Ha úgy határozzuk meg a művészetet, ami által az emberek érzelmeket fejeznek ki, átélést nyújtanak és meggyőzik egymást arról, hogy nincsenek egyedül – és ez az a meghatározás, amit alapul veszünk ma – akkor Sander Kleinenberg tevékenységét a kérdésben mindenképpen érdemes megvizsgálni. A szupersztár DJ-től az Instagram sikertörténeten át a mostani vissza-az-iskolába művészeti hallgatójáig, az útja eddig kétségtelenül egyedülálló volt. 2021. május elején Kleinenberg leült Czika Krisztinával, a város neves Gerrit Rietveld Akadémiájának oktatójával. Azért érkezett amszterdami otthonába, hogy megnézze hogyan halad a keresésben a kreatív kiteljesedés útján. De először egy kis visszatekintés eddigi munkásságáról…
EMLÉKSZEL, AMIKOR…
Sander Kleinenberget gyerekkorában sok kreativitást tápláló hatás érte: anyja és nagyapja is művésztanárok voltak, apja építész, nagybátyja pedig kiváló jazzdobos.
Az otthoni élet tele volt zenével, rendszeres kiállításra járással és szüleinek baráti társaságával, akik érdekesek voltak és művészetértők. Az iskolai élet ehhez képest unalmas volt.
Miután zene iránti szenvedélye korán kialakult, a tinédzser Kleinenberg elkezdett új hangzásokat keresni, kapcsolatba kerülve hasonló gondolkodású zenerajongókkal, akikkel együtt járt lemezboltokba és szaklapokat olvastak. 15 évesen Kleinenberg ráébredt elhivatottságára.
Nem sokkal később elkezdett DJ-zni helyi bárokban szülővárosában Almelóban, Hollandia keleti részén – semmi különöset, csak a „Top 40 slágert”. Mivel nem volt nagy közönség az alvó Almelóban 1988-ban, keresni kezdett távolabbi helyeket, megnézte a lemezboltokat Utrechtben, Amszterdamban, s végül Hágába költözött.
A következő néhány évben folytatta zenei tanulmányait, egyre több időt töltött a stúdióban és lemezboltokban lógott.
A 90-es évek elején a zeneboltoknak nagy befolyása volt. Inkább voltak hasonlíthatók rádióállomásokhoz
és kulturális találkozási pontokhoz, alapvetően határozták meg, hogy a város milyen zenét hallgasson,
melyik lemez és promó melyik DJ-hez kerüljön, ténylegesen meghatározva a kultúrát.
Miután demókat küldött különböző európai kiadóknak, Kleinenberg kiadta első kislemezét 1992-ben, első nagylemezével, a YDW-vel (You Do Me Wrong), csak négy évvel később jött ki. Közben egy klubban kezdett dolgozni szervezőként, és 1999-ben ő foglalt le egy Sasha nevű DJ-t a NYE Show számára. Ez volt az a műsor, ami megváltoztatta az életét.
Sasha pályafutásának ezen pontján a house zene első hullámának tetején szörfölt. Szerves része volt a szupersztár DJ koncepciójának létrehozásában, segített egy teljes globális ipar létrejöttében – egy iparban ahol a DJ-k keverik és producálják a zenét, aztán világot járva játsszák őket. Köszönhetően annak, amit Kleinenberg „instant kapcsolatnak” írt le, hamar aláírt Sasha foglalási ügynökségéhez, és így ennek a világnak a szerves részévé vált.
SZUPERSZTÁR DJ… ITT IS VAGYUNK
A következő tíz évben Kleinenberg a szupersztár DJ áloméletét élte. „Úgy éreztem része vagyok valami nagyon izgalmasnak” – mondta. Kevesen vonnák ezt kétségbe. Egyike volt annak az 50 srácnak, akik utaztak a világban, néha több mint egy tucat országot meglátogatva egy hónapban és ezreknek adtak elő vagy tízezreknek minden egyes helyszínen. „Tényleg úgy éreztük egy forradalomban veszünk részt” – mondta. „Valami rendkívülit csináltunk.” „Úttörők voltunk.”
