Freaknik, avagy az elveszett fesztivál kalandjai
A nosztalgiázás akkor igazán izgalmas, ha eredeti felvételek is társulnak hozzá. A jelenlegi 40-50 éves atlantai generáció némi aggodalomra okot adó időszakon van túl, ugyanis évtizedeken át abban a hitben éltek, hogy a fiatalságuk Freaknik-napjai már a múlté. Ám most előkerült egy halom felvétel, melyek alapján egy új dokumentumfilm készült, ami felborította a status qou-t. A 80-as és 90-es évek atlantai tavaszi fesztiváljának őrültebben bulizó résztvevői most azon agyalnak, hogy vajon felbukkanhatnak-e (és hogyan) ebben az új dokumentumfilmben.
A „Freaknik: The Wildest Party Never Told” többnek ígérkezik egy zsúfolt bulvárexpozénál. Inkább azt vizsgálja, hogy az 1980-as és 90-es években hogyan alakult át a város történelmileg fekete kollégiumainak, hallgatóinak szerény tavaszi szünete egy hatalmas látványossággá, amely felemésztette Atlantát. A Hulu/Disney csatornáján elérhető a doksi, de Ncore és egyéb helyekről is leszedhető.
Freaknik: The Wildest Party Never Told | Official Trailer
„Freaknik aunties are shook”
„Freaknik nénik be vannak rezelve”. Valahogy így tudnám leginkább visszaadni a fenti kifejezés lényegét. Amikor a Hulu a múlt év végén bejelentette, hogy dokumentumfilmet készít a Freaknikről, a hír sokak számára leginkább fenyegetésnek tűnt. „A freaknik mamik megrendültek” – olvasható a TMZ hírportál főcímében. Egy ma már decens középkorú hölgy, aki a 90-es években több tavaszi fesztiválon is részt vett, most két nagy sóhaj közepette a következőt mondta: „Nem tudom, ti hogy vagytok vele, lehet, hogy bajban leszünk.”
Őszinte volt a félelem attól, hogy az akkori videószalagok begyűjtése, ahogy egy guardianos
újságíró írta, „kizsigerelheti a fekete burzsoáziát”, sok-sok karriert megtörhet, több közéleti
személyiséget is megszégyeníthet, vagy egyenesen véget vethet a pályafutásuknak.
Egy bíró és egy politikus is volt azon öt nő között, akik pert indítottak a dokumentumfilm sugárzásának letiltásáért. Végül mégis igaza lett Charles Barkley-nak, aki még 10 éve megvédte a fiatal sportolókat az ítélkező demagógia ellen, miszerint nem rosszabbak náluk, csak most mindenkinél telefon van, és mindenről felvétel készül. A nyugtalanságra reagálva a producerek jelezték, hogy akik necces szitukban láthatók, azoknak az arcát kitakarták, hogy megvédjék anonimitásukat.
„Akkoriban nem volt bennünk félelem a felvételek miatt, nem gondoltunk arra, hogy húsz, vagy akár 30 év múlva valaki megláthat engem” – mondta Ronda Racha Penrice, mára elismert történész és író, aki az 1990-es években több alkalommal is nyomult a Freakniken.
„Ez nem a mobiltelefonok korszaka volt.” – mondta Ms. Penrice, aki 1994-ben vett részt először a Freaknikben, miközben a New York-i Columbia Egyetemen tanult. „Nem volt internet. Nehéz megmagyarázni, honnan tudta mindenki, de valahogy mindenkihez eljutott az info.”
„Mindenki, aki valós időben megtapasztalta a Freakniket, legalább egyszer megnézi a filmet, hogy biztonságban tudja magát az esetlegesen terhelő felvételek miatt.” –mondta Tyler Perry, aki azóta híres és köztiszteletben álló színész lett. Vajon min izgulhatott?
„Vannak, akiknek ez fejfájást okozott, és megértem.” – közölte DJ Mars, aki a Clark Atlanta Egyetem hallgatójaként maga is sokat bulizott a Freakniken, mielőtt zenei karriert indított Usherrel. „Felnőttként persze látom, mi volt a probléma.”
