Párkereső 1×1 most először a big data és a mesterséges intelligencia kereszttűzében
A data science (adattudomány) szerint az emberek rosszul randevúznak, rossz döntéseket hoznak, és a tapasztalatikból sem tanulnak. K.O., vagyis T.K.O. (technikai K.O.) az emberi tudat önmagát csapja be.
Ez a cikk egy magyarra még le nem fordított nemrég megjelent, új könyv Seth Stephens-Davidowitz
Don’t Trust Your Gut: Using Data to Get What You Really Want in Life című könyvéből készült.
Valójában nem is könyvajánló, és maga a könyv se egy tipikus könyv, hanem egy elemzés,
legalább annyira statisztika, szociológia, mint ismeretterjesztő könyv.
A nagy döntések nehezek. Konzultálunk barátainkkal és családtagjainkkal, értelmezzük a zavaros „szakértői” tanácsokat az interneten, esetleg elolvasunk egy önsegítő könyvet, amely eligazít bennünket. Végül általában csak azt tesszük, amit az ösztöneink diktálnak. És úgy néz ki elég rosszul. De mi van, ha rosszak a megérzéseink, ha ösztöneink egy régi évezredes mintát követnek egy megváltozott világban. A zsigeri megérzéseink, az ösztöneink, amire hallgatunk, mint kiderült, nem olyan megbízhatóak. És ezt az adatok bizonyítják.
A könyv arról szól magyarán, hogy bár elolvasod ezt a cikket, és tán a könyvet is, egyetértesz az adatokkal, de el fog bűvölni az évezredes ősi minta, és rossz döntést fogsz hozni. Ugyanis más logikát követ az agyad, amikor általánosságban gondolsz erre, amikor épp olvasod ezt a cikket és helyeselsz, és amikor az adott személy hatása alatt vagy.
A Don’t Trust Your Gut (kb. Ne bízz a zsigeri megérzéseidben) című könyvében Seth Stephens-Davidowitz közgazdász, egykori Google-adattudós és a New York Times rovatvezetője felfedi, mekkorákat tévedünk valójában, amikor saját életünk javítására törekszünk. Az elmúlt évtizedben a tudósok hatalmas adathalmazokat bányásztak át, hogy új megközelítéseket találjanak az élet legnagyobb rejtvényeihez. Az egyik ilyen a társkeresés. A legújabb big data kutatások felfedik, hogy bár gyakran azt gondoljuk, hogy tudjuk, hogyan javíthatunk magunkon, a számok nem ezt mutatják. A kemény tények és számok következetesen ellentmondanak ösztöneinknek
Az önsegítő és adatelemző könyvekkel nem az a baj, hogy kamuk (persze van, ami bugyuta), hanem nagyon is jók. Egyre szellemesebbek, tele vannak a buddhizmus gondolataival, a humoristák, nagy írók mondataival. A szép mondatok katedrálisai megnyugtatnak, de a cselevési tervekben ősi ösztöneink is szerepet kérnek. A jól megírt könyveknek sincs egyénre szabott cselekvési tervük és nem is lehet. A másik, hogy a teszteken és kérdőíveken adott válaszaink egyáltalán nem biztos, hogy a valós válaszaink.
Davidowitz előző könyvében (Mindenki hazudik – az vagy amire klikkelsz) arról beszélt, hogy amit az emberekről gondoltunk, nagyrészt totális tévedés. Hogy miért? Azért, mert az emberek hazudnak. Hazudnak a barátaiknak, a szeretőiknek, az orvosuknak, a közvélemény-kutatóknak, és legfőképpen önmaguknak. Az internet korában már nemcsak arra hagyatkozunk, amit az emberek magukról mondanak, a keresőmotorok, a közösségi oldalak, a randi- és a pornóoldalak digitális aranybányák a Big Data kutatóinak. Valós képet adnak arról, mit gondolnak, mit akarnak, mit tesznek valójában az emberek. Ezekből az adatokból megtudjuk, milyenek is vagyunk mi ténylegesen – ami lehet vicces, de akár sokkoló is. Ám mindenképpen elgondolkodtató.
