Pistol címmel sorozat készült a Sex Pistols zenekar megalakulásáról. Nem is akármilyen. A sorozat Steve Jones gitáros Lonely Boy: Tales from a Sex Pistol című memoárján alapul. A Sex Pistols három évig tartott, egy albumot adtak ki, de legendává válásuk előtt is sok minden történt velük az 1970-es évek végi káosz lángjainak rövid, vakító felvillanása során.
Cash from Chaos – az előzmények előzményeinek előzményei
A minisorozat készítői esetében a Trainspotting rendezőjét, Danny Boyle-t emelik ki, holott Craig Pearce is legalább akkora név (Kötelező táncok; Rómeó és Julia stb.), Baz Luhrmann forgatókönyvírója).
A forgatókönyv a Sex Pistols-gitáros memoárja alapján készült, ezért javarészt Steve Jones perspektívájából látjuk a történéseket. Ez újabbb érdekes gellert ad a sztorinak, hiszen immáron ez a harmadik doksi a zenekar életéről. Azt érdemes tudni a bandáról, hogy még saját maguk sem értenek egyet a megalakulásuk körülményeiről, pedig elég jól dokumentált. Az első vizuális megfejtés a The Great Rock ‘n’ Roll Swindle már önmagában is egy dupla svindli.
Először is a meglehetősen korán, már 1980-ban bemutatott brit mockumentary (áldoku) film, amelyet Julien Temple rendezett, nem tagadta, hogy itt-ott kicsit belekölt a sztoriba. Középpontjában a punkbanda és a több mint menedzser, Malcolm McLaren állt. Ez Malcolm nézőpontja volt.
Johnny Rotten énekes, frontember megtagadta, hogy bármi köze legyen a filmhez, és kijelentette,
hogy ez „egy halom szemét” és „Malcolm víziója semmilyen formában nem igaz.”
A film stilizált, humoros beszámolót ad a banda megalakulásáról, felemelkedéséről és későbbi feloszlásáról, az akkori menedzser, McLaren szemszögéből. A filmben McLaren azt állítja, hogy ő alkotta meg a Sex Pistols-t, saját szavaival élve pénzt csinált a szemétből, a punkkáoszból („Cash from chaos”).
A szintén Julien Temple által rendezett, 2000-ben készült The Filth and the Fury című dokumentumfilm a Sex Pistols történetét meséli el újra, de ezúttal a banda szemszögéből, így válaszul és egyben cáfolatként szolgál McLaren azon szcenáriójára, hogy ő volt a mozgatórugója a zenekarnak.
A The Filth and the Fury a The Great Rock ’n’ Roll Swindle folytatásának tekinthető.
Erre érkezett meg a Pistol című minisorozat, amely ez esetben a gitáros, Steve Jones nézőpontjából meséli el a banda történetét. Természetesen az énekesnek megint nem tetszett az eredmény, és ahogy azt egy rendes és következetes punktól elvárhatjuk, ismét belázadt.
2021 májusában a Sex Pistols énekese, John Lydon, ismertebb nevén Johnny Rotten, tiszteletlennek nevezte a tervezett sorozatot, és elárulta, hogy nem adta beleegyezését a projekthez. Sőt, megteszi a kellő jogi lépéseket Boyle és a minisorozatban érintett emberek ellen. Lydon köztudottan a kezdetek óta ellene van az újabb filmes elképzelésnek, így a régi bandatársai végül bírósági határozatot szereztek, miszerint jogukban áll felhasználni a banda zenéjét. Megnyerték.
Amikor megjelent a trailer, Lydon „középosztályibeli fantáziának” nevezte.
„A Disney ellopta a múltat, és egy tündérmesét hozott létre,
amely kevéssé hasonlít az igazsághoz.” – mondta.
A valóság szerencsére ennél árnyaltabb. Kicsit hasonló, mint a Wu-Tang-sorozat esetében, nem annyira jó, mint amennyire lehetne, de sokkal jobb, mint amennyire a fanyalgók lehúzzák. A rajongóknak pont tökéletes. A Pistols-sorozat egy termék lett, de minőségi termék. Bár ne feledjük, a punk az maga a szemét. A sorozatot az FX rendelte meg, a Hulu is játssza, sok helyen a Disney+ forgalmazza.
Ezt azért ízlelgessük: punk és Disney! Ennek ellenére érdemes vele egy próbát tenni!
„Minden idők 94. legjobb gitárosa.”
Igen, ezt a gitáros jelentette ki magáról, ami magyarán annyit tesz, hogy egy punkzenekarban nem is kell igazán tudni gitározni. „Tulajdonképpen nem foglalkozunk a zenével. Egy káoszban létezünk.” Ez volt anno az első cikk főcíme a Sex Pistols-ról.
