eL Seed különös színfoltja a kortárs graffitinek. Míg a mi olvasatunkban az ő művészete a graffiti világából ered, az arab kulturális közegben egy egészen más tradícióhoz kapcsolódik. Alkotásai több rétegű jelentést hordoznak, és a helyi közösségek számára különleges kulturális kódokat tartalmaznak, amelyek gyakran évszázadok óta fennálló kalligrafikus művészeti hagyományokra épülnek.
Kivételes módon képes áthidalni a különböző kultúrák közötti határokat. Olyan egyedi vizuális nyelvet alkotott, amelyet a kalligráfia mély hagyományai és a street art nyers energiája inspirál. Munkái gazdag színrétegekből, szimbólumokból és betűkből állnak, amelyek egyetemes üzeneteket közvetítenek az együttélésről, békéről és szabadságról.
Bár mi nem értjük, mivel arabul van, az arabok meg azért nem vágják, mert kiolvashatatlan graffitis stílusban ír. Viccet félretéve, Seed munkássága az egyik olyan ritka kapocs, ami minket embereket egy nagy közös vízióban egyesít. A kalligráfia és graffiti találkozása – vagy calligraffiti – számunkra elsősorban formai élmény, míg az iszlám kultúrában költészet, amely mély tartalmi jelentést hordoz. Alkotásait mi inkább absztrakt szín- és formaművészetként élvezzük, ahogyan sokszor a hagyományos graffiti latin betűs írását sem tudjuk elolvasni, csak az esztétikát látjuk benne. Munkáinak varázsa abban rejlik, hogy a középkori arab kifinomultságot ötvözi a modern street arttal – mintha az Ezeregyéjszaka meséi elevenednének meg a város falain.
Diaszpóra és festékszóró
eL Seed 1981-ben Faouzi Khlifi néven született Le Chesnay-ben, Észak-Közép-Franciaországban, tunéziai család gyermekeként. Kezdetben még a francia nyelvvel is küszködött, hiszen a maghrebi-tunéziai diaszpórában és annak sajátos dialektusában nőtt fel, amely Észak-Afrika gazdag kulturális örökségét hordozza magában. Ezért is volt különös, hogy csak tinédzserkorára tanult meg folyékonyan olvasni és írni arabul, amikor tudatosan kezdte felfedezni saját arab gyökereit. Gyári munkás édesapja, a jobb élet reményében a tunéziai Gabes városából Franciaországba költözött, és a Renault gyárban vállalt munkát.
Faouzi később az „eL Seed” művésznevet választotta, amely Corneille Le Cid című, lovagkort idéző drámájára utal. Az El Cid elnevezés az arab Al Sayed kifejezésből ered, ami azt jelenti: „az ember”. Miután felvette ezt a nevet, saját elhatározásból tökéletesítette arab nyelvtudását, hogy mélységében megértse az arab betűk jelentését és formavilágát. Fontos tudni, hogy a kínai, japán, koreai és arab írásjelek nem csupán a hangalakot adják vissza, hanem képileg is mesélnek: fogalmakat jelenítenek meg. A kalligráfia ilyen értelemben nem pusztán írás, hanem betűművészet és egyben technikai kihívás is, amelyben az alkotó továbbformálhatja a betűket. Faouzi szenvedélye lett a kalligráfia, az Essec Business Schoolban folytatott tanulmányai mellett ez töltötte ki minden idejét.
Később New Yorkban és Montrealban is dolgozott, jól fizetett tanácsadói állása azonban nem nyújtott számára megelégedettséget. Más vágyakat dédelgetett, ezért végül úgy döntött, hogy főállású művészként folytatja karrierjét, és kidolgozta azóta világszerte ismerté vált „calligraffiti” stílusát. Mivel kezdetben az utcai művészetek illegalitásában alkotott, nem volt ideje a motívumok aprólékos kidolgozására. Ezért magától értetődővé vált számára, hogy olyan nyugodtabb, legális terepet keressen, ahol művészetét szabadon kibontakoztathatja.