Szintén érdemes megemlíteni, hogy Kleinenberg nagyon is azon a nézeten volt, hogy amit csináltak, ezek a sztár DJ-k, összehozta az embereket. Nemcsak azért, mert érzelmeket fejeztek ki és átélést nyújtottak a zenéjükkel, hanem mert lebontották a korlátokat, és tettek egy kicsit a világbékéért.
Lehet, hogy ez kissé túlzónak hangzik, de ha voltál valaha egy klubban több ezer hasonló gondolkodásúval, akik mind ugyanahhoz a hangzásra voltak rákattanva és tényleg megszállottak – MDMA-val vagy anélkül, ami persze segít – akkor ismerős lesz, amit a francia szociológus, Emile Durkheim „kollektív pezsgésnek” nevezett, és megtapasztalhatod milyen erővel is bír ez.
Nem meglepő, hogy Kleinenberg, aki megalkotója volt ennek, azt mondja „Azok a műsorok voltak életem legnagyobb csúcsélményei”. Felesége és gyerekei feltehetően nem szeretik ezt hallani, de ez érthető. Természetesen egy kis önfényezés együtt jár ezzel a területtel. „Mindig úgy éreztem összehozzuk az embereket” – mondja Kleinenberg, „valamilyen formában… azt éreztem, hogy tényleg változást hozok.”
Természetesen a Messiás-komplexussal együtt jár a mértéktelenség, partik, grupik, ital és a drogok; az ibizai
villák, a jachtok, a Coutts Aranykártyák; a havi többszáz ezres repülések és 3000 eurós telefonszámlák.
Nem is beszélve arról, hogy a világ művészeti, zenei és divatelitjével lóghatott együtt.
És természetesen az évekig tartó mértéktelenség után jöttek a következmények. Először nem értette miért véreznek a fogai vagy nehezen vesz levegőt. „Mindig azon csodálkoztam, »Miért vannak pánikrohamaim? Olyan nyugis csávó vagyok.« Most arra gondolok, mi a franc van veled? Minden este megiszol egy üveg vodkát, reggel ötig vagy talpon minden éjszaka egy klubban hangos zenét játszva, három órát alszol, majd felszállsz egy nemzetközi gépre, hogy hat órával később egy másik időzónába érkezz, és csodálkozol mi a francért vannak pánikrohamaid. A testem jelezte »Haver, ez nem normális.«”
A pánikrohamok teljes idegösszeomláshoz vezettek. „Szó szerint meg akartam ölni magam… extrém nehéz volt megmaradni… elértem egy pontra, ahol nem tudtam kontrolálni a gondolataim.” Ez akkor ért el a csúcspontjához, mikor Kleinenberg Amszterdamból Kínába tartott repülőn koncertezni, és pánikrohama lett míg a gép felszállásra várt. Le kellett szálljon. Tudva, hogy több ezer embert cserben hagyott, akik közül sokan hónapokig spóroltak, hogy lássák őt, csak még depressziósabb lett. Valaminek változnia kellett.
LÁTVÁNY
Az egyik változás, amit megpróbált, meglehetősen alapvető volt. Vizuális elemeket szeretett volna hozzáadni a DJ-zéshez, hogy egyszerre keverhesse a zenét és látványt. A látvány a saját készítésű effektusok és már létező videók kombinációja lenne, amely úgy tükrözné a DJ személyiségét, mint a zene. Tehát 2003 körül kezdett kísérletezni, a japán elektronikai óriás, a Pioneer, partnerként társult ehhez.