A basszusgitárosról, Sid Vicious-ról, meg hát mit is lehet mondani! Egy jelenség, de nem igazán zenész. Glen Matlock volt a zenekar egyik zenei agya, csak a felvételi folyamat korai szakaszában elhagyta a bandát vagy kirakták, ez nézőpont kérdése. Két szám kivételével az összes társszerzője volt, a felvételek mégis egy új basszusgitárossal, Sid Vicious-szal folytatódtak. A hangszerhez való jártasságának hiánya miatt sok számot Steve Jones gitárossal rögzítettek helyette. Szóval ez már magában egy vicc. „Utólag visszatekintve azt gondolom, hogy hiba volt. Mert olyanok voltunk, amilyenek voltunk.” – Steve Jones.
Jones azt is hozzátette, hogy a banda valószínűleg több albumot is képes lett volna felvenni, ha Matlock marad. Egy biztos, a Sex Pistols története annyira zavaros és valószínűtlen, hogy nem véletlen, hogy újra és újra feldolgozzák.
A Pistol-sorozat egyik érdekessége, hogy a koncert- és próbajeleneteket élőben rögzítették, felülszinkronizálás nélkül. A zenekar tagjait alakító színészek szinte minden jelenetben énekeltek, és ténylegesen játszottak a hangszereiken. Mivel egyiküknek sem volt dolga azelőtt a sorozatban kijelölt hangszerekhez, még a felvételek megkezdése előtt meg kellett tanulniuk valamennyire gitározniuk. Jó, nyugi, egy punkzenekarról beszélünk, aminek az igazi basszerosa se tudott rendesen gitározni, szóval ez lehozható feladat volt. Érdekesség, hogy az Underworld angol elektronikus zenei formáció tagjai, Karl Hyde és Rick Smith tanították a színészeket hangszereskedésre.
A legkevésbé sem szeretném spoilerezni a sorozatot, de azt mondjuk én sem tudtam, hogy börtönben is felléptek. Ez még annál is durvább, mintha egy gangsta rapzenekart küldenél el a hűvösre egy performanszra.
A korabeli média kíméletlenül pocskondiázta a bandát, ezért sok koncertet lemondtak a szervezők vagy a helyi hatóságok. Végül a körülbelül húszra tervezett fellépésből csupán hétre került sor. Ezért is számított rendhagyónak a banda 1976-os chelmsfordi börtönbeli fellépésének létrejötte, ami azért elég fura szitu, na.
Amikor az antidivat lesz a divat
Bár látszólag az emlékiratokon alapul, Steve Jones interjúiban külön kihangsúlyozta, hogy a sorozat „nem dokumentumfilm”, és a szórakoztatás jegyében a forgatókönyvben számos kanyart tesz, szembemenve a történelmi hűséggel. Ebből következik a sorozat tán legnagyobb logikai baklövése. Chrissie Hynde és Steve Jones soha nem voltak egy pár, és biztosan nem ő tanította meg gitározni. Valójában egyáltalán nem is találkoztak mielőtt a Sex Pistols kicsit ismert nem lett volna.
Apropó Sex Pistols, honnan is jött a név?
Ez is egy amolyan hosszú pisztolyos történet, mert volt itt minden. Több névötlet is felmerült: Le Bomb; Subterraneans; The Damned; Beyond; Teenage Novel; Kid Gladlove és Crème de la Crème. Végül a Sex Pistols mellett döntöttek. Ez a név rövidített formája a QT Jones and the Sex Pistols névnek. Vagy úgy is előfordult, hogy QT Jones and His Sex Pistols, ahogy egy Bernard Rhodes által tervezett póló fogalmaz. Ki is ez a Bernard Rhodes? Hát igen. Ő amúgy a Clash menedzsere is volt.
És az egész Sex Pistols-sztoriban az legfurcsább, hogy szinte több a divattervező, megfejtő vette őket kölül, mint a zenész. A „Sex” név onnan jött, hogy Malcolm Mclarennek, a Szex Pisztolyok menedzserének volt egy butikja, amelyet Vivienne Westwood barátnőjével együtt működtetett. Itt úgynevezett antidivatruhákat árultak. Jelentsen ez bármit. Annyi bizonyos, hogy pár használt szadomazo kellék is bekerült a ruhatárba. Más kérdés, ki akar használt szexjátékszereket saját ruhájaként. De ez Anglia, és ezek elég elvetemült fazonok voltak. Senki ne feledje, Vicious horogkeresztes zászlós pólóját se, amivel semmi náci üzenetet nem akart közvetíteni, hiszen balos punk volt, csak egyszerűen ennyire hergelő fazon.