Arab tavasz a graffitiben
eL Seed számára sikerének mércéje nem az európai vagy amerikai ismertség. Művészetében gyakran utal a 2011-es tunéziai forradalomra, amely sorsfordító időszak volt számára. Ebben az időben Egyiptomban, Tunéziában és számos más országban, függetlenül a tüntetések kimenetelétől, megnyílt a politikai tér az iszlám kultúrában is az alternatív kifejezési formák előtt. A fiatalok és a nyitottabb gondolkodásúak új hangokat, új színeket kerestek. Ennek a világnak lett az egyik meghatározó jelképe eL Seed, őt is a zászlójukra tűzték. Számára pedig sokkal fontosabb volt, hogy az arab világ ikonja legyen, mint a nyugati művészeti közeg elismerése.
Első nagyméretű falfestményét egy évvel a tunéziai forradalom kezdete után készítette Kairuán/Al-Qayrawan városában. Ez a falfestmény Abu al-Qasim al-Husayfi tunéziai költő versének kalligrafikus ábrázolása volt, amelyet azoknak szentelt, akik a zsarnokság és az igazságtalanság ellen küzdenek.
2013 elejére eL Seed már jelentős hírnévre tett szert az arab világban, és a Qatar Museums Authority felkérésére létrehozott egy 52 műalkotásból álló sorozatot a dohai Salwa Road környékén. Ez a projekt mérföldkő volt nemcsak az ő karrierjében, hanem az iszlám kultúra számára is, hiszen ezzel a street artot hivatalosan is elismerték érvényes művészeti formának.
Az egyik legvitatottabb alkotása szülővárosában, a dél-tunéziai Gabes városában található Jara mecset minaretjének 2012-es festése volt, amely komoly felháborodást keltett a helyi szélsőségesek körében. Ebben a régióban az ilyen típusú művészi megnyilvánulások komoly kockázatot hordoznak, hiszen itt a szélsőséges reakciók gyakran nem maradnak puszta szóváltás szintjén.
A projektet végül Gabes kormányzója és a mecset imámja, Shaikh Slah Nacef is támogatta, miközben megvédte eL Seedet a kritikusokkal szemben. Érdemes megjegyezni, hogy az adott régióban még mindig szoros kapcsolat van az egyház és az állami hatalom között.
A kalligraffiti végül 57 méter magasra nőtt, és szinte teljes egészében beborítja a Jara mecset betontornyának homlokzatát. Az alkotás célja az volt, hogy rávilágítson a művészet és a vallás közötti kapcsolat erősödésére, és felhívja a közvélemény figyelmét a kultúrák és vallások összefonódására. Az imám modern és pragmatikus módon nyilatkozott a festményről: „Ez jót tesz a turizmusnak is, hiszen az emberek idejönnek fényképezni, másfelől a művészetet szervesen beilleszti a városi tájba. A közbeszédben pedig egy Korán idézet lesz a téma. Mi ezzel a probléma?„
A kalligraffti Korán idézet szövege ez: „Ó emberiség, férfiból és nőből teremtettünk titeket, és népeket és törzseket alkottunk, hogy megismerjétek egymást.” Ez az idézet a toleranciáról és a megértésről szól, és mély üzenetként szolgál a művészet és vallás találkozásánál.
eL Seed elmondása szerint alkotása az egymás iránti tisztelet és tolerancia fontosságáról szól, valamint arról az emberi törekvésről, hogy a népek és kultúrák kölcsönösen megismerjék egymást. A projekt kapcsán így nyilatkozott: „Célom az volt, hogy összehozzam az embereket, ezért választottam ezeket a szavakat a Koránból. Azért szeretem a graffitit, mert a művészetet mindenki számára elérhetővé teszi. A művészet demokratizálásának gondolata különösen közel áll hozzám. Bízom benne, hogy ez a projekt másokat is inspirál hasonlóan merész kezdeményezésekre, és arra bátorítok mindenkit, hogy ne féljenek megvalósítani saját, akár őrült álmaikat is.”