Kivel kell összekötni vagy összegubancolni az életünk?
Ez lehet az ember életének legtöbb következménnyel járó döntése. A milliárdos befektető, Warren Buffett minden bizonnyal így gondolja: „Akivel összeházasodsz, az a legfontosabb gazdasági döntésed is, amit meghozol életedben.”
Ennek ellenére az emberek ritkán fordulnak a tudományhoz segítségért ehhez a rendkívül fontos döntéshez. Az igazat megvallva a tudomány kevés segítséget is nyújtott. Eddig. A játékelmélettel és a kapcsolatokat tudományosan vizsgáló kutatók is próbáltak választ találni, de nehéznek és költségesnek bizonyult nagyszámú pár toborzása. Az ezen a területen végzett vizsgálatok általában apró mintákra támaszkodtak, és a különböző vizsgálatok gyakran egymásnak ellentmondó eredményeket mutattak. 2007-ben a kiváló tudós, Harry Reis, a Rochesteri Egyetemről egy tini kamaszhoz hasonlította a kapcsolattudomány területét: „széteső, időnként rakoncátlan, önmagának ellentmondó, és titokzatosabb, mint azt szeretnénk.”
Néhány évvel ezelőtt azonban egy fiatal, energikus, rendkívül kíváncsi tudós, Samantha Joel ezen változtatni kívánt. De észrevehetően más volt a hozzáállása, mint másoknak. Joel nem csupán egy új, apró mintát vett fel párokból. Ehelyett más, már létező tanulmányok adatait egyesítette. Joel úgy érvelt, hogy ha össze tudná vonni a meglévő kis tanulmányok adatait, akkor nagy adatkészlettel rendelkezhetne – és elegendő adattal rendelkezhetne ahhoz, hogy megbízhatóan megállapítsa, mi jósolja jól meg a kapcsolatok sikerét és mi nem.
Joel terve bevált. Számos tudóst és támogatót toborzott össze – csapatában végül 85 másik kutató volt –, és 11 196 heteroszexuális párból álló adatkészletet tudott felépíteni.
Az adatkészlet mérete lenyűgöző volt. Ilyen volt a benne foglalt információ is. Joel és kutatócsoportja minden pár esetében felmérte, hogy az egyes partnerek mennyire boldogok a kapcsolatukban. És szinte bármiről rendelkeztek adattal, amit a két emberrel kapcsolatban lehetett mérni.
Amikor a terminátort küldöd randizni
A kutatók a következőkről rendelkeztek adatokkal:
- demográfiai adatok (pl. életkor, iskolai végzettség, jövedelem és rassz)
- fizikai megjelenés (pl. Mennyire értékelték vonzónak az egyes partnereket?)
- szexuális ízlés (pl. Milyen gyakran akart a partner szexet? Mennyire akarták, hogy ez a szex legyen szokatlan, perverz vagy furcsa?)
- érdeklődési területek és hobbik
- mentális és fizikai egészség
- értékmátrix(pl. a politikáról, a kapcsolatokról és a gyermeknevelésről alkotott véleményük)
és még sok-sok részadat.
Ezenkívül Joelnek és csapatának nemcsak több adata volt, mint a területen eddig mindenki másnak, jobb statisztikai módszereik, pontosabban lehetőségeik voltak. Joel és néhány más kutató használhatta a legfejlettebb „gépi tanulás” szoftvereket, a mesterséges intelligencia azon részhalmazát, amely lehetővé teszi a kortárs tudósok számára, hogy finom mintákat észleljenek nagy mennyiségű adathalmazban. Joel projektje a mesterséges intelligencia első randizása volt az emberiséggel, mivel ez volt az első olyan tanulmány, amely ezeket a fejlett technikákat alkalmazta a kapcsolat boldogságának előrejelzésére. Magyarán a terminátor agyát elküldték randizni a netre.
A csapat felépítése, valamint az adatok összegyűjtése és elemzése után Joel készen állt arra, hogy bemutassa az eredményeket – a kapcsolattudomány történetének talán legizgalmasabb projektjének eredményeit.