A Sex Pistols-felirat kivágott betűi az emberrablók vagy terroristák által hagyott fenyegető
üzenetekre utaltak. Egyfelől nagyon megtervezett volt minden, másrészről nagyon random.
A Véletlenül híres tankönyvi esete?
Több forrásból is megerősített értesülések szerint tényleg véletlenszerűen és furcsán szerveződtek össze. Még Matlock mesélte (a kirakott gitáros), hogy „Akkoriban mindenkinek hosszú haja volt, még a tejesembernek is, ezért azt csináltuk, ha valakinek rövid haja volt, megállítottuk az utcán, és megkérdeztük, hogy nem akar-e a bandánkban énekes lenni.” Ez a sztori annyira igaz, hogy többen emlékeznek is erre, hogy elutasították az ajánlatot. Az Ultravox, Midge Urge, Silk brit zenekarok tagjai egybehangzóan meséltek erről.
Aztán az sem egyszerű, ahogy John Lyndon/Johnny Rotten került a csapatba (nevét csálé hiányos rossz fogai miatt kapta)
1975 augusztusában Rhodes megpillantotta a tizenkilenc éves John Lydont, aki olyan Pink Floyd-pólót viselt, amin az „I Hate” felirat volt a banda neve fölé kézzel írva, és a Floyd-tagok szeme helyén lukak voltak. Majd szóba elegyedett vele, a többi pedig már történelem.
Gitárost szintén sajátságos hirdetéssel kerestek. „Gitárost keresünk, ne legyen öregebb, mint 20 éves és ne nézzen ki rosszabbul, mint Johnny Thunders.” (a New York Dolls, majd a Heartbreakers szólógitárosa volt). Természetesen a jelentkezők nagy része alkalmatlan volt.
„Rossznak lenni jó, mert jónak lenni egyszerűen unalmas.”
Ez a mondat nem egy punkarc szájából hangzott el, hanem Malcolm Mclaren nagymamájától. Ő nevelte ugyanis a gyerkőcöt, mivel apu és anyu is eléggé zűrös életet élt. A Szexi pisztolyok esetében tényleg nem lehet kihagyni McLaren tevékenységét, aki lényegesen több volt mint menedzser. Egyszerű lenne elintézni annyival, hogy nyerészkedni akart a fiúkon, de nem árt tudni róla, hogy társadalmi ügyekben is erősen elkötelezett ember hírében állt.
1966 nyarán letartóztatták, mert a vietnámi háború elleni tüntetés során az Egyesült Államok nagykövetsége előtt felgyújtotta az amerikai zászlót. Az angol királyi család ellen is többször tüntetett. Ez mind a Sex Pistols előtt. Egyébként promotálta és menedzselte a New York Dolls-t is egy rövid ideig. Ráadásul ez a punk őrület annyira vad és új volt, hogy csak egy tébolyult gondolhatta, hogy ebből pénz lesz. Malcolm Robert Andrew McLaren nem csupán menedzser és üzletember volt. Egyszerre képzőművész, dalszerző, zenész, ruhatervező és butiktulajdonos identitást is táplált magában. Sőt, már 1982-ben rappel is próbálkozott. Ezzel nemcsak a punkzenének, hanem a hiphopnak is az úttörője volt.
Malcolm McLaren: Buffalo Gals
Az igazság minden bizonnyal valahol középen lehet. Tényleg sokat segített a Pisztolyoknak, igen, le is húzta őket, de legalább volt miből kivenni. McLaren sokat gondolt magáról, ez kell is egy nyomuló embernek, de azt ne felejtsük el, a számokat nem ő csinálta. A Sex Pistols nagy eséllyel nélküle is eljut valameddig, de a jó marketing sosem árt.
Jól érezték meg a közös tudatalattit. Anglia akkoriban forrongott. Ez az a pillanat, amikor a brit társadalom és kultúra örökre megváltozott. Ez a brit utcakultúra robbanáspontja. Amikor a munkásosztálybeli hétköznapi fiatalok szó szerint elfoglalták a színpadot, és kiadták a dühüket, a Sex Pistols egy kortünet volt. Ennek a kortünetnek a jellegzetes szimptómája a gitározni nem tudó basszusgitáros, a fogatlan, frusztrált énekes, és egy fiatal kleptomániás, aki saját szavai szerint minden idők 94. legnagyobb gitárosa. Steve Jones és a Pistol megér egy misét. Akkor is, ha ateista vagy.