Tunéziában a közelmúlt politikai feszültségei komoly vitát indítottak a művészi szabadság határairól. Az arab tavasz folyamata és a demokráciába való átmenet bonyolult és kihívásokkal teli. eL Seedet sem a szabályok megszegése miatt támadták, hanem azért, mert tényező lett, akire a fiatalok odafigyelnek.
„Ez a projekt és a vita körülötte nem egy mecset díszítéséről szólt, hanem arról, hogy a művészetet a kulturális és politikai változások folyamatának látható szereplőjévé tegyük. Őszintén hiszem, hogy a művészet gyümölcsöző vitákat válthat ki, különösen a jelenlegi ingatag tunéziai politikai légkörben.” – kommentálja eL Seed a falfestményét.
Ez nem AI, ez AZ AMI!
eL Seed legismertebb alkotását, a Perception-t mostanában egy furcsa, új AI-mémtrend árnyékolja be. A kib..ott AI-városképek tömege. Az internetet elárasztották ezek a pár másodperc alatt létrehozható kamu képek, amelyek miatt sokan eL Seed Kairóban készült monumentális művét is digitális szemétnek gondolják, így emiatt meg sem osztják. Ez különösen sajnálatos, hiszen a Perception egy páratlan és egyben úttörő munka, amelynek megalkotása hatalmas tervezést és kreatív energiát igényelt.
A Perception (Érzékelés vagy Felfogás) című műalkotás 2016-ban készült Egyiptomban, Kairó Zaraeeb nevű, gyakran tisztátalannak tartott városrészében, ahol a helyi közösség a hulladékgyűjtésből él. eL Seed ebben a projektben nemcsak figyelmet irányít erre a sokak által lenézett közösségre, hanem megkérdőjelezi az évszázadok során rögzült társadalmi normákat is. A többségi társadalom folyamatosan ítélkezik, és tévhiteket táplál egy olyan közösséggel kapcsolatban, amelyet valójában alig ismer.
A kairói Manshiyat Nasr szomszédságában élő Zaraeeb kopt közösség évtizedek óta gyűjti a város szemetét, ez idő alatt a világ egyik leghatékonyabb és legjövedelmezőbb újrahasznosítási rendszerét fejlesztette ki. Ennek ellenére ezt a területet gyakran koszosnak, marginalizáltnak és szegregáltnak tekintik. Hogy fényt derítsen erre a közösségre és megváltoztassa a róla alkotott képet, eL Seed csapatával és a helyi lakosok segítségével egy grandiózus, anamorf alkotást hozott létre, amely több mint 50 épület homlokzatát fedi le, és csak a Muqattam-hegy egy bizonyos pontjáról válik láthatóvá.
A mű Alexandriai Szent Atanáz, a 3. századi kopt püspök szavait idézi: „Aki tisztán akarja látni a napfényt, annak először meg kell törölnie a szemét.” Ez a mondat szimbolikusan utal arra, hogy előítéleteinktől megtisztítva kell néznünk a világot, ha valódi megértésre vágyunk.
„A Zaraeeb közösség olyan meleg szívvel és kedvességgel fogadta a csapatomat és engem, mintha rokonok lennénk. Ez az egyik legmélyebb és legmeghatóbb élmény volt, amit valaha átéltem. Nagylelkű, őszinte, és igaz emberek. A Zabaleen – a „szemetesek” – lenéző jelzőt kapták, és tisztátalannak tartják őket, különösen a muszlim közösség körében, ám valójában nem a szemétben, hanem a szemétből élnek. Ők azok, akik a város egész hulladékát feldolgozzák, nélkülözhetetlenek a város működése szempontjából.” – eL Seed.