Egyrészt ez válasz volt az internetes technológia hatására, amely lehetővé tette az embereknek, hogy felvegyenek számokat vagy egész szeteket, és rögtön közzétegyék azokat a világ számára, lerombolva ezzel az élő szetek titokzatosságát, egyediségét és az albumok exkluzívitását. Másrészt ez annak a vágya volt, hogy változatosabb vizuális kifejezési formák felé vegye az irányt, lehetővé téve számára, hogy művészi impulzusait becsatornázza. És részben, mivel a DJ-k nem alkalmaztak látványt akkoriban, annak a vágya is volt, hogy valami eredetit hozzon létre. „Ahelyett, hogy a harmadik vagy negyedik hullámhoz tartoznék” – mondta – „úgy gondoltam az első hullám része vagyok, és ez nagyon izgalmas volt.”
Így tehát minden idejét, energiáját (és pénzét) belerakta a látványba, és mikor a technológia felzárkózott a víziójához, elkezdte őket DVD-kre írni, és keverni a műsorain. De volt néhány probléma. Az első a logisztikával volt kapcsolatos. Egy srác helyett, akinek kevés felszerelése van, hirtelen sok srác lett és egy rakás felszerelés. A turné hangulata teljesen megváltozott, és már nem volt olyan szórakoztató foglalkozni a zenekar érzelmeivel, logisztikájával miközben hang (és fény) sebességével utaznak. A második problémát az újdonságok befogadása jelentette a közönség részéről.
„Azt hittem, hogy az exkluzivitás ötletét hozom vissza a DJ-zésbe, és sokkal több lehetőséget adok a DJ-nek, hogy kreatív legyen, és körülbelül egy évig ezt el is hittem. Annyira izgatott voltam. Úgy véltem ez sokakat fog inspirálni, de a valóságban mindenki rohadtul utálta vagy fogalma sem volt róla mi a szinergia.” – Néhány társa nyíltan gúnyolta, azt mondták az élő műsoráról, hogy „Na, gyerünk, nézzük meg Kleinenberget, hogy tévézzünk!”
Kleinenbergnek ez annyira fájt, hogy megkérdőjelezett mindent a munkásságával kapcsolatban. „Minden barátom olyan volt, mintha »mi csak drogozni akarunk egy sötét éjszakai klubban, nem érdekel minket a mélység vagy az értelem…« Rájöttem minden romantizálása annak, amit csinálok, és a gondolat, hogy összehozom az embereket, és része vagyok ennek a hihetetlen globális együttlevésnek jól mutat papíron, de őszintén szólva, legtöbbjük csak dugni akart vagy hogy kiüsse magát és bulizzon. És csak én próbáltam többet kihozni belőle, mert szégyelltem magam amiatt, hogy mindez silány és felszínes… Azt akartam, hogy tartalmasabb és értelmesebb legyen. Több tartalmasságot akartam.”
Azt, hogy ezt a tartalmasságot megtalálja, Kleinenbergnek máshol kellett keresnie.
EGY ÚJ HATÁS
2011-ben, Sander Kleinenberg találkozott Noor de Groottal, aki pár év alatt létrehozott egy rendkívül sikeres életstílusblogot és Instagram-fiókot, aminek Queen of Jetlags volt a neve. Kapcsolatuk első két évében De Groot befejezte egyetemi tanulmányait múzeológián, amivel akaratlanul is felélesztett egy szunnyadó szenvedélyt Kleinenbergben. De Groot vele tartott DJ-útjaira és bárhol is voltak, meglátogatták a múzeumokat. Szóval kezdetét vette egy felnőtt művészettanulás, és tíz olyan év, mikor a világ legnagyszerűbb és legérdekesebb múzeumait látogatták. Kevesebbet turnézott, de sokkal többet merített az utazásokból.
Ekkor javasolta De Groot, hogy kezdjék dokumentálni az útjaikat. Ahogy Kleinenberg összegzi, „Az Instagram megtörtént. Már híresebb, mint én.”
Nem léphetünk tovább anélkül, hogy megvitatnánk az Instagram-influenszer egész koncepcióját. „Ez nevetséges” – mondta Kleinenberg magának egyszer – „és sokan gyűlölik, a digitális influenszerek olyanok, mint… nem is tudom…” Persze, hogy tudja milyenek. Inkább arról van szó, senkinek nem akar szavakat adni a szájába vagy gondolatot a fejébe, de tudnia kell, hogy ez lesz. Szóval ne foglalkozzunk ezzel.
