Barion Pixel

Pablo Neruda házai és barátai

Tim Mariann

2022.04.05.

13 perc

Pablo Neruda, chilei költő, óriási szívéről, lankadatlan, tomboló szerelméről és hatalmas baráti társaságáról híres. Imádta az életet. Az élethez való odaadó ragaszkodását otthonainak lenyűgöző szenvedélye tükrözi.

„Én soha meg nem unok jönni-menni,

nem tarthat fel kövével a halál sem,

lenni és nem-lenni sosem unok meg.”

Barát
Pablo Neruda igazán színes és nagy kaliberű személyiség volt. Sokféleképpen definiálhatjuk: költő, diplomata, forradalmár, világutazó, állandóan szerelmes férfi, de én azt hiszem, ő elsősorban barát volt. A szó hagyományos értelmében vett barát, aki, ha valaki mellett elkötelezte magát, akkor élete végéig szívében hordozta azt.

„Es tan corto el amor y tan largo el olvido” – „A szerelem olyan rövid, a felejtés olyan hosszú” írja a költő. Elnézve a Csendes-óceánra néző kedvenc otthonát, Isla Negrat, nyílvánvaló, hogy ezek nem csak papírra vetett üres szavak. Neruda sosem felejtette el a barátait. Ha egy hozzá közelálló ember meghalt, akkor nevét az Isla Negrai ház bárjának gerendájába vésette, így tovább emelhette társaságukban a poharat. Úgy, ahogy azt korábban tette éjszakákon át, élénk beszélgetésbe merülve költészetről, szerelemről, politikáról és utazásról. Közel ötven évvel a halála után ezek a nevek, még mindig ott vannak, szám szerint 17.

Olyan költők neveit sorolhatta barátai közé, mint Frederico Garcia Lorca, Gabriela Mistral, Rafael Alberti, Miguel Hernandez és Louis Aragon. Neves festőket, mint Pablo Picasso és Diego Rivera. Politikai vezetők közül közel került Ghandihoz, Mao-hoz, jó barátságba Che Guevaraval, Fidel Castroval, India miniszterelnökével, Dzsaváharlál Nehru-val és Salvador Allende-vel.

Pablo Picassoval
Salvador Allendevel
Matilde Urrutiaval

Magyar barátja, Somlyó György, aki verseit fordította, a következőképpen ír róla:

Életeleme volt a barátság, a nemzetközi, népek közti barátság megélése személyes szinten.

Költészetének kulcsszava az utazás. Mindig úton volt, indulóban valahonnan vagy megtérőben valahová. Szívében hordva a vándorló magányt. Egy „Baudelaire-i igaz utazó”, aki „azért megy, hogy menjen.” Jól jellemzik az ellentmondások, önmaga folyamatos meghaladása, és az önmagához való újra visszatérés egysége.

Szerelmes

A nők eszüket vesztették, ha a költő közelébe kerültek, talán mert Neruda megannyi szerelmes vers írója, sőt mi több, írásai gyakorta boncolgatják a nők érzékeny lelkének témáját.

Amellett, hogy lételeme volt a nőkhöz fűződő forró romantikus vonzódás, ugyanúgy szerelmes volt a tengerbe és az élet gazdagságába és mindenbe, ami szép. Az élet nagy szerelmese volt. A költői vérárama igényelte ezt a mindenre éhező szenvedélyt, mint állandó ihletforrást, és úgy hiszem, az élet igényli ezt a fajta embert, aki magába szívja és megfogalmazza az örömöt, amit emberi létünk adhat.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Chile szeretett költője egy igaz gyűjtögető volt.
Gyűjtött kagylókat, borokat, könyveket, festményeket, nőket, barátokat és házakat.

Házai árasztják magukból a költő jellemét, kreatív szellemét és inspirálódásának forrásait. Egykori otthonaiban megtalálhatjuk a különc költő gyűjteményét tengeri kincsektől műalkotásokon át az üvegpalackokig.

La Chascona – Szerelmi fészek
A Santiago-i házat titkos szeretőjének Matilde Urrutia, Chilei énekesnőnek építette szerelmi légyottjaik diszkrét helyszínéül. Ekkoriban ugyanis még második feleségével, az argentin festőnővel, Delia del Carrillal élt együtt. A háznak a La Chascona nevet adta, szerelme becenevét, utalva ezzel göndör vörös fürtjeire, amelynek bolondja volt Neruda. A házat saját képzeletük mentén tervezték meg, teli színekkel, éles ellentétekkel és élettel.