eL Seed sajátos művészi elképzeléseinek elismeréseként 2021-ben a Világgazdasági Fórum Fiatal Globális Példaképévé választották. Ez egy olyan elismerés, amelyet graffitiművészek ritkán kapnak meg. Bár számos művész – mint az olasz Blu, a belga Roa vagy az ír Aches – híres a hatalmas falfelületeket beborító alkotásairól, Seed munkáinak különlegessége abban rejlik, hogy koncepciói egész épületcsoportokat kapcsolnak össze. Különösen figyelemre méltó, hogy a Perception című műve számos díjat nyert el, köztük a 2019-es Nemzetközi Közművészeti Díjat és az UNESCO Sharjah-díját. Sőt, 2017-ben még Szaúd-Arábia is elismerte munkásságát az Arab Kultúra terjesztéséért.
Érdekes megfigyelni, hogy míg eL Seed kevésbé ismert és nyitottabb volt, a konzervatív hatalmi körök alig vettek róla tudomást. Ám ahogy globális street art szupersztárrá vált, hirtelen hirtelen a nagymenő arabok és a nacionalisták is elkezdtek felvágni vele. Bár kétségkívül rá többen kíváncsiak, mint egy rolexes sejkre.
„Mindig ügyelek arra, hogy a műveim mondanivalót is hordozzanak, ugyanakkor a politikai és társadalmi kontextus rétegei is fontosak számomra, ezeket igyekszem beépíteni az alkotásaimba. Az esztétika elengedhetetlen, hiszen ez kelti fel az emberek figyelmét, de a valódi célom, hogy egy párbeszédet indítsak el” – mondta eL Seed.
eL Seed stílusa kapcsán rendre felmerül egy meghatározó kifejezés: a kalligráfia és graffiti sajátos ötvözete, az úgynevezett calligraffiti. A szó valószínűleg a görög „szépség” (kallos) és „írni” (graphein) szavakból ered, amely magában foglalja a betűk precíz formálását és azok harmonikus elrendezését egy összetett kompozícióban. Eredetileg a kalligráfia a kézírás művészi tökéletesítése volt, egy ősi művészeti forma, amelynek gyökerei egészen az ókori egyiptomiakig nyúlnak vissza, akik vallási szövegek írására használták. Az évszázadok során a kalligráfia alkalmazkodott a különböző kultúrákhoz és vallásokhoz, folyamatosan fejlődve.
Amikor valaki a kalligráfiára gondol, általában a díszes, gyönyörűen ívelt betűformák jutnak eszébe, amelyek a hagyományos kalligráfia jellemzői. Azonban a modern kalligráfia sokkal többet jelent, mint puszta szépírást – egyfajta kreatív művészet, amely már a legkorábbi időktől kezdve fontos szerepet játszott.
Mivel mi a latin ábécét használjuk, nehéz visszaadni a kalligráfia vizuális játékosságát és belső kreativitását, amely más írásrendszerekben rejlik. Például a japán „nő” képjele háromszorozva a „zajos” szót képezi, ami jól szemlélteti a kalligráfiával való játék lehetőségeit. Az igazi mesterek azonban nem csak szépírók voltak, hanem olyan alkotók, akik új jeleket találtak ki – mind a kínai, japán, és arab kalligráfiában fellelhető ez a kreatív szabadság, sőt, titkos jeleket is elrejthettek munkáikban. Ez a rejtett szimbólumok világa különösen izgalmas.
Érdekes, hogy bár a hieroglifákat részben megfejtették, a papok titkos nyelve – a legérdekesebb része – máig rejtve maradt. Az igazi misztikum és titokzatosság még mindig elérhetetlen számunkra.