Joel 2019 októberére tervezett előadást a kanadai Waterloo Egyetemen, amelynek egyszerű címe:
„Segíthetünk az embereknek a megfelelő partnerek kiválasztásában?”.
Tehát Samantha Joel (a világ 85 legnevesebb tudósával együttműködve, 43 tanulmány adatait kombinálva, több mint 10 000 változóból gyűjtött több száz változót bányászva, valamint a legmodernebb gépi tanulási modellek felhasználásával) segíthet-e az embereknek a jobb választásban?
Az őszinte válasz:
Nem!
Az adatok első számú (és legmeglepőbb) tanulsága – mondta Samantha: „hogy mennyire kiszámíthatatlannak tűnnek a kapcsolatok”. Joel és társszerzői azt találták, hogy két ember demográfiai jellemzői, preferenciái és értékei meglepően csekély erővel tudják megjósolni, hogy a két ember boldog lesz-e egy kapcsolatban. Kérd meg a hozzáférhető legkomolyabb mesterséges intelligenciát, hogy derítse ki, vajon a két emberből álló „csoport” képes-e boldog életet építeni együtt, és ugyanolyan tanácstalan, mint mi.
Tényleg nem kínál semmit az adattudomány a partner kiválasztásában, ami talán a legfontosabb döntés, amellyel az életben szembe kell néznünk?
Nem egészen. Valójában Joel és „terminátor” társszerzői gépi tanulási projektjének vannak fontos tanulságai, még akkor is, ha a számítógépek azon képessége, hogy megjósolják a sikert, rosszabb, mint azt sokan gondolták.
A szépek, az okosak vagy a gazdagok?
Ezzel elérkeztünk az ősrégi kérdéshez, amelyet ezek a kutatások most szintén forradalmian új adatokkal támadtak: hogyan választanak az emberek partnert?
A válasz: kimondottan rosszul.
Mindegy, hogy gazdag vagy, szép vagy, okos vagy, nagy esély van rá, hogy ráfaragsz. Ez így elég nyers, de így jegyzed meg.
Menjünk bele hogy miért is! Az elmúlt néhány évben más kutatócsoportok is bányásztak online társkereső oldalakat, nagy, új adatkészleteket fésülve át, több tízezer egyedülálló ember jellemvonásaira, leütéseire, hogy meghatározzák, mi jósolja jól vagy indítja be a romantikus vágyat. A kívánatossággal kapcsolatos kutatás eredményei, ellentétben a romantikus boldogság kutatásával eredményre vezetett.
A macskamenta hatás
Míg az adatkutatók azt találták, hogy meglepően nehéz felismerni a romantikus partnerekben azokat a tulajdonságokat, amelyek boldogsághoz vezetnek, meglepően könnyen megtalálták a döntő erőt a randevúzási ügyekben.
Egy közelmúltban végzett tanulmány valójában azt találta, hogy nem csak azt lehet nagy pontossággal megjósolni, hogy valaki balra vagy jobbra csúsztat egy adott személyt egy online társkereső oldalon, hanem még azt is meg lehet jósolni figyelemre méltó pontossággal, hogy aki közel van a randevúzási elfogadhatósági küszöbükhöz, arra gyorsan lecsapnak, de ha nagyon tetszik valaki nekik, akkor jobban kivárnak, de ezzel sokat nem érnek el, már rég az illető hatása alatt vannak.
Ne bízz a megérzéseidben
Nem véletlen ez a könyv címe. Sok izgalmas részadat van, de egy mondatban a könyv lényege. A megfelelő partnereket adatok alapján nehéz megjósolni. Az adatok alapján könnyen megjósolható a kívánt romantikus partner, mert iszonyatosan ősi és sablonos az emberek vágyainak motorja. És ez arra utal, hogy sokan közülünk rosszul randevúzunk.
Tehát milyen tulajdonságok teszik kívánatossá az embereket mások számára?