A filmekből és a rapzenéből kiindulva, nekünk európaiként merőben más kép rajzolódik ki a fejünkben a fekete társadalomról. Rendszerint a gettók ugranak be elsőként. Érdekes látni, hogy a középosztálybeli egyetemisták, fiatal húszon és harmincévesek számára is micsoda jómód adatott meg. Itt nem sztárokat látunk, hanem hétköznapi embereket.
Mi is ez a Freaknik?
Összességében a Freaknik 16 évig futott, 1983-tól 1999-ig. A történet kibontása terén a film alapos munkát végez, melyből kiderül miként lett a washingtoni egyetemisták titkos kis tavaszi szüneti találkozójából, bulijából egy monstre fesztivál. A film tulajdonképpen egy kis atlantai HBCU-piknik felemelkedéséről és bukásáról szól.
A laza egyetemisták bulija idővel a keleti parti feketék körében hatalmas utcai fesztivállá
nőtte ki magát, miközben Atlantát kiemelt kulturális színtérré tette.
A HBCU (Historically Black Colleges and Universities) több déli feketéket tömörítő kis főiskola, egyetem. Ennek volt a tavaszi bulisorozata, ami aztán átcsapott teljes őrületté. Történelmileg a Morehouse, Spelman és Clark Atlanta Egyetem fekete főiskoláit köti össze. Számunkra tele van újdonsággal. Történelmi fekete egyetemek, generációk óta gazdag feketék? Igen, Amerika nem fekete és fehér, mint a New Orleans-ról szóló cikkünkben írtuk, a szegregáció, rasszizmus mellett a legkorábbi idők óta vannak gazdag és értelmiségi feketék. Példának okáért Miles Davis apja fogorvos volt, nagyszülei földbirtokosok. Visszatérve a Freaknikre, ez nagyon fontos volt maguknak a feketéknek is, hiszen összehozta őket. Az esemény elnevezése is egy poénból indult, ötvözte a pikniket a Le Freak-kel, egy akkortájt divatos diszkóslágerrel, ami megadta a felszabadító hangulatot.
Le Freak: Chic
A Freaknik (a „freak” és a „piknik” szavak keveréke) egyfajta városi Woodstock, amit a floridai strandokat eluraló Spring Break őrületének fekete alternatívájaként aposztrofáltak.
„Nem sokkal ezután – emlékszik vissza a filmben a Freaknik társalapítója, Emma Horton –, a fekete főiskolai hallgatók egyszerűen nem akartak hazamenni.”
A buli organikusan több napos őrületté vált. Ahogy terjedt a hír, a tömeg az évek során százezresre duzzadt, a Freaknik a divatirányzatok, a táncőrületek és a tavaszi évnyitó partik kulturális bazárjává fejlődött. Ez a hangulat hamarosan a helyi hiphop impresszárió, Jermaine Dupri zenéjében is megjelent, ami országos szintre emelte a buli ismertségét. Ekkor már messze nem egyetemisták, hanem bulizó fiatalok kavalkádjává alakult át. 1993-tól datálják a mainstream fesztivált. Ekkorra a Freak piknik hedonisztikusabb eseménnyé változott, ahol a kamerával hadonászó bámészkodók bármire simán ráközelíthettek. Tulajdonképpen, három igazán durva év volt 1993-1996-ig. Mármint amikor százezres tömegek zúztak, maga a vad bulik előtte is léteztek, csak kevesen tudtak róla. A városi tisztségviselők és a rendőrség végül lecsapott Freaknikre, és gyakorlatilag felszámolta az 1996-os olimpia előtt. A Freaknik nevet használó kisebb változatok továbbra is folytatódtak. A bulisorozatnak megvan a saját legendáriuma az Adul swimen rajzfilm is készült róla 10 évvel ezelőtt.
Amint egyre populárisabbá vált a fesztivál, az egyetemi közeg mellett a durvább arcok is megjelentek. Először csak a dealerek, majd a slepp, majd aztán mindenféle forma, mindenhonnan. Az 1990-es évek nemcsak a szabad bulizásról szólt, rengeteg szexuális visszaélésről, részeg verekedésről, és csoportos fosztogatásról számoltak be a napokig tartó esemény során.