Alapvetően két gondolkodásmód létezik a közösségi média influenszereivel kapcsolatban. Az első, hogy keményen dolgozó életmód-nagykövetek, akiknek a kultúra és fogyasztás iránti szenvedélye feldobja követőik életét, és inspirálja őket egy teljesebb, élvezetesebb életre. A másik, hogy haszonleső, öncélú sakálok, akiknek fogyasztás iránti szenvedélye megrontja követőik életét és arra ösztönzi őket kárt tegyenek magukban és öngyilkosok legyenek. Az igazság valahol a kettő között helyezkedik el, de kétségtelenül megváltoztatta ahogyan tartalmakat fogyasztunk. Még abban az esetben is, ha egyértelműen az első táborban vagy, őrültség lenne tagadni, hogy amit az influenszerek tesznek az elválaszthatatlanul kapcsolódik a fogyasztáshoz. 2019-ben az Instagram-influenszerek egy millió követővel tudnak keresni kb. 10 ezer dollárt egy egyszerű promóciós fotóposztért. Vélhetően kicsivel többet kapnak manapság, és ennek írásakor Noor de Groot a top 40 holland influenszer egyike, 731 000 követővel. Nem meglepő, hogy nagyon sok termék van a posztjaiban. És a fotókat Sander Kleinenberg készíti.
Mint egy sikeres influenszerfiók fotósa, Kleinenberg munkái sokakhoz eljutnak, de mondhatjuk erre, hogy ez művészet? Vitathatatlan, abszolút.
Először is, kétségtelen, hogy ez kreatív tevékenység, gondosan kivitelezett esztétikával. Másodszor, sok fáradságba telik megalkotni egy ilyen anyagot hétről hétre, évről évre. Amíg kemény munkának tűnik szénbányában dolgozni, addig ez a világ legegyszerűbb dolgának tűnhet, de nem az. Sok erőfeszítést igényel, és nem tudná bárki megcsinálni. Harmadszor, van bármilyen különbség aközött, hogy a Queen of Jetlags pénzt keres a csatornájával egy Instagram-posztért, és aközött, hogy Rembrandt pénzt kap gazdag kereskedőktől egy portréért? Senki sem állítja, hogy Kleinenberg képei De Groot táskájáról egyenértékűek az Éjjeli őrjárat-tal, de nézzünk szembe a ténnyel, a megbízás az megbízás. Negyedszer, a művészetnek nem felelőssége provokálni? Ha igen, Kleinenbergnek és De Grootnak ez sikerül is, s ez visszavezet minket Rembrandthoz.
2018-ban, a Rijkmuseum – Hollandia leghíresebb múzeuma és galériája – úgy ünnepelte, hogy elérte a 200 000 követőt Instagramon, hogy megkereste Amszterdam helyi muzeológus influenszerét és létrehoztak egy Instatúrát De Groottal mint kurátor. Ennek a kollaborációnak leghíresebb és valóban hírhedt képén De Groot látható a múzeumban, az Éjjeli őrjárat előtt guggol egy hát nélküli dizájnerruhában, magassarkúban, kuplung táskával. Ez a kép sok kritikát kapott, sok művészetkedvelő érzett csalódottságot vagy érezte elárulva magát a Rijksmuseum által. „A gyűlölet fenomenális volt” – mondja Kleinenberg, de végülis „elégedett voltam azzal, ahogyan kifejeztük ezt.” Az ötlet egyszerű volt: ösztönözni, hogy többen menjenek múzeumba, és Kleinenberg úgy véli, hogy ebben, legalábbis valamilyen mértékben, sikeresek voltak.
Több vitát eredményezett, mikor 2020. júniusában a Queen of the Jetlags politikai hangot ütött meg. A bántó fénykép egy Black Lives Matter melletti tüntetés volt a Dam téren, épp egy héttel George Floyd halála után.