Nos, hogy az emberek mit keresnek a partnerekben, mint oly sok fontos igazságot az életről, egy rocksztár mondta ki, mielőtt a tudósok rájöttek volna. Ahogy Adam Duritz, a Counting Crows fura énekese elmondta nekünk 1993-ban megjelent dalában: „Mindannyian valami szépet keresünk.”
A vágyak hazudnak a számok soha:
Az első számú előrejelzője annak, hogy hány üzenetet kap valaki, mind a férfiak, mind a nők, a nyers szépsége. Pontosabban ha:
valaki magas (ha férfi)
valaki egy kívánt rasszhoz tartozik (bár a legtöbben soha nem ismerik el, a számok ezt mutatják)
valaki gazdag ( bár a legtöbben soha nem mondják ki nyíltan)
valaki egy tipikusan jól ismert régi hivatásnak is titulált szakmában dolgozik (orvos, ügyvéd stb), de ha például menedzser vagy edző, hiába kereshet akár többet is, nem annyira népszerű.
Külön megjegyzett tény, hogy a szépség valahol széparcúságot is jelent, az arányosan molett (bizonyos meghatározott alap kategóriákon belül) széparcú nők nem kaptak kevesebb rákeresést, megkeresést, mint a vékonyabb nők.
Statisztikai arculcsapás
Avagy amit keresel, az a legrosszabb neked?
Több mint 11 000 hosszú távú kapcsolatban élő pár vizsgálata után a kutatók azt találták, hogy az alább felsorolt tulajdonságok a párok esetében meglepő módon legkevésbé jósolják meg az adott társsal való boldogságot. Ezeket a tulajdonságokat a szerzők Irreleváns Nyolcasnaknevezték el. Mivel úgy tűnik, nemcsak az átlagemberek, maguk a kutatók is azt gondolták, hogy a partnerek nagyjából boldogok lesznek a kapcsolatukban, ha olyan emberekkel lépnek „egységre”, akiknél az alábbi tulajdonságok bármelyike kombinációban van:
Az Irreleváns nyolcas, amiről közmegegyezés-szerűen azt hittük, hogy igen, pedig nem:
- faj/etnikai hovatartozás
- vallási hovatartozás
- magasság
- partner foglalkozása
- fizikai vonzerő
- korábbi családi állapot
- hasonló ízlés
- hasonló szexuális ízlés
Mit gondoljunk erről a listáról, az Irreleváns Nyolcról? Azonnal megdöbbentette a tudósokat az átfedés az irreleváns tulajdonságok listája és az online társkereső oldalak Big Data kutatások szerint a randevúzási piacon leginkább megbecsült tulajdonságok listájával.
Az ideálisan elképzelt partnerek tulajdonságainak listája tökéletesen átfedésben van az Irreleváns nyolcassal, amelyek nincsenek összefüggésben a hosszú távú boldog kapcsolat lehetőségével. Magyarán a szépek és gazdagok nem boldogabbak, mint a csúnyák és szegények. Ugyanolyan könnyen futnak zátonyra a kapcsolataik.
Vegyük például a hagyományos vonzerőt. Emlékszel, a szépség a legértékesebb tulajdonság a randevúzási piacon. A szép embereknek könnyebb.
Hitsch, Hortaçsu és Ariely egy online társkereső oldalon több tízezer egyedülálló embert vizsgálva azt találták, hogy kik kapnak sok üzenetet és hogy kinek válaszolnak az üzeneteire, az nagyrészt azzal magyarázható, hogy mennyire vonzóak hagyományosan.
Joel és társszerzői meg, mint fentebb írtuk, több mint 11 000 tartós páron végzett vizsgálatuk során azt találták, hogy a partner hagyományos vonzereje nem jósolja meg a hosszú távú boldogságot.
A szép, gazdag, fehér herceg a lovon nem boldog, de még rosszabb, nem is tud boldoggá tenni.
Hasonlóképpen, a magas férfiakat, a szexi foglalkozású férfiakat és a bizonyos fajokhoz tartozó embereket rendkívül nagyra értékelik a randevúzási piacon.