A Közel-Keleten a muzulmánok is nagyra becsülték a kalligráfiát, amelyet nem csupán művészi teljesítménynek, hanem a spirituális inspiráció eszközének tekintettek. A kézírás szerves része lett az iszlám filozófiának, amely hosszú ideig nem engedte meg Isten vagy bármilyen alak ábrázolását. Ennek következtében az írástudók a díszítésben élték ki művészi hajlamaikat, és a túldíszített, olykor szinte olvashatatlan kalligráfiák váltak a vizuális önkifejezés eszközeivé. Ezek az írások réztárgyakra vésve vagy épületek falain jelentek meg, díszítve azokat. A tuğra, a szultánok pecsétje is ennek a tradíciónak az egyik példája.
Így tehát világossá válik, hogy eL Seed valójában egy több évszázados hagyomány folytatója, amely a kalligráfiát összekapcsolja a művészi kifejezéssel és a kulturális identitással.
A kalligraffiti sem teljesen új műfaj; egy olyan kreatív forma, amely ötvözi a kalligráfiát, a tipográfiát és a graffitit. Ez az irányzat az absztrakt expresszionizmus vagy akár az absztrakt vandalizmus kategóriájába is sorolható, és szoros rokonságot mutat a graffiti egyik eredeti ágazatához, a tageléshez, amely a kézírás sajátos formájában bontakozott ki. A kalligraffitit gyakran olyan vizuális művészetként definiálják, amely a betűket egy nagyobb üzenetet közvetítő kompozíció részévé teszi. Ebben a műfajban az írás esztétikailag úgy módosul, hogy túllépjen a szó szerinti jelentésen, és a vizuális forma révén egy mélyebb tartalommal gazdagodjon.
Egyszerűen megfogalmazva: a kalligraffiti egy tudatos erőfeszítés arra, hogy egy szó vagy szócsoport vizuális kompozícióvá váljon. Például egy esztétikusan kidolgozott Seen (híres graffitis arc) tag pusztán egy szép Seen tag marad, míg egy kalligrafikus graffiti ennél többet is hordozhat – feltéve, hogy rendelkezünk a nyelv és a kód megértéséhez szükséges ismeretekkel. Ez a műfaj tehát nemcsak vizuális élményt nyújt, hanem a nyelvi és kulturális összefüggések révén mélyebb jelentésrétegeket is közvetít.
A kalligraffiti egyszerre nyújt esztétikai élményt és provokatív művészeti kifejezést. Az elmúlt évtizedekben, különösen 2007-től kezdve, egyre nagyobb figyelmet kapott olyan művészek nyomán, mint Yazan Halwani, Inkman, Niels Shoe Meulman és eL Seed. Ugyanakkor ennek a művészeti formának a gyökerei már a XX. század közepén is megjelentek, és valószínűleg még korábbra nyúlnak vissza. A kalligraffiti gyakorlata a Közel-Keleten és Észak-Afrikában az 1950-es években indult el, amikor a helyi művészek olyan vizuális nyelvet kerestek, amely kifejezi nemzeti identitásukat és kulturális örökségüket. Ekkor kezdték el az arab betűket, mint grafikai formákat integrálni műalkotásaikba.
Olyan művészek, mint a libanoni festő és költő, Etel Adnan, az egyiptomi festő, Ramzi Moustafa, valamint az iraki festő-szobrász és filozófus, Shakir Hassan Al Said, az arab betűk absztrakt kompozíciókba való beépítésének módjait kutatták. Őket követte Hassan Massoudy, Hossein Zenderoudi és Parviz Tanavoli, akik mind elismert művészek, noha sokak számára kevésbé ismertek.
Emellett létezik egy névtelen alkotók csoportja is, akik tulajdonképpen kalligráfiákat festettek az utcafalakra, anélkül hogy tudták volna, hogy ez graffiti.
A kalligraffiti a kalligráfia művészeti iskoláin belül is megjelent, és a Hurufiyya mozgalom egyik sajátos stílusaként emlegetik. Ez a mozgalom az arab betűk használatával hozott létre egy új, absztrakt művészeti nyelvet, amely a nemzeti és kulturális identitás kifejezésének egyik legfontosabb eszközévé vált.