A nyüzsgő életmódot folytató párnak rengeteg barátja volt, hatalmas társasági életet éltek. Hogy kényelmet teremtsenek az állandó vendégseregnek a költő sok újítást eszközölt a katalán építész, Rodriguez Arias tervein. Neruda egyre-másra új alapanyagokat akart felhasználni és újabbnál-újabb módosítási ötletekkel állt elő, majd úgy ahogy van a ház tájolását is megváltoztatta. Eredetileg az építész városra néző otthont képzeld el, de Neruda a hegyek látványára vágyott, ezért egyszerűen elfordította a tervet 180 fokkal. Miután kész lett a ház, Rodriguez Ariasnak be kellett látnia, hogy a ház sokkal inkább Neruda műve, mint az övé.

Bar el Capitan
Nerudát mindig lenyűgözte a tenger, így a házat egy hajó képére formálta. És mivel olyan ember volt, aki szeretett szórakozni, ezért gondoskodott róla, hogy a házban kapjon helyet néhány bár is. La Chascona esetében kettő került kialakításra. A bárban a fémpultot hullám formájúra alakította.

A költő különös figyelmet szentelt a dekorációnak is. Imádta az eredeti angol porcelán étkészletet és rajongott a színes üvegpoharakért. Mindig azt mondta, hogy színes poharakból jobban esik a jó ital. Neruda humorérzékét tükrözi a „morfium” és „marihuána” feliratú címke a só- és a borstartón.

Faro – Világítótorony Nappali

Mivel Neruda a ház kapitányának mondta magát, ezért világítótoronyként rendezte be a nappalit, tele utazásairól hozott kincseivel: van itt asztal egy párizsi bisztróból, baba Lengyelországból, faragott afrikai és távolkeleti szobrok, húsvét-szigeteki szobor és egy komplett galéria a falon chilei és más festők műveiből, megkoronázva Matilde két fejű portréjával, amit az a Diego Rivera festett, aki Frida Kahlo férje volt.

A nyári bárt, vagyis a kerthelységet olyan neves művészek dekorációja díszíti, mint az olasz designer Pierro Fornasetti bútorai és Maria Martner egy csodás mozaikja egy fantasztikus vízesés mellett. Van itt egy hatalmas cipő is, ami egykor cégérként szolgált egy Telmuco-i suszternél, Neruda szülővárosában. Ez is egyike azoknak a tárgyaknak, amiket Neruda szenvedélyesen gyűjtött élete kézzelfogható emlékszilánkjaiként.

Matilde élete végéig ebben a házban élt és őrizte szerelmük emlékét.

Világpolgár
Egész élete utazással telt, mert diplomataként folyamatos külföldi küldetésben járt.

Még az egyetem befejezése előtt tiszteletbeli konzuli állást ajánlottak fel neki, szabadon választhatott, és ő találomra Burma mellett döntött és Rangunba költözött. Ez után jött Sri Lanka, Jakarta majd Buenos Aires, ahol megismerkedett Garcia Lorca-val. Ezután a madridi és barcelonai követségre delegálták. A spanyol polgárháború után hazatért és a spanyolok Chilébe menekítését segítette.

Saját magáról így ír versében: „Én az országút költője vagyok.”

Később mexikói főkonzul lett. 1945-ben belépett a kommunista pártba és szenátorrá választották. A baloldali elnökjelöltet Videlát támogatta, aki azonban két év múlva jobbra fordult, ezért Neruda nyílt levélben bírálta őt. Emiatt kizárták a kongresszusból. Egy évig tartó bujdosás után, álruhában, lóháton menekült el az országból az Andok hágóin át. Többéves külföldi száműzetésre kényszerült, élt Caprin, megjárta Szovjetuniót, Kínát és több kelet európai országot, köztük Magyarországot is.

Be szép is gondolatban a föld túlsó felén

Budapestre gondolni, amely ott fekszik éppen,

ahol a szembenálló nyár gyújt most pipacsot!

Daloljunk, cimborák, s arra koccintsunk,

hogy egy tengerbe érjen majd mindegyik folyó.

1952-ben térhetett haza, ekkor telepedett le harmadik feleségével együtt Isla Negrán.

Miután barátját baloldali Salvador Allendét megválasztották Chile elnökévé, az a támogatásért cserébe párizsi nagykövetnek nevezte ki őt. Háromszor terjesztették fel irodalmi Nobel díjra, míg végül megkapta az elismerést.

Betegen tért haza Párizsból és teljesen visszavonult a közélettől. Nem sokkal később a Pinochet féle puccs idején házát katonák vették körül és csak két nappal halála előtt engedték kórházba a súlyosan beteg költőt. Mai napig vitatott, hogy a Pinochet-rezsim áldozata lett-e, avagy a betegségé. Temetése az ellenállás első akciója volt, a gyászmenetet fegyveres katonák kísérték a sírig.

La Sebastiana
Neruda költészete, a nerudismo, a tenger látványából táplálkozott, ez jól érzékelhető otthonai elhelyezkedésén is. Legjobb példa rá La Sebastiana, a ház Valparaiso hegyein, ami olyan magasságokban található, hogy a látogatók siklóval közelíthetik meg. A város hangulata New Orleans és San Fransisco Mission district-jének keveréke egy cseppnyi Quartier Latin-nel, Párizsból.

Don Pablo megunva Santiago nyüzsgését egy kis magányt és nyugalmat keresett itt, a kanyargós meredélyen. Egy kényelmes, olcsó, szakadt kis lakhelyet keresett, ahol a szomszédok sem zavarják, távol a világ zajától. Ebben az öt emeletes, egekbe törő vityillóban megtalált mindent, ami álmai megvalósításának alapanyaga lehetett.

Az öt emeletes ház minden zugát saját ízlése szerint szervezte át, az emeletek egyikét teljes egészében madárkalitkaként használta. A ház minden ablaka túlméretezett és a kikötőre néz és a hihetetlen erejű óceánra. Ötödik emeleti dolgozószobájából pedig Valparaiso utcáit is beláthatta, ahol megtalálható az emblematikus íróasztal, a zöld tintával, amivel Neruda legszívesebben írta verseit.

Isla Negra
Mikor Neruda egy-egy utazásról megtért az Isla Negra-i házba, megkongatta az udvaron álló harangokat, hogy tudassa barátaival: megérkezett és jöjjenek át mielőbb. A kertben egykori hajója áll, amit egy barátjától kapott, mert ő maga nem volt egy nagy tengerész, leginkább csak akkor hajózott ki, ha adódott hozzá jó társaság és elitalozhattak együtt az andalító vizeken.

A dolgozószobájában egy különleges íróasztal áll, aminek emlékezetes története van. Egyik hajnalban a költő épp a szobában kávézgatott a tengert szemlélve, mikor egyszer csak talpra szökkent: „Matilde!” kiabált fent alvó feleségének „Meg van az új asztalunk!” és egy termetes uszadék fára mutogatott. Kettesben viharzottak le a partra és egész állónap arra vártak, hogy partra sodródjon a fa. A közösen kimentett kabinajtót átalakították asztallappá és sok nagyszerű költemény született rajta.

Az ínyenc
Nagyszabású életformájához hozzátartozott a konyhaművészetek előtti mély hódolat is. Imádta a különlegességeket, a világ ízeit, és a jól ismert hazai zamatokat egyaránt. Mulatozásai volt, hogy napokon át tartottak, folytonos kulináris produkciókkal. Egyik ilyen alkalommal született ódája az angolnaleveshez.

Neruda lírai költészetével ragadta meg a világot. Megverselt mindent maga körül, embert és természetet és mindazt, ami e kettőt összeköti. Írt verset a paradicsomról a fokhagymáról és az articsókáról. (ami, mint tudjuk nem egy madár)

Magyarországi utazása során az ország összes akkori neves éttermét végigjárta: a badacsonyi Kisfaludy-háztól kezdve, a Híd vendéglő, Pilvax, Aranyszarvas, Mátyás-pincén át egész a debreceni Aranybikáig.

Gasztro-kalandjairól egy kötet is megjelent: Megkóstoltuk Magyarországot címmel.

A kutyabolond:
Chu-Tuh kutya több korabeli fotón megjelenik idilli hangulatban Nerudáékkal. Legkisebb barátjukat mindenhova elvitték magukkal, ahol, csak megfordultak.

Kedvence elvesztésekor megható verset írt, amit bárhogy is kerestem, csak angol fordításban találtam meg. Talán ez a részlet is bizonyságot adhat don Pablo kutyaszeretetéről.

„My dog has died.

I buried him in the garden

next to a rusted old machine.

Some day I’ll join him right there,

but now he’s gone with his shaggy coat,

his bad manners and his cold nose,

and I, the materialist, who never believed

in any promised heaven in the sky

for any human being,

I believe in a heaven I’ll never enter.

Yes, I believe in a heaven for all dogdom

where my dog waits for my arrival

waving his fan-like tail in friendship”…

Azt hiszem Garcia Lorca szavai zárhatnák méltóképpen a sorokat, ahogy barátjáról Nerudáról mondta:

„A költészethez hosszú edzés kell, mint akármilyen sporthoz, de az igazi költészetben van valami illat, valami hangzat, valami fényes villanás, amit mindenki fölfoghat. Bárcsak táplálná bennünk azt a kis bolondságot, amelyet mindannyian hordozunk magunkban, de amelyet sokan kiölnek magukból, és felteszik a könyvszagú tudákosság utálatos cvikkerét, pedig ilyen bolondság nélkül nagy meggondolatlanság az élet.”

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Rick Rubin – A kreatív folyamat: Az alkotás mint életmód

Sandman és Gaiman

Byung-Chul Han: szupersztár-filozófus a kiégés társadalmában

Burroughs: hosszú séta az élet sötét oldalán

Lélegezni és lélegezni hagyni

Bestiarium Hungaricum