De a lekérdezett több ezer hosszú távú kapcsolatban élő párral végzett kutatás alapján nincs bizonyíték arra, hogy azok az emberek, akiknek sikerült ezekkel a kívánt tulajdonságokkal párosítaniuk, boldogabbak a kapcsolatukban. Sőt, arra van bizonyíték, hogy majd hasonló arányban válnak el és csalják meg egymást, mint azok, akik eleve boldogtalanok egy kapcsolatban. Mégis csak igaza van a Csak neked kislány tánczenekarnak?
„Senki nem azzal van, akivel szeretne lenni?”
Ha egy mondatban kellene összefoglalni a kapcsolattudomány legfontosabb megállapítását, a Big Data tanulmányoknak köszönhetően, akkor körülbelül ez lenne az (nevezzük a szerelem első törvényének): a randevúzási emberpiacon, az emberek ádázul versengenek olyan tulajdonságokkal rendelkező társakért, amelyek nem növelik a boldogságuk esélyét.
Amerikai furi adatok
Az Államok területén vizsgált társkereső applikációk eredményei mentén egészen vicces és szokatlan adatok is jöttek be, amik Európában és Kanadában sem voltak szignifikánsak.
Az Államokban elképesztően népszerű a csillagjegyek, aszcendens alapján való közeledés vagy megengedő magatartás. Egyfelől igaz, nem lehet behazudni, mert kiderül, de akkor is 8-12% közé esik, akiknek ez számít. Statisztikában nem jártasaknak ez nagyon kimagasló részarány, hogy minden 100 emberből tíznek ez számít.
Az Államokban a „névmisztika” is eléggé népszerű. Két nagy csoport van. Van, aki azt szereti, ha partnerének valami rendes, „tisztességes” neve van (például Mark, Tom vagy Kate, Emma), az megnyugtatja, meg kulturális kódokat is jelent neki. A másik fele meg kimondottan szereti, és érdekesnek, szó szerint szexinek találja, ha valakinek valami érdekes neve van: LaToya, Shaquille, Keanu stb. Akkor Elon Musk gyereke egy körben nagyot fog menni a kisfiú: X Æ A-12 anyakönyvezett névvel él.
Aztán a legmeglepőbb USA-adat: időt és figyelmet kap az adott XY (pasi, nő), akinek ugyanaz a név kezdőbetűje, mint a miénk. (Az Államokban élő emberek 11,3 százalékkal nagyobb valószínűséggel egyeznek ki valakivel, akinek ugyanaz a kezdőbetűje). Ehhez tudni kell, hogy az USA-ban az is nagyon megy, hogy valakit a monogramján hívnak. T.J. (Hooker), T.C. (Magnum), T.Q. (zenész) M.M.(ejtsd Eminem=MandM=Marshall Matters) stb.
Tovább is van, mondjam még?
Fontos kiemelni még egy megállapítást. Az emberek egyszerűen beszélgetésekben, interjúkban nem vallják be az igazi mozgatórugóikat. Sokan egyszerűen nem vallják be, hogy mondjuk nagymellű szőkét keresnek, mert ezt annyira cikinek találják így kimondani. Ellenben a nagy számok azt mutatják, hogy ez a helyzet.
Jelen pillanatban nincs olyan szuper számítógép, ami segít, hogy a németek viccesek legyenek, és egyetlen algoritmus sem tudja óriási pontossággal megjósolni, hogy két ember boldog lesz-e együtt. Nincs olyan tulajdonságkészlet, amely garantálja vagy kizárja a boldogságot.
Fény az alagút végén
Avagy még pontosabban, amikor az alagútban botorkálunk és a szépség (az se baj, ha gazdag) mint egy tehervonat szembejön és az hisszük ez a fény az alagút végén, akkor frontálisan ütközünk a valósággal.
