Barion Pixel

Legjobb animék a Netflixen

Benedek Csanád

2023.12.15.

18 perc

Minden, ami anime-tflix
Az animestílus térnyerése az évek során, különösen az utóbbi időben, hatalmasat nőtt. Régebben egy kis túlzással Japán és a rajzfilmgeekek rezervátuma volt. Szinte szégyellnem kellett, hogy japán rajfilmeket nézek. Mára erősen globalizálódott – az online streaming szolgáltatások elterjedése minden bizonnyal óriási szerepet játszott a megállíthatatlannak tűnő népszerűség növekedésben. A Netflix időben lépett, így különféle animeprojektek gyártásába kezdett, miközben számos más klasszikus jogait is megszerezte. A sorozatokhoz képest az egészestés animefilmeket nehezebb megtalálni a platformon, különösen ha nem olyan cég gyártja őket, mint a Studio Ghibli. A sorozatokat előre sorolja a logaritmus, hiszen azzal sok időt fogsz eltölteni, míg egy film max két órás. Ez azért is álságos, mert a nagyfilm projektek sokszor kiforrottabbak, mint egy katyvaszsorozat, amit nézettség hiányában sokszor idő előtt be is szüntetnek .

A Netflix animefunkcióinak kínálata ma már egészen komoly lett, klasszikusok nagy száma érhető el. Belépési pontot biztosít azok számára, akik még nem merítették bele a nyugati lábujjukat a keleti japán animáció mély tavába. Aki meg rutinos elmerülő anime-nauta, meg fog lepődni, hogy miket találhat. Írtunk már több összehasonlítást HBO vs. Netflix online moziverzumokról. ITT találhatod a cikkeinket. Nem megyünk most bele, de azt nem lehet elvenni a ’flixtől, hogy jó érzékkel és gyorsabban reagált a japán rajzfilmtrendre, mint a HBO.

Melyek a legjobb animék a Netflixen?
A drága szabadidő nem is oly olcsó örömeit úgy csomagoltuk, hogy még egyszerűbb legyen átlátni. Ezért családi, lányos, felnőtteknek szánt és egyéb kategóriák alapján adunk egy kis ízelítőt.

Legendák csarnokában

Ghibli-verzum: minden, ami Ghibli stúdió
A kapudrog nekem is, mint oly sokaknak, a Ghibli stúdió rajzfilmjei voltak. Nem szeretem a Disney-vel való összehasonlítást. A Ghibli egységesebb és magasabb színvonalon alkot. Külön cikk témája lehetne a stúdió története, a filmek sztorija. Annyi biztos, hogy fogsz találni neked valót. Egy Vadon hercegnőjével, Chihiroval, Laputával nem tudsz mellényúlni. De ha azt hiszed csak közönségbarát témában utaznak, tévedsz. Princess Kaguya vagy a Szentjánosbogarak sírja messze kiemelkednek minden esztétikai szempont szerint. Akár felnőtt vagy akár gyerkőc, a Ghibli minőségi időtöltést biztosít neked. Nem is fényezem tovább. Jó animének nem kell cégér.

Cowboy Beepop
Vigyázz, az eredeti rajzfilmről van itt most szó, nem az élőszereplős változatról! A fél világ e sorozat megnézése után kapott rá az animékre. A sorozat rosszakarói szerint ez annak volt köszönhető, hogy anno az MTV zenei csatorna adta az epizódjait. Az alapsztori egyfajta összeférhetetlen, de együtt mégis erős fejvadász csapatot mutat be, akik az univerzum különböző szegleteiből vadásszák le a kozmikus csibészeket. Az évek bizonyítottak, még ma is friss és eredeti. A rajzfilm stílusa, a zenék, az egész hangulat univerzális és ikonikus. Itt tényleg csak nagy szavakat lehet használni. A mai napig hallgatom a filmzenéjét.

Paprika
A Paprika 2006-ban bemutatott japán animációs bűnügyi thriller. A filmet Szatosi Kon rendezte. Mágikus-realista sztori, amely a jövőben játszódik Tokióban.
A történet egy szexi gerilla-álomnyomozó és egy Freddy Kruegert is kenterbe verő őrült között bonyolódik. A városban ellopnak egy olyan gépet, amely képes kiolvasni az álmokat. A találmány még tesztelés alatt áll. Ha avatatlan kezekbe kerül, az nagy veszélyt jelent, mert a gép a segítségével át is írhatók a páciensek álmai, nemcsak olvashatók. Tokió városa nemsokára egy kollektív rémálom küszöbén találja magát. Kon filmjei a magas művészet, az elvont humor és a tömegigényeket is kielégítő zsáner nagyon szűk mezsgyéjén mozognak. Ha egy igazán japános japán japánságot akarsz látni, ezzel kezd.

Robo-Mecha-Tech
A japánok igazi mániája a robotok (meg a godzillák). Nem a perverz, fura témák. Ezt mi gondoljuk róluk. Ha azt hiszed a Transzformersz, Robotzsaru, Terminátor az valami, akkor tudnod kell, százával vannak legendás robotos-japános filmek, rajzfilmek, képregények. Nagy eséllyel sokkal hamarabb is készültek, mint az említett legendás amerikai példák. Egyébként a Gundam és az Evangelion bőven befér a legendák csarnokába is.

Mobile Suit Gundam: Hathaway (2021); Mobile Suit Gundam Compilation Trilogy (1981-82)
A sorozatnak nem rajongói vannak, hanem ez egy életforma, egy vallás. Adj neki egy esélyt, aztán vagy tudsz menni vele vagy túl mecha lesz neked. Ezt a sorozatot nem nézik, a rajongói robotolnak érte.

A Gundam-sorozatban „mobilruha” (mobile suit) névre keresztelt hatalmas robotok („mechák”) szerepelnek. A széria 1979-ben indult be, úttörőnek számított, hiszen a háborús környezetben szerepeltetett hatalmas mechalényeivel meghatározta a robotos animeműfajt. Az első televíziós sorozat egy egész univerzumot szült. A franchise a japán játékipar egyik legnagyobb játéksikere. 2014-ig a Gundam-franchise összesen 80 milliárd jen bevételt hozott. Ízlelgesd. A Gundam-játékok kiskereskedelmi eladásai 20 milliárd jent termeltek idáig. A Gundam-sorozat mindent visz. Japánban a bemutatott és értékesített animék rangsorolásában (melyben az 1970 és 2008 közötti időszakot és összeladásokat vették alapul) az első öt helyből négyet elfoglalt. Japánban a sorozatra inspirációs forrásként tekintenek, a Nemzetközi Gundam-társaság pedig az első animációs sorozaton alapuló tudományos intézmény.

Az avatatlanok számára elsőre nehéz belekezdeni, mivel nagyon sok sorozatot és filmet kellene megnézni hozzá. Teljesen olyan, mint a Star Trek, ahhoz hogy értsd, benne kell legyél. A Netflix megfelelő mennyiségű tartalmat fed le, beleértve néhány klasszikust is. Az újabbak előzetes ismeretet igényelnek, különösen Hathaway háttértörténetéről. A Transformers és egyéb sci-fi jellegű témák kedvelői vegyék úgy, hogy nekik kötelező belekezdeni.

Neon Genesis Evangelion: The End Of Evangelion (1998)
Ha valakivel beszélgetsz és animéről van szó, nagy eséllyel előkerül az Evangelion. Alapcucc, ami a legfurcsább díjakat, elismeréseket és kategóriákat egyesíti. Például a legzavaróbb dolgok, amelyek egy animében történnek, és hasonlók. A ’90-es évek animéi a Gundam és a Transformers hatására nagy óriás robotokról szóltak, az Evangelion kitekerte ezt a perspektívát. A Neon Genesis egy új, bátor megközelítés, az anti-mecha része volt, amely átvette a deus ex machina fogalmát és a fejére fordította. Számomra kicsit rejtély is, hogy lett ennyire híres.

A Neon Genesis Evangelion két epizóddal fejezte be a sorozatot, amelyek komoly költségvetésből készültek, így az animerajzfilmek történetének egyik leghírhedtebb fináléja lett.

Válaszul a The End of Evangelion új konklúzióként készült, és a film egy olyan utazás, amely nem hasonlít a többihez. A sorozathoz hasonlóan a film is súlyos témákat dolgoz fel, és rengeteg kényelmetlen kérdést vet fel az emberi természetről. Érdemes belenézni.

Cyberpunk
Ilyen, amikor a japánok, lengyelek, amerikaiak együtt csinálnak valami megafrankót. A Cyberpunk: Edgerunners a szokásostól eltérően nem egy mangán, hanem egy számítógépes játékon alapul, ez volt a Cyberpunk 2077, amit a lengyel CD Projekt Red fejlesztett. A sorozatot a Japanese Studio Trigger animálta a lengyel CD Projekt felügyelete alatt, és 2022 szeptemberében mutatták be a Netflixen. A Mike Pondsmith által létrehozott Cyberpunk-univerzumban játszódó anime a játék előzményeként szolgál, és körülbelül egy évvel a Cyberpunk 2077 eseményei előtt játszódik. Nem találta fel a műfajt újra, de nem is rontotta el. Érdemes kipörgetni.

Felnőtteknek
18+, de nem úgy, hanem úgy. Azt értem ez alatt, hogy intelligens, szellemi táplálék, ami egy kisgyereknek lehet, hogy unalmas, egy felnőttnek meg pont, hogy jó.

Flavors Of Youth (2018)
Shikioriori vagyis A fiatalság ízei egy jó példa arra, hogy megértsük a rajzfilm mennyire nemcsak kisgyerekeknek és tiniknek szóló formátum.

A három, egymáshoz lazán kapcsolódó rövidfilmet összefoglaló Flavors of Youth elsősorban a nosztalgiával, a vissza nem hozható napok felidézésével foglalkozik. Ritka madár abból a szempontból is, hogy ez japán-kínai koprodukció. A témája sem japán, kiemeli a kínai kultúra által kínált egyedi ízvilágot. Egyik film sem olyan, amit az átlag európai képzel az animékről. Csendes, szemlélődős, megnyerő és érzelmileg mély, különösen az utolsó rész. Egyfajta finom humor, meditatív ráérősség, az élet apró örömeit éltető kis animetriumvirátus ez a három rész.

The Summit Of The Gods (2021)
Az Istenek csúcsa különleges eset, mivel francia produkcióról van szó, azonban a film mindenképp említést érdemel, mivel a legendás Jiro Taniguchi mangáján alapul. Nem véletlen, hogy mi külön is írtunk erről az animéről. Valósághű történet egy megszállott emberről, aki fel akar jutni a Mount Everestre. A történet több egyedi csavarral rendelkezik, mivel egy fotóst követ nyomon, aki a korábban említett hegymászó életét és esetleges felemelkedését szeretné megörökíteni. A Summit of the Gods zseniálisan animált, erőteljes és megalapozott. Bár nem anime, a Netfix-előfizetéssel nem rendelkező embertársaimnak is érdemes letölteni és megnézniük ezt a filmet.

Win-win rajzfilmek lurkóknak és szülőknek
Három animációt válogattunk arra az esetre, ha a gyerkőcöket le szeretnéd kötni, de te sem akarod főbe lőni magad, hogy gagyit kell nézned.

Drifting Home / A ház lelke (2022)
Verne Két évi vakációjára, a Pán Péterre és a Vándorló Palotára (Ghibli) is hajazó rajzfilm az egész család számára jó szórakozás.
A Netflix animefilmek katalógusában nemrégiben megjelent Drifting Home egy jól összegyúrt gyerekfilm egy kölyökbandáról, akik egy furcsa bérházba belépve a hatalmas óceánon találják magukat, amely távol van a konkrét tértől és időtől. Ez a koncepció eredendően izgalmas és rengeteg teret enged az intenzív akciójeleneteknek és rejtélyeknek. A Drifting Home könnyed hangvétellel mutat be mélyreható témákat, amelyek a bánattal és a megbocsátással foglalkoznak. Ez a keverék egy furcsa szerkezetű filmet eredményez. Családbarát cucc. A családbaráton én mindig azt értem, hogy apu-anyu sem fog unatkozni amiatt, mert teljesen blőd a sztori. Érdemes vele egy kísérletet tenni.

Child Of Kamiari Month / Kamiari hónap gyermeke (2021)
2022 elején (a Netflixen megjelenő) Child of Kamiari Month egy vidám közös óra, amelyet az egész család szórakoztatására terveztek. Kanna megtudja, hogy családja mágikus örökségre tett szert, ezért át kell futnia Japánon. Végül úgy dönt, hogy elindul erre az ambiciózus útra, amely gyönyörű tájrajzokkal, furcsa karakterekkel és időnként ijesztő élményekkel van kikövezve. A családi örökség tiszteletben tartása mellett Kanna versenyei egyben hatékony módjai annak, hogy feldolgozza gyászát.

Bár nem minden idők legnagyobb animéje a Child of Kamiari Month, szép, hagyományos, francia stílusú tisztavonalas animációkkal, jó tempóval, megnyerő karakterekkel, és átérezhető témákkal operál. Ez az a filmtípus, amely tökéletes egy csendes csütörtök estére.

Children Of The Sea (2019)
Az ifjú Ruka egy víziparkban találkozik két testvérrel, akik mintha nem is a földön, hanem az óceánban éreznék magukat inkább otthon. Nem sokkal később a lány azon kapja magát, hogy szinte hipnotikusan vonzza őt az óceán, a víz, miközben furcsa vándorlás veszi kezdetét, melynek során a tengeri élőlények eltávolodnak a természetes élőhelyükről.

A Children of the Sea gyönyörű animációkat kínál. A sok tengeri képsoron megjelenik egyfajta vizuális játék és szeszély, amelyet általában a Studio Ghibli produkcióiban láthatsz. Narratív módon a film skálája folyamatosan bővül, és az utolsó felvonásra kicsit zavaros lesz. A rajzfilm egyébként összességében okés.

Csajos, érzelmes
A kategória senkit ne zavarjon össze, ezen belül olyan animék találhatók, melyeknek kivétel nélkül szellemes és igényes a történetszövése. Nagy macsó férfiak számára is simán szórakoztató lehet. Jó példa arra, hogy mennyire összetett és izgalmas a japán rajzfilmek világa.

Beastars
A Beastars eredetileg, mint oly sok esetben, egy japán manga volt, amelyet Paru Itagaki talált ki. Rosszul tudják, akik azt hiszik, hogy a Netflix gyártotta le.

A történet a civilizált, antropomorf állatok modern világában játszódik, ahol a húsevők és a növényevők között kulturális szakadék tátong, és ahol a húsevés már szigorúan tilos. A történet főszereplője Legoshi, egy nagy szürke farkas, aki szerelembe esik Haruval, a törpe nyúllal. A semmiből Tem lámát brutálisan meggyilkolják és felfalják az éjszakában, ami a nyugtalanság és a bizalmatlanság hullámát indítja el a növényevő és a húsevő tanulók között. Az anime egyszerre krimi, tinivigjáték, szerelmi háromszög. Mindezt áthatja valami fura megfoghatatlan hangulat. Nem véletlenül aratott hatalmas sikert. Bátran nézheti bárki, ne zavarjon meg, hogy ebbe a lányos kategóriába tettem.

Violet Evergarden: Eternity And The Auto Memory Doll (2019); Violet Evergarden: The Movie (2020)

Violet Evergarden Gaiden: Az örökkévalóság és az emlékíró marionett
A Violet Evergarden hozzájárult ahhoz, hogy a Netflix legitim anime-streaming-szolgáltatás legyen, amely nem biztos, hogy a Crunchyroll mennyiségét kínálja, de minőségében felér a versenytársához. A Violet Evergarden két nővér történetét meséli el, akiket a nagy távolság miatt a Violet postai szolgáltatása köt össze. Az animáció kiváltképp szépre sikeredett, miközben a történet melegsége, hangulata is nagyon erős. A film a család témáját dolgozza fel, és azt, hogy a vér milyen erős kötelékeket képes létrehozni.

A The Movie c. folytatás három történetet tartalmaz, amelyek a múltban, a jelenben és a jövőben játszódnak. Noha nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz, a narratívák Violet fejlődését mutatják be az évek során. A film animációja és zenéje is kiváló. Lányoknak kötelező.

Words Bubble Up Like Soda Pop (2021)
A Words Bubble Up Like Soda Pop egy bájos romkom, amely átveszi a műfaj konvencióit és pop-art-esztétikát kölcsönöz nekik. Vizuálisan a film eredeti képi és színvilága megkülönbözteti a többi hasonló alkotástól. A Soda Pop egy lineárisan épülő, de bájos történetet mesél el két bizonytalan karakter, Cherry és Smile, bonyolult kapcsolatáról. Az animéhoz társul egy vagány filmzene is, amely szervesen illeszkedik a történet bemutatásához.

Futottak még

Berserk, Japanese tales of Macabre; Astro boy; Castlevania; Yasuke legendája; Blue Eye Samurai; Altered Carbon; Blame, Gantz.
A fenti listára sértő azt írni, hogy futottak még, de különböző módon már feldolgoztuk őket, csak érdemes tudnod, hogy a „’flixen” is fent vannak. Simán lehetne egy 10 oldalas cikket is írni vagy zsánerenként feldolgozni az alcsoportokat. A CGI-animékről nem is beszéltünk. Sokak szerint a Gantz:O meggyőzően mutatja be a technológia életképességét a hagyományos animáció alternatívájaként. Én mégis úgy gondolom, hogy az eredeti Gantz sci-fi, horror, krimisorozatot nézd inkább ahelyett, hogy valami reboot Netflixes szarral indíts. Vegye meg a platform az eredetit és írok róla. A Special Mention: Astro Boy-jal ugyanez a helyzet, Tezuka a japán Disney, de ne ezt nézd, hanem keresd az eredetit. Tezuka rengeteg remekművet alkotott, és bár a személyes preferenciák döntik el, hogy valakinek mi a kedvence tőle, de az tény, hogy az Astro Boy a mangaka legismertebb projektje.

Junji Ito horrormanga-grafikus kapcsán már említettük a Japanese tales of Macabre sorozatot, de itt is Junji eredeti munkái az érdekesek. Az anime jobb lett, mint a film (Altered Carbon). Ilyenkor mindig az jut az eszembe, hogy miként lehet, hogy amibe a nagy pénzt, reklámot, sztárokat rakták, az gagyi, amit meg kábé fű alatt raktak össze, az jó. Valószínűleg a sok bába között elvész a gyerek esete áll fenn itt is. Mindenki belemagyarázott, ezért „öregedett” rosszul az a Carbon. A Castlevania legendás sorozat, de mint az NBA All Starban, mindig vannak, akik lecsúsznak az első öt helyről. Talán egy vámpíros tematikájú cikkben megemlítjük őket.

A Berserk a legnagyobb kérdés, hogy miért nem volt külön megemlítve, hiszen elérhető a Netflixen. Ennek oka annyi csupán, hogy a szamurájos, kardozós, katonásdis animéket egybegyüjtő cikkünkben már szerepelt. Hasonló a helyzet a Blue eyed samurai-jal és a Yasuke legendájával is. De ebből is látszik, hogy ma már nagyon sok alapcucc könnyen elérhető. Régebben ezekért sokat kellett menni, kölcsönkérni, csoportokba regisztrálni, ma csak lehuppan este az ember és elindítja.

Cikkünk közel egy éves nézegetés eredményeként készült. Érdemes lementened, és mindig lesz mit nézned, amint egy kis szabadidőd adódik. Ha úgy érzed, valami fontosat lehagytunk animeszemszögből, kérlek kommenteld be a cikk alá! Ugyanis ezt kiemelten fogjuk figyelni. A Nyetflix nagyon el tudja dugni az animéket, és ne feledd, van olyan, ami Magyarországon nem elérhető.

Sayonara!

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

80 Blocks from Tiffany’s: Bronx, az Isten háta mögött, ahol az ördög nem alszik

Reel Rock-filmtúra, nem hagy lógva

Freaknik: a Dél, ha beindul

Tokyo Vice és egyéb bűnök: Japán titkos világa nyomában

Marley nyomában. Filmek, melyek a felszínt kapargatják, és doksik, amik mélyre ásnak

Danny Trejo, a legszerethetőbb rosszfiú