A kalligraffiti abban különbözik a hagyományos kalligráfiai művészet más stílusaitól, hogy teljesen mentes a formai szabályoktól. Míg az iszlám világban a kalligráfiát szigorú szabályok kötik, például az emberi alakok és arcok ábrázolásának tilalma, a kalligraffiti művészek ezek alól felszabadulnak. Szabadon formálhatják, dekonstruálhatják és kombinálhatják a betűket más szimbólumokkal vagy akár figuratív elemekkel. Ez a műfaj lehetőséget ad a kreativitásnak, hogy a hagyományos betűformákon túl új nyelvet hozzon létre, amely túllép az arab vagy angol szavak egyszerű vizuális kompozíciókká való alakításán.
Azért fontos részletezni ezt a művészeti ágat, mert gyakran csak a saját kultúránk nagyságát és eredményeit ismerjük el, miközben számtalan izgalmas világ létezik a mieinken túl is, amelyeket érdemes felfedezni és megérteni.
A 21. század elején a kalligraffiti újbóli térnyerése figyelhető meg, amikor közel-keleti utcai művészek a városi tereket választották politikai vagy provokatív üzeneteik közvetítésére. Ezt kifinomult, magas művészi színvonalon megtervezett kalligraffiti alkotásokkal tették, ezzel is szellemi fölényüket demonstrálva. A mögöttes üzenet világos volt: „Ha jobban ismered az iszlámot, mutasd meg te magad!” Ez az igazi kulturális párviadal. A street art ezen hulláma különösen feltűnővé vált a 2010 és 2013 közötti felkelések idején, amely arab tavasz néven került be a köztudatba, és jelentős nemzetközi figyelmet hozott ennek a művészeti ágnak.
Sok fiatal kalligraffiti-művész a közel-keleti modern kalligráfusokat is előfutároknak tekinti, és nagy hatású inspirációként említi őket saját munkásságukban. Például eL Seed gyakran hivatkozik az iraki festőre, Hassan Massoudy-ra, aki számára az egyik legfontosabb inspirációs forrás. Mint mondja: „Hassan Massoudy egymaga forradalmasította a kalligráfia művészetét.”
A kalligraffiti rendkívül összetett folyamat, és specifikussága éppen a paradox jellegében rejlik, hiszen számos ellentmondó elem jellemzi. Ahogyan az átlagos szemlélő számára nehéz, vagy akár lehetetlen kiolvasni a graffiti betűit, úgy sok esetben a kalligraffitik dekódolása még az arabul író-olvasók számára is kihívást jelenthet. A művészi játékosság olyan szintet ér el, hogy nem csupán a műveltségre, hanem az intelligenciára és az éleslátásra is szükség van az alkotások megértéséhez. Számunkra, akik nem olvasunk arabul, sok rejtett jelentés nem válik nyilvánvalóvá, de azok számára, akik ismerik a nyelvet, a művek egy plusz, mélyebb jelentéstartalmat hordoznak. Ez teszi a kalligraffitit ilyen izgalmas és egyedi világgá.
eL Seed nagyméretű festményei és betűszobrai az arab írás hagyományos elveit idézik meg, de modern érzékenységgel átitatva. Művészete nem korlátozódik kizárólag az arab világra, hiszen Berlinben, Chicagóban, Dubaiban, Párizsban és Sao Paulóban is bemutatták alkotásait. Tunézia több városában is dolgozott, de olyan világvárosokban is alkotott, mint Melbourne, London vagy Toronto – sőt, még Dél-Koreában is találkozhatunk munkáival.
Ha szeretnél kitörni a saját kis magyar buborékodból, mindenképp érdemes megtekintened az ő művészetét és más kalligraffiti-művészek munkáit is. És ne feledd: Allah szeret téged! الله يحبك
