A kortárs graffiti és street art világában az egyik legüdvözlendőbb fejlemény, a nők markáns jelenléte. Már korábban is írtunk a New York-i Lady Pinkről, a német Herakutról, a francia Elláról, valamint a hazai Miss KK-ról, így itt az ideje, hogy Poni is megjelenjen nálunk. A mexikói művész különlegessége abban rejlik, hogy nem a graffiti világából érkezett az utcai művészetbe, hanem a reklámszakmát hátrahagyva merült alá az underground világába. És milyen jól tette! Amikor újra a felszínre került, már egy érett, kiforrott művész alkotásait csodálhattuk meg. Poni kétségtelenül a kortárs street art egyik legkiemelkedőbb alakja, és klasszikus vonalon is az egyik legígéretesebb tehetség. Legyen szó olajról, akrilról, vászonról vagy tégláról, ez a chicana mesterien sminkeli át a valóságot.
Viva Mexico!
Mehikó az USA köldöke alatt lüktet. Forró, vérbő, erdeti és bármikor arcul köpi a kapitalista gringók világát. Nálunk a 4BRO-nál szinte tudatalatt van valami azték becsípődés, ugyanis a cikk írásakor realizáltuk, hogy meglepően sokat publikáltunk Mexikó kulturális sokszínűségéről. Az ember, aki dombra ment fel és hegyes csizmában jött le cikkünk csak az egyik, ami a helyi parti divatot mutatja be. Emellett a fura hajköltemények szubkultúrája, Rob the original barokkos lófodrászata, Pedro Friedeberg sztorija, aki még Frida Kahlot-t is ismerte, és a kortársak közül Raul Urias is egészen eredeti. A japoneros chicano világról már nem is beszélve.
Ezt a rövid felsorolást azért találtam különösen fontosnak megemlíteni, mert a futball és a drogkartellek világán túl kevés dolog szűrődik át Mexikóból a magyar emberek tudatába. Pedig Mexikó kultúrája rendkívül izgalmas és friss, és korántsem az USA-ból érkező trendekből vezethető le. Mexikó olyan erőteljes vizuális identitással bír, hogyha nyitott vagy rá, művészként szinte lehetetlen mellényúlni.
Poni, azaz Hilda Palafox, mexikói művész, akinek munkái könnyed hullámzással, egyszerűséggel és költői esztétikával játszanak. Alkotásain keresztül megnyílik Mexikó vizuális története is; festményei időtlenek. A formát formába is önti, ugyanis nem volt elég neki a festészet és a graffiti, még agyagozni is elkezdett.
A Hold leánya
Hilda Palafox 1982-ben született Mexikóvárosban, ahol mind a mai napig él és alkot. Meglehetősen későn, a harmincas éveiben keveredett a graffiti világába. Kezdetben egy reklámügynökségnél dolgozott, ám hamar rájött, hogy képtelen elviselni az ottani létformát. Noha munkakörét kreatívnak nevezték, valójában a az aktuális trendek másolására és termékek reklámozására korlátozódott, amit ő messze nem tartott kreativitásnak.
Palafox az Országos Képzőművészeti Intézet (EDINBA) Design Schooljában végzett, ám tanulmányai után nem tudott igazán kibontakozni. A reklámszakmában dolgozva folyamatosan kereste a módját, hogyan törhetne ki a napi robot igájából. Tulajdonképpen mindennel is próbálkozott, legyen szó festészetről, graffitiről, rajzról, kerámiáról vagy textilművészetről. Az ő esetében azonban a „próbálkozás” nem egyszerű kísérletezést jelent: bármibe fogott, az arannyá vált a kezei között, akárcsak egy modernkori Midász király(nő).
A 4BRO cikkeit olvasgatva feltűnhet, hogy alkalomadtán kicsit viccesen kurátorkodunk is, tippeket adva az olvasóknak. Nos, Poni, azaz Hilda Palafox, festőművészként szintén az egyik befektetési tippünk artdealereknek. Ebből a lányból lehet még nagy név – ha már most nem az. Mi szóltunk előre!
Hilda Palafox elsősorban a pánlatin népi hagyományokat megidéző színes falfestményeiről ismert, ugyanakkor kerámiái is jelentős elismerést vívtak ki a műértők körében. Így visszanézve minden olyan természetesnek tűnik, azonban hosszú időn át kereste saját művészi nyelvét és a kitörési lehetőségeket.
„A falfestmények világában az első alkotásom egy La Doctores-i épület második emeletének tetején született, Mexikóváros egyik ikonikus negyedében. Bár korábban nem foglalkoztam graffitivel vagy utcai művészettel, ismertem néhány embert ebből a közegből. Nem vártam, hogy valaki meghívjon – egyszerűen illegálba nekiláttam, és fokozatosan elkészítettem a művet. Nem egyetlen éjszaka alatt, persze. Bár voltak segítőim, leginkább technikai szempontból, az ötletek mind tőlem származtak.” – Poni.
Ma már több kiállítást is rendeztek festményeiből olyan nagyvárosokban, mint Miami, Los Angeles, San Francisco és Tokió. Emellett monumentális street art murálokat készített Mexikóban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban és Brazíliában.
Honnan a név?
„Valójában ez egy elég unalmas történet, és soha nem gondoltam volna, hogy ennyiszer kell majd elmesélnem! Amikor még reklámcégeknél dolgoztam, indítottam egy blogot, hogy megosszam néhány illusztrációmat, amelyeket szabadidőmben készítettem a mentális egészségem megőrzése érdekében. A blognak eredetileg „Ponytail” nevet akartam adni, de mivel ez a név már foglalt volt, a helyesírást „Ponitail”-re módosítottam. Ezt követően néhány barátom Poninak kezdett hívni, és ennyi. A festményeimet általában Hilda Palafox néven írom alá, a PONI-t pedig a street art alteregómként használom.” – Hilda.
Formák és hangulatok
Munkáiban a kerek formák meghatározó szerepet kapnak, gyakran utalva a holdra, de természetesen sokféle hangulatot is kifejezhetnek. Időnként szeret flörtölni az absztrakcióval is, ahol a geometriai formák különféle jelentéseket hordozhatnak, például érzéseket vagy emlékeket. Művészetében számos stílus találkozik: egyszerre idézi meg a hetvenes évek népi hangulatát, a funky ezoterikát, valamint a mexikói népművészet gazdag világát.
Néha csak véletlenszerű, színes kompozíciókat fest, amit azzal indokol, hogy a festés folyamata egyszerűen megnyugtatja. Pályája kezdetén gyakran dolgozott fekete-fehérben, majd fokozatosan vezette be a színeket. Amikor azonban áttért papírról vászonra, egyre színesebb alkotásokra váltott, ami egyben kihatással volt az utcai munkáira is.
Lágyan megkomponált stílusa a színek szintaxisára, valamint a nézővel való kapcsolatra helyezi a hangsúlyt. Alkotásaiban a hétköznapi tevékenységeket az emberi psziché legmélyebb élményeivel kapcsolja össze, finom analógiákon keresztül.
Az illusztrációk, kerámiák és falfestmények világában magabiztosan mozgó Hilda karakterei harmonikusan illeszkednek környezetükbe. Műveit egyfajta tisztaság jellemzi, ahol a színek laza egyensúlyban találkoznak.
Különösen kedveli a technikák ötvözését, aminek eredményeként minden alkotása egyedi, titokzatos nosztalgiával átitatott. Festményeit jelrendszerek szövik át, amelyeket korábban komolyabban vett, de ahogy egyre mélyebben kutatta a természeti erőket, árnyaltabbá vált a látásmódja.
„Csalódott voltam, amikor megtudtam, hogy nincs tudományos adat, amely összefüggést mutatna a nők ciklusai és a holdfázisok között, de még mindig tetszik az ötlet. Diana, a vadásznő a Hold istennője volt, igaz? Mindig is lenyűgöztek a nőiség testi és lelki vonatkozásai. Mióta az eszemet tudom, kislányként mindig is nagyon vonzódtam és kíváncsi voltam a női alakra, anélkül, hogy tudtam volna, hogy pontosan miért. Most, mint nő, úgy is értelmezem a testem, mint egy teret, amelyben lakom, egy edényt, amelyen keresztül megtapasztalom az univerzumot. Természetesen tagadhatatlan a hasonlóságunk a minket körülvevő természeti világgal; a ciklusok, az évszakok, a holdfázisok. Mindig is vonzottak a bátor nők, akik áttörik az üvegplafont. A szabályszegők, a változtatások és az út egyengetése szintén az inspirációm részei. Mindezt igyekszem költői módon átültetni a munkáimba.”
Bátran kijelenthetjük, hogy ez összejött neki. Instája egy nyugodt sziget ebben az őrült képkavalkádban. Egy igen költői, sejtelmes és hangulatos világot épített, amire jó ránézni, amiben jó létezni. Hát ilyen egy mexikói Hold-póni mosolya.