Ennek ellenére a szuperszámítógép szeret minket, bizonyos tulajdonságokban volt némi előrejelző erő, bizonyos tényezők valamelyest növelik annak esélyét, hogy egy személy boldog lesz a tervezett kapcsolatában. Most arról fogunk beszélni, amit végig vártál, hogy mi jósolja meg tényleg a boldogságot, és milyen kevés köze van azokhoz a tulajdonságokhoz, amelyeket az emberek egy romantikus partnerben keresnek.
Tegyük fel, hogy van egy személy, John és Sally, a partnere. Meg akarjuk jósolni, hogy John és Sally boldog lesz-e a kapcsolatban. Bármilyen három kérdést feltehetünk Johnnak és/vagy Sally-nek magukról.
Joel és társszerzői és a mesterséges intelligencia sok munkaóra után tényleg talált három releváns kérdést, ami erőlejelez.
A legjobb három kérdés, hogy megtudjuk, hogy John elégedett-e Sally-vel, meglepő módon nem kapcsolódik Sally-hez; valójában minden Johnhoz kapcsolódik.
A legjobb kérdések, amelyek megjósolhatják John Sally-vel való boldogságát, a következőképpen nézhetnek ki:
– John, elégedett voltál-e az életeddel, mielőtt találkoztál Sally-vel?
– John, mentes voltál-e gyakori depressziós hatásoktól, mielőtt találkoztál Sally-vel?
– John, volt-e pozitív hatásod másokra, mielőtt találkoztál Sally-vel?
A kutatók azt találták, hogy azok, akik igennel válaszoltak az ehhez hasonló kérdésekre, sokkal nagyobb valószínűséggel számolnak be arról, hogy boldogok a kapcsolatukban. Más szóval, az a személy, aki boldog a kapcsolatán kívül, sokkal nagyobb valószínűséggel lesz boldog a kapcsolatán belül is.
Természetesen az a felismerés, hogy egy kapcsolaton kívüli boldogság óriási hatással lehet a kapcsolaton belüli boldogságra, aligha forradalmi ötlet. Vegyük csak ezt a mondást, amely a Daily Inspirational Quotes-ban is szerepelt: „Senki sem tud boldoggá tenni, amíg először nem vagy elégedett önmagaddal.”
Ez az a fajta idézet, amitől cinikus, számok nyelvén beszélő emberek gyakran megforgatják a szemünket. Ezzel kezdtük, hogy az önjavító könyvek tele vannak ilyennekkel. Most azonban kiderült, hogy speciel ez a gondolat nagyrészt igaz.
Továbbá a kutatásokban egészen feltűnő volt egy személy társas boldogsága a saját magára
vonatkozó kérdésekre adott válaszokból jobban előre jelezhető, mint a partnerek felmérésével.
Kiegyensúlyozottság is the key
A legelképesztőbb adat, és külön elemzéseket is fog generálni még, hogy azok, akik boldogok voltak szingliként is, nagyjából négyszer jobban tudták megjósolni a kapcsolati boldogságukat is, tehát jobban mérték fel a partnerüket és kapcsolataik is jellemzően hosszabbak voltak.
Tehát amint a szuperszámítógép és a 86 fős tudóscsoport tagjai felfedezték, az ember kapcsolaton kívüli boldogsága messze a legnagyobb előrejelzője annak, hogy valaki boldog lesz egy társas kapcsolatban.
De mi más jósolja meg a hosszú távú boldogságot az ember saját mentális állapotán túl?
Hogy a cikk ne legyen tíz oldalas, összefoglalom, minden magyar ember nézze meg a Csapd le csacsi! című magyar filmet. A film a szerzői szándékon túl zseniálisan mutatja be azt, amit Dadidowitz-ék is mondanak.
1. Közös célok találása, amik lefoglalnak. Valamit „csinálni”, „építeni” kell közösen.
2. Semmit ne vegyünk adottnak. Sokan belelaposodnak a kapcsolatba, adottnak veszik, hogy ez jár nekik.
3. Dupla (szerető és feleség) vagy semmi játék vége hosszútávon majdnem mindig semmi lesz.
A könyv nagyon friss, 2022. május 10-én jelent meg. Itt tart most a tudomány és a szerelem harca.