A fotón, De Groot tart egy „WHITE SILENCE IS VIOLENCE” feliratú plakátot, a Nemzeti Emlékmű előtt Chanel-arcmaszkot viselve. Azonnal érkeztek is az erényjelzők vádjai, a fehér megváltókomplexus, és az általános süketség hangnemei. Nem segített, hogy De Groot úgy döntött törli a kritikát, melyek megjelentek a posztja alatt. Az ellenreakció valóban olyan hangos volt, hogy egy-két napon belül a posztot törölték, és De Groot egy Instagram-sztoriban elismerte, hogy hibát követett el.
Egy évvel később mondta Kleinenberg: „Ha valaha is alkottam művészetet, akkor ez volt a legjobb pillanatom. Nem érdekel. Ez az. Elmész egy olyan helyre, ahol harcolsz mindenki egyenlő elfogadásáért, és odamész egy Chanel feliratú arcmaszkkal, és ugyanezek az emberek mondják „Nem lehetsz itt egy Chanel feliratú arcmaszkkal!” – ez kurvára szép. És elértél egymillió embert. Ezzel a fotóval.” Természetesen érti miért idegesítette az embereket, de úgy véli megérte, mert eljutott az emberekhez az üzenet. „Nem számít hogyan üzensz” – állítja – „csak juttasd el az üzenetet.” Ez logikusan hangzik, kivéve, hogy ebben az esetben, nem egyértelmű mi volt az üzenet. Az, hogy a fekete emberek élete is számít? Vagy valójában az, hogy Noor de Groot törődik a feketék életével és az a Chanel csini arcmaszkokat készít?
Az alkalmi vita ellenére, amit Kleinenberg egyértelműen élvez, a Queen of Jetlags elég sikeres lett ahhoz, hogy létrehozza saját életmódmárkáját, a Somewhere Someday-t, ékszereket, irodaszereket, melegítőket és kiegészítőket árul, vagy ahogy Kleinenberg hívja „műtárgyakat és szórakoztató termékeket, amit meg akarunk osztani a világgal”. Még egy könyv is van, melynek De Groot, sejthető módon, a Queen of Jetlags címet adta, melyben De Groot az olvasóknak kínál „egy utazást az online világába, inspirációs forrásaiba, összeállításaiba, etikettjébe, trendjeibe és trükkjeibe”. Akár csodálod a hozzáértésüket, akár csak még egy további lépésnek tartod a márkát a fogyasztói társadalomban, nem kérdéses a hatékonyságuk ezen a területen. De ez elég?
AZ ÉRTELEM KERESÉSE
Néhány héttel azután, hogy a BLM nagy port kavart, Kleinenberg eldöntötte, hogy jelentkezik a Gerrit Rietveld Akadémiára, ez egy képzőművészeti és design egyetem Amszterdamban. Több okot is említ miért döntött így, többek között a vágyódást – a struktúrára, a tudásra és az értelemre.
„Szerettem volna egy kis megerősítést arról amit csináltam” – kezdi, majd irányt váltva, sokatmondóan, feszülten kérdi „Van ennek igazi értéke?” Mint minden kreatív ember, úgy tűnik Kleinenberg is küzd azzal a félelemmel, hogy minden, amit csinált, értelmetlen. Újra és újra visszatér az értelmetlenség kérdésköréhez. A DJ-zésről, mondja, „Tényleg segítettem megalkotni valamit vagy csak elsodort egy áramlat, amit nem értettem?” Új életéből, ami főleg az Instagram-influenszer család jegyében történik, bevallja, hogy vannak időnként kétségei. Tehát a pandémia kényszerű önreflexiója után döntötte el, hogy a művészeti iskola adhat némi lényegi tisztánlátást.
Itt jött képbe a Rietveld. Kleinenberg jelentkezett, felvették egy szakra, örült nagyon neki. „Rögtön otthon éreztem magam.” – mondta. „De otthon úgy, mint otthon az anyámnál. Ez ugyanaz az érzés, mint mikor a MOMO-ba lépek… Olyan, mintha azt mondanám Istennek hála, hogy egy olyan helyen lehetek, ahol mindenki önmaga lehet… Amit a legjobban szerettem ebben, az az idegenekkel való kényszerű összetartozás. Tényleg varázslatos volt.”
Rövid időn belül a kurzuson Kleinenberg megismerte Czika Krisztinát, mikor beugrott néhány órára formatervezés oktatója helyett. Habár kétségei voltak azzal kapcsolatban, hogy a férfi komolyan vehető-e, Czikát lenyűgözte Kleinenberg, mint művészeti hallgató. Nemcsak azért mert ígéretesnek mutatkozott, hanem mert néhány hét alatt határozott fejlődést látott a diákon. Aztán végigsöpört a világjárvány és minden megváltozott. Az összes óra online formában folytatódott és Kleinenberg, az online órák leküzdhetetlen (és nem indokolatlan) nyugtalanságára hivatkozva, kilépett. Ahogy 2021. tavaszán beszélnek, Czika nem tudja elrejteni csalódottságát amiatt, hogy Kleinenberg nem maradt a kurzuson.
Nem sokkal később arról beszél, hogy partnerének milyen küzdelmei vannak az Instagram-fiók fenntartásával. Ez azokra a nehézségekre emlékezteti, amelyekkel a DJ-évek során szembesült. „Ugyanolyan pánikrohamai vannak, és ugyanazokon a problémákon megy keresztül” – mondja. „Mintha megismétlődne a mókuskerék… a nyomás miatt. Minden, amin keresztül mentem, most azon megy át ő is. És tudok egy kis útmutatást adni, segíteni, de ez az ő útja, tehát… a hasonlatosság megfigyeléssel ér véget.”
Czika lecsap erre a mondatra és rögtön összeköti Kleinenberg vágyával, hogy művész legyen. „Ez pont az, ahol te most vagy” – mondta. A hasonlatosság megfigyeléssel ér véget és ez az amit érzek – kíváncsi vagyok: mi lesz a következő lépésed?” Csalódottan térdéhez csapja füzetét, ideges. „Állandóan várok. Ó, van ez a tervem, talán ez, talán az…”
Kleinenberget úgy látszik megrázta Czika frusztrációja és igyekszik megőrizni nyugalmát. „Nos, úgy értem elgondolkodhatok…” kezdi, „Úgy értem, ez nem olyan mintha egy helyben állnánk, nyilván mindez kevés…” Nem fejezi be a mondatait. „Növekedni kell, növekedni kell.” Czika még mindig meredten nézi. „Növekedés,” dönti el. „Növekedés.”
Czika mosolyogni kezd, és elengedi, közli vele, hogy rendben van, ha nem tudja mit hoz a jövő, és nem világos milyen ösvényen haladjon. Végülis csak 49 éves még.
Sander Kleinenberg minden értelemben sikeres: a csúcsra jutott DJ-ként és társalkotója egy nagy hatású Instagram-fióknak, és egy testvér-életstílusbrandnek, úgy tűnik mindkettő még hosszú évekig fog működni. Ennél is fontosabb, hogy van egy gyönyörű családja és egy gyönyörű otthona és úgy tűnik, legalábbis a felszínen, hogy nincs szüksége már semmire. A felszín alatt a művészi kiteljesedés keresése viszont folytatódik.
Czika mosolyát viszonozva, beismeri még mindig nem tudja mit hoz majd a jövő. „Még félúton sem vagyok” mondja. „Nem tudom hol fogok kikötni.” Talán visszatér a DJ-zéshez. Talán írni fog egy könyvet. Talán tervezni fog egy házat. Talán tanítani fog. Egy dolgot biztosan tud. „A történet nem ért véget.”
Czika még egyszer próbál hatni rá. „De mi az első lépés a keresésben?”
Újra mosolyt erőltet magára. „Vacsorát készítek a családomnak este.” – válaszolja.
Czika érti a célzást, és ráhagyja.
