész életünk, és nem tesszük fel a legfontosabb kérdéseket. Az életünk megtörténik velünk, de nélkülünk.

A szeretetre és a szenvedésre való képesség
A regény nem domborítja ki eléggé, azt a részt, amikor az új emberek megpróbálnak sírni és nevetni, de nem igazán megy nekik. Sőt a nevetést egy nagyon fura, hisztérikus sikításnak élik meg. Egy érdekesség: a legtöbb vadállat, ha nevető embert lát, általában agresszív és ideges lesz. Tulajdonképp az ő szemszögükből fogat vicsorítunk és egy fura légszomjas kaffogó hangot adunk ki. Kérünk mindenkit, ne nevessenek az állatokra!

A regény egyik főhőse Dániel (1), a másik pedig az ő kétezer évvel később élő, klónozással létrehozott utódja, Daniel (25) digitális ikre. Digitális ikrekről szóló cikkünket itt olvashatod. A puszta klónja nem örökölné a személyiségét. Ez Houellebecq nagy találmánya, hogy „mindenkinek meg kell írnia élete regényét. A főszereplő Daniel és barátai élettörténetei a regényben egyfajta evangéliummá válnak a véletlenek furcsa összjátékának köszönhetően.

Az Egy sziget lehetőségében az emberi klónok egyszerre írják önéletrajzukat, valamint olvassák és kommentálják elődjeik önéletírásait. Közben ezt meg is beszélik, mint ahogy mi is a régiek írásait. A szövegek az emberi kommunikációt igénylik és az irodalom egyik alapvető, ma talán kissé elfelejtett funkcióját vállalják: hogy beszéljünk róla, megszólítsuk egymást általa. Nem baj, ha ellenérzést váltanak ki, de mindenképpen válaszra, elutasításra vagy helyeslésre várnak. Azt azért hozzátenném, ne feledd ezt egy francia írta.

Ez nem egy nyakig begombolt német regény. Itt punci, kuki, minden van. Ha egy francia az emberi létezés határait kutatja, akkor a szexualitás, a testi gyönyör morális, kulturális, metafizikai töltetet kap. Nietzschének, Hegelnek a hatalom megszerzése a cél. Egy franciának a punci megszerzése a végső cél, az univerzum közepe.
És ír róla egy könyvet, és olyan érveket mond, hogy nehéz bármi mást is valóságosnak találni.

. Persze nem egy ÖKM magazint olvasunk. Houellebecq analízise szerint két alapvető képesség, a szeretetre és a szenvedésre való képesség határozza meg az embert, mint létezőt magát. Az ember csodája az empátia, az együtt érzés, az önsajnálat, a nevetés, a humor, a szerelem, még ha viszonzatlan, akkor is. Ettől lesz valami igazi. Franciánk nem hazudik neked, és kikéri magának, hogy pesszimista lenne. Szerinte az emberi létezés egészét a körülmények hatalma és a boldogtalan tudat kettősége fogja körbe. A művészet pedig a tragédia elfogadásával és a katarzis vigaszával egyszerre gyógyír, de önbecsapás is. Ha nem érted a kultúra, az alkotások fontosságát és mélységét, akkor bizony egy pszichopata robot vagy, vagy egy ösztönállat, de nem ember.

Michel Houellebecq egy tükröt tart eléd, nézz bele, ha mersz!

Ui.: A robotok belemertek nézni.

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Cseh András – Netfüggők és egyéb állatfajták

Junji Ito hátborzongató japán meséi

S66: Trauma / Nosztalgia

Lélegezz: egy élet flow-ban

A szuperhős, kinek neve García!

Alois Nebel: egy csehül sikerült utazás a koponyám körül