Sose késő
Julia Lillard egy autodidakta művész, aki többnyire szürreális papírkollázsokat és digitális kollázsokat készít. Első szerelme a fotózás volt, ám az 50-es éveiben a kollázsok és az absztrakt festmények iránti vonzalma addig kulminált, hogy maga is képzőművész lett. Milyen jól tette! Akárcsak Henri Rousseau, Julia is szinte a nyugdíjkorhatár környékén kezdett el alkotni.
Általában amikor bemutatunk egy művészt, próbálunk olyat találni, akiről nem sok helyen írtak. Lillard határozottan ilyen. Esetében elég nehéz volt utánajárni ki is ő. Ha artpiaci befektető lennék, mindenképp vásárolnék a műveiből. Laikusként ritkán merem kijelenteni, hogy valaki kiemelkedő, de Julia Lillard ilyen képzőművész.
Stílusainak skálája kissé eklektikus ugyan, de az internet korában mi sem tematikusan szelektálva látjuk a munkákat, hanem mintegy Lego-dobozt, elénk borítja az internet az elemeket. Magunknak kell összerakni a korai és későbbi, a jó és rosszabb munkákat, a stílusok fejlődését. De még ez az ömlesztett verzió is erős és hatásos.
Egy artmagazin szerkesztője, aki interjút kért tőle, így nyilatkozott: „Értetlenül állok azelőtt, hogy Lillard miért nem ismertebb, és hogy a nagy múzeumok miért nem csaptak le még a jobb munkáira. Az életművével való találkozás megdöbbentő volt számomra, talán olyan, mint amikor először fedezzük fel Vivian Maier fotóit vagy Thomas Nozkowski lenyűgözően eredeti absztrakcióit.”
Lillard nyomában
Gyakorlatilag az alapinfókon túl szinte semmit nem lehet tudni Julia Lillardról. Facebook és Tumblr oldalán a lakóhelyeként Oklahoma City van megjelölve. Kevés utalást találni rá az interneten. Az Insta-profilját azonban érdemes csekkolni. A texasi Herefordban születtett 1955-ben, de az oklahomai Woodwardban nőtt fel. 1991-ben otthagyta Woodwardot, és Oklahoma Citybe költözött. Ezek a városok nem épp a bohém művészek gyűjtőhelyei.
Julia Lillarddal a nagyon hasonló nevű Jillian Billard készített interjút. Elképzelem a rímelő bemutatkozást. Maga a művész se tagadta, hogy a környék, ahol felnőtt, nem épp Amerika legizgalmasabb része. „Oklahoma olyan szeglétből származom, ahol nincs sok látnivaló.” – Lillard élénk fantáziája azonban mindig szembement a környezete világnézetével és szokásaival. „Születésem óta szomjazom a művészetre – mindig is könnyebb volt képekkel kommunikálni, mint szavakkal.” – mondja a művész. „Egy szélsőségesen jobboldali konzervatív közösségben nőttem fel, ahol mindig kívülállónak éreztem magam. Woodward egy túlnyomórészt olaj- és gázkitermelő munkásváros. Nem volt más dolgunk, mint templomba menni, bárokban lógni vagy kábítószerrel szórakoztatni magunkat, hacsak nem sportoltál.”
A munkájával járó utazás lehetővé tette számára, hogy szélesítse perspektíváját. Így emlékszik vissza: „Az olajcégeknek köszönhetően jártam az Amazonas folyónál, majd Peruban és Haitin – soha nem gondoltam volna, hogy lesz alkalmam megtapasztalni valamit, ami ennyire kívül esik a mindennapi életemen. Addig nem fogtam fel, hogy a relatív szegény hátterem ellenére is milyen szerencsés vagyok. Azok az utazások kinyitottak bennem valamit.”
Julia elég sok mindent kipróbált élete során az orvosi területtől a birkafarmon végzett munkáig. Végül vezető elemzőként dolgozott egy nagy olaj- és gázipari vállalatnál. Innen ment nyugdíjba. Az utazások, valamint más kultúrák megismerése saját bevallása szerint teljesen megváltoztatták a világszemléletét. Soha nem tanult formális értelemben vett művészetet, autodidakta módon képezte magát.
Érdekesség, hogy a fotózást követően eredetileg festeni akart, de nem tudta azt az anatómiai hűséget,
fotórealizmust megvalósítani, amit szeretett volna. Így fordult a kollázsművészethez.
„Hannah Hoch óriási hatással volt rám (ő egy punkművész), továbbá Max Erns, de még jó pár nevet fel tudnék sorolni. A kortárs művészek között is vannak jócskán akik nagy hatással voltak rám, mint például Franz Falckenhaus, Randy Mora és még sokan…”
Julia nyugdíjasként minden szabadidejét a művészetének szenteli. Nem tudom megítélni a stílusát pontosan, de a szakértők szerint egyes munkái Max Ernst elegáns szürrealizmusát tükrözik. De annál azért eredetibb, hogy Ernst kópia legyen. Lillard munkái valahogy túlmutatnak a szürrealizmuson. Emberi ábrázolásai egyszerre ötvözik a fizikai és szellemi szférát; egyfajta lélegzetelállítóan felfokozott tudatosság. Tudatos, nem csupán ösztönös.
Mindenesetre különösebb hatásvadász eszközök nélkül ragadja meg az ember figyelmét. Érdekes, hogy annyira nincs modern oklahomai festő, hogy nehéz kihez hasonlítani. Elsősorban persze az amerikaiaknak érdekes, hogy van-e középnyugati hatás a munkáiban. Tájképfestők és amatőr művészek természetesen vannak. Ezt a kérdést nem is szereti a művész, hisz mint mondta: „Középnyugaton nőttem fel, bár egész életemben küzdöttem ez ellen a megbélyegzés ellen.”
Érdekes továbbá, hogy eddig a helyiek inkább a klasszikus festményeit vették, kollázsmunkáival nem tudnak mit kezdeni. Kiállítása is csak helyi szinten volt. Jelenlegi munkáit digitális printként árulja. De mint mondtam a cikk elején, számos kollázsalkotása analóg, kézzelfogható módon is létezik.
Julia útja egy hosszú út, hiszen semmi sem predesztinálta arra, hogy művészetekkel foglalkozzon. A közeg, amiben felnőtt kinevette az ilyen irányú ambícióit. Érett felnőttként mentálisan igen erősnek kellett lennie ahhoz, hogy elkezdje azt az életet, amit mindig is szeretett volna élni. Sose késő.