„Ebből a korosztályból Atlantából mindenki legalább egyszer részt vett, vagy ismert valakit, aki elment és botrányos történeteket mesélt arról, hogy mi történt ott.” – Mr Lewis ma már egyetemi tanár
Ennek ellenére ő és mások is azt állítják, hogy összességében jó bulik voltak. „Olyan volt, mint egy hatalomátvétel, egy epikus hatalomátvétel.” – mondta Lori Hall, aki jelenleg egy nagy marketingügynökség társalapítója. Lori akkoriban Atlantában élt, és tinédzserként bulizott Freaknik ünnepségein. „Éltük az életet, és úgy éreztük, megvan az erőnk, hogy egyszerűen csak létezzünk, és ez nagyon klassz dolog volt a fekete kultúra számára.”
Ez már egy másik korszak volt. A „már” esetünkben azt jelenti, hogy sokkal több pénze és szabadsága volt a feketéknek. A Summer of Soul (…Or, When the Revolution Could Not Be Televised) egy 2021-ben bemutatott dokumentumfilm az 1969-es Harlemi Kulturális Fesztiválról, ahol még jószerivel minden a politikáról és a feketék jogainak elismeréséről szólt. A Freaknik ezzel szemben már lényegesen lazább, könnyedebb volt. A zene, a divat és a kultúra éves transzfúziója. Másképpen volt veszélyes is. A kamerák, okos telefonok hiánya miatt teljesen vad dolgokat mertek művelni az emberek, de pont ezért, ha valaki túllőtt a célon vagy erőszakos volt, azt is megúszhatta.
„Szerintem azért van ez a Freaknik-nosztalgia, mert volt egy olyan szabadságérzet, amelyet a mai közösségi média kora nem ad meg.” – mondja Killer Mike, aki már ismert rapper, de akkor még csupán egy helyi kölyök volt. „Képzeld el, ha 2024-ben 300 000 ember járna Atlanta utcáin. Senki nem lép a lábadra, senkit nem lőnek le – csak az emberek szórakoznak, élvezik a pillanatot.
A Freaknik szerintem az egyik legnagyobb dolog volt, ami
valaha is történt fekete kultúra szempontjából Atlantában.”
Kórkép vagy korkép?
A válasz egyértelműen korkép. Noha voltak durva dolgok, de ahol 200 ezer ember bulizik félig legálisan, ott csúnya dolgok is megeshetnek, ennek ellenére nem lett nagy tragédia, nem csúnya esetek sorozatának kórképe. Woodstock durvább volt. Lehet, hogy a fehérek veszélyesebben buliznak?
A film talán legfontosabb kérdése, hogy miért is volt szükség egy ilyen összejövetelre? Pont azért, mert „fehér” floridai strandokon, akkor még nagyon elővették a feketéket, így létrehozták a saját bulijukat. És ami nagyon fontos, mindenki tudta, hogy másnap nem lesz fent az Instán, Facebookon a bulizása eredménye, képei.
„A kölcsönös csodálatot szemlélve vissza kell térni abba az időbe, amikor még nem volt meg a közösségi média nyomása, hogy tökéletes karosszériánk legyen, vagy szép autót vezessünk a buliba. Kiderül, hogy ezek a gyerekek remekül boldogultak telefonok nélkül is, médiahype nélkül is.” – mondja Williams, aki a 90-es években szintén részt vett a fesztiválon.
Scenes from Freaknik 94′! – Part 1
„Ami különösen rávilágít egy alapvető különbségre ezen generáció és mostani között, hogy a Freaknik még azelőtt jött létre, hogy a „Girls Gone Wild” és a buliképek sorozata egy szinte betanult, egymást követő séma lett, amelyek kizárólag hatásvadász célokat szolgálnak, addig ezek a fiatalok saját maguk számára filmeztek.” – Andrew Lawrence.
Tehát a mostani generáció tudja, hogy ebből felvétel, selfie lesz és ennek megfelelően produkálja magát, pózol. Régebben esetlenebb és őszintébb volt az egész, és amit Lawrence egészen éles szemmel vett észre, sokkal lazábbak voltak az emberek. Arra utal konkrétan, hogy nem villogtak annyit, a bulinak nem volt képi, filmes reprezentációja másnap. Ez tényleg dokumentum, és nem influenszerek megrendezett bulija, hanem valósan rögzíti a városban lüktető energiát. Ha érdekel Atlanta, a hiphop, a fekete kultúra, bátran ajánljuk a filmet. Az okos telefonmentes bulik már talán sosem jönnek vissza, de itt még lehet benne dagonyázni. Freaknik